Szabó Zsolt a Marquard Group Hungary új kereskedelmi igazgatója. Zsolt személyében egy tapasztalt szakember csatlakozott a prémium brandeket felvonultató médiacéghez.
Elon Musk a CNN korábbi műsorvezetőjének, Don Lemonnak adott interjút, amiben többek között arról is beszélt, hogy ketamint fogyaszt, ami enyhíti a rossz hangulatú időszakokat, és a Tesla, valamint a többi, általa vezetett vállalat befektetőinek érdekeit szolgálja, írja a Bloomberg.
A mesterséges intelligencia-technológia legújabb vívmányai közé tartozik a generatív mesterséges intelligencia, amelyet az jellemez, hogy kreatív képességei révén képes új tartalmakat, képeket, zenét generálni, sőt, korábbi információk és tapasztalatok felhasználásával akár ügyfélszolgálati feladatokat is el tud látni- derül ki a Kyndryl közelményé
Next Top Model Hungary címmel új műsort indított a múlt héten a TV2. Megnéztük, mennyire volt sikeres az első adás, illetve azt is, hogyan alakult összességében a múlt heti nézettségi verseny. Eléggé kicentizve, de két fontos célcsoportnál múlt héten is a TV2 előtt végzett az RTL. A 18-49 és a 18-59 éveseknél, főműsoridőben az RTL
A szerdai nap kisebb áremelést hoz a benzinkutakon. A benzin beszerzési ára bruttó 5 forinttal emelkedik, míg a gázolajért bruttó 2 forinttal fognak a kutak többet fizetni, olvasható a holtankoljak.hu oldalán.
A 2023-asnál jelentősen alacsonyabbak az idei húsvéti szezonban az ünnepi asztal legkeresettebb, legkedveltebb termékeinek árai. Az árcsökkenés elsősorban a magyar beszerzésű árucikkeket érinti, a húsvéti szezontermékek mellett a trappista sajt ára is csökkent – egy év alatt közel a felére.
Nagyot nőtt tavaly a CATL bevétele és profitja, a Debrecenben is üzemet építő kínai akkumulátorgyártó tavaly is az első helyen az elektromos járműbe szerelhető akkumulátorok nemzetközi piacán.
Az előértékesítésekbe való befektetés összetett pszichológiai dinamikával jár, amely a potenciális magas hozam izgalmának és a veszteségtől való félelemnek az
Vajon mennyire segíthet az Európai Bizottság által múlt pénteken bejelentett félmilliárd eurós európai lőszergyártási program a lőszerhiánytól szenvedő Ukrajnának?
Az európai embrióátültető tudományos szervezet (Aete) tagországaiban – így hazánkban is – folyamatosan gyűjtik az adatokat az asszisztált reprodukciós technika állapotáról.
Már-már kezdtük azt hinni, hogy minden rendben lesz a forinttal, az euróval szembeni 400-as szint például tisztességes távolságba került, ám hétfőn ismét jött a feketeleves.
A szervezőbizottság és a Magyar Turisztikai Ügynökség (Mtü) 31. alkalommal hirdeti meg a Virágos Magyarország versenyt. Tavaly több mint 380 település csaknem 500 pályázatot nyújtott be, közöttük 80 díjat és szakmai elismerést osztott ki a zsűri.
Világszerte egyre több országban kerül napirendre a négynapos munkahét bevezetésének lehetősége. A tesztidőszakot vállaló cégek azonban vegyesen értékelik az új munkarendet: a vitathatatlan előnyök mellett a gyakorlatban megmutatkoznak ennek hátulütői is.
A katonai szövetség védelmi innovációs szervezete, a NATO DIANA bejelentette, hogy sokszorosára bővíti magyarországi jelenlétét: technológiai fejlesztést végző gyorsító- és tesztközpontokat kapcsol be a kutatás-fejlesztési hálózatába - írta hétfői közleményében a Honvédelmi Minisztérium.
A főbb devizákkal szemben gyengült a forint a hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest – írja az Mti. Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 392,80 forintról 394,85 forintra erősödött 18 órakor, napközben 392,28 forint és 395,33 forint között mozgott. A frank jegyzése a reggeli 408,39 forintról 409,40 forintra ment fel,
A Bankmonitor megállapításai szerint a férfiak nagyobb eséllyel számíthatnak jó nyugdíjra, míg a nőket komolyabban fenyegeti az időskori nélkülözés veszélye. Emiatt a nőknek kiemelten fontos egy betonbiztos pénzügyi stratégiával készülni az idős korra, olvasható a Bankmonitor honlapján.
Három évvel azután, hogy a svájci kormány hirtelen megszakította a régóta húzódó tárgyalásokat az Európai Unióval egy átfogó megállapodásról, hétfőn Brüsszelbe látogatott a svájci elnök, hogy újraindítsa a hivatalos egyeztetéseket egy átfogó együttműködési megállapodásról.
Az Európai Parlament a mai napon elfogadta a mesterséges intelligencia (MI) szabályzásáról szóló uniós rendeletet. A várhatóan még idén tavasszal életbe lépő jogszabályt megszegő vállalatok a jövőben akár 35 millió eurós (több mint 13 milliárd forintos) büntetéssel is szembenézhetnek. Amint az Európai Unió Tanácsa is formálisan jóváhagyja az MI Ren
Az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár és Egészségpénztár legfrissebb kutatása a megtakarítások fontosságáról és támogatottságáról kérdezte pénztárainak tagjait. A felmérésből kiderült, hogy egyre nagyobb az ügyfelek igénye a pénzügyi biztonságra, és egyre inkább felismerik, valamint kihasználják az egészségpénztárak előnyeit és értékeit is. A válaszadó
A nemzetgazdasági miniszter ígérete szerint akkor fog a kormány belenyúlni az üzemanyagárakba, ha már nincsen a régiós középmezőnyben a benzin és a gázolaj ára.
Az olívaolaj hiány és az egekbe szökő árak tökéletes táptalajt teremtettek a hamisítók számára. Az Europol szerint a hamis olívaolaj értékesítése bevett gyakorlattá vált.
Az utóbbi hónapokban több baljós hangulatú hír is felütötte a fejét az IT piaccal kapcsolatban. Pár hónapja bezárt az ország egyik legismertebb programozó bootcampje, nemrég pedig egy jelentősebb online programozóiskola is csődöt mondott. Az enyhe visszaesés más iparágak mellett az IT világát is elérte, ám ez nem azt jelenti, hogy a kódiskolák már
Megszűnt az újraengedélyezési eljárás, és automatikusan határozatlan idejűvé vált az engedély minden olyan termésnövelő anyag esetében, amely 2024. január 1-én érvényes engedélyokirattal rendelkezett. Lényeges változás továbbá, hogy az idei évben gyártott tételeken már nem kötelező feltüntetni az engedély hatályát.
Míg a fejlett gazdaságok stabilitást biztosítanak, a magas növekedési hozamot kereső befektetők továbbra is érdeklődnek a feltörekvő és fejlődő gazdaságok iránt.
Az elmúlt napokban tapasztalható tolongás a Solana-alapú mémcoinokért annyira megemelte a hálózat kereskedési volumenét, hogy szombat este 20 percen keresztül
A SHIB-hez hasonló érmék az értéknövelés érdekében égetésre készülnek, míg az olyan vadonatúj projektek, mint a SMOG és az eTukTuk az airdropjukra és a fenntartható közlekedésre
Az értékesítésre vonatkozó szabályokat az internetes áruházakban, a közösségi oldalak piacterein is be kell tartani. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan figyeli és ellenőrzi ezeket az adásvételi csatornákat is.
Különleges projektet fejezett be a Stadler Szerviz üzletágának magyarországi csapata, ugyanis sikerrel végezte el 60 db első generációs Flirt motorvonat felújítását a Magyar Államvasutak részére. A felújítás keretében az összesen 123 darabos flotta elsőként beszerzett egységeinek műszaki színvonalát emelték a később érkező, bizonyos tulajdonságaiba
Rengeteg ehető dolog végzi a szemét között, illetve a komposztban. Pedig mennyivel jobb lenne, ha készítenénk belőlük valami finomat. Olyan izgalmas, amikor filléres alapanyagok -esetünkben a konyhai hulladékok- is ragyoghatnak egy kicsit.
A Budapesti Corvinus Egyetem közös kutatást indít az Opten-nel és a Grémium az Utódlásért Egyesülettel a hazai családi és nem családi tulajdonban lévő magánvállalatok professzionalizációjának feltérképezésére.
Az AutoWallis Csoport megállapodott a Geely Auto Group által gyártott, új energiaforrású, Farizon márkájú haszonjárművek kizárólagos forgalmazásáról 8 közép-kelet-európai országban. A kínai Geely Csoport a világ egyik legnagyobb autógyártója, élen jár az autóipari innovációkban, beleértve az önvezető technológiákat, az elektromos- és hibrid járműve