A köztársasági elnöki palota előtti Szent György téren zajlott vasárnap délután Sulyok Tamás új köztársasági elnök beiktatási ünnepsége, amelyen vezető politikusok, a tudományos és a művészeti élet jeles képviselői is megjelentek, és amelyen az új államfő is beszédet mondott.
A zöldszakma képviselői 14. alkalommal vettek részt a Tapolcán megrendezett szakmai napokon, melynek központjában az ökológiai és gazdasági fenntarthatóság gondolata állt.
A Designed for Xbox Program keretében együttműködik a Hisense az Xbox-szal, így mostantól zökkenőmentesen lehet csatlakoztatni a tévégyártó csúcstechnológiás lézertévéit az Xbox készülékekhez. A két márka szoros partnerségének köszönhetően a több mint 100 hüvelykes óriáskijelzőkön is lehet élvezni az Xbox kínálatában elérhető mintegy 7000 játékot.
A John Deere február végén mutatta be az új S7 kombájncsaládját az Usa-ban, a texasi Houstonban megrendezett Commodity Classicon. Az S7-est úgy tervezték, hogy a legújabb John Deere motorokkal nagyobb hatékonyságot, a fejlett betakarítási automatizálással pedig nagyobb termelékenységet biztosítson.
Továbbra is leggyakrabban német modelleket hoznak be Magyarországra a használt járművekre specializált importőrök, akiket az is befolyásol, hogy a nyugat-európai piacokon nagyobb a kínálat - ismerteti a Das Weltautó kereskedő cég az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
A daganatos sejteket és a klímaváltozást kutatják a Nők a Tudományban Kiválósági Díj idei díjazottjai; Munkácsy Gyöngyi és Lengyel Edina munkásságát kiemelkedő tudományos teljesítményük, valamint mentorálási tevékenységük elismeréseként díjazták.
Vajon mi az összefüggés az amerikai-magyar kettős adóegyezmény megszűnése és a magyar vállalkozások technológia-fejlesztési képessége (és így a magyar gazdaság fejlődési potenciálja) között? Ha az egyezmény megszűnése miatt bizonyos típusú magyarországi innováció hátrányt szenvedhet, akkor ezt a hátrányos helyzetet vajon hogyan lehet feloldani? Mil
Korunk ünnepelt technológiája, a mesterséges intelligencia (AI) kétségtelenül lenyűgöző, emellett olyannyira kreatív és leleményes, hogy talán a Turing-teszten is átmenne.
Az Energiaügyi Minisztérium (EM) elkötelezett abban, hogy támogassa az ország területén jogellenesen elhelyezett hulladék felszámolását és újra keletkezésének megakadályozását - mondta az EM környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Egy munkavállalót közös megegyezéssel megszűnt munkaviszonya után mennyi ideig lehet felelősségre vonni, ha távozása után derülnek ki súlyos hibái a bérszámfejtő és számlázó munkakörben dolgozó munkatársnak? – olvasói kérdésre Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válaszolt.
A zöldenergia célok teljesítéséhez szükséges ipari erőművek és tárolók csatlakozhatnak az áramhálózatra 2030-ig - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel.
Hét évre szóló megújuló energiás vállalati áramvásárlási szerződést (cPPA) kötött egymással a svájci székhelyű energetikai vállalat, az Axpo, és az amerikai hátterű globális elektronikai gyártó, a Jabil, hogy teljes mértékben dél-kelet-európai szélerőművekből lássák el a Jabil két magyarországi üzemének (Nagyigmánd, Tiszaújváros) áramigényét - jele
Helyszíni riportunk Dunaújvárosból, ahol megtudtuk, hogyan csúszott le a nagy múltú üzem, és milyen, krimibe illő események láncolata révén sikerült végül a kilábalás.
A LASIK-módszer, azaz a lézeres szemműtét a legsúlyosabb szaruhártya-betegségben szenvedő betegek számára alkalmas beavatkozás. A műtét fájdalommentes, 10 percnél sem
Az Energiaügyi Minisztérium (EM) elkötelezett abban, hogy támogassa az ország területén jogellenesen elhelyezett hulladék felszámolását és újra keletkezésének megakadályozását - mondta az EM környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Milyen helyzetben vannak a nők a magyar nyugdíjrendszerben? A válaszhoz egyrészt elemezni szükséges a demográfiai folyamatokat, másrészt az egyenjogúság egyik fő pillérének, az egyenlő munkáért egyenlő bér általános elvének érvényesülését (a kereseti rés alakulását), és ennek törvényszerű következményeit a nyugdíjak összegének (a nyugdíjrés mértéké
Immár ötödik alkalommal rendezik meg a Fuss Fotózz Mosolyogj (F.F.M.) jótékonysági élményfutást, amellyel idén a beteg gyerekek kívánságait segítenek valóra váltani. Az akció idén új elemekkel is bővült és már virtuális futásra is van lehetőség, de kilométereket is örökbe fogadhatunk, ha segíteni szeretnénk.
A millenniumi generáció lesz várhatóan a történelem leggazdagabb nemzedéke: a korosztály tagjai a következő évtizedekben hatalmas összegeket örökölhetnek a felmenőiktől. A fiatalabb generációhoz beáramló vagyon hatással lehet többek között a fenntartható beruházások alakulására, de a karbonlábnyom csökkentését célzó törekvésekre is.
Másfél tonna hulladéktól tisztították meg a Tisza árterét a hagyományos tavaszi folyótakarítási akciójuk során a PET Kupa Egyesület csapattagjai Vásárosnamény közelében - közölte az egyesület pénteken az MTI-vel.
Immár ötödik alkalommal rendezik meg a Fuss Fotózz Mosolyogj (F.F.M.) jótékonysági élményfutást, amellyel idén a beteg gyerekek kívánságait segítenek valóra váltani. Az akció idén új elemekkel is bővült és már virtuális futásra is van lehetőség, de kilométereket is örökbe fogadhatunk, ha segíteni szeretnénk.
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! Binance Prémium illatszermárkával lép piacra a legnagyobb kripto tőzsde. A
Az AmCham Workspace and Facilities Management bizottsága (WFM) idei első ülésének vendégelőadója Joël Scherrenberg MRICS, az RICS Benelux elnöke és az EWRB tagja volt, aki nemzetközi szinten engedett betekintést az ESG-függöny mögé. A hazai vállalatok ESG kötelezettségeiről a 2023. évi CVIII. törvény és a decemberben megjelent részletszabályokról d
A MakerDAO, az MKR token fejlesztéséért felelős testület új szavazást fogadott el, hogy ideiglenes díjkiigazításokat vezessenek be a protokoll megerősítése
Az idei globális – és így hazai – szintű jó dinnyeszezonra utaló első jel, hogy a görög szakma jelezte, előbb szüretelnek, és nagyobb termést várnak, mint a tavalyi szezon során.
A különadók elvitték a biztosítók profitját, a díjbevétel is stagnált, az egyszeri díjas életbiztosítások különösen nagy ütést kaptak. Az utasbiztosítások száma és értéke viszont minden korábbi rekordot megdöntött, az egészségbiztosításokra költött pénz pedig az infláció duplájánál is jobban nőtt - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Csökkenő forgalom mellett esett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 66 093,62 ponton zárt pénteken, 75,41 ponttal és 0,11 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban.
A Magyar Sommelier Szövetség idén tizedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről, amelyet évente hat kategóriában lehet elnyerni tagságának szavazatai alapján.
A teljes ökológiai rendszert felborítaná, ha a méhek és nélkülözhetetlen társaik eltűnnének; Albert Einstein egyenesen úgy vélte, ha a méhek kipusztulnak, az emberiség legfeljebb 4 évvel élheti túl őket. Beporzók nélkül teljesen eltűnne például a kávé, a kakaó vagy a csokoládé, de töredékére csökkenne az eper és a paradicsom termésmennyisége is. Gá
Valós idejű tolmácsolás, autonóm parkolás, UHD minőségű megosztott videók, új generációs interaktív hívások és 3D-élmények szabad szemmel – ezek azok a szolgáltatások, amelyek az elkövetkező években egyre inkább részévé válnak a mindennapoknak az 5G és továbbfejlesztett változata, az 5.5G-technológia révén. A Huawei Technologies a napokban mutatta
A rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül. Minden alágazatban a fizetőképes kereslet csökkenése várható, hangsúlyozza Koji László, az ÉVOSZ elnöke. Az idén kevesebb állami és önkormányzati megrendelésre lehet számítani. A magánszektornak ez ugyanakkor jó hír, hiszen több lesz az e