2024. október 2. szerda

okt. 2
10:12
24 éve megmondta, hogy így lesz. Hogyan szerzett milliárdokat a politikából Donald Trump? (Forbes)
Számtalan gazdag áldozott vagyonokat a politikára, de egyetlen más amerikai sem használta a politikát arra, hogy akkora személyes vagyont halmozzon fel, mint Trump.
okt. 2
10:15
Kötelező olvasmány autósoknak, rengeteg változás az autógumiknál (Piac és Profit)
2023. október elsejétől kötelező külön gyűjteni a hulladékká vált gumiabroncsokat, amiket a hulladékgazdálkodásért felelős MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. és alvállalkozói, valamint a gumiabroncs forgalmazók térítésmentesen átvesznek. Ennek hátterében az áll, hogy a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá tartozó egyes termékkateg
okt. 2
10:15
Estek a fejlett piacokon a hosszú hozamok; a forint tovább gyengült az euróval szemben (ProfitLine)
Ahogy az elmúlt napokban érkező, várttól elmaradó francia, olasz, spanyol és német inflációs adatok előrevetítették, a korábbi 2, majd 1,9%-os elemzői konszenzusnál is alacsonyabbra, 1,8%-ra esett infláció az euróövezetben az előzetes szeptemberi adatok alapján, így 2021 közepe óta először az EKB 2%-os célja alá süllyedt az árdinamika. Ráadásul vár
okt. 2
10:21
Tömeges díjemelést jelentettek be a magyar bankok az új tranzakciós illeték miatt (Portfolio)
Az OTP, az Erste, a Magnet és az UniCredit október 1-jétől, a K&H október 30-ától hárítja át vállalkozói ügyfeleire az új, devizakonverziót terhelő kiegészítő tranzakciós illetéket – vette észre a BiztosDöntés.hu.
okt. 2
10:21
Itt a vége, nincs többé Libor (Azenpenzem)
Több mint fél évszázad után befejeződött az egykor meghatározó fontosságú globális bankközi pénzpiaci kamat, a Libor használata - jelentette be a Bank of England és a brit pénzügyi szektor felügyeleti hatósága (Financial Conduct Authority, FCA) keddi közös nyilatkozatában.
okt. 2
10:24
Külföldön is híre ment az 1. Lóbarát Fesztiválnak: közel 200-an vettek részt (Magyar Mezőgazdaság)
Nyitottság, közös gondolkodás, baráti hangulat és egymás tisztelete jellemezte az 1. Lóbarát Fesztivált. A gyerek- és állatbarát rendezvényen a lovas terület szinte összes szegmensét lefedték.
okt. 2
10:24
Megalapította médiacégét Magyar Péter öccse (Media1)
Kontroll Média Szolgáltató Kft. néven megalapította Magyar Márton, Magyar Péter testvére az új médiavállalkozását.
okt. 2
10:27
Rendkívüli vizsgálatok lesznek az autókereskedőknél, mert sok a panasz (Piac és Profit)
A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium a magyar családok védelme érdekében határozottan fellép a tisztességtelen szerződési feltételeket alkalmazó autókereskedésekkel szemben. Ezért a nemzetgazdasági miniszter rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el az új gépjárműveket értékesítő kereskedőknél -jelentette be szerdai k
okt. 2
10:27
Megjött a bejelentés: így alakul holnap a benzin ára (Portfolio)
Holnaptól csak a gázolaj árában várható változás, írja a holtankoljak.
okt. 2
10:27
31 százalékkal magasabb a kukorica ára, mint tavaly (Agroinform)
Ötödik hete a tavalyi ár felett a takarmánykukorica termelői ára.
okt. 2
10:29
Itt a kormány mesterterve az állam digitalizációjára, kijöttek a szabályok (Portfolio)
Társadalmi egyeztetésre bocsátották a Digitális Állampolgárság Programról szóló törvénytervezetet, amely az állami ügyek "mobilra költöztetését" szabályozza.
okt. 2
10:33
Elkeserítő jóslat érkezett, ami a magyar benzinkutakat is érintheti (Privátbankár)
Számos szakértő szerint Izrael kemény válaszcsapással reagál az október eleji iráni rakétatámadásra, ami kiütheti a világpiacról a perzsa ország olajszállításait. Ez durva következménnyel járna.
okt. 2
10:33
Hajlandó engedni a magyar kormány, hogy zöld utat kapjon az Erasmus (HR Portál)
Brüsszelnek meg kell szüntetnie a 21 magyar egyetem kizárását az Erasmus és Horizon programokból - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel. Azt írták: a KIM törvényjavaslatot nyújt be a modellváltó egyetemek kuratóriumainak működéséről szóló szabályozás módosítására, hogy "megszűnjön végre az Erasmusból és Horizonból
okt. 2
10:36
Késik a Bitcoin októberi felfutása a közel-keleti feszültség fokozódása miatt (BitcoinBázis)
Történelmileg az október mindig is egy erős hónapnak számított a Bitcoin életében. A digitális eszköz az utolsó negyedévben volt, hogy 215%-os emelkedést is produkált, a tavalyi 56% pedig egészen gyenge időszaknak mondható. Nem véletlen, hogy a kereskedők izgatottan várják ezt az időszakot, ami előfordulhat, hogy idén késni fog. Kedden Irán közel 2
okt. 2
10:39
Megváltozott munkaképesség mértéke, rehabilitálhatóság: ki állapíthatja meg? A Kúria döntött (Adózóna)
Ha a bíróság által megállapított egészségi állapot a közigazgatási szerv határozatában foglaltaktól eltérő mértékű, a bíróság nem írhatja elő a közigazgatási szervnek, hogy a megismételt eljárásban milyen minősítési kategória alapul vételével döntsön a megváltozott munkaképességű személy ellátásáról. A perben megállapított egészségi állapothoz tart
okt. 2
10:42
Több mint 3000 vállalkozás hibázott, levelet kapnak a NAV-tól a napokban (Növekedés)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több mint 3 ezer vállalkozásnak küld tájékoztatást csütörtökön, mert hibás a számlaadat-szolgáltatásuk vagy az áfabevallásuk - közölte a NAV.
okt. 2
10:45
Az izraeli titkosszolgálat professzionálisan működik Iránban, mind a 180 ballisztikus rakétát leszedték (Piac és Profit)
Hatalmas meglepetésre az Irán által kilőtt 180 ballisztikus rakéta zéró kárt okozott Izraelben. A zsidó állam és szövetségeseinek légvédelme precízen leszedte az egyik legmodernebb rakétaarzenált.
okt. 2
10:45
A Wall Street-i indexek is pirosba fordultak; a vártnál több volt az üres álláshely augusztusban (ProfitLine)
A Wall Street-i tőzsdéket még gongszó előtt elérte az Irán által Izrael ellen indított rakétatámadás híre, amivel összhangban itt is a kockázatkerülő magatartás volt az uralkodó.
okt. 2
10:45
Gesztusértékű lemondással segítené Palkovics az Erasmus-ügy megoldását (Portfolio)
Palkovics László lemondott a győri egyetem kuratóriumának elnöki tisztjéről – számolt be a Telex. A lépés előzménye, hogy kedden a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta a közérdekű vagyonkezelő alapítványok új összeférhetetlenségi szabályait, hogy lezárja az Erasmus-programról szóló vitát az Európai Bizottsággal
okt. 2
10:48
Több millió forintot spórolhatnak a hibrid munkavállalók (MMonline)
Az irodai dolgozók ingázási és költési szokásait vizsgáló új kutatás szerint a munkavállalók jelentős megtakarításokat érhetnek el a hibrid modellben történő munkavégzéssel. Az International Workplace Group tanulmánya kimutatta, hogy a munkavállalók az Egyesült Államokban évente akár 30 332 dollárt, az Egyesült Királyságban pedig 13 188 fontot is m
okt. 2
10:48
Komoly elismerést kapott hazánk a BMW-től (Növekedés)
A legnagyobb példányszámban eladott német nyelvű üzleti és pénzügyi lap, a Handelsblatt terjedelmes riportban méltatja a BMW debreceni beruházását. A cikk szerzője többek között arra hívja fel a figyelmet, hogy Magyarország kormánya páratlan hatékonysággal vonzza a kínai és a német tőkét.
okt. 2
10:51
Nagysebességű oválpálya-elemet építenek a ZalaZONE járműipari tesztpályán (Alternatív Energia)
Várhatóan 2025 tavaszára készül el teljes egészében a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó ZalaZONE járműipari tesztpálya új része, a nagy sebességű oválpálya-elem (High-Speed Oval), amelyen 250 km/h sebességig terjedő teszteket tudnak majd végezni a szakemberek.
okt. 2
10:51
Erre kel figyelni, ha nem akarjuk, hogy átverjenek: itt az ideje lecserélni a régi abroncsokat (Pénzcentrum)
2023. október elsejétől kötelező külön gyűjteni a hulladékká vált gumiabroncsokat, amiket a hulladékgazdálkodásért felelős MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. és alvállalkozói, valamint a gumiabroncs forgalmazók térítésmentesen átvesznek. Ennek hátterében az áll, hogy a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá tartozó egyes termékkateg
okt. 2
10:51
Kész, vége, kimúlt a Libor (Portfolio)
Több mint fél évszázad után befejeződött az egykor meghatározó fontosságú globális bankközi pénzpiaci kamat, a Libor használata - jelentette be a Bank of England és a brit pénzügyi szektor felügyeleti hatósága (Financial Conduct Authority, FCA) keddi közös nyilatkozatában.
okt. 2
10:54
Már egymillióan használják a REpont alkalmazást (Mínuszos)
Már egymillió felhasználója van a kötelező visszaváltási rendszerhez fejlesztett REpont alkalmazásnak, a regisztrálók kétharmada júliusban és augusztusban csatlakozott. A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. szerint az összes visszaváltásnak csaknem tíz-tízenöt százalékában segít a REpont applikáció, amely hetek óta az internetes letöltőoldalak egyik
okt. 2
11:00
Tippek a muskátli helyes teleltetéséhez: Hogyan védje meg növényét a fagyoktól? (Magro)
A muskátli (Pelargonium) sok kertben és erkélyen kedvelt virág, de ahhoz, hogy évről évre újra virágozzon, fontos megfelelően teleltetni. A magyar hobbikertészek számára az egyik leggyakoribb kérdés a muskátli helyes teleltetése, amely megelőzi a fagy okozta károsodást és biztosítja a növény tavaszi feléledését.
okt. 2
11:03
Vigyázat, jogsértés a gyanú egy szépségápolási termékeket értékesítő webáruháznál (Piac és Profit)
Feltehetően jogsértően tünteti föl a Notino az akciósként hirdetett termékek árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezért vizsgálatot indított a szépségápolási termékeket értékesítő webáruház üzemeltetőjével szemben - közölte a GVH.
okt. 2
11:03
Megint belenyúlnak az üzemanyagárakba: itt a bejelentés, ami sokaknak nem fog tetszeni (Pénzcentrum)
Csütörtöktől a gázolaj nagykereskedelmi ára 2 forinttal emelkedik.
okt. 2
11:03
Drágul az autópályahasználat Horvátországban (Portfolio)
Horvátországban eddig magasabb volt az autópályadíj a nyári hónapokban, mint az év többi részében, az autópályaüzemeltető viszont úgy döntött, hogy idén október 1-jétől is marad a nyári tarifa, írja az InfoRádió.
okt. 2
11:03
Fel kell lépni az egyik legsúlyosabban károsító kórokozó ellen (Agroinform)
Módosultak a Xylella fastidiosa (Wells et al.) baktérium behurcolását és elterjedését megelőző intézkedések.
okt. 2
11:09
Hibás számlaadat-szolgáltatás vagy áfabevallás: több mint 3 ezer vállalkozásnak küld tájékoztatást csütörtökön a NAV (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több mint 3 ezer vállalkozásnak küld tájékoztatást csütörtökön, mert hibás a számlaadat-szolgáltatásuk vagy az áfabevallásuk – közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
okt. 2
11:12
Agrárminisztérium: európai közös nyilatkozatot fogadtak el az erdők védelméről (Növekedés)
A Forest Europe szervezet Bonnban megrendezett magas szintű fórumán 33 ország fogadott el közös nyilatkozatot az erdők védelme és a fenntartható erdőgazdálkodás előmozdítása érdekében a páneurópai régióban. Magyarországot Ökrös Oszkár helyettes államtitkár és Szentpéteri Sándor főosztályvezető képviselte - tájékoztatott szerdai közleményével az Agr
okt. 2
11:12
1 és 5 millió között– minden négyzetméterért (Forbes)
Ha egy négyzetméter nem kerül legalább egymillió forintba, az már kimondottan olcsó a budapesti új építkezéseknél, de így is van rájuk kereslet. Térképen a legnagyobb projektek, főszerepben idén: Újbuda.
okt. 2
11:18
A Telex kisebbségi tulajdonrészt szerzett a G7-ben (Media1)
A G7 portál 100%-át korábban a Telex három legnagyobb tulajdonosa, Pusztay András, Kárpáti Márton és Kárpáti András magánszemélyek szerezték meg, most pedig átadnak a részükből 49 százalékot a Telex kiadójának, a Van Másik Zrt-nek.
okt. 2
11:21
Újabb rakétatámadások érték Észak-Izraelt: csak nem csitul a konfliktus, egyre élesebb a helyzet (Pénzcentrum)
A Hezbollah libanoni síita milícia újabb rakétatámadásai érték Észak-Izraelt az izraeli hadsereg (IDF) libanoni szárazföldi hadműveletének második napján, szerdán is - közölte az IDF.
okt. 2
11:21
Nem elég az aszály, még a sáskajárás is... (Agroinform)
A globális felmelegedés következtében évek óta erősödő aszály sújtja az országot, különösen a Homokhátságot, ahol már a sáskajárás sem meglepő.
okt. 2
11:24
Végre zárulnak a jogi kiskapuk a békési palagáz-projektnél (Tiszta Jövő)
Jogi szempontból kettős mérföldkőnél jár a fosszilis Corvinus-projekt, derítette ki a Magyar Természetvédők Szövetsége.
okt. 2
11:27
Vádat emeltek a new yorki polgármester ellen (Piac és Profit)
Korrupció a gyanú. Nagy a különbség a magyar és az amerikai igazságszolgáltatás között. Ha ma megkérdez az ember egy magyar politikust, hogy miért választotta ezt a pályát és véletlenül őszintén válaszol, akkor a felelet így hangzik: kis kockázat, nagy haszon.
okt. 2
11:27
ÉKM: Megújult az Országos Mentőszolgálat több épülete (Alternatív Energia)
A Környezeti és Energiahatékonysági Program (KEHOP) keretében az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) számos épületének korszerűsítése fejeződött be, a projekt második szakaszának befejezése a következő év végére várható - tájékoztatta pénteken az MTI-t az Építési és Közlekedési Minisztérium.
okt. 2
11:29
Ferenc pápa a környezetvédelemről, a nők szerepéről és a tanulásról tartott beszédet a Leuveni Katolikus Egyetem diákjainak (Alternatív Energia)
A környezetvédelemről, a nők szerepéről és a tanulás céljáról tartott beszédet Ferenc pápa szombaton a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem diákjainak.
okt. 2
11:30
Lakmároznak a csupasz csigák – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés (Agrofórum)
A rovarkártevők idei tevékenysége jórészt lezárult, az elkövetkező időszakban már inkább a késő ősszel is aktív bagolylepke fajok károsításával kell számolni.
okt. 2
11:30
Magyarországon is elindult az Allegro (Media1)
Az egyik legnagyobb online piacteret már nemcsak vásárlóként, de kereskedőként is igénybe vehetjük.
okt. 2
11:33
A bankok fele már áthárítja a kiegészítő pénzügyi tranzakciós illetéket a vállalkozókra (Adózóna)
2024. október 1-től folytatódik a pénzügyi tranzakciós illetékkel kapcsolatos változások sora. Ezúttal a devizaváltásokat terheli egy új, 0,45 százalékos, de legfeljebb 20 000 forint értékű állami elvonás, kiegészítő pénzügyi tranzakciós illeték címén. A változásokat a bankok eltérő időpontokban vezetik be és egyelőre csak a vállalkozói ügyfeleik s
okt. 2
11:33
Geopolitikai káosz, világgazdasági bizonytalanság, reagáló gazdaságpolitika - Mit csinál ilyenkor a vállalatvezető? (Portfolio)
A gazdasági növekedés idén lassabban áll helyre a vártnál, a fogyasztás felpörgése várat magára, de ami még nagyobb baj, az a beruházások szenvedése. Egy ilyen gazdasági környezetben nincs könnyű dolga a vállalati szektornak, amikor üzleti tervezésről van szó. Az október 17-i Budapest Economic Forum című gazdasági csúcskonferenciánkon éppen ezért a
okt. 2
11:36
Az MNB is részt vett a kínai Selyemút Alap megalapításának 10. évfordulója alkalmából szervezett nemzetközi konferencián (Növekedés)
Dr. Kandrács Csaba, az MNB alelnöke kiemelt vendégként szólalt fel a kínai Selyemút Alap (Silk Road Fund, SRF) megalapításának 10. évfordulója alkalmából szervezett nemzetközi konferencián szeptember 29-én Pekingben. A magas szintű rendezvényen olyan témákat vitattak meg, mint a globális, határon átnyúló befektetési stratégiák, valamint a fenntarth
okt. 2
11:36
Több szolgáltatás is elérhetetlen lesz, késni fognak az utalások – átmeneti leállásról tájékoztatja felhasználóit a Coinbase (BitcoinBázis)
Átmeneti leállást jelentett be platformján a Coinbase. A kriptotőzsde egy tervezett frissítés miatt lesz elérhetetlen egy kis ideig. A munkálatokat október 26-án, 18:00 órától végzik majd és a tervek szerint nagyjából 2 órán át fog tartani. Az átmeneti szünet több terméket, többek között a Simple és Advanced Trade lehetőségeket is érinti. A Coinbas
okt. 2
11:36
Fogyasztóvédelmi vizsgálatot indít az NGM az autókereskedők tisztességtelen szerződési feltételei miatt (Telex)
Egyre gyakrabban előfordulnak késések, amiért a kereskedők sokszor nem vállalnak felelősséget, és a vásárlóknak sem engedélyezik, hogy elálljanak a szerződéstől.
okt. 2
11:36
A BYD elsősorban helyi munkaerő alkalmazására törekszik Magyarországon (Öko-drive)
A BYD kínai autóipari vállalat szegedi beruházásával több ezer munkahelyet teremt majd, és elsősorban helyi munkaerő alkalmazására törekszik.
okt. 2
11:36
Az Ai találkozása az Alzheimer-kórral (Gyártástrend)
Folyamatos a kutató-fejlesztői törekvés, hogy a világ egyik nagy, közös népegészségügyi kérdését, az Alzheimer-kórt már a korai szakaszában, még a kognitív hanyatlás elindulása előtt megértsük. A feladat nem egyszerű, mert a betegség hátterében húzódó okok még mindig nem tisztázottak, ennek ellenére a világ vezető egyetemei mellett hazai kutatásoka
okt. 2
11:39
Felborult a forgatókönyv, soron kívüli leszállások a ferihegyi reptéren (Menedzsment Fórum)
Összesen 80 repülőjáratnak kellett útirányt változtatnia az Izrael elleni keddi rakétatámadás miatt. Négy Emirates-járat Budapesten landolt.

Keresés