Az új és a használt lakások fajlagos árkülönbsége a Covid első évében ugrott hatalmasat, és azóta a 120 százalékot is meghaladva stabilizálódott. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint ennek ellenére is van értelme azt firtatni, hogy újat vagy használtat érdemes venni. Bár sosem lesz általános érvényű válasz arra, hogy használt vagy új építésű
Mindenkit meglepett a statisztikai hivatal a 4 százalék alatti inflációs adatával, de a részleteket megvizsgálva még nincs miért megnyugodnunk. Az árak az előző hónaphoz képest még jelentősen nőttek, és a jövedéki adó nagy emelése ellenére a KSH januárban összességében üzemanyagár-csökkenést mutatott ki. Mindenesetre az új inflációs adat alapján a
A Graphisoft Park 2022. november 29-én tarott közgyűlésének határozata alapján 2023. február 15 óta a társaság részvényeinek kereskedése euróban történik. Az euróban történő kereskedés első tapasztalati nyomán azonban az osztalék euróban történő folyósítását egy évvel elhalasztotta a társaság 2023-ban, most pedig arról határoztak, hogy az idei évtő
Sikeresen lezárult a regisztráció az Iskolában az Erdő Programra, melyre az összes vármegyéből érkezett érdeklődés. Ötszáz köznevelési intézmény regisztrált, ezzel több mint 30 ezer általános iskolás részesülhet erdőpedagógiai foglalkozásban.
A már 2024. január 12-én megjelent közleményben jelzett módon - tekintettel a felmerült informatikai nehézségekre - az Agrárminisztérium két héttel, február 15-ig meghosszabbította a gazdálkodási napló elektronikus (eGn) benyújtására nyitva álló időszakot. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál kialakított új eljárás segítséget jelent a gaz
2024 januárjában folytatódott az infláció gyors ütemű csökkenése. 2021 márciusa után 34 hónappal ismét a jegybanki toleranciasávon belülre került az árindex – állapította meg a januári adatokat értékelve a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A jegybank kiemelte, hogy az infláció lassulása továbbra is széles körben érzékelhető, amit a fegyelmezett monetári
A kormány honlapján megjelent a tervezet, az élelmiszerüzleteknek milyen vizuális figyelemfelhívással kell tájékoztatniuk a vásárlókat, ha kisebb lett egy termék kiszerelése.
Megtévesztően kommunikálta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt., hogy a "Lidl a legolcsóbb élelmiszerlánc", ezért 90 millió forint bírságot szabott ki, az országszerte mintegy 200 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozásra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa – közölte a GVH pénteken az MTI-vel.
Németországban 2,5 éves mélypontra csökkent az éves infláció januárban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett végleges adatai szerint.
A legtöbb hazai banknál a mobilbankok voltak a tavalyi fejlesztések fókuszában, az egyre szélesebb end-to-end online termékpaletta és a kényelmi újdonságok mellett az AI-képességek és a vállalati felületek megújulása is terítéken volt. Gőzerővel készülnek az azonnali fizetési megoldások továbbfejlesztésére (AFR 2.0), a DORA és az MNB fraud ajánlásá
Évindító akciójával a Nav Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága sikeresen számolt fel egy fiktív számlák kibocsátására szakosodott bűnszervezetet. A nyomozóhatóság vagyonbiztosítási intézkedései hatására a költségvetésnek okozott 500 millió forintot meghaladó vagyoni hátrány az utolsó forintig megtérült.
Az OTP-csoport 347,5 millió euróért eladja román leányvállalatát, az OTP Bank Romániát a piacvezető Banca Transilvaniának (BT); a kötelező érvényű megállapodást pénteken írták alá a felek.
December elején jelent meg a hír, amelyet már régóta vártak Unió szerte: az Európai Parlament és a Tanács hosszú évek után megállapodott a mesterséges intelligenciáról szóló rendelettervezetről – azaz az AI Act-ről.
Tavaly a turisztikai térségek 2,8 milliós nemzetközi forgalma 3 százalékkal múlta felül a 2019. évi értéket, míg a 19,3 millió belföldi éjszakával gyakorlatilag megismételte azt - összegezte pénteki közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója csökkenő bevételről és növekvő profitról számolt be pénteken közzétett negyedik negyedéves pénzügyi jelentésben.
A Miele, a híres német háztartásigép-gyártó vállalat, jelentős létszámcsökkentésre készül, amelyet az eladások erőteljes visszaesése indokol. Ez a döntés egy kihívásokkal teli időszakot vetít előre a cég számára, amely éppen 125. évfordulóját ünnepli. Sajtóértesülések szerint a vállalat a teljes munkaerő mintegy 10 százalékának a leépítését fontolg
Rekordszintre nőtt a kakaóbab tőzsdei határidős jegyzése a nyugat-afrikai termést veszélyeztető aszály miatt. A New York-i árutőzsdén a kakaóbab tonnánkénti ára 5874 dollárra, történelmi csúcsra emelkedett. A kakaóbab ára egy év alatt csaknem a duplájára nőtt. Elemzők szerint a kereskedők komolyan aggódnak egy újabb gyenge termésévtől. Ezeket az ag
Az orosz Biztonsági Tanács jelenlegi elnökhelyettese a napokban a Telegramon keresztül adott ki figyelmeztetést, válaszul azokra a közelmúltbeli nyilatkozatokra és
Egy szerdán közzétett elemzés szerint Görögország (18,83 százalék) után 18,16 százalékkal Magyarországon a második legnagyobb a napenergia aránya az áramtermelésben. "A tavalyi bővülés mértékében is csak a görögök büszkélkedhetnek a miénknél kedvezőbb adattal, a magyar mutató közel kétszerese a 9,1 százalékos uniós átlagnak " - közölte szerdán a Fa
Magyarország szerint most nincs itt az ideje a telepesek szankcionálásának, a csehek szerint pedig a terrorizmus és a telepesek nem említhetők egy lapon.
Megtévesztően kommunikálta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt., hogy a "Lidl a legolcsóbb élelmiszerlánc", ezért 90 millió forint bírságot szabott ki, az országszerte mintegy 200 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozásra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa - közölte a GVH pénteken az MTI-vel.
Az OTP-csoport 347,5 millió euróért eladja román leányvállalatát, az OTP Bank Romániát a piacvezető Banca Transilvaniának (BT); a kötelező érvényű megállapodást pénteken írták alá a felek.
A CSOK Plusz egy támogatott kölcsön, a hozzá kapcsolódó kedvezményekről már rengeteget olvashattunk, hallhattunk. Éppen ezért most a termék egy más típusú speciális tulajdonságával foglalkozunk részletesebben. A kölcsönre az első évben kisebb havi részletet kell fizetni, ezen időszak alatt ugyanis csak kamatot kell rendeznünk – derül ki a Bankmonit
Felemás elmozdulásokkal indult a nap az amerikai tőzsdéken: a Dow Jones 0,1 százalékos mínuszban van, a S&P 500 0,2 százalékos pluszban van, míg a Nasdaq 0,5 százalékkal került feljebb. Elsősorban a zakatoló első negyedéves gyorsjelentési szezon befolyásolhatja ma is a hangulatot.
Tizedik alkalommal szervezi meg az Agrotrend Csoport Az Év Agrárembere kitüntető díj gáláját és eme apropóból az elmúlt évtized győzteseivel emlékeztünk vissza a mezőgazdaság, a növényvédelem, a kertészet, az agrárgépészet, valamint egyéb kiemelkedő kategóriák mellett életutakra és a díjazottak szakmai sikereire. Az Agrotrend Csoport ügyvezetője, M
Románia külkereskedelmi mérleghiánya 15,1 százalékkal csökkent tavaly 2022-höz viszonyítva – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). 2023-ban 28,94 milliárd euró volt Románia külkereskedelmi mérleghiánya. Ez 5,15 milliárd euróval kisebb az egy évvel korábbi 34,09 milliárd eurónál. Románia külkereskedelmi mérleghiánya történelmi csú
Tegnap áttörte az ötezer pontos lélektani határt az S&P 500 index, ugyanis napon belüli csúcspontja 5.000,40 volt, míg a kereskedést minimális emelkedés után 4.998 ponton zárta.