2024. október 4. péntek

okt. 4
8:39
Egyre több fiatalnak van autója Magyarországon (Portfolio)
Egyre több fiatal autózik vagy van saját autója a legújabb K&H ifjúsági index szerint. Az idei második negyedévben a 19-29 éves fiatalok 38 százaléka mondta azt, hogy van saját személygépkocsija, ami kiemelkedő arányt jelent. Az elmúlt bő egy évtizedben nőtt azoknak a fiataloknak az aránya is, akiknek nincs saját autójuk, de másét használják.
okt. 4
8:39
Lehet, hogy unokáink már nem láthatnak fecskét (Agroinform)
A klímaváltozás óriási veszélybe sodorja a madárvilágot és vele együtt előbb-utóbb bennünket is, mert minden mindennel összefügg.
okt. 4
8:45
Orbán Viktor: 2-3 éven belül jöhet az egymillió forintos átlagbér Magyarországon (Adózóna)
Orbán Viktor miniszterelnök ma reggel azt mondta, "szeretnénk elérni az ezer eurós minimálbért és a mostani 600 ezer forint körüli átlagbért 1 millió forintra felvinni. Ez 2-3 éven belül lehetséges". Szerinte ha a gazdasági növekedés 3-6 százalékos lesz 3-4 éven keresztül, akkor tudunk mindenkinek bérprogramokat indítani. A következő bérprogram a v
okt. 4
8:45
Az építészetben helye van a kreativitásnak (ProfitLine)
Az építészetben helye van a kreativitásnak, és nemcsak az öncélú kreativitásnak, hanem a közösségben való gondolkodásnak is - hangsúlyozta Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) építészeti államtitkára a Középülettervező Zrt. (Közti) 75. születésnapi rendezvényén csütörtökön Budapesten.
okt. 4
8:45
Megállhat a román kamatcsökkentési ciklus (Portfolio)
A várakozások szerint nem csökkenti tovább a kamatokat a mai ülésen a román jegybank. Az infláció még bőven a célsáv felett tartózkodik, miközben a költségvetési hiány nagyon magas, 7% feletti. Ráadásul most ülésezik utoljára ebben az összetételben a román monetáris tanács, hamarosan 4 új tag csatlakozik.
okt. 4
8:47
Rendkívüli közgyűlés jön a Rábánál - Több vezető is távozik (Portfolio)
November 7-én rendkívüli közgyűlést tart a Rába, a nagytulajdonos, a részvények 54,3 százalékával rendelkező N7 Holding indítványozta, hogy több vezetőt is hívjanak vissza, helyettük újakat válasszanak. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jel
okt. 4
8:48
Ezért rózsaszín a saláták csomagolása (MMonline)
Októberben a megszokottnál több helyen találkozhatunk rózsaszínnel, hiszen a mellrák elleni küzdelem jegyében telik világszerte. Az Eisberg Hungary Kft. idén is kiveszi a részét a fogyasztók figyelmének felkeltéséből: szeptember végén kerül a boltok polcaira a Pink mix saláta- és zöldségkeverék. Az eladásból származó bevétel egy része a Mellrákinfó
okt. 4
8:48
Kiábrándító adatok érkeztek a hazai iparról (Növekedés)
A külföldi felvevőpiacaink gyenge konjunktúrája, az itthoni fogyasztás nehézkes beindulása, az alacsony beruházási kedv, valamint a szabadságok kiadása egyaránt látszódik az augusztusi ipari adatokon. Éves összehasonlításban 9,5 százalékos volt az esés, havi alapon pedig fél százalékkal csökkent az ipari termelés.
okt. 4
8:48
2024. október 4. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
okt. 4
8:51
Még halvány reménysugár sem látszik a magyar ipar visszakapaszkodására (Menedzsment Fórum)
Augusztusban az ipari termelés volumene munkanaphatástól megtisztítva 4,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy éve.
okt. 4
8:51
Péntek reggel még egy sallert kapott Nagy Márton (Privátbankár)
Augusztusban az ipari termelés volumene munkanaphatástól megtisztítva 4,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy éve.
okt. 4
8:51
Tovább zuhan a magyar ipar teljesítménye: egyre nagyobb a baj, ki lehet még ebből jönni? (Pénzcentrum)
Majdnem tíz százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest az ipar teljesítménye - ez derült ki a KSH legfrissebb adataiból.
okt. 4
8:51
Reuters: Németország sem szavazza meg a kínai elektromos autókra kivetendő uniós vámot (444.hu)
Júliusban még tartózkodtak a németek, azóta viszont nagy nyomás alá került Olaf Scholz kancellár.
okt. 4
8:54
Az európai utazók 72%-a szeretné leküzdeni a nyelvi akadályokat a jobb utazási élményért (Márkamonitor)
A Samsung legújabb kutatásából kiderül, hogy az európai nyaralók 72%-a azt vallja, hogy sokkal jobban élveznék a külföldi vakációt, ha jobban, gond nélkül tudnának kommunikálni a helyiekkel.   A kutatásból kiderül, hogy az európaiak több mint egyharmada (35%) küzd azzal az utazások során, hogy útbaigazítást kérjen, megértse a helyi szokásokat (29%)
okt. 4
8:54
Orbán beismerte: az árstop nem működik (Forbes)
Péntek reggel a miniszterelnök levonta a konzekvenciákat. Van, amiben szerinte tud segíteni, az árak csökkentése nem ilyen. Mi történt? Ismét beszédet intézett Orbán Viktor a Kossuth rádió hallgatóihoz péntek reggel. A háromnapos geszti kormányülés után "a kormányzás legfontosabb irányainak" beállításával elkészült a kormányfő, írta meg a telex. Na
okt. 4
8:54
Ez ám az adatvédelem: titkosított naptáralkalmazás (BitcoinBázis)
A Tuta adatvédelmi cég bemutatta a Tuta Calendar nevű, titkosított naptáralkalmazást. Az újdonság már Android és iOS készülékeken is elérhető. Az alkalmazás újabb előrelépést jelent a biztonságos személyes és szakmai napirendkezelés terén. A Tuta már régebben is a titkosított e-mail szolgáltatások úttörője volt, akkor még Tutanota néven. A Tuta nap
okt. 4
8:54
Terapeutának sem utolsó a ChatGPT, de nem árt vele vigyázni (ICT Global)
Egyre többen fordulnak a ChatGPT-hez azzal, hogy az MI segítsen nekik eligazodni emberi, esetleg romantikus kapcsolataik között. Az sem ritka, hogy a felhasználók arról faggatják az OpenAI intelligenciáját, miként élhetnének teljesebb életet.
okt. 4
8:57
A világ második leggazdagabb embere lett Mark Zuckerberg (Portfolio)
Mark Zuckerberg csütörtökön először lett a világ második leggazdagabb embere, megelőzve Jeff Bezost, köszönhetően a Meta Platforms jó teljesítményének – írja a Bloomberg.
okt. 4
9:03
Gellert kaphat az EU drámai zöldtörvénye (Portfolio)
Az Európai Bizottság javaslatot tett arra, hogy egy évvel elhalasszák a sokat vitatott, erdőirtás elleni jogszabály életbe léptetését, válaszul a kereskedelmi partnerek aggodalmaira.
okt. 4
9:03
A 400-as euró csak a kezdet? Súlyos jóslat érkezett, ez minden magyarnak fájni fog (Pénzcentrum)
Egyéves távon 400-nál lehet az euró árfolyama az elemzők szerint.
okt. 4
9:03
Újabb rémes adat, augusztusban elérte a három évvel ezelőtti mélypontját a magyar ipar (444.hu)
Éves alapon és az előző hónaphoz képest is csökkent a termelés, majdnem minden terület visszaesést hozott.
okt. 4
9:06
KSH: Éves és havi alapon is csökkent az ipari termelés (Forbes)
Publikálta legfrissebb gyorsjelentését a KSH, csökkent az ipari termelés, de a munkanaphatás is jelentős volt. Mi történt? 2024 augusztusában az ipari termelés volumene 9,5 százalékot esett, írta meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Forbes.hu-nak küldött közleményében. A munkanaphatás ebben a hónapban jelentős volt, ettől megtisztítva 4,1 sz
okt. 4
9:06
Százötvenmillió forint az árvízi védekezésben érintett településeknek (Digital Hungary)
Jelentős összeggel járul hozzá a Szerencsejáték Zrt az árvízi védekezésben érintett települések támogatásához. A nemzeti lottótársaság – ígéretéhez híven – egyik termékének egy heti bevételét és a Szuperkoncert helyszíni értékesítésből származó összeget, azaz összesen mintegy 150 millió forintot ajánlott fel az árvízkárok enyhítésére. A támogatás f
okt. 4
9:09
Nincs mese, elkerülhetetlen az olasz költségvetés reformja (Portfolio)
Az olasz kormány új adók bevezetését tervezi a költségvetési hiány csökkentése érdekében. A pénzügyminiszter elmondása szerint a várható bejelentések mindenkitől áldozatot követelnek majd.
okt. 4
9:12
A konzervcsomagolás még mindig eladható? (Transpack)
A újrahasznosíthatóság is szerepet játszik abban hogy még mindig a legnagyobb számban előállított csomagolások egyike a konzerv doboz
okt. 4
9:15
Orbán Viktor: megduplázza a kormány a gyermekek után járó adókedvezményt (HR Portál)
A gyermekes családok számíthatnak arra, hogy helyzetük 2025-ben és 2026-ban érezhetően javulni fog, mert a kormány a következő évben megduplázza a gyermekek után járó adókedvezményt - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
okt. 4
9:15
Meglepő húzás a világ leggazdagabb magyarjától: mostantól választási eredményekre is lehet fogadni nála (Portfolio)
Az Interactive Brokers olyan szolgáltatást vezetett be, amely lehetővé teszi, hogy a politikai események kimeneteleire, például az elnökválasztásra és a szenátus irányítására vonatkozó "előrejelzési szerződéseket" kössenek ügyfeleik - írta meg a Bloomberg.
okt. 4
9:15
A magániskolák annyira keresettek, hogy már várólisták alakultak ki (Azenpenzem)
Magyarországon az állami oktatás helyzete miatt (alulfinanszírozottság, pedagógushiány, elavult tantervek) a magánintézmények iránti kereslet jelentősen megnőtt – állapította meg egy elemzés. Az éves tandíj ezekben átlagosan 4,3 millió forint is lehet.
okt. 4
9:18
Orbán Viktor: érezhetően javulni fog a gyereket nevelő családok anyagi helyzete (Növekedés)
A gyermekes családok számíthatnak arra, hogy helyzetük 2025-ben és 2026-ban érezhetően javulni fog, mert a kormány a következő évben megduplázza a gyermekek után járó adókedvezményt - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
okt. 4
9:18
A bor és a talaj kapcsolatát vizsgálták 11 borászatnál (Agrárágazat)
11 borászat szőlőjében talajszelvényeket ástak: a bor és a talaj kapcsolatát vizsgálják borászok és talajos szakemberek.
okt. 4
9:18
Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát (Digital Hungary)
A NAV adatai szerint az elmúlt évhez képest az idén 60 ezerrel kevesebb adózó ajánlotta fel személyi jövedelemadója (SZJA) 1%-át valamely civil szervezet számára. Bár a korábbi évekhez képest még mindig viszonylag magas az adakozási kedv, a felmérések azt mutatják, hogy bőven van tartalék a rendszerben, de sokakhoz nem jut el az információ a lehető
okt. 4
9:21
Milliárdos áfacsalás miatt indult eljárás egy volt ügetőbajnok és társai ellen (Adózóna)
Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetől
okt. 4
9:21
Hogyan profitálnak a reputációból a vállalatvezetők? (Portfolio)
A vállalati reputáció egyre jobban felülmúlja az összes többi vagyoni elem fontosságát: a jó hírnév jelentős versenyelőnyt biztosít, míg a reputáció romlása katasztrofális hatással lehet a cég piaci teljesítményére. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy mennyire játszik fontos szerepet egy vállalat reputációjában a vezetőjének piaci megítélés
okt. 4
9:21
Súlyos megszorításokról döntött a parlament: ez fájdalmas lesz, milliókat érint (Pénzcentrum)
Áfa-, és társasági adóemelést, valamint a tranzakciós illeték bevezetését tartalmazó hatalmas költségvetési hiánycsökkentő csomagot hagyott jóvá csütörtökön a szlovák parlament, amely jócskán lassíthatja majd a szlovák gazdasági növekedést.
okt. 4
9:21
Dohányágazat: végre megállt a termőterület csökkenése (Agroinform)
Öntözéssel kell stabilabb termelési körülményeket teremteni.
okt. 4
9:24
Közönségkedvenc sorozatok új évadai érkeznek Magyarországra (Márkamonitor)
A Network4 Media Grouphoz tartozó Galaxy4 csatornán két kiváló európai krimisorozat is új évaddal jelentkezik. Országos premierek ezek, hiszen sem a Sommerdahl bűntények, sem a Vera – A megszállott nyomozó új évadát nem láthatták még korábban hazai képernyőn.   Október 4-én mutatkozik be a dán Sommerdahl bűntények (a nyitóképen) új, immáron ötödik
okt. 4
9:24
Ismét házi baromfiban mutatták ki a madárinfluenzát (Magyar Mezőgazdaság)
Alig néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után házi baromfiállományban is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.
okt. 4
9:24
A mínuszok uralják az augusztusi ipari adatokat (Üzletem)
Az előző hónaphoz viszonyítva 0,5 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbitól – a munkanapok számát figyelembe véve – 4,1 százalékkal maradt el az ipari termelés volumene 2024. augusztusban. Az ipari termelés az év első nyolc hónapjában 3,8 százalékkal volt kisebb, mint 2023 azonos időszakában.
okt. 4
9:27
Érdekes dolgot derítettek ki a csapvízről a kutatók (Portfolio)
Az ivóvíz fluorozásának hatékonysága csökkenhetett az elmúlt évtizedekben, derül ki egy új kutatásból. A manchesteri, dundee-i és aberdeeni egyetemek szakemberei 157 tanulmány eredményeit elemezték, összehasonlítva a fluorozott és nem fluorozott vízzel ellátott közösségeket - tudósított a The Guardian. Mindez azt jelenti, hogy a fogaink egészsésgér
okt. 4
9:29
Költségvetési válság fenyeget, súlyos adóemelés terveit ismerte el az új francia miniszterelnök (Portfolio)
Vagyonadó a szupergazdagokra, társasági adóemelés a nagyobb vállalatokra, és elhalasztott nyugdíjemelés – ezeket a terveket volt kénytelen elismerni tegnap éjjel az új francia miniszterelnök a France 2 televíziós csatornán. Michel Barnier ki is mondta, hogy népszerűtlen intézkedések jönnek, de muszáj felelősen cselekednie, mert különben olyan költs
okt. 4
9:33
Robbanás a használtautó-piacon (Piac és Profit)
Októberben a DataHouse adatai szerint 9 796 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti 9 032-es mennyiséghez képest 8,5 százalékos növekedést jelent. Éves szinten azonban csak a JóAutók.hu mérsékelt, 3-4 százalék közötti bővülésre számít.
okt. 4
9:42
Hollywood beleszeretett Magyarországba - özönlenek a hazai stúdiókba (Növekedés)
Magyarország London után a második számú európai filmgyártó központtá vált - mondta a Made in Hungary címmel megrendezett londoni magyar filmfesztivál megnyitóján a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
okt. 4
9:42
Tisza Szigetet indított a DK-s bácsi, majd csodálkozott, hogy kitették (Forbes)
Groteszk politikai csatározásokba keveredett Dombóvár egykori polgármestere az ellenzéki vezető erejével. Mi történt? Tisza Szigetet indított Szabó Loránd, Dombóvár egykori DK-közeli polgármestere, hogy pár héttel később be is zárja azt, írta meg a 24.hu. A várost 17 évig vezető Szabó arról tájékoztatta a Tisza Pártot, hogy a csoportalakításhoz szü
okt. 4
9:44
Tízezer használt autót hoztak be az országba egy hónap alatt, mutatjuk a legnépszerűbb márkákat (Növekedés)
Csaknem tízezerre nőtt a múlt hónapban behozott használt autók száma.
okt. 4
9:45
Jövő csütörtökön jön az Energy Investment Forum, a Portfolio energetikai csúcskonferenciája (Portfolio)
Nagy nevek tömegével, és erős szakmai programmal készülünk az október 10-i Portfolio Energy Investment Forum 2024 című konferenciánkra, amely során összesen hat szekcióban, mintegy ötven előadóval és panelbeszélgetés résztvevővel járjuk körbe az energetikai szektor rengeteg fontos kérdését. Még nem késő regisztrálni a rendezvényünkre, amelynek prog
okt. 4
9:48
Sztárok főznek a látogatóknak az otthonkiállításon (MMonline)
Négy helyszínen több száz nappali, konyha, hálószoba és étkezőbútor várja a látogatókat október 4. és 6. között Magyarország egyik legnépszerűbb otthonkiállítása. Az ingyenes eseményen szakmai bemutatókkal és szaktanácsadással kerülhetnek közelebb a látogatók álmaik otthonához. A programsorozat egyik fénypontja az RS Bútoráruházban kialakított látv
okt. 4
9:48
Telítődik csapadékkal a talaj, de hátráltatja a betakarítást (Magro)
Pár napos átmeneti száraz időjárás után, a hét közepétől ismét csapadékos idő hátráltatja a még hátralévő betakarítást. Péntek estig újabb jelentős mennyiségű esőre van kilátás, majd a hétvégén csökken a csapadékhajlam. A talaj őszi feltöltődése elkezdődött, egyre mélyebb rétegekbe is jut a nedvességből, az őszi gabonák vetését pedig országszerte t
okt. 4
9:51
Egészen 2021-ig csúszott vissza a magyar ipar (Piac és Profit)
2024 augusztusában az ipari termelés volumene 9,5, munkanaphatástól megtisztítva 4,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
okt. 4
9:54
Budapesten verődhet össze az európai szélsőjobb (Forbes)
A döntést nem végleges, a költségekhez a parlamentnek is hozzá kell járulni, de ez nem több puszta formalitásnál. Mi történt? December 6-7-én, Budapesten tarthatják kihelyezett ülésüket a Patrióták Európáért (PfE) európai parlamenti frakció tagjai – tudta meg a Népszava brüsszeli forrásoktól. A végső döntést az Európai Parlament házbizottságának sz
okt. 4
9:54
Trump újra megígérte, hogy „megmenti” a Silk Road alapítóját, Ross Ulbrichtet (BitcoinBázis)
Az Egyesült Államok korábbi elnöke, Donald Trump ismét ígéretet tett arra, hogy „megmenti” Ross Ulbrichtet, a hírhedt Silk Road alapítóját. Ezzel Trump újraélesztette azt a vitát, amely Ulbricht börtönbüntetésével és a kriptovilág igazságszolgáltatási kérdéseivel kapcsolatos. Ross Ulbricht és a Silk Road története A Silk Road 2011-es indulásával Ul

Keresés