2024. október 26. szombat

okt. 26
16:45
A cél a megfizethető lakhatás (Demokrata)
A gazdasági növekedés egyik mozgatórugója az lehet, ha több lakás épül, és a most sokaknak elérhetetlen lakhatás ismét megfizethetővé válik.
okt. 26
16:51
A Vígszínház négyrészes filmsorozatban meséli el 125 éves történetét (Kreatív Online)
A Víg125 című sorozatból többek között kiderül, hogy Presser Gábor hogyan mentette meg az angol királyi párt, ki lophatta el a „Legjobb társulat”-nak járó oklevelet a próbatábláról, és az is hogy Rudolf Péterből hogyan lett Fekete Péter.
okt. 26
16:51
Emberi jogok fogják megilletni az állatkerti elefántokat? (Agroinform)
A NonHuman Rights Project az emberekéhez hasonló jogokat követel az állatoknak.
okt. 26
16:51
Megújulnak a digitális utastájékoztató kijelzők… Bécsben (Mínuszos)
Bécs közlekedési vállalata, a Wiener Linien és az Osztrák Fogyatékosügyi Tanács az ÖBR összefogásának eredményeképpen, Bécsben megújulnak a digitális utastájékoztató kijelzők. Már 2016 óta működnek Bécsben a digitális utastájékoztatási táblák, azzal a szándékkal, hogy az utasok, különös tekintettel a látássérültekre, kényelmesebben közlekedhessenek
okt. 26
16:57
Ezért lesz egyre népszerűbb a kriptobányászat a Brics-országokban (BitcoinBázis)
Az oroszországi Kazanyban tartott BRICS-csúcstalálkozón felmerült a nemzetközi szankciók és a tőkekontroll kérdése, de a bitcoin bányászata is szóba került, mint lehetőség a szankciók esetleges kijátszására. A BRICS-országok már többször tettek utalást a bitcoin esetleges bányászatára és használatára, hogy így kerüljék meg a szankciókat, illetve, h
okt. 26
16:57
20 millió dollárnyi kriptót lopott az amerikai kormánytól, majd egy részét visszaadta (KriptoMagazin)
Október 24-én egy ismeretlen hackercsoport körülbelül 20 millió dollárt emelt el egy amerikai kormányzati pénztárcából, amelyben a 2016-os Bitfinex-hackből lefoglalt pénzeszközöket tároltak. Azonban alig 24 órával később a támadó visszaküldött 19,3 millió dollárt a kormányzati pénztárcába. Az Arkham Intelligence jelentése szerint több olyan pénztár
okt. 26
17:09
Még mindig van valami furcsaság a magyar áfabevételekkel (Portfolio)
Szeptemberben méretes többletet produkált a költségvetés, ám a részletes adatok nem adnak okot sok ujjongásra. Ami különösen érdekes, az az általános forgalmi bevételeknél bekövetkezett elakadás. Ezen a téren ugyanis egy hét hónapja zajló kedvező trendben jött szünet.
okt. 26
17:15
Vezető fintech cég a Gránit Bank partnere Romániában a szelfis számlanyitásnál (Digital Hungary)
A digitális ügyfélazonosítás területén nemzetközileg elismert Onfido megoldását választotta a Gránit Bank a romániai, határon átnyúló szolgáltatásaihoz.
okt. 26
17:21
Az Y és Z generációk térnyerése a magyar üzleti életben (Piac és Profit)
Magyarországon a generációváltás az üzleti életben kiemelten aktuális, mivel sok cég alapítója elérte a nyugdíjkorhatárt. Az X generáció még mindig a legnagyobb tulajdonosi réteg, de arányuk 2023-ban 50 százalék alá csökkent. Ezzel szemben az Y és Z generációk egyre nagyobb szerepet vállalnak, különösen az új vállalkozások alapításában, ahol
okt. 26
17:21
Egyre több magyar családnak már a fűtés is nagy luxus: minden harmadik embert földhöz vágna egy váratlan kiadás (Pénzcentrum)
A magyar lakosság jelentős része anyagi okok miatt nem engedhet meg magának bizonyos kiadásokat: 40%-uknak nincs lehetősége egyhetes nyaralásra, míg minden hetedik ember nem tudja rendesen biztosítani a fűtést lakásában. Az emberek harmada nincs felkészülve egy váratlan kiadásra, 23% pedig nem tudja lecserélni elhasználódott bútorait.
okt. 26
17:27
Időjárás: Ilyen idő kell a mezőgazdászoknak! (Agroinform)
Nyugodt, csapadékmentes időjárás várható, lehet folytatni a munkát a földeken.
okt. 26
17:39
Hírek jöttek az Ukrajnának szánt gigahitelről (Portfolio)
A világ hét legfejlettebb országát tömörítő G7 országcsoport Washingtonban bejelentette, hogy "hozzávetőlegesen 50 milliárd dollár" kölcsönt nyújt Ukrajnának a nyugati szankciók keretében befagyasztott orosz bankszámlák kamatai terhére.
okt. 26
17:45
MEMEBET: Hódít a legújabb GambleFi témájú memecoin (KriptoMagazin)
A Memebet Token (MEMEBET) új GambleFi témájú meme coin, amely az ICO-ja (Initial Coin Offering) során elképesztő sikert arat. Az előértékesítés alatt eddig több mint 500 ezer dollárt gyűjtöttek össze, és számos kiemelkedő kripto-befektető is részt vett a korai vásárlásokban. Az utóbbi időben meteorként szárnyaltak fel olyan új meme coinok, mint a G
okt. 26
17:51
Így kell meghatározni az idegenforgalmi adó alapját (Adózóna)
Hogyan kell kiszámítani az idegenforgalmi adó alapját? Mely tételek számítanak bele az adó alapjába, és melyek nem? Olvasónk kérdéseire Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.
okt. 26
17:57
Kiderült ki áll az elnökválasztási fogadást manipuláló tétek mögött (BitcoinBázis)
A Polymarket szóvivői azonosították a 28 millió dolláros Trump-párti kereskedési pozíciókért felelős személyt, aki erősen befolyásolta az amerikai elnökválasztás győztesét megtippelő fogadást. A Polymarket nevű platformon, melyen a felhasználók kriptovalutás tétjeiket tehetik meg különböző fogadásokon, megkérdőjelezhető helyzet alakult ki az amerik
okt. 26
18:03
Még mindig rengeteg magyar él Ausztriában (Piac és Profit)
A sógoroknál szebb az élet? Úgy tűnik.
okt. 26
18:09
Az életünk végéig velünk marad az óraátállítás? (Menedzsment Fórum)
Évek óta a levegőben lóg az uniós döntés, ám az új rendszer bevezetése még mindig várat magára a tagországokban. Ezért vasárnap ismét óraátállítás jön, az arra érzékenyek vigyázzanak magukra.
okt. 26
18:21
Zöld az út az ukrán gigahitel előtt: ez megváltoztathatja a háború menetét? (Pénzcentrum)
A G7 országok 50 milliárd dolláros hitelcsomagot hagytak jóvá Ukrajna számára, amelyet a befagyasztott orosz állami vagyonból származó bevételek fedeznek majd. A decembertől induló kifizetésekkel a G7 célja Ukrajna pénzügyi támogatása a háborús helyzet kezelésében és az újjáépítésben.
okt. 26
18:21
DN Agrar Románia legnagyobb biometán projektjébe fektet (Magyar Mezőgazdaság)
Együttműködési megállapodást írt alá Románia legnagyobb tejtermelő farmja, a DN Agrar Group (holland beruházás) és a Bsog Energy, a romániai biometán projektek fejlesztésére szakosodott energiacéggel (a Black Sea Oil & Gas tulajdona).
okt. 26
18:39
Óraátállítás: vasárnap még tekerni kell, de utána örökre elbúcsúzhatnánk tőle (Portfolio)
Október utolsó vasárnapján ismét visszaállítjuk az órákat egy órával, ezzel véget vetve a nyári időszámításnak. Ez a gyakorlat évtizedek óta zajlik, és bár kezdetben az energiafelhasználás csökkentése volt a cél, az utóbbi években egyre több kutatás igazolja, hogy az óraátállítás nemcsak, hogy kevésbé hatékony energiamegtakarítás szempontjából, han
okt. 26
18:51
Miért költöztettek vadlovakat az Őrségbe? (Agroinform)
És vajon milyenek lehettek az Őrség élőhelyei, amikor még a nagy növényevők alakították a táj képét?
okt. 26
18:51
A palackozott vizek 99%-ában ártalmas vegyi anyag lehet (BitcoinBázis)
Az Európai Unió egyik környezetvédelmi szervezetének definíciója szerint a perfluor- és polifluor-tartalmú alkil anyagok (PFAS-ok) olyan, az ember által előállított vegyi anyagok csoportja, melyek idővel felgyülemlenek az emberi szervezetben és a környezetben. „Örök vegyi anyagokként” is emlegetik őket, mivel rendkívül makacs módon megmaradnak a kö
okt. 26
18:57
Ágymarógépek a korszakokon át - a forradalomtól a CNC-korszakig (ProfitLine)
A marógép, különösen az ágymarógép, számos fémmegmunkáló műhely és a fémipar szerves részévé vált. Sok évtizeden át alapot nyújtott a fémek megmunkálásához és alakításához. Egy olyan gép, amely új gép vásárlásakor jelentős költségtényezőt jelent. Itt különösen érdemes egy pillantást vetni a használt gépek piacára. A Surplex ipari aukciós ház jelenl
okt. 26
19:21
Félelem és rettegés költözik egy budapesti múzeum falai közé (Márkamonitor)
Október 30-án és 31-én este újra megrendezik a nagy sikerű Halloween Éjszaka a Múzeumban című programot a Madame Tussauds Budapestben.   Ezen az estén a legkülönfélébb rémisztő alakok lepik el a produkció termeit, érdemes tehát felkészülni, mert bármikor történhet valami rémisztő! A kávézó ezeken az éjszakákon temetővé alakul, amelyet kísértetek le
okt. 26
19:21
A tavalyinál több burgonya várható a lengyeleknél (Magyar Mezőgazdaság)
Hektikus volt az időjárás és emiatt helyi szinten nagy lehet a szórás a hozamban, de országos átlagban valamivel több burgonyát szedhetnek fel Lengyelországban, mint az előző években, írja a fruchthandel.de a lengyel gospodarz.pl portálra hivatkozva
okt. 26
19:27
Olyan akkumulátort fejlesztettek, amely megoldhatja a technológia legnagyobb problémáit (Portfolio)
Az Imec és európai partnerei egy hosszabb élettartamú, gyorsabban tölthető, biztonságosabb, olcsóbb és hatékonyabb szilárdtest-akkumulátort fejlesztett ki, amely minden téren veri a most használt lítium-ionos technológiát. A rendszer legnagyobb előnye, hogy a meglévő akkumulátorgyárakat könnyen át lehet alakítani az új eszközök gyártására.
okt. 26
19:39
Az Ötöslottó nyerőszámai a 43. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 43. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a héten nem volt telitalálat, így a jövő héten 400 millió forintért izgulhatnak a játékosok.
okt. 26
19:51
Megtalálhatta a siker kulcsát a Polygon hálózata (BitcoinBázis)
A második réteges blokklánc, a Polygon mögött álló csapat idei egyik legnagyobb sikere a Polymarket. Egy decentralizált előrejelzési (fogadási) piac, ahová a felhasználók idén hatalmas számban látogattak el, hogy fogadásokat tegyenek az elnökválasztástól kezdve az HBO egyik dokumentumfilmjének befejezéséig mindenre. A Polygon teljesítménymutatóit v
okt. 26
19:51
Mit ér a multicloud átjárhatóság nélkül? (ICT Global)
Nem véletlen, hogy egyre több informatikai vezető választja a multicloud stratégiát. Ahhoz a fajta rugalmassághoz azonban, amit a többfelhős modell kínál, nem árt néhány kulcsfontosságú kérdést tisztázni - így például az interoperabilitást.
okt. 26
20:03
Pánik a gyorsétteremláncoknál az E.coli fertőzés miatt, megszólaltak az anyacégek (Portfolio)
Aggodalom ejtette rabul a gyorsétteremláncokat, miután a McDonald's E.coli baktériummal fertőzött terméke miatt közel 50 ember betegedett meg, és egy ember meghalt az Egyesült Államokban. A hatóságok vizsgálatai szerint a fertőzés forrása a hamburgerben használt szeletelt hagyma volt, amely a Taylor Farms nevű beszállítótól érkezett.
okt. 26
20:15
Nagy a baj a magyar földeken, sorra dobják be a törülközőt a gazdák (Portfolio)
A magyar mezőgazdaság jelentős átalakuláson ment keresztül az elmúlt évtizedben, ami a gazdaságok számának drasztikus csökkenésében és a termelési struktúra átrendeződésében mutatkozik meg. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint 2023 júniusában mindössze 198 ezer gazdaság működött az országban, ami 18 százalékos visszaesést jele
okt. 26
20:21
Belenyugodtak az ázsiai lódarázs jelenlétébe Németországban (Magyar Mezőgazdaság)
Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) invazív fajnak számít. Az ellene folytatott védekezés már egy ideje fontos téma a méhészek körében is, mivel ez a lódarázs faj jelentős károkat okozhat a méhcsaládokban.
okt. 26
20:21
Ez a token lehet a Solana vetélytársa? A Zdex előértékesítésén most nagyot kaszálhatsz (BitcoinBázis)
Egy új blokklánc projekt rendkívül sikeres előértékesítésével hívja fel magára a nagyközönség figyelmét, ami komoly növekedési potenciállal kecsegtet a közeljövőre vonatkozóan. Ez a feltörekvő eszköz, a ZDEX, kihívást jelenthet az olyan befutott nevek számára is, mint a Solana. A befektetők árgus szemmel figyelik, ahogy a token egyre nagyobb teret
okt. 26
20:45
Az EKB közgazdászai megjósolták a BTC jövőjét? Vajon kinek kedveznek majd a csillagok? (BitcoinBázis)
E hónap elején az Európai Központi Bank (EKB) közzétett egy tanulmányt, amelyben a szerzők azt állítják, hogy a BTC létezése elszegényítheti azokat, akik egyáltalán nem vagy későn fektettek be az eszközbe. „Mivel a Bitcoin nem növeli a gazdaság termelési potenciálját, a feltételezett folyamatos értéknövekedés következményei lényegében újraelosztó j
okt. 26
20:51
Ezt nehéz letagadni: majdnem 2 millió magyart fenyeget szegénység, a nyugdíjasok a legnagyobb veszélyben (Pénzcentrum)
2023-ban a lakosság 20,2%-át, körülbelül 1,914 millió embert fenyegetett Magyarországon a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázata, ami 0,5 százalékpontos emelkedést jelent az előző évhez képest. A legnagyobb veszélyben a munkanélküliek és az alacsony végzettségűek vannak, míg a gyermekek szegénységi aránya csökkent az elmúlt évhez képe
okt. 26
21:03
Hackerek törték fel a gyerekek kedvenc videojátékát, hónapok óta lophattak adatokat (Portfolio)
Az UNC5820 fenyegető csoport már június 27. óta kihasználja ezt a sebezhetőséget a Fortnite-ban, amelyről most részletes jelentést is kiadtak. Több mint 50 szerveren futottak a káros kódok.
okt. 26
21:15
Magához ragadna 1200 milliárdot az Európai Bizottság, új konfliktus robbant ki Brüsszelben (Portfolio)
A Európai Bizottság szigorúbb szabályokat vezetne be az EU költségvetési forrásaihoz való hozzáféréshez. A terv még csak kiszivárgott, de már jelentős konfliktust váltott ki az uniós intézményekben és a tagállamoknál.
okt. 26
21:21
Szőlőtörköly a csodaszer a metán ellen? (Magyar Mezőgazdaság)
A Davisi Kaliforniai Egyetem kutatói a tejelő szarvasmarhák lucerna alapú takarmányához a borkészítésből visszamaradt friss szőlőtörkölyt adtak, és megállapították, hogy a metánkibocsátás 10–11 százalékkal csökkent.
okt. 26
21:45
Digitális valutát vezethet be a Bank of England (Portfolio)
A Bank of England (BoE) továbbra is óvatosan közelíti meg a digitális betűkészlet bevezetésének kérdését, miközben a kereskedelmi bankok lemaradnak a technológiai cégekkel szemben az innovációban. Andrew Bailey, a BoE kormányzója szombaton fejtette ki ezzel kapcsolatos aggályait, hangsúlyozva a hagyományos bankrendszer fontosságát és a digitális fi
okt. 26
21:51
Vigyázz! Egyáltalán nem biztos, hogy nyersz az óraátállítással! (Agroinform)
Ha október, akkor óraátállítás. De vajon mit nyerünk, vagy mit veszítünk vele?
okt. 26
22:09
Egy csaló kripto app bekerült a top 100 közé az Apple Store-ban (KriptoMagazin)
Egy hamis pénzügyi alkalmazás, amely a népszerű Curve Finance platformként próbálja magát feltüntetni, bekerült az Apple Store top 100 alkalmazása közé október 26-án, ezzel kitéve a felhasználókat a DeFi (decentralizált pénzügyek) átverések veszélyének. Az álalkalmazás továbbra is népszerű Európában, Latin-Amerikában, Új-Zélandon, az Egyesült Állam
okt. 26
23:21
Hackerek törték fel a Fortinet-et (Portfolio)
Az UNC5820 fenyegető csoport már június 27. óta kihasználja ezt a sebezhetőséget a Fortinet-ben, amelyről most részletes jelentést is kiadtak. Több mint 50 szerveren futottak a káros kódok.

2024. október 27. vasárnap

okt. 27
0:21
A Flockerz vote-to-earn mém érme ICO 1 millió dollár felett (ProfitLine)
Mondhatjuk, hogy a piac jelenleg stagnál, ami különösen a mém érmékre igaz. A gyors növekedéseket gyors visszaesések követik, így nem nagyon jutunk előre, ez az új érme azonban mindent megváltoztathat!
okt. 27
0:57
Céged van? Kaphatsz sok pénzt, ha zöldautót veszel. Mit kell tenned? (ProfitLine)
Bővült a lehetséges résztvevők köre a vállalatok elektromosautó-beszerzéseit 30 milliárd forintos keretösszeggel ösztönző programban, így még több gazdasági társaság igényelhet járművenként 2,8-4 millió forint állami hozzájárulást flottája környezetbarát korszerűsítéséhez - hívta fel a figyelmet az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton közösségi
okt. 27
1:21
Mától téli időszámítás. Ne felejtse átállítani óráját! (Adózóna)
A téli időszámítás miatt az órákat vasárnap hajnali 3 órakor 2 órára kell visszaállítani. Az óraátállítás néhány belföldi és nemzetközi vonat közlekedését érinti, míg a Volánbusznál Érd és Kiskunhalas térségében módosul néhány autóbuszjárat közlekedése az óraátállítás miatt – közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján.
okt. 27
1:45
Ezzel a trükkös finn módszerrel a fűtés-számlád akár a felére csökken! (ProfitLine)
A légcserélő rendszer hosszú távon védi egészségünket és a pénztárcánkat is. Bemutatjuk, hogyan működik ez a finn megoldás.
okt. 27
2:09
Óraátállítás vége! - nemzetközi együttműködéshez csatlakozott a Magyar Alvás Szövetség! (ProfitLine)
Mint ismeretes, az EU Parlamentje jóváhagyta az óraátállítás megszüntetését 2019-ben, de a tagállamok nem tudják eldönteni, hogyan tovább. Sokan kifejezték a projekt átfogó hatásvizsgálatának óhaját.
okt. 27
3:15
Munkanélküli vagy? Akkor érdemes erről tudnod, mint változás (ProfitLine)
Az adat érdemben meghaladja az általunk és a piac által is várt 4,2%-os értéket. A 15-74 év közötti munkanépes korú népesség körében a foglalkoztatottak száma 4 millió 699 ezer fő volt szeptemberben, ami éves összehasonlításban 32 ezer fős csökkenés, miközben augusztusban még közel 13 ezer fős volt az emelkedés.
okt. 27
3:45
Nincs tolongás a céges zöldautó-pályázaton, módosultak a feltételek (Üzletem)
Bővült a lehetséges résztvevők köre a vállalatok elektromosautó-beszerzéseit 30 milliárd forintos keretösszeggel ösztönző programban.
okt. 27
3:51
Imádjuk az orvosokról szóló sorozatokat, el is mondjuk, hogy miért (Helló Sajtó!)
A Disney+-ra október 24-én érkező Doctor Odyssey apropóján Dienes Angéla pszichológussal összegyűjtöttük, hogy miért rajongunk a kórházakban játszódó sorozatokért, és azokért ahol vészhelyzeteket oldanak meg hétköznapi hősök.

Keresés