Egyértelműek és egységesek lesznek a közlekedési módok találkozására, együtt haladására vonatkozó szabályok. Indokolatlanul vészfékezni és túl lassan haladni is tilos lenne, a mentőtől 4 másodperces követési távolság tartandó.
A beérkezett igénylések száma a négyezret közelíti, 3055 pályázatról pedig a kedvező döntések is megszülettek. Az eddig támogatott kérelmekben több mint 14 milliárd forintot kértek a cégek tisztán elektromos személygépkocsik, kisteherautók vagy kisbuszok beszerzéséhez - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénte
Esőkkel és lehűléssel megérkezett az ősz: néhol még permetezni kell a bukszust és a tripszes fagyalt, és lassan készülni lehet az utolsó nagy növényvédelmi munkára, a lemosópermetezésre.
Az orosz média legújabb vizsgálatai szerint egyre többen használják a darkwebet gyújtogatók és bűnözők felbérlésére, akik kriptovalutával kapják fizetésüket. Az Izvesztyija által végzett nyomozás számos bűncselekményre világított rá, amelyek során autókat, üzleteket és lakásokat gyújtottak fel a bűnözők. Ezeket a szolgáltatásokat névtelen fórumokon
Az október 23-i ünnepnap miatt a magyar tőzsdén ma nincsen kereskedés, a világ tőzsdéin azonban nem áll meg az élet, és a forint piacán is folyik a kereskedés. Szerdán mérsékelt forinterősödéssel indult a nap, a délelőtt folyamán azonban gyengülni kezdett a magyar fizetőeszköz az illikvid piacon. Délutánra újabb gyengülési hullám érte el a magyar f
Az idei első három negyedévben 0,8 százalékkal több motorbenzin és 1,2 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott a kiskereskedelmi forgalomban Magyarországon, mint tavaly ugyanebben az időszakban; az üzemanyag-fogyasztás így átlagosan 0,4 százalékkal csökkent - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) csütörtökön.
Már tizenöt gyártó elektromos autóiból szerezhetnek be legalább százat állami támogatással a vállalatok - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Minimális elmozdulásokkal zárták a keddi kereskedést a vezető amerikai és európai részvényindexek, és a szerdai nyitás is visszafogott lett, majd nap végére a vezető európai részvényindexek mínuszban zártak. A magyar tőzsde az október 23-i ünnepnap miatt zárva tartott. Az amerikai tőzsdéken is mínuszban indult a kereskedés, ami a kereskedés végére
Energetikailag korszerűsíti kaposvári kampuszának két épületét a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), az 517 millió forintos, a tervek szerint jövő szeptemberre befejeződő beruházás kivitelezői szerződését pénteken írták alá a somogyi vármegyeszékhelyen.
Megsértették a fogyasztói szabályokat, az Apple például sokszor kamatmentes hitelre ígérte az iPhone-jait, később mégsem volt ilyen lehetőség a vásárlásnál.