A tőgygyulladás (masztitisz) az egyik leggyakoribb betegség a tejelő tehenek körében, amely jelentős gazdasági veszteséget okoz a tejtermelőknek. A gyulladás a tőgy tejmirigyeit támadja meg, fájdalmat okoz az állatnak, és csökkenti a tej mennyiségét, valamint annak minőségét is.
Október 1-jétől a WMN alapítója, D. Tóth Kriszta átadta az operatív irányítási feladatokat Molnár Zsuzsának. A jövőre tízéves médiavállalat új vezetői struktúrát vezet be. DTK kreatív igazgatóként marad a vállalatnál.
A Gilead Sciences bejelentette, hogy 120 alacsony és közepes jövedelmű országban elérhetővé teszi a lenakapavir nevű HIV-megelőző gyógyszer olcsóbb változatát. Az évente kétszer, injekció formájában adott készítmény komoly eredményeket mutatott a HIV megelőzésében klinikai vizsgálatok során, azonban a magasan fertőzött országok egy része nem került
Stabilizálódni látszik a cégautóflotta-piac, az új autók beérkezése újra a régi ütemben zajlik, a folyamatosan emelkedő bérleti díjak ugyanakkor kihívást jelentenek a cégeknek. Ennek ellenére a vállalatok is nyitnak az adott esetben drágább elektromos autók felé, de a céges flotta összeállítását még mindig a státusz és a pozíció határozza meg a val
A pénzügyi válság óta nem látott Európa akkora határon átnyúló bankfelvásárlást, amekkora az olasz UniCredit és a német Commerzbank fúziójából összejöhet. A piaci manőverek sorozatát igénylő kísérlet mögött a felvásárlások nagymestere, a kontinens egyik legtekintélyesebb befektetési bankára áll: Andrea Orcel, az UniCredit vezérigazgatója (címlapkép
A KWS InnovatiON Farm rendezvényen jártunk, ahol arról beszélgettünk, hogy már a vetőmag megválasztásával, valamint a vetési idő és tőtávolság optimalizálásával mennyi kockázatot lehet csökkenteni.
Alapvetően rossz hangulatban telt a mai kereskedés a tőzsdéken, a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát továbbra is negatívan befolyásolja a közel-keleti geopolitikai konfliktus eszkalálódása, így Európában ma gyakorlatilag végig esést láttunk ma - ez alól a magyar piac sem tudott kibújni.
Burkolt reklám közzététele miatt szankcionált a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa októberi első ülésén. Az Nmhh a joghatósággal rendelkező holland társszervezethez fordult egy, a Netflixen elérhető film korhatár-besorolásával kapcsolatban - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
A Disney+-on többek között indul a Riválisok, a La Máquina: Boksz életre-halálra és a Doctor Odyssey, de utazhatunk Bruce Springsteennel, és az Amazon vidékét is megismerhetjük.RiválisokOktóber 18., minden epizód elérhetőA „Riválisok” a hatalomra törő társadalmi elit környezetében játszódik, és 1986-ban fejest ugrik a független televíziózás könyört
Hétfő délután óta bizonytalanság járja át a pénzpiacokat. Az eszkalálódó közel-keleti konfliktus következtében a kriptovaluták, az amerikai részvények és az árucikkek is esnek. Mindeközben a megszokotthoz híven az amerikai dollár erősségét mérő US Dollar Index közel 1,5%-os pluszban van. Csütörtökön a német DAX, a francia CAC és a magyar BUX is pir
Nemzetközi kutatások* bizonyítják, hogy azok a vállalatok, ahol a munkavállalók demográfiai és kulturális háttértől függetlenül egyenlő elbánásban részesülnek, ott számottevően magasabb az innovációk mennyisége és a nagyobb a krízisekkel szembeni ellenállóképesség is. A Dreher Sörgyárak 170 éves története is bizonyítja ezt a megfigyelést. Ezért kie
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 409,91 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel 72 649,80 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A puszpáng (Buxus) az egyik legkedveltebb örökzöld növény a kertekben. Sűrű, kompakt növekedése miatt tökéletes választás sövényekhez, ágyások szegélyezéséhez vagy alakra metszett dísznövényként. Bár ellenálló növényről van szó, megfelelő gondozást igényel, különösen, ha az éghajlat változásaira érzékeny fajtáról van szó.
2026 tavaszától ütemezetten 70 korszerű, környezetbarát, teljesen elektromos meghajtású autóbusszal gazdagodik a budapesti járműpark. Hamarosan modern, alacsonypadlós, tisztán elektromos hajtású, légkondicionált buszok jelennek meg a nagy utasforgalmú belvárosi vonalakon.
A legfrissebb adatok szerint már több mint háromezer lakossági fejlesztésre fizetett ki a támogató összesen 7,85 milliárd forintot. Az eddig megítélt forrásmennyiség tizedét közelítik az átutalt összegek - emelte ki csütörtöki Facebook-bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Milyen helyzetben van a hazai állattenyésztés? Kaposváron, a hagyományosan a KÁN Egyetemi Napok keretében megrendezett IV. Állattenyésztők Napja konferencián Zászlós Tibor, a Mász elnöke tartott vitaindító előadást.
Az euróval szembeni másfél éves mélypontra eső forint mellett az államkötvények elsődleges, és másodlagos piacán is fontos fejlemények történtek csütörtökön. Ezek összességében érdemi hozamemelkedést jeleznek.
Autómentes Hétvégét rendeznek Budapesten október 5-én és 6-án, szombaton és vasárnap. A BKK és együttműködő partnerei – kapcsolódva a környezettudatosságot és a fenntartható városi közlekedést erősítő Európai Mobilitási Héthez – rengeteg szabadtéri programmal készülnek. Lezárják a Szabadság hidat és a Vámház körutat a Lónyay utcáig, ezen kívül a re
Szakaszos burkolatfelújítási munkák kezdődnek az M0-ás autóút M3-as autópálya és a 11-es főút közötti szakaszán, emiatt péntek estétől útlezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk a közlekedőknek – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztálya csütörtökön az MTI-vel.
A zöldenergia tiszta és olcsó, ráadásul a napenergia aránya a magyar áramtermelésben 2023-ban a világon a harmadik, Európában a második legmagasabb volt. A kormány ezért már a károsanyag-kibocsátás megfelezését tervezi a következő évtized kezdetére - mondta Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár a Növekedés.hu-n kedden
A mérnöki és technológiai iparágban helyezkedne el legszívesebben az egyetemi hallgatók többsége a diploma megszerzése után, derült ki az 56. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített kutatásból. A válaszadók háromnegyede főként nemzetközi cégeknél dolgozna, de a kitöltők közel fele a magánszektort is megjelölte ebben a kérdéskörben. A felmér
A román miniszterelnök szerint az egész rendszerváltás utáni politikustársadalom hibás azért, hogy immár a 6,5 milliót közelíti a szülőföldjükről elvándorolt, boldogulását külföldön kereső románok száma.
Az Offerista, a világ egyik vezető digitális kiskereskedelmi marketing szolgáltatója, és a Publitas, a digitális kiadványok tervezésének vezető szereplője együttműködést jelentettek be a nyáron. Az együttműködés új korszakot nyit, ami felgyorsíthatja a reklámkiadványok digitalizációját Magyarországon. Míg hazánkban ez a folyamat még kezdeti szakasz
Számos Bank of America ügyfél jelezte, hogy a hálózati probléma miatt nem tudják elérni a számlaegyenlegüket, bár a fennálló tartozásaik továbbra is láthatók a rendszerben. A Bank of America ügyfelei közül tízezrek jelentettek hálózati kimaradást, ami miatt hozzáférési problémák merültek fel a számláiknál, vagy éppen 0 USD egyenleg látszott a felül
Kezdetét vette az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által szervezett állatvédelmi témahét, melyhez több mint 307 ezer gyermek és közel 2400 oktatási és gyermekvédelmi intézmény csatlakozott - tájékoztatta az állatvédelemért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben - írja az MTI. Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 400,48 forintról 401,57 forintra emelkedett 18 órakor, napközben 399,18 forint és 402,02 forint között mozgott.
A Világbank új üzleti és befektetési klímát vizsgáló felmérést indított el, amely 50 gazdaságot vizsgál. A megújított jelentés célja, hogy elkerülje azokat a problémákat, amelyek miatt 2021-ben meg kellett szüntetni a korábbi, botrányoktól sújtott "Doing Business" rangsort.
A Stellantis vezérigazgatója, Carlos Tavares csütörtökön határozottan cáfolta a Renault-val való esetleges fúzióról szóló híreszteléseket. A francia-olasz autógyártó egyik kelet-franciaországi központjában tett látogatása során Tavares "puszta spekulációnak" minősítette ezeket a pletykákat.
Új főszerkesztővel folytatja működését a képmás.hu – a nemrég kinevezett Jámbor-Miniska Zsejke korábban a lap online tartalomfejlesztésért felelős vezetője volt.
A mérnöki és technológiai iparágban helyezkedne el legszívesebben az egyetemi hallgatók többsége a diploma megszerzése után, derült ki az 56. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített kutatásból. A válaszadók háromnegyede főként nemzetközi cégeknél dolgozna, de a kitöltők közel fele a magánszektort is megjelölte ebben a kérdéskörben. A felmér
Az MNB 30 millió forint bírságot szabott ki az SPB Befektetési Zrt.-re, egyebek közt az ügyletkötéseket megelőző ügyféltájékoztatási gyakorlat, a termékirányítási szabályok megsértése és a független alapon befektetésre kínált pénzügyi eszközök kiválasztási folyamatának hiánya miatt - jelentette be csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az állattartásnak mindenképpen alkalmazkodnia kell a klímaváltozás hatásaihoz, mert a régi, korábban jól bevált legeltetéses módszerek ilyen éghajlati tényezők mellett nemcsak hogy nem megfelelőek, károsak is lehetnek a természetes környezetre.
A zöldenergia tiszta és olcsó, ráadásul a napenergia aránya a magyar áramtermelésben 2023-ban a világon a harmadik, Európában a második legmagasabb volt. A kormány ezért már a károsanyag-kibocsátás megfelezését tervezi a következő évtized kezdetére - mondta Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár a Növekedés.hu-n kedden