2024. október 29. kedd

okt. 29
11:45
Megújította együttműködési megállapodását az Exim Magyarország és a MKIK (ProfitLine)
Megújította együttműködési megállapodását az Eximbank Zrt.-ből és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt.-ből álló intézménypáros (Exim Magyarország), valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik) - jelentették be az MTI-nek kedden megküldött közleményben az együttműködésben részes intézmények.
okt. 29
11:45
Új mélypontra ütötték a forintot (Portfolio)
Ezen a héten sem enyhül a nyomás a forinton a jelek szerint, tegnap a jegyzés megközelítette a 405-öt az euróval szemben. Ma délelőtt pedig új 22 hónapos mélypontra esett, 404,9 felett járt a jegyzés.
okt. 29
11:45
Csökken az egyajánlatos szerződések száma, egyre erősebb a közbeszerzési verseny (vg.hu)
Az első három negyedévében a közbeszerzések 47 százaléka árubeszerzésre irányult.
okt. 29
11:51
Megközelítette a 2000 forintot a diákmunkások átlag órabére 2024 nyarán (Piac és Profit)
Több mint 3 millió órát dolgoztak a diákok a Meló-Diák hálózatában 2024 nyarán, az átlagos órabér meghaladta az 1930 forintot – mondta el Kott Zoltán elnök-vezérigazgató.
okt. 29
11:51
Állítólag eredménytelenül zárult az eljárás, amit Bige cége ellen indítottak (Agroinform)
Lezárult a Bige Holding Kereskedelmi és Termelő Kft. hulladékgazdálkodási és környezetkárosítási ügyében 6 évvel ezelőtt indult eljárás.
okt. 29
11:51
Egy hét alatt lepörgetik az új magyar sorozatot (MMonline)
November 11-én indul a TV2 legújabb sorozata, a S.E.R.E.G., és Helmeczy Dorottya, a sorozat producere és Kinizsi Ottó, a TV2 kreatív producere bejelentették, hogy a hatrészes miniszériát egy héten át, hétfőtől péntekig adja a csatorna, és pénteken dupla epizódot láthatnak a nézők. Az akciódús katonai történet központi figurái Győrbíró Zsolt alezred
okt. 29
11:51
Digitális valuta, kinél lesz a gyeplő? (Forbes)
Egyre élesebb az ellentét az európai tagállamok politikai vezetői és az Európai Központi Bank (EKB) között. A legfőbb kérdés, hogy ki szabályozza majd az állampolgárok "tárcáit". Egyelőre egyik fél sem enged. Mi történt? Az a tét, hogy ki dönthet arról, mekkora összeget tarthatnak a digitális "tárcákban" az állampolgárok.  Az EKB úgy véli, kizáróla
okt. 29
11:51
Az igazi „Halálod appja”, a Halálóra mindent megtesz azért, hogy hosszú életünk legyen (BitcoinBázis)
Ha azt mondanák neked, hogy egy mesterséges intelligencia képes megjósolni a halálod napját, elhinnéd? A haláljóslás kilépett a sci-fi birodalmából és egy (majdnem) mindennapi valósággá vált. A Halálóra egy új alkalmazás, amelyet Brent Franson, vállalkozó és orvostechnológiai innovátor fejlesztett ki, és pontosan ezt teszi: elemzi az életmódodat, é
okt. 29
11:57
Könnyítést kaphatnak a bérletesek a budapesti járatokon (Menedzsment Fórum)
A bérlettel várhatóan ingyen lehet biciklit vagy kutyát szállítani a BKK járatain.
okt. 29
11:57
Új mélypontra ütötték a forintot: 405 felett is járt (Portfolio)
Ezen a héten sem enyhül a nyomás a forinton a jelek szerint, tegnap a jegyzés megközelítette a 405-öt az euróval szemben. Ma délelőtt pedig már ez a szint sem állította meg az esést, 405 felett új 22 hónapos mélypontra esett a forint.
okt. 29
11:57
Jöhet az ingyenes kutya- és kerékpárszállítás a BKK járművein (vg.hu)
A BKK több változást is tervez a jövő év elejétől.
okt. 29
12:03
Petíció indult a gazdák védelmére (vg.hu)
Az uniós költségvetés legnagyobb elemét jelentő közös agrárpolitika (KAP) jövője a tét.
okt. 29
12:03
Négy éve még meg akarta venni, most stratégiailag kiemelt jelentőségűnek minősítette a kormány a gödöllői infúziógyártó felszámolását (Telex)
Tavaly a Gazdaságfejlesztési Minisztérium kiemelt projektként kezelte a cég támogatását.
okt. 29
12:09
Több mint másfélszeresére ugrott az UBM nyeresége (vg.hu)
Az európai export vitte a prímet.
okt. 29
12:09
Kriptovaluta és online szerencsejáték trendek 2024-ben (BitcoinBázis)
A kriptovaluta és az online szerencsejátékok konvergenciája a digitális szórakoztatás új korszakát nyitotta meg, és a két ágazat közötti szimbiózis tovább erősödik. A legújabb piaci jelentések szerint a globális kriptoszerencsejáték-piac 2024-re várhatóan eléri a 97 milliárd dollárt. Továbbá az aktív játékosok számának 40%-os növekedése az előző év
okt. 29
12:15
Odakiabáltak Orbán Viktornak Tbilisziben (Privátbankár)
Megzavarták a magyar kormányfőt, amikor a grúz kormányfővel, Irakli Kobakhidzével találkozott.
okt. 29
12:15
Miért fontosak a rekordárak a műkereskedelemben? (Portfolio)
Az új árrekordok születését mindig nagy érdeklődéssel kísérik a művészeti színtér szereplői, de nem mindegy, hogy milyen következtetéseket vonnak le belőlük – a műtárgy.com elemzése.
okt. 29
12:21
Mennyire örülhetnek az építőipari cégek a kormány tervének? (Piac és Profit)
Az építőipar jelenleg is kihívásokkal küzd, cégszámcsökkenés és visszafogott alapítási kedv jellemzi továbbra is. Bár az építőipari termelés idén némi növekedést mutatott, a szektor hozzájárulása a GDP-hez csökkenő tendenciát mutat.
okt. 29
12:21
Készpénz vagy kártya: sokatmondó OTP-s kutatás készült (Privátbankár)
Sok cég alábecsüli a készpénzes megoldás költségeit.
okt. 29
12:21
November 18-tól jön a Házasság első látásra 2. évada (Márkamonitor)
Idén ősszel már a második évaddal tér vissza a Tv2-re a tavaszi szezon egyik legnépszerűbb saját gyártású műsora, a Házasság első látásra. A november 18-án induló Házasság első látásra 2. évada egy online kísérő műsorral egészül ki, melynek háziasszonya Orosz Barbara lesz. A március 18-án debütált műsor 1. évadának sikerét mi sem bizonyítja jobban,
okt. 29
12:27
Mutatjuk, mennyi volt a diákmunkások átlag órabére 2024 nyarán (HR Portál)
Több mint 3 millió órát dolgoztak a diákok a Meló-Diák hálózatában 2024 nyarán, az átlagos órabér meghaladta az 1930 forintot – mondta el Kott Zoltán elnök-vezérigazgató egy sajtóközlemény szerint.
okt. 29
12:27
Új mélypontra ütötték a forintot: 405 felett jár (Portfolio)
Ezen a héten sem enyhül a nyomás a forinton a jelek szerint, tegnap a jegyzés megközelítette a 405-öt az euróval szemben. Ma délelőtt pedig már ez a szint sem állította meg az esést, 405 felett új 22 hónapos mélypontra esett a forint.
okt. 29
12:27
Forint: távolodik a 404-es szinttől az euró, csak épp nem a jó irányba (vg.hu)
Bő egy óra alatt fél forinttal drágult kedd délelőtt az euró. A közös európai pénz jegyzése a 405 forintot súrolja.
okt. 29
12:33
Felbőszítették a fordosokat (Privátbankár)
Az eredmények jók, a kilátások gyengék.
okt. 29
12:33
Húshiány miatt perlik a népszerű gyorséttermet (Portfolio)
A Subway gyorsétterem-lánc ellen csoportos keresetet nyújtottak be egy brooklyni szövetségi bíróságon. A vád szerint a cég durván félrevezeti a vásárlókat azzal, hogy a reklámokban szereplő szendvicseiben jóval több hús van, mint valójában.
okt. 29
12:33
Oroszország Ukrajna legnagyobb városait támadta (vg.hu)
Kijevben egy megsemmisített orosz drónról lehulló törmelék felgyújtott egy lakóházat és több autót.
okt. 29
12:33
Bár nem mindenkinél látszik, a költések után valóban fogy az OTP-sek pénze (Telex)
Van, aki hozzá sem fér a pénzéhez, a bank szerint szinkronizációs hiba történt.
okt. 29
12:35
Durván sarcolná a zöld rendszámosokat a főpolgármester (vg.hu)
A hibridek szeptember óta már nem kaphatnak zöld rendszámot.
okt. 29
12:45
405 is volt az euró, forintban már majdnem csúcson van a bitcoin (Privátbankár)
Enyhén optimista és meglepően nyugodt a hangulat a tőzsdéken, miközben ezen és a jövő héten hatalmas mennyiségű gyorsjelentés és makroadat érkezik, majd a Fed kamatdöntő ülése és az amerikai elnökválasztás. Az euró megérintette a 405 forintot is. Csúcsközelbe emelkedett a bitcoin, forintban már a március közepi szinten van. Csúnya megszorítások jöh
okt. 29
12:45
Miért nem képes a magyar nyugdíjrendszer megakadályozni a nyugdíjasok elszegényedését? (HR Portál)
Mennyiben fele meg a magyar nyugdíjrendszer az Európai Unió nyugdíjakkal kapcsolatos hármas célkitűzésének? Dr. Farkas András nyugdíjszakértő alaposan kifejti a választ a NyugdíjGuru News legfrissebb hírlevelében.
okt. 29
12:45
A hazai kereskedők jelentős része alábecsüli a készpénzelfogadás költségeit (ProfitLine)
Egyre elterjedtebb az elektronikus fizetés, de még mindig sok hazai kereskedő ódzkodik a bevezetésétől. Az OTP Bank reprezentatív felméréséből kiderült, milyen aggályok merülnek fel a vállalkozások részéről, és milyen elvárásokat támasztanak. Ahogy az is: tudják-e, hogy valójában milyen költségekkel jár az elektronikus fizetés biztosítása, illetve
okt. 29
12:51
Tb-kiskönyv – mutatjuk, mire jó, és mire figyeljen a munkáltató (Adózóna)
Mire jó a tb-kiskönyv? Mire figyeljen a munkáltató a biztosítási jogviszony létesítésekor, megszüntetésekor? Nézzük a legfontosabb tudnivalókat!
okt. 29
12:51
Ingyenes lesz a BKK: kutyások és bringások örülhetnek (Forbes)
Az utasok diktálnak. A szokásaikhoz igazítja termékportfólióját a BKK. Mi történt? Ingyenessé tenné a kutya- és a kerékpárszállítást a BKK 2025 elejétől a fővárosi közösségi közlekedés járművein. Már a közgyűlés előtt van a javaslatuk, amit Vitézy Dávid nyújtott be. Hogy lesz ez a gyakorlatban? Utasonként egy kutya és egy kerékpár szállítása válik
okt. 29
12:57
Megkopasztották a fenyőket, aztán besétáltak a rendőrségre (Agroinform)
Akár csak egy krimiparódiában: három férfi fenyőgallyakat akart lopni, de menekülniük kellett. Majd pár óra múlva maguktól besétáltak a rendőrségre.
okt. 29
12:57
Új gyárigazgató a GE Vernova veresgyházi gyár élén (NRGreport)
A GE Vernova Gas Power veresegyházi gyárának gyárigazgatója és a GE Hungary Kft. ügyvezető igazgatója 2024. augusztus 21-től Fodor Viktória.
okt. 29
12:57
Olaj a tűzre, újabb gazdatüntetés jön pár hét múlva (Agrárágazat)
Az európai mezőgazdaságot jelentősen érinti a tervezett gazdasági megállapodás, a gazdák újabb tüntetéseket terveznek.
okt. 29
12:57
Csúcsot dönt a magyar burgonyaimport (Mezőhír)
Két és félszer több import burgonyára lesz szükségünk, mint akárcsak 5 éve.
okt. 29
12:57
Újabb díjat nyertek a logisztikusok (Transpack)
Készül a 30. évkönyv, de a MagyarBrands Díjat már előtte bezsebelte az egyesület.
okt. 29
12:57
Scorpion – Kapálás egy menetben a sorok és a növények között (GépMax)
A vágópengék le tudják vágni a gyomot a levelek alatt, anélkül, hogy a kultúrnövényt veszélyeztetnék.
okt. 29
12:57
Leállt a Solana tárcája, a Phantom Wallet – minden, amit tudni kell! (BitcoinBázis)
Súlyos incidenst követően leállt a Phantom Wallet, a hiba pedig több ezer felhasználót érint. A 2021-ben létrehozott kriptovaluta-tárca több mint 7 millió aktív felhasználóval rendelkezik, akik egy háttérproblémának köszönhetően most nem tudnak hozzáférni eszközeikhez, és a tárcához kapcsolódó alkalmazásokhoz. A csapat közleménye szerint a Phantom
okt. 29
12:57
Új igazgató a Ge Vernova Gas Power Veresegyház élén (Gyártástrend)
Fodor Viktória tölti be a Ge Vernova Gas Power veresegyházi gyárának gyárigazgatói és a Ge Hungary Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját 2024. augusztus 21-től.
okt. 29
12:59
Közel 200 milliárd forintos árbevételt ért el az egyik magyar agrárvállalat (Agroinform)
Az UBM a 2023/2024-es üzleti évben folytatta beruházásait – a cégcsoport konszolidált éves árbevételének már több, mint fele exportból származik.
okt. 29
13:01
Terményfelügyelet mesterfokon (Agroinform)
Ismerkedjetek meg az Agrolog terményérzékelő lándzsa működésével! Különlegessége többek között a mobil applikáció, amelyet szintén bemutatunk a videóban!
okt. 29
13:03
Észak-Gázában megtört a Hamász – hatszázan adták meg magukat (vg.hu)
Mintegy 600 terrorista tette le a fegyvert.
okt. 29
13:09
Új magyar légitársaság bontogatja a szárnyait? - szakértő reagált (Infostart)
A Malév nyomában érkezhet az újabb nemzeti légitársaság? Újabban ez a kérdés foglalkoztatja a légi közlekedés szerelmeseit egy múlt heti sajtóértesülés kapcsán, amire most egy iparági szakértő is reagált.
okt. 29
13:15
Összesen majdnem 6 milliárdot kaptak a diákmunkások (Menedzsment Fórum)
Közel 2 ezer forintra emelkedett a diákok átlagos órabére.
okt. 29
13:15
Megújulhat az Otthonfelújítás Program: A legtöbben nyílászárók cseréjére vennék igénybe a támogatást (ProfitLine)
Bár az indulás előtt óriási várakozás előzte meg a 2024. július elsejétől elérhető Otthonfelújítás Programot, a kezdeti lelkesedés után sokat vesztett lendületéből az érdeklődés. A közeljövőben jelentős változások várhatók a programban, a cél, hogy szélesebb körben hozzáférhetővé váljon a támogatás, amelyre az építőipari szereplőknek is nagyon nagy
okt. 29
13:15
OMV: visszaesett a Mol-rivális nyeresége (vg.hu)
Alacsonyabb olajárak és zsugorodó finomítói árrések is rontották az osztrák olajóriás teljesítményét.
okt. 29
13:15
Az ADA és Shib befektetők a Dogen felé fordulnak – itt az elővásárlási lehetőség (BitcoinBázis)
A Cardano (ADA) és a Shiba Inu (SHIB) befektetői a Dogen, egy új kriptopénz felé fordulnak, amely előértékesítést kínál hatalmas hozamlehetőséggel – akár 10 000%-kal. Ez a váltás a kriptovilágban zajló hullámvölgyre utal. Mi az, ami a Dogenben megragadja a figyelmet, és lehet, hogy ez lesz a következő nagy dobás? DOGEN: Az első mémtoken a
okt. 29
13:21
A cseppfolyós földgáz és a nukleáris energia évtizedei jöhetnek (Portfolio)
Az elmúlt hónapokban két nagyon fontos fejlemény volt a globális energiapiacon, ami számomra egy fontos irányváltást mutat. Az egyik ilyen Kína döntése – az ország a nehézgépjárművek jelentős részét cseppfolyós földgáz meghajtásra kívánja átalakítani, míg a könnyű gépjárművek esetében az elektromos meghajtás térnyerése látszik nyerő stratégiának, s

Keresés