Röviddel azután, hogy ma azt jelezte a Magyar Nemzeti Bank: két új zöld kezdeményezés elindítását tervezi 2025-ben, azt is jelezte, hogy ezek elindítása két tényezőtől függ.
Továbbra is a fővárosi régió a legnépszerűbb az ingatlanvásárlók körében, ami az árakon is meglátszik. A fővárosban egy év alatt 8,5 százalékkal drágultak az eladó ingatlanok: az V. kerületben 1,7 millió forint az átlagos négyzetméterár, de a legolcsóbb kerületekben is közelít a 800 ezerhez. Budapest népszerűségét jelzi, hogy a környékbeli települé
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Magyar Bankszövetség lépéseket tesznek az ügyfelek biztonsága és a pénzügyi piacok stabilitása érdekében az újabb, Apple-höz köthető zavarok nyomán – írja honlapján az MNB.
A legfrissebb DESI jelentés szerint Magyarországnak sikerült jelentősen felzárkóznia az elmúlt egy évben digitalizációs érettség terén a fejlett európai országokhoz, azonban a magyar kkv-k jelentős részének a teljesítménye még mindig nagyon gyenge a digitális transzformációban. A Digiméter idei kutatása is a magyar kkv szektor lemaradására hívja fe
Az agrotechnikai tényezők egyik leglényegesebb eleme az okszerű trágyázás, melynek célja a talaj termékenységének fenntartása és növelése mellett a reálisan elvárható hozam elérése.
A kriptovaluták térnyerése az elmúlt években számos innovációt hozott a pénzügyi világban, ugyanakkor sajnos a csalások és átverések is egyre elterjedtebbé váltak. A kriptovaluta csalások formái csak az elkövetők kreativitásától függenek. A piramisjátékok és adathalászat az egyszerűbb, míg a hamis tőzsdék és ICO-k a bonyolultabb megoldások közé tar
A Privátbankár.hu ünnepélyes keretek között, egy magas színvonalú szakmai rendezvényt követően átadta Az Év ESG Alapkezelője 2024 díjat. Idén először a befektetési alapok is elismerésben részesültek.
Annak érdekében, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások azonnali lakáscélú felhasználását célzó kormányzati szándék összhangba kerüljön a pénzügyi tudatosság és öngondoskodás nyugdíjcélú alapelveivel, a Pénztárszövetség eljuttatja észrevételeit a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz – hangzott el az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (Öp
Hamarosan újra láthatóak a Kőgazdag fiatalok a TV2 műsorán, október 14-től minden hétköznap este a Séfek séfe után jelentkezik a reality második évada. A reality rendkívüli népszerűségnek örvendett a fiatalabb nézők körében, azonban nem csak a 18-49 éves korcsoportban, hanem a 18-59 évesek és a teljes lakosság körében is jelentős fölénnyel lett idő
A Nobel-díjas fizikus által vezetett budapesti székhelyű Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) már tízezer embert vont be sikeresen Magyarország egyik legnagyobb léptékű tudományos kutatásába, a H4H Programba, amelynek célja egy lézeres egészségmonitorozó eszköz létrehozása. Az orvostudományi kutatás következő szakaszába további ötezer egyé
Nyolc százalékkal emelkedett az olaj jegyzésára az Izrael elleni rakétatámadás nyomán, és ha eszkalálódik a helyzet, még feljebb mehet az üzemanyagok ára – mondta a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára.
Olaszországban közérdekű önkéntesség keretében agrárterületen is vállalhatnak majd munkát a fiatalok. Októberben indul a program próbaverziója ezer fővel.
Olumide Osunkoya bűnösnek vallotta magát egy kriptó ATM hálózat illegális működtetésében az Egyesült Királyságban. Annak ellenére, hogy az Egyesült Királyság Pénzügyi Felügyeleti Hatósága (FCA) megtagadta az ATM-ek regisztrációját, Osunkoya hálózata több millió kriptotranzakciót bonyolított le. Az FCA megjegyezte, hogy Osunkoya a Westminster Magist
A legfrissebb DESI jelentés szerint Magyarországnak sikerült jelentősen felzárkóznia az elmúlt egy évben digitalizációs érettség terén a fejlett európai országokhoz, azonban a magyar kkv-k jelentős részének a teljesítménye még mindig nagyon gyenge a digitális transzformációban. A Digiméter idei kutatása is a magyar kkv szektor lemaradására hívja fe
Már elérhető az IAB Hungary tavasszal megalakult Retail Media Munkacsoportjának első, a kiskereskedelmi média gyakorlati alkalmazásáról szóló útmutatója, amelyet az IAB Europe Retail Media 101 Guide fordításából, a magyar piac sajátosságainak figyelembevételével készítettek. A digitális retail media ma már nem egy feltörekvő médiacsatorna, sokkal i
Backoffice-ból stratégiai területté vált az IT a cégek életében, hiszen ma már nemcsak a rendszerek működését, de egy cég fejlődését, stratégiai irányvonalait is erőteljesen meghatározhatja véli a K&H IT vezetője. Ehhez igazodva az IT kiadások is egyre tetemesebb részét teszik ki a működési költségeknek elérve akár a 70 százalékot is. Különösen
A közvetlen Európai Uniós források maximális elérését segíti elő a 2024-ben a közigazgatási és területfejlesztési miniszter által a kormany.hu valamint a palyazat.gov.hu weboldalakon meghirdetett felhívás, amely a 2021-2027-es programozási időszakra benyújtott pályázatok hazai forrásból történő támogatását teszi lehetővé többek között költségvetési
Egy névtelen kriptopénz-kereskedő mindössze három nap alatt 268 dollárnyi kezdeti vásárlásból 2 millió dollárnyi nem realizált nyereséget csinált. Az X kommentelői egy esetleges bennfentes kereskedési tevékenységről spekulálnak, bár semmi sem erősítette meg. A kereskedés konkrétan a Sui hálózaton a HIPPO nevű mémérmével történt, annak natív tokenjé
A háborús helyzetben Libanon elhagyására szólítja fel a magyar állampolgárokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) - tette közzé szerdán a KKM a Konzuli Szolgálat honlapján.
Erős szombat délutánra számíthatnak az angol foci szerelmesei. A Network4 Media Group élőben közvetíti a Premier League éllovasainak meccseit a hetedik fordulóból. Pályára lép Szoboszlai Dominik is, hiszen a tabellát vezető Liverpool a Crystal Palace otthonába látogat.
A Draghi-jelentés komoly lépés az Európai Unió gazdasági prioritásainak újragondolására, főként az innováció, az energia és a biztonság területein. Az azonnali hatások korlátozottak lehetnek, a széles körű szabályozási reformok hosszú távon támogathatják az egész EU növekedését és versenyképességét az UBS Bank értékelése szerint.
Az euró közel másfél éves csúcsra, 400 forint fölé erősödött szerdán röviddel 15.30 óra után, és kisebb visszaesések mellett jórészt e szint fölött mozgott 17 óráig. A forint árfolyamát részben a kedvezőtlen nemzetközi folyamatok, geopolitikai fejlemények befolyásolják.
Román sajtóértesülések szerint a magyar állam tulajdonában lévő MVM energetikai vállalat megállapodott a német E.ON csoporttal a romániai gáz- és villamosenergia-szolgáltató leányvállalat, az E.ON Energie megvásárlásáról - számolt be a Hotnews.ro.
Vasszigorral készül lecsapni a kormány az új autókat árusító kereskedőkre, ugyanis állításuk szerint megszaporodtak az olyan esetek, amikor azok "tisztességtelen felhasználási feltételeket" kötöttek ki az adásvételi szerződésekben. A Pénzcentrum két autóipari szakmai szervezetet kérdezett meg arról, mi lehet vajon a kormány célja, és arról is, hogy
A legnagyobb francia gazdálkodók egyesülete, az Fnsea szerint idén nyáron a francia juhállomány 10 százaléka elpusztult. Franciaországban 2023-ban 5 millió juhot tartottak 66 000 gazdaságban.
A Nobel-díjas fizikus által vezetett budapesti székhelyű Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) már tízezer embert vont be sikeresen Magyarország egyik legnagyobb léptékű tudományos kutatásába, a H4H Programba, amelynek célja egy lézeres egészségmonitorozó eszköz létrehozása. Az orvostudományi kutatás következő szakaszába további ötezer egyé
Argentína komoly érdeklődést mutat a Bitcoin iránt, és kész konkrét lépéseket tenni annak gazdaságba való integrálása érdekében, derült ki a Salvador elnökével folytatott megbeszélések nyomán. Nayib Bukele, Salvador elnöke első hivatalos argentin látogatásán a két ország közötti kétoldalú kapcsolatok erősítése érdekében találkozott a kormány kulcsf
Várhatóan 2025 tavaszára készül el teljes egészében a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó ZalaZONE járműipari tesztpálya új része, a nagy sebességű oválpálya-elem (High-Speed Oval), amelyen 250 km/h sebességig terjedő teszteket tudnak majd végezni a szakemberek.
A 40-50 fős céges karácsonyi bulik szervezésének költsége átlagosan 1,5 millió forinttól indul az idei árak alapján, egy 600 fős vállalati rendezvény költsége pedig megközelítheti a 60 millió forintot is - közölte a HotelPremio Group szerdán rendezvényoldala, a Cegeshelyszinek.hu felmérésének eredménye alapján.
A Network4 Media Group élőben közvetíti a Premier League éllovasainak meccseit a hetedik fordulóból. Pályára lép Szoboszlai Dominik is, hiszen a tabellát vezető Liverpool a Crystal Palace otthonába látogat. Szombaton 13:30-kor a Liverpool a Crystal Palace stadionjában folytatja a menetelést a bajnoki cím felé. Minden bizonnyal szerepel majd Szobo
A Groupe Seb közép-európai központja kinevezte új marketingigazgatóját, Raskó Enikőt. Az új marketingigazgató a magyar, szlovák és cseh piacokon felel a Rowenta, a Krups, a Tefal és a Wmf márkák kommunikációjáért. Raskó Enikő 2003 óta dolgozik a vállalatnál, és a magyarországi Country Manager pozícióból lépett új munkakörébe. Roman Vilkus, a közé
A magyar kkv-k jelentős részének teljesítménye még mindig nagyon gyenge a digitális transzformációban, a Digiméter idei kutatása is a magyar kkv-szektor lemaradására hívja fel a figyelmet digitális érettséget illetően – tudatta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szerdán az MTI-vel.