A likvid stakelés a DeFi szektor egyik kifejezetten dinamikusan bővülő része. Ezen folyamat során már korábban stakelt eszközöket lehet tokenizálni, így likviddé tenni. Lehet natív módon, amikor a stakelt eszközt lehet magát újrastakelni egy Proof-of-Stake blokkláncon a jutalmak érdekében (és a hálózat biztonságáért). De lehet úgy is, hogy a stakel
Az már eddig is ismert volt, hogy 2025-ben várhatóan 3,2%-kal emelkednek a nyugdíjak, mert a kormány ekkora éves átlagos inflációval kalkulál. Most az is kiderült, hogy ez mennyivel maradhat el a jövő évre várható átlagos béremelkedés ütemétől.
Két holland orchideatermesztő vállalat egybehangzó véleménye szerint az ágazat kihívásaira – fenntarthatóság, munkaerő, optimális termesztőfelület és termésmennyiség – a legjobb megoldás, ha együtt dolgoznak.
Egy új kihívó kapja meg a figyelmet a Solana memecoin ökoszisztémában. A figyelem egyre inkább egy kiválasztott néhány token felé irányul, amelyek erős növekedési potenciált mutatnak. Ez a cikk feltárja a három legfontosabb memecoint a Solana blokkláncon, amelyek lendületet kapnak. Az olvasók megismerhetik, mely digitális eszközök vannak növekedés
Meglehetősen erős üzenetet küldött a piacnak a Portfolio Budapest Economic Forum 2024 konferenciáján Virág Barnabás. Az MNB alelnöke elmondta, hogy nem csak októberben szüneteltetheti a kamatcsökkentéseket a jegybank, ennek hatására pedig némileg képes volt magához térni a forint, az euró jegyzése azonban még mindig 400-nál billeg. Egy biztos, krit
A Turbo közössége izgatottan várja a potenciális árfolyam emelkedést, mivel a Coinbase kripto tőzsde felkészül a Turbo örökös határidős ügyleteinek (Perpetual Futures) listázására. Ez a fontos fejlemény rávilágít a Turbo növekvő befolyására, és hatást gyakorol a piacra. Ebben a cikkben áttekintjük a legfrissebb híreket a Turbo (TURBO) kriptovalutáv
A dámszarvasoknak mostanában nemcsak a tehenek kegyeiért kell megküzdeniük, hanem egy körükben terjedő titokzatos betegséggel is. A rejtélyes kór az érintett állatoknál nemcsak deformált, gennyes agancsokat, hanem a jelek szerint szaporodási problémákat és további súlyos tüneteket is okozhat. A dámokon túl az őzeket és gímszarvasokat is érintő tüne
A sünök, a cinegék cukik… A varangyok annyira nem, de nem is a külsejük miatt szeretjük őket. Tegnap pedig volt szerencsém találkozni egy újabb kerti cukorfalattal.
Tolvajok törtek be abba az olaszországi vilába, ahol az Alisha Lehmann és Douglas Luiz házaspár él. A tolvajok azt használták ki, hogy mindketten focimeccseiken voltak.
Az Amazon Web Services idén másodjára szervezte meg a Generatív AI Akcelerátor (GAIA) programját, amire a világ négy égtájáról érkező 80 startup - köztük a magyar Turbine - mellett többek között engem is elhívtak. Helyszíni riport az eseményről és a tengerentúli AI-helyzetről.
Ez egy olyan háború, amelyet Oroszország a nemzetközi jog megsértésével robbantott ki. Ma azonban a Nyugat a háború folytatását támogatja - közölte Robert Fico.
Az idei első félév végére a devizakötvény-kibocsátások hatására a központi államadósság devizaaránya 29% fölé emelkedett és egyre közelebb kerül a kritikusnak mondható 30%-os sávhoz. Az MNB szerint az idei adósságcsökkenést kockázatok övezik, közben a következő hetekben indulnak be a Magyarországot érintő hitelminősítői felülvizsgálatok. Ebből a sz
Az étkezési paprikának nagyon sok típusa létezik, aminek csak a töredékét termesztjük itthon, pedig nagy valószínűséggel ennek a zöldségnek is lehetne színesíteni a kínálatát.
Az idei első félév végére a devizakötvény-kibocsátások hatására a központi államadósság devizaaránya 29% fölé emelkedett és egyre közelebb kerül a kritikusnak mondható 30%-os szinthez. Az MNB szerint az idei adósságcsökkenést kockázatok övezik, közben a következő hetekben indulnak be a Magyarországot érintő hitelminősítői felülvizsgálatok. Ebből a
Tízezrek tüntettek vasárnap Georgia fővárosában, Tbilisziben az ország európai uniós integrációjáért alig egy héttel az október 26-ra kitűzött parlamenti választás előtt.
Az agrárerdészet egy nem is annyira új irányzat, viszont egyre inkább nagy hangsúlyt kap majd a jövőben. Egy ilyen rendszert kicsiben, egy házikertben is felépíthetünk. Ahogy a természetben is a fák és az alattuk élő aljnövényzet kölcsönhatásban vannak, ugyanígy lesz ez a kiskertben is. Az agrárerdészet olyan, ősi gyökerekkel rendelkező termesztési
Tízezrek tüntettek vasárnap Georgia fővárosában, Tbilisziben az ország európai uniós integrációjáért alig egy héttel az október 26-ra kitűzött parlamenti választás előtt.
A miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel többek között a turai kastély sorsáról, a budapesti fejlesztésekről és az üzleti turizmusról is beszélt a Mandinernek adott interjújában.
Egy titokzatos korszak gyermeke vagy, akinek most, életének hatvanas és hetvenes éveiben, olyan fenyegetésekkel kell szembenéznie, amelyek láthatatlanul lopakodnak közelebb. Lehet, hogy eddig nem is gondoltál rájuk, de ezek a kockázatok most már a küszöbödön állnak – és ha nem figyelsz rájuk, az életed legnagyobb harcait vívhatod meg velük.
Az Oroszlán harmóniában van a környezetével, az Ikrek értékelje át az elmúlt hetek történéseit! Karrier horoszkóp: 2024.10.21. Kos A kreativitás csak úgy árad belőled és nagyon magabiztosnak érzed magad a munkádban. A művészi adottságaid rengeteg feladatban megmutatkoznak. Nyugodtan fordíts kevesebb figyelmet az e-mailekre és a hívásokra, hogy telj
Daganatos betegségből gyógyuló gyermekeket és családtagjaikat látta vendégül a Ferencvárosi Torna Club (FTC) női labdarúgó-csapata és a Porsche Hungaria Kft. Volkswagen márkája a Groupama Arénában vasárnap.
A Magyar Telekom ütemezett informatikai karbantartása 2024. október 22-én indul, ami ideiglenes hozzáférési problémákat okoz a Telekom alkalmazásokban. A lakossági ügyfélszolgálat korlátozottan működik, de a mobil és otthoni szolgáltatások változatlanul elérhetők lesznek.
Erősödő befektetői aktivitásra számítanak a Duna House szakértői az idei év folytatásaként 2025-ben is. A pénzügyi forrás és a vevői bizalom adott, azonban a rövidtávú lakáskiadás terézvárosi tiltása és az esetleges országos szabályozása már érezteti hatását a befektetői körben népszerű kerületek listáján, hosszú távon pedig nagy eséllyel, jelentős
Elgondolkodtató jelentést tette közzé a UBS (ez egy sávjci pénzügyi szolgáltató) a napokban, ebben azt nézték meg, hogy szükség van-e extra megtakarításra is ahhoz, hogy nyugdíjas korában ne nélkülözzön.
A rendőrség Brüsszel déli és nyugati körzetében letartóztatott egy rablóbandát, amely a Grindr nevű társkereső alkalmazáson keresztül csalta tőrbe áldozatait. A De Standaard című napilap hírét a brüsszeli ügyészség közleményében megerősítette: két gyanúsítottat vettek őrizetbe, a harmadikat, egy kiskorút a fiatalkorúak bírósága zárt közösségi intéz
A mesterséges intelligencia (MI) előretöréséből az egészségügyi ellátási rendszer is profitálhat. Folyamatosan fejlesztendő cél ugyanis a betegek elégedettségének növelése, ezért előtérbe kerülnek az olyan új trendek, mint az MI és
Természetvédelem nélkül az erdők, az óceánok és a biodiverzitás vészhelyzetben vannak. A COP16 csúcstalálkozó célja megállítani a természet gyors pusztulását, amely minden ökoszisztémára és a világgazdaságra is hatással van.
A svájci Sun-ways startup egy 18 kW-os kísérleti napelemes rendszert tervez kiépíteni a svájci Neuchâtel kantonban egy 100 méter hosszú vasúti szakaszon a sínek között.
A Kitaibelia folyóirat története új mérföldkőhöz érkezett, hiszen idén először adták át a kiváló közleménye-díjat. Kis Szabolcs, a Debreceni Egyetem PhD-hallgatója érdemelte ki az elismerést.
A speciális olimpikonok erőfeszítéseit és különleges teljesítményeit mutatja be a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (Msosz) azon a vándorkiállításon, amely a jövő héten érkezik a spanyol fővárosba - tájékoztatta a szervezet az MTI-t.
Kínai tudósok egy épületbe integrált napelemes rendszert (BIPV) fejlesztettek ki, amely a fázisváltó anyagok (PCM) alkalmazásával javítja a napenergia hasznosítását, csökkenti a hőterhelést és növeli az energiahatékonyságot.
A tizedik fordulót játszották a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságban. Az éllovasok mind behúzták a győzelmet. Két hét válogatott szünet után folytatódott a La Liga versenyfutása. A táblázatot vezető trióból a Real Madrid lépett pályára elsőként. Szombaton este Vigóban lépett föl a fővárosi csapat. A hazai gárda igen jól küzdött, színvonal
A Klarna, a BNPL piac egyik vezető szolgáltatója bejelentette, hogy integrálja BNPL szolgáltatását az Apple Pay platformmal. Ez az együttműködés lehetővé teszi az Apple Pay felhasználók számára, hogy azonnali fizetés helyett a Klarna részletfizetési opcióit válasszák. Az újítás az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban már elérhető, és ham
A múzeumok világszerte küzdenek a problémával, hogyan tudják érdekesebbé, interaktívabbá tenni kiállításaikat. Most a Cambridge-i Egyetem Állattani Múzeuma egy új projekt keretében a mesterséges intelligencia segítségével szólaltatja meg az állati maradványokat.
Lassuló gazdaság, deflációs veszélyek, rossz gazdasági szerkezet, kedvezőtleg demográfiai tendenciák. Pár éve Japánról lehetett mindezt elmondani, most Kína jellemzői ezek.
A csipkebogyó kiváló forrása a C-vitamin komplexnek, ami azt jelenti, hogy nemcsak aszkorbinsavat tartalmaz, (ami az általunk C-vitaminként ismert vegyület), hanem olyan bioflavonoidokat is, amelyek segítik a C-vitamin hasznosulását.
Több száz állásjelentkezést küldtél ki, de a reakciók elmaradnak? Talán nem is gondolsz rá, de megeshet, hogy olyan szarvas hibát követtél el a pályázat leadása során, ami miatt a CV-d azonnal a kukába landolt. Mairim Pereza, HR igazgató a The Every Girlnek mondta el, mik azok a gyakori okok, ami miatt a pályázó még csak
November 20-ig dönthetnek a cégcsoportok, hogy jövőre közösen adóznak-e. Azoknak a cégeknek, amelyek elmulasztják beadni a kérelmüket, egy teljes évet kell várniuk az újabb lehetőségre. A választás jelentős adminisztratív könnyítéseket és akár komoly adómegtakarítást is hozhat, de alapos megfontolást igényel.
A forint útja az, hogy gyengülni fog, ha a fene fenét eszik is, csak a mértéke a kérdés - mondta a Pénzcentrumnak adott interjújában Balásy Zsolt, aki szerint most nem tudatos forintgyengítés áll az árfolyamromlás háttérben, hanem tisztán piaci folyamatok. A HOLD Alapkezelő hedge fund managere arról is beszélt, hogy a rekordmagasságokban járó zloty