2024. október 29. kedd

okt. 29
10:21
Újabb kockázattal kell számolnia szinte mindenkinek (Privátbankár)
Nincs két éve, hogy berobbant az emberek életébe és a vállalatok működésébe a mesterséges intelligencia (MI) használata, máris komoly gondokat okoz. Van olyan cég, amely szerint a kevesebb MI több.
okt. 29
10:21
Legyen 65 év helyett 60 a nyugdíjkorhatár (Piac és Profit)
Az uruguay-i populisták kérdései túlszárnyalták a magyar kormány nemzeti konzultációjának felvetéseit. Ennek ellenére leszavazták azokat.
okt. 29
10:21
Súlyos mondatok érkeztek a magyar hálapénzről - Friss tanulmányt publikált a minisztérium (Portfolio)
A hálapénz kivezetés hatásának értékelése címmel jelent meg a Belügyminisztérium dokumentumtárában az a 135 oldalas független hatástanulmány, amit az RRF reformtervek keretében kellett elkészítenie a kormányzatnak és a PwC végezte el ezt a munkát. A jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a reformcsomag elérte a kívánt célt, az egészségügyben
okt. 29
10:21
Veszélyben a termelés – tovább emelkedhet a kedvenc déligyümölcsünk ára (Agroinform)
A Fusarium oxysporum f. sp. cubense gomba új törzse fenyeget.
okt. 29
10:21
Az ügyfélközpontúság alapvető stratégiává vált a logisztikai ingatlanok piacán (vg.hu)
A logisztikai ingatlanok piacán a lokáció, az épület minősége, a tulajdonosi kör és a fenntartható működés fontos a kiválasztáskor.
okt. 29
10:23
Sztárcsapatok mezei: gigantikus üzlet áll a háttérben, és ez Szoboszlait is érinti – így fizet az Adidas és a Nike (vg.hu)
Az európai foci élmezőnyében a legtöbb csapatnak az Adidas szállítja a felszerelését.
okt. 29
10:25
Románia választ: náci retorikával is lehet még nagy sikert elérni (vg.hu)
Alig egy hónap múlva parlamenti és elnökválasztást rendeznek keleti szomszédunknál. A jelöltek széles pályán mozognak, de nincs egyértelmű esélyes.
okt. 29
10:27
"Kemény főnöke vagyok saját magamnak" - Katkics Tamás építész egy napja (HR Portál)
“Nekünk, építészeknek van a legszebb szakmánk a világon. Hiszen a semmiből próbálunk valamit alkotni. Amikor megrajzolunk, megtervezünk egy házat, abban mi is benne vagyunk: a tudásunk, a kreativitásunk és a lelkünk is.” - Katkics Tamás kecskeméti építésszel, a Bács-Kiskun Vármegyei Építész kamara elnökével beszélgettünk a hivatásáról, mindennapi f
okt. 29
10:27
Az EU készül Kína bedarálására, Magyarország lehet a nagy vesztes (Portfolio)
Az Európai Unió az utóbbi években egyre kritikusabb álláspontot képvisel Kínával szemben, különösen annak Oroszországhoz fűződő szoros kapcsolatai miatt. Az új Európai Bizottság pedig teljesen eltávolodna Pekingtől, az új biztosjelöltek egy keményebb irányvonalat hirdetettek meg, amely Kínát már nem csupán gazdasági versenytársként, hanem rendszers
okt. 29
10:27
Eddig évi 40 ezer új lakásról beszélt a kormány, Nagy Márton már jóval kevésbé ambiciózus (Telex)
Egyre csökken a kormányzati ambíció a lakásépítésben, hiába sarkalatos pontja a lakhatás a kormány gazdaságpolitikájának.
okt. 29
10:27
Az Mi segíti az otthoni rehabilitációt (Gyártástrend)
A győri Széchenyi István Egyetemen jelenleg is több egészségtechnológiai fejlesztés zajlik. Az egyik közülük lehetővé teszi, hogy a betegek a saját otthonukban végezhessék el a rehabilitációjukhoz szükséges fizikai gyakorlatokat. A mesterséges intelligencián alapuló szoftver nemcsak kiértékeli a mozgássor pontosságát, de képes arra is, hogy a kezel
okt. 29
10:33
Részlegesen újraszámolják a szavazatokat Georgiában (vg.hu)
Minden körzetben öt véletlenszerűen kiválasztott szavazókör voksait számolják újra.
okt. 29
10:33
Újabb rangos nemzetközi díjjal ismerték el a Ucc Ai-alapú ügyfélszolgálati megoldásait (Digital Hungary)
A szakmai zsűri döntése alapján a United Call Centers (UCC) elnyerte a rangos Titan Business Awards díjat az ügyfélszolgálat – mesterséges intelligencia kategóriában. Az idén 25 éves magyar szolgáltató cég az általa fejlesztett, mesterséges intelligencián (AI) alapuló ügyfélszolgálati megoldásaival a legmagasabb, platina fokozatot szerezte meg.
okt. 29
10:39
Egyértelmű vészjelzés jött a német gazdaságból (Menedzsment Fórum)
A német GDP 0,2 százalékkal csökkenhet ez idén, erre számít n a német ipari- és kereskedelmi kamarák.
okt. 29
10:39
Megegyezett az EXIM és az MKIK (Portfolio)
Megújította együttműködési megállapodását az Eximbank Zrt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. intézménypáros (EXIM Magyarország), valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) - közölték.
okt. 29
10:39
Adó- és vámügyi együttműködés is segíti a magyar-georgiai gazdasági kapcsolatokat (Demokrata)
Varga Mihály hangsúlyozta: a két ország közötti áruforgalom 12 százalékkal növekedett az idei év első nyolc hónapjában.
okt. 29
10:39
1 perc BizNess: a 43. hét legfontosabb üzleti hírei (videó) (Üzletem)
A Kavosz hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
okt. 29
10:45
Titokzatos gyárépítés kezdődött Maglódon, a helyiek tiltakoznak (Piac és Profit)
A lakosokkal nem egyeztetett a városvezetés, a fák egyik napról a másikra tűntek el a területről.
okt. 29
10:45
Megvan a Hezbollah új vezetője (vg.hu)
A 71 éves Naim Kasszem lett a Hezbollah új vezetője.
okt. 29
10:45
Két Eu-tagállam is van, ahol a nők több mint fele részmunkaidőben dolgozik (Üzletem)
2023-ban az Eu-ban a foglalkoztatottak 17,1 százaléka dolgozott részmunkaidőben, 2,0 százalékkal többen, mint egy évvel korábban – tájékoztatott az Eurostat.
okt. 29
10:51
Íme a kormány családpolitikájának konkrét eredményei (HR Portál)
Kézzelfogható és konkrét eredményeket ért el a magyar kormány családalapítást és gyermekvállalást támogató politikája az elmúlt években, és a legtöbb trend tekintetében pozitív és tartós fordulatot lehet tapasztalni - jelentette ki Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden, Budapesten az Európai U
okt. 29
10:51
Nyakunkon a nyugdíjkatasztrófa: mire bevezetik a nyugdíjreforomot, rengeteg idősnek már késő (Pénzcentrum)
Milyen a magyar nyugdíjrendszer az Európai Unió nyugdíjkoncepciója tükrében? Teszi fel a kérdést Farkas András, a NyugdíjGuru nyugdíjszakértője friss hírlevelében. A szakértő szerint a magyar nyugdíjrendszer nem képes megakadályozni a nyugdíjasok relatív elszegényedését és egyre kisebb mértékben képesek helyettesíteni a munkából származó jövedelmet
okt. 29
10:51
Már-már megható a Posta igyekezete (Mínuszos)
A Magyar Posta törekszik fenntartani és kialakítani a postapartneri együttműködéseket, bár a jogszabály alapján a legalacsonyabb lélekszámú településeken elegendő lenne mobilpostát biztosítani. A postapartneri program keretében a meglévő vállalkozói tevékenység mellett nyújthatók a postai szolgáltatások, így növelhető az ügyfélkör és az árbevétel,
okt. 29
10:51
A közmédia közvetíti a következő két foci VB-t (MMonline)
A 2026-os és a 2030-as felnőtt férfi labdarúgó-világbajnokságot is a közmédia közvetíti majd Magyarországon a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és az Európai Műsorszolgáltatók Uniója (EBU), valamint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) közötti megállapodás értelmében. Minden korábbinál több csapat és sokkal több mérkőzés vár
okt. 29
10:51
Szárnyal a turizmus, dőlnek a rekordok (Forbes)
Budapest töretlenül a külföldi turisták nagy kedvence, de vidéken is sokat költenek. Hála nekik megdőlhet a tavalyi, rekordot jelentő teljesítmény? Mi történt szeptemberben? Másfél millió vendég közel 3,6 millió vendégéjszakát töltött el 2024 szeptemberében turisztikai szálláshelyeken. Nem a belföldi vendégek vannak többségben. Budapest iránt kimag
okt. 29
10:51
Hogyan maximalizáld a profitot minden kriptotranzakcióból? (BitcoinBázis)
A kriptokereskedés nyereségesnek bizonyul azok számára, akik optimalizálják befektetéseiket. De hogyan maximalizálhatod a profitot minden kriptotranzakcióból? Ha már korábban fektettél kriptotranzakciókba, valószínűleg van némi fogalmad arról, hogy miről van szó. Azonban érdemes megismerkedned a kriptovalutaipar kevésbé ismert aspektusaival is. Lét
okt. 29
10:51
Nagyon mélyről kéne felrántania a kis magyar cégeket az új kormányprogramnak (Telex)
Hamarosan indul a Demján Sándor Program, amivel a régiós viszonylatban is gyengén teljesítő magyar kis- és középvállalati szektort ráznák gatyába. A csomag jó irányba tapogatózik, löketet is adhat a kkv-k finanszírozásának, de a legfőbb problémákat nem ez fogja megoldani.
okt. 29
10:57
Elképesztő izgalmak a világ lakáspiacain az elmúlt 10 évben, Párizs és London olcsóbb lett (Piac és Profit)
2024-ben az Egyesült Államokban az ingatlanárak újra elérték a történelmi csúcsokat.
okt. 29
10:57
Kaparós sorsjegyet vett a földön talált pénzből, 430 ezer dollárt nyert az amerikai férfi (Telex)
A nyereménynek köszönhetően 56 év után nyugdíjba vonul.
okt. 29
11:03
Egyre rosszabb hírek érkeznek Németországból (Infostart)
Gazdasági visszaesést várnak az idén a német ipari- és kereskedelmi kamarák.
okt. 29
11:03
Így változik a boltok nyitvatartása a hosszú hétvégén (vg.hu)
Mindenszentek napja munkaszüneti nap Magyarországon.
okt. 29
11:09
Újabb szolgáltatással bővül a munkavédelmi adatbázis (HR Portál)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) újabb szolgáltatással bővíti a munkabiztonsági szaktevékenységet végző munkavédelmi szakemberek önkéntes, országos adatbázisát, ami támogatja a munkáltatókat a számukra legkedvezőbb munkavédelmi szolgáltató kiválasztásában - közölte az NGM hétfőn az MTI-vel.
okt. 29
11:09
Milyen jövő vár a magyar hitelpiacra? November 19-én kiderülnek a részletek (Portfolio)
Elengedhetetlen, hogy megértsük a hitel és pénzügyi közvetítők helyét a piacon, valamint a jövőbeli trendeket és a szektort érintő kihívásokat. Ezekre a kérdésekre keressük a választ a Portfolio és a Független Pénzügyi Közvetítők Országos Szövetsége (FPKOSZ) konferenciáján november 19-én, ahol neves szakértők, a felügyelet és a gazdasági szabályozó
okt. 29
11:15
AZ OTP Bank feltette a készpénzes kérdést (Menedzsment Fórum)
Egy friss felmérés szerint a vállalkozások egy része nem tudja pontosan, hogy a készpénzezés is költséges dolog.
okt. 29
11:15
Örülhetnek a budapesti kutyások és bringások (Infostart)
Bérlettel ingyenessé válhat a kutya-, illetve kerékpárszállítás a fővárosban.
okt. 29
11:15
Németország már nem az európai gazdaság igáslova (vg.hu)
Átfogó reformokat sürgeti az iparkamara és az IMF is.
okt. 29
11:15
Így érhetnek el nemzetközi sikereket a magyar kkv-k (Üzletem)
Magyarország számára a méretgazdaságosság kihívásai miatt az export kulcsfontosságú tényező. A Cégkassza Podcast vendégeként Kisgergely Kornél, az Exim Magyarország vezérigazgatója azt is elárulta, hogy a magyar ipar mélyen beágyazódott a nemzetközi értékláncokba, és a cél az, hogy a hazai cégek minél magasabb hozzáadott értékű tevékenységeket vége
okt. 29
11:21
Egy reményük maradt a magyar gazdálkodóknak: a búza (vg.hu)
Ellentmondásos hírek érkeztek az idei őszi vetési szándékokról. A kukorica termesztése egyre nagyobb kockázat.
okt. 29
11:21
Mától ingyen dolgozhatnak a nők! (Forbes)
Élen vagyunk az uniós országok között a bérszakadék-listán. A különbség mértéke akkora, hogy mától akár ingyen is dolgozhatnak a nők. Még 63 nap van hátra az évből. Mi történt? A mai napon, október 29-én van az Egyenlő Díjazás Napja Magyarországon. Az Amnesty Magyarország aktivistái országos akciót indítottak: Budapesten, Pécsen és Vesztrémben hely
okt. 29
11:21
A honvédségnél folytatják pályafutásukat az öttusa lovak (Magyar Mezőgazdaság)
A Magyar Öttusa Szövetség (Mösz) versenylovait ünnepélyes keretek közt átadták a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztályának.
okt. 29
11:23
Húshiány miatt perelik a Subwayt (vg.hu)
A gyorsétteremlánc hirdetései köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.
okt. 29
11:27
A magyarlakta területeken nagyobb a vásárlóerő az országos átlagnál Romániában (Piac és Profit)
Kolozs és Temes megyében több mint 50 százalékkal nagyobb a vásárlóerő az országos átlagnál.
okt. 29
11:27
Közel négy éve nem történt ilyen az olajóriással (Portfolio)
A brit olajipari óriás BP az elmúlt közel négy év leggyengébb negyedéves eredményéről számolt be kedden. A nyersolaj árának visszaesése és a finomítói marzsok csökkenése jelentősen befolyásolta a vállalat teljesítményét. Ennek ellenére a cég továbbra is optimista jövőképet vázol fel, hangsúlyozva az energiaipari átállásban rejlő lehetőségeket- jele
okt. 29
11:27
Gyömbértea, a gyógyító (Agroinform)
Számos jótékony egészségügyi hatása van.
okt. 29
11:27
Kukorica alávetése pázsitfűvel: jó tapasztalatok (Agrofórum)
Az alávetés célja, hogy a főnövény lekerülése után az alávetett kultúra valamilyen hasznos feladatot lásson el. Ilyen lehet a talaj takarása, a tápanyag megőrzése, a humusztartalom fokozása és a talaj mikrobiomjának gazdagítása.
okt. 29
11:33
Durván kilőtt a bitcoin árfolyam: erre lehet számítani, ahogy közeledik az elnökválasztás (Pénzcentrum)
Kedd éjszaka a bitcoin árfolyama áttörte a lélektani szempontból nagyon fontos 70 000 dolláros szintet, várhatóan pedig még a november 5-i amerikai elnökválasztás előtt új történelmi csúcsot fog elérni a kriptoeszköz árfolyama - írja a Portfolio. De vajon meddig emelkedhet még a bitcoin árfolyama?
okt. 29
11:33
Megjelent a törvény, egy hét múlva már üdülőre is költhető a lakástakarék (Bank360 blog)
Egy új törvény alapján üdülőre is fel lehet használni a lakástakarékpénztárban lévő megtakarítást, ráadásul akár már 8 nap múlva. A pénztárak az eddiginél rövidebb idő után is adhatnak lakáshitelt az ügyfeleiknek.
okt. 29
11:33
Külföldiek és fiatalok is hajthatják jövőre a lakáspiacot (Digital Hungary)
A lakáspiaci forgalom idén az élénkülés jeleit mutatja már a KSH legfrissebb, hivatalos statisztikák szerint is.
okt. 29
11:39
Mérföldkő: megnyílt Lentiben a 300. Spar franchise üzlet (Márkamonitor)
Jelentős állomásához érkezett a Spar Magyarország franchise hálózata: Lentiben megnyílt a 300. kiskereskedői tulajdonban lévő partner üzlet, és az idei évben a programhoz még újabb 7 egység csatlakozik majd országszerte. A tavalyi évben csaknem 135 milliárd forint forgalmú franchise hálózat mintegy 3700 kereskedelmi szakembernek biztosít megélhetés
okt. 29
11:39
Lopakodó hidrogéntank a jövő csúcsfegyvere (Gyártástrend)
A Hyundai lopakodó, hidrogénhajtású K3 tankja szinte teljesen hangtalan, és új tűzvezető rendszere mesterséges intelligencia-alapú.

Keresés