2024. március 20. szerda

márc. 20
9:42
Kiderült, hogy mennyit fizetett a MOL az Újpestért (Menedzsment Fórum)
Kellett egy csapat az olajcégnek, ezért milliárdokért vettek egyet.
márc. 20
9:42
Vihar előtti csend a tőzsdéken (Portfolio)
Az elmúlt napokban vegyes mozgások jellemezték a tőzsdéket, a befektetők inkább kivártak az amerikai jegybank ma esedékes kamatdöntő ülése előtt. Ugyan tegnap az amerikai tőzsdék felpattantak, és ezek után a vezető ázsiai indexek is feljebb kerültek, Európában már csak iránykeresés látszik, várhatóan ma is visszafogott mozgások jegyében fog teli a
márc. 20
9:44
2021-ben volt utoljára ilyen alacsony a brit infláció (Portfolio)
A brit infláció februárban a várakozásoknál enyhén nagyobb mértékben csökkent, amely jelzés lehet a Bank of England számára, hogy a közeljövőben lehetséges lesz a kamatlábak csökkentése. A fogyasztói árak éves összevetésben 3,4%-kal nőttek, ami 2021 szeptembere óta a legalacsonyabb inflációt jelenti.
márc. 20
9:45
Erste: baráti, családi háttér nélkül nehezebb sikerre vinni a kisvállalkozásokat (vg.hu)
A gazdasági szempontok mellett a család és a barátok támogatóereje is elengedhetetlen ahhoz, hogy a kisvállalkozók igazán jól tudjanak teljesíteni abban, amibe belevágtak – állapítja meg az Erste Bank egy friss kutatás alapján.
márc. 20
9:45
Szerencsejátékosokra utazott a csaló cég - Többszász milliós büntetést kapott (Növekedés)
Szándékosan megtévesztette a fogyasztókat a Lottoland, amikor gyakorlatilag egy az egyben, vagy minimális névváltoztatással lemásolta a Szerencsejáték Zrt. egyes játékait – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A máltai bejegyzésű – és ottani szerencsejáték felügyeleti engedéllyel rendelkező – vállalkozás a honlapján úgy reklámozta játékait,
márc. 20
9:45
Hálózatfejlesztés nélkül nincs zöldátállás (Agrotrend)
A nap- és szélenergia volt a kiemelt témája az Energia21 márciusi ülésének. A hálózati kapacitás fejlesztése mellett energiaközösségekről, energiabiztonságról és a megtermelt zöldenergia tárolásáról is egyeztettek a kezdeményezés tagjai az MTI-nek szerdán küldött közlemény szerint. Az ülésen a nap- és szélenergia termeléséről és tárolásáról, azok h
márc. 20
9:48
Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel (HR Portál)
Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a hivatásba. Szalavics Mariann a (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettese a HR Portálnak elmondta, hogy toborzásban a fiatalok megszólítására helyezik a hangsúlyt állásbörzéken, a közösségi médiában, szeretnén
márc. 20
9:48
Borúlátó a napraforgómagtermesztés-előrejelzés. Hiány lesz a piacon? (Agroinform)
Mutatjuk, milyen napraforgó-, repce- és szójatermést várnak a szakértők.
márc. 20
9:48
Belsőégésű motorok kiszorítása: újabb győzelmet arattak az autógyártók (Portfolio)
Az elektromos autókra való átállás útja igencsak göröngyös, és nem olyan sima, mint ahogy azt mondjuk a klímavédők elképzelték. A "hagyományos" autógyártóknak nem érdeke a gyors átállás (ha egyáltalán), jó pénzt keresnek a belsőégésű motoros autókkal, meg is tesznek mindent azért, hogy számukra kedvező szabályozásnak kelljen megfelelni. Most éppen
márc. 20
9:51
Nyakunkon a húsvét, milyen sonkát vesznek a magyarok? (Piac és Profit)
Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége. A kisebb üzemeknél a húsvéti forgalom elérhet
márc. 20
9:51
Fellélegezhetnek a britek, lassul az infláció (vg.hu)
Az élelmiszerek és a vendéglátás árain enyhült a nyomás, a lakhatás és az üzemanyag viszont továbbra is erősen drágul.
márc. 20
9:51
Érdemes alaposan tájékozódni, hogy ne érjen meglepetés CSOK hitelfelvételnél (Növekedés)
Akár 50 millió forintnyi, rendkívül kedvezményes kamatozású, lakásvásárlási célú hitelt is jelenthet az év eleje óta elérhető CSOK Plusz a gyermeket tervező párok számára, így mindenképpen érdemes élniük ezzel a konstrukcióval. Ám, mielőtt belevágnak, fontos, hogy tisztában legyenek a részletekkel, mert a sikeres igényléshez számos feltételnek kell
márc. 20
9:54
Egy egyetemi hallgató egy évvel a diplomája megszerzése után többet keres, mint korábbi egyetemi oktatója (HR Portál)
A magyar felsőoktatás ügyének rendezését sürgette az MSZP választmányának elnöke szerdán. Hiller István volt oktatási miniszter az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón javaslatait öt pontban foglalta össze. Kezdeményezte, hogy kezdődjenek azonnali tárgyalások és a kormány biztosítson méltányos béremelést a magyar felsőoktatás meghatá
márc. 20
9:57
Gyakorlatilag felrobbant a használtautó-piac Magyarországon (vg.hu)
Megdőlt februárban a 2022-es csúcs a használtautó-piacon, akkor viszont egyszeri hatások, mint az szja-visszatérítés dobta meg a keresletet.
márc. 20
9:57
Tovább emeli a búza árát az orosz-ukrán konfliktus eszkalációja (Agrofórum)
Amerikában szinte mindegyik fontosabb termény, Európában pedig az összes drágult kedden. Chicagóban a búza 2,1 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a repce pedig 0,2 százalékkal került többe, mint előző nap. A szójabab 0,2 százalékos értékcsökkenése kivételt jelentett. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce
márc. 20
9:57
Kiderült, mire megy el a legtöbb zsebpénz (MMonline)
A 14-18 éves korosztály kétharmada kap, átlagosan havi 22 ezer forint zsebpénzt. Öltözködésre és ajándékra a lányok, online játékra és elektromos kütyükre a fiúk költenek többet. Megtakarítani alig tudnak.Ha volna szülő-gyerek érdekegyeztető fórum, bizonyára sürgősen napirendre vennék a zsebpénzemelés témakörét. Kérdés persze, hogy a szülők képesek
márc. 20
9:57
Érdemes alaposan tájékozódni, hogy ne érjen meglepetés CSOK hitelfelvételnél (Növekedés)
Akár 50 millió forintnyi, rendkívül kedvezményes kamatozású, lakásvásárlási célú hitelt is jelenthet az év eleje óta elérhető CSOK Plusz a gyermeket tervező párok számára, így mindenképpen érdemes élniük ezzel a konstrukcióval. Ám, mielőtt belevágnak, fontos, hogy tisztában legyenek a részletekkel, mert a sikeres igényléshez számos feltételnek kell
márc. 20
9:57
Változás az EU-ban: eltörölné a vétót az Európai Bizottság (Forbes)
Átírná az uniós csatlakozási folyamatot az Európai Bizottság. Bizonyos jogokat már a csatlakozás előtt megkapnának az újonnan érkező országok, az EB pedig szép lassan elengedné a vétózást is.
márc. 20
9:57
Most akkor mennyi bitcoinja is van valójában El Salvadornak? (BitcoinBázis)
A múlt héten fény derült rá, hogy El Salvador a korábbi becsléseknél sokkal több bitcoinnal rendelkezik. Nayib Bukele elnök az
márc. 20
10:03
CSOK Plusz: erre figyeljen hitelfelvételnél, ha gyermekvállalásra készül (vg.hu)
Akár 50 millió forintnyi, rendkívül kedvezményes kamatozású, lakásvásárlási célú hitelt is jelenthet az év eleje óta elérhető CSOK Plusz a gyermeket tervező házaspároknak, így érdemes élni ezzel a konstrukcióval. Fontos azonban tisztában lenni a részletekkel, mert a sikeres igényléshez számos feltételnek kell megfelelni.
márc. 20
10:03
Sokkoló sorozat indul a Nickelodeonon (MMonline)
A Nickelodeon egykori sztárja, Drake Bell először beszél saját történetéről. Az új, sokkoló részletekkel teli dokusorozat április 7-én debütál az ID csatornán.Az Investigation Discovery (ID), a vezető true crime csatorna új részleteket mutatott be hamarosan induló műsorából, a Csend a forgatáson - A gyerektévé sötét oldala című dokusorozatból. A kö
márc. 20
10:06
Fokozták a tempót az ingatlantulajdonosok (Infostart)
A márciusi lakásbiztosítási kampány első hetéhez képest a másodikban 27 százalékkal nőtt a szerződéskötések száma a Netrisknél, ez majdnem tizenegyszeres növekedést jelent az egy évvel korábbi, kampány nélküli héthez képest. A lakásbiztosítási szerződést kötők több mint 80 százaléka új ügyfél - ismertette szerdán kiadott összefoglalójában a biztosí
márc. 20
10:06
Egy új adatkör bevonásával pontosíthatók a klímakockázati elemzések (Adózóna)
A klímaváltozással, abból eredő pénzügyi kockázatok elemzésével kapcsolatos tanulmányok kihagyhatatlan része az adathiányból eredő nehézségek felhánytorgatása. Minden ilyen értekezésnél felmerülhet bennünk, hogy nincs-e több elérhető adat elemzéseink pontosítására? Jelen esetben a vállalatok egyedi üvegházhatásúgáz-kibocsátásáról van szó (továbbiak
márc. 20
10:06
Baj van a luxuspiacon, beszakadnak a Gucci eladásai (Portfolio)
A Kering francia luxuskonszern részvényei 14 százalékos esést könyveltek el, miután a cég bejelentette, hogy a Gucci eladásai az első negyedévben várhatóan 20 százalékkal csökkennek az előző évhez képest, főként az ázsiai piaci tranzakciók visszaesése miatt, ami a csoport teljes bevételének 10 százalékos csökkenését vetíti előre - számolt be a Cnbc
márc. 20
10:09
Nincs magyar város az európai rangsor élén, ahová szívesen megy a tőke (Piac és Profit)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter minden évben elmondja, hogy Magyarországon rekordot döntött a külföldi beruházások értéke. Ha ez egy releváns mutató lenne, akkor a magyar gazdaságot már Európa élén kellene keresnünk.
márc. 20
10:09
Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban (MMonline)
Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte ki, és elárulta azt is, melyik közösségi média platformot preferálja leginkább. - A közösségi médi
márc. 20
10:12
A Shiba Inu (Shib) és a Worldcoin (WLD) zuhanásban, így a befektetők a figyelmüket az Algotech (Algt) felé fordítják (ProfitLine)
A kriptopiac legutóbbi árfolyammozgásai során a Shiba Inu (Shib) és a Worldcoin (WLD) elveszítették népszerűségüket a legjobb altcoinok között, és értékük jelentősen csökken. Mindeközben a befektetők egy ígéretes előértékesítési fázisú token, az Algotech (Algt) felé fordulnak. Képes lehet az Algotech (Algt) jobb teljesítményt nyújtani a jövőben min
márc. 20
10:12
Megszólalt Mr. Jen: Ha tovább esik az árfolyam, a kormány beavatkozhat (Portfolio)
A japán hatóságok beavatkozhatnak, ha a jen 155-160-ra süllyed a dollárral szemben, Eisuke Sakakibara, a japán kormány devizáért felelős egykori tisztviselője szerint.
márc. 20
10:15
Saját portán körülnézve (vg.hu)
Magyarországon tradicionálisan a gazdasági növekedés legfontosabb terepe a lakásszektor, a lakásépítés és -korszerűsítés.
márc. 20
10:17
Megkapja az IMF-mentőcsomagot Pakisztán (vg.hu)
Iszlámábád azonban máris új mentőcsomagot szeretne szerezni a nemzetközi hitelezőtől.
márc. 20
10:18
Újabb verifikációt kér az Okx (Kripto Akadémia)
Az OKX kriptotőzsde a napokban értesítette magyar felhasználóit, hogy 2024. március 18-tól Okcoin Europe Ltd-n keresztül fog tőzsdei szolgáltatást nyújtani európai ügyfelei számára, valamint frissíti az Európai Gazdasági Térségben (EGT) kínált termékek és szolgáltatások listáját. Az új szolgáltatások részeként immár SEPA utalásokat is végezhetünk.
márc. 20
10:18
HR EXEC 2024 (Behaviour)
A Behaviour magazin idén is kétnapos szakmai elvonulásra invitálja a cégvezetőket és HR-vezetőket melyen alkalmuk nyílik részt venni a szakma meghatározó alakjainak előadásain, és kötetlen formában megosztani egymással a vezetői munkájuk során szerzett tapasztalataikat. A HR EXEC a konferencia formális keretein túllépve, impozáns környezetben kínál
márc. 20
10:21
Tudja milyen a jó húsvéti sonka? (Magyar Mezőgazdaság)
Az idén is magas minőségű termékekkel készülnek a húsvéti szezonra a hazai húsipari vállalkozások. A vásárlók széles termékpalettából válogathatnak, így ki-ki megtalálhatja a számára leginkább megfelelő sonkaterméket.
márc. 20
10:21
Debreceni üzleti csúcstalálkozót szervez a PwC (Digital Hungary)
Debrecen legnagyobb üzleti csúcstalálkozóját szervezi meg a PwC április 9-én a Kelet-magyarországi régió közép- és nagyvállalati szereplői számára. Az eseményen két kiválósági díjat osztanak ki olyan cégvezetőknek, akik kiemelkedő eredményekkel járultak hozzá a térség gazdasági fejlődéséhez.
márc. 20
10:24
Megéri zeneszerzőnek lenni? - infláció értéke alatt tudtak csak nőni a szerzői jogdíjak (HR Portál)
2023-ban közel 12 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus. Ez nominális növekedést jelent csupán, az elmúlt évek jelentős inflációja miatt a reálérték nem éri el a pandémia előtti felhasználások után keletkezett, 2020-ban kifizetett jogdíjakét. Azzal együtt sem, hogy újabb jelentős növekedés volt a digitális j
márc. 20
10:24
Gyengülni kezdett a forint a nagy döntés napján (Portfolio)
A keddi átmeneti gyengülés után szerdán reggel ismét gyengülni kezdett a forint, az euró jegyzései 395 fölé emelkedtek. A dollár erőre kapott az euróval szemben a Fed esti kamatdöntése előtt. A döntést az óraállítás miatt a szokásosnál 1 órával hamarabb, már este 7-kor megismerjük, majd fél 8-tól Jerome Powell Fed-elnök áll a kamerák elé. Az esti i
márc. 20
10:24
Kijött a 2024-es nagy boldogságtérkép: itt élnek a legkevesebb gonddal az emberek (Pénzcentrum)
A World Happiness Report legújabb kiadása szerint Finnország immár hét éve vezeti a világ legboldogabb országainak listáját, míg az északi országok továbbra is kiemelkedő eredményeket érnek el; a jelentés újdonsága, hogy korcsoportok szerint is rangsorol, rávilágítva egyes régiók fiataljainak csökkenő elégedettségére. Magyarország igencsak lemaradt
márc. 20
10:27
Szembetűnő változás a magyarok kedvenc autómárkái között (Piac és Profit)
Februárban a DataHouse adatai szerint 77 800 személygépkocsi cserélt gazdát, 28 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Bár ez egy előzetes, becsült érték - a hónapban lezajlott adásvételeket követő átírások késleltetve jelennek meg a statisztikákban -, az már biztosnak látszik, hogy megdőlt a havi forgalomra vonatkozó 76 ezres rekord, amit 2022
márc. 20
10:27
Bejelentették az üzemanyag drágulását Magyarországon: erőteljes áremelés jön napokon belül (vg.hu)
Januártól mostanáig nagykereskedelmi szinten a literenkénti benzinár 89, a dízelár pedig 75 forinttal nőtt, jóllehet ebből 41 forint a kötelező jövedékiadó-emelésre vezethető vissza.
márc. 20
10:27
19 éves csúcson a francia búzakészletek (Agrofórum)
Nemcsak búzából, de árpából és kukoricából is bőséges készletek állnak rendelkezésre, ami a terményárak visszaesését okozza.
márc. 20
10:27
A családi emlékeket és a kütyüket féltjük leginkább (MMonline)
Az elmúlt években jelentősen megváltoztak a mindennapjaink, hiszen a járványhelyzet és a terjedő távmunkavégzés miatt sokan töltenek jóval több időt otthonuk falai között, mint korábban. Ráadásul a terek és funkciók is átalakultak: megjelentek a dolgozósarkok és irodaszobák, sporteszközökkel szerelkeztünk fel arra az esetre, ha nem tudnánk kimozdul
márc. 20
10:27
Új úton a digitális kiszolgálás felé: automata értékbecsléssel gyorsít jelzáloghitelezési folyamatán az MBH Bank (Növekedés)
Országszerte 40 településen, többek között a fővárosi lakások esetében is elérhetővé vált az MBH Jelzálogbank automatikus ingatlanértékbecslést lehetővé tévő digitális fejlesztése, az Automated Valuation Method – AVM. A modell üzleti alkalmazása akár öt munkanappal lerövidítheti a jelzáloghitelezési folyamatokat az MBH Bank ügyfelei számára. A fejl
márc. 20
10:27
Putyin már nyíltan beszél a Harmadik Világháború lehetőségéről (BitcoinBázis)
Vlagyimir Putyin orosz elnök közelmúltbeli győzelme kapcsán választási beszédet tartott. A beszédét és az azt követő sajtótájékoztatót ismerős témák jellemezték.
márc. 20
10:27
Görögország Horvátországot is megelőzte a magyar nyaralóknál (Üzletem)
A nagy tengerparti kedvencek közül hiába utaztak messze a legtöbbet Horvátországba a magyarok, a kint töltött időben és pénzben hatalmasat vert rá Görögország.
márc. 20
10:30
Nőtt a megkezdett lakóingatlan-építések száma az USA-ban (TőzsdeFórum)
Az Egyesült Államokban a kiadott építési engedélyek és a megkezdett lakóingatlan-építések száma egyaránt nőtt februárban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete. Februárban a kiadott építési engedélyek száma szezonális kiigazítással és évesítve 1,9 százalékkal 1,518 millióra. Tavaly augusztus óta a legmagasabbra emelkedett, mi
márc. 20
10:32
Mutatjuk mi történt az Energia21 márciusi ülésén (TőzsdeFórum)
A nap- és szélenergia volt a kiemelt témája az Energia21 márciusi ülésének. A hálózati kapacitás fejlesztése mellett energiaközösségekről, energiabiztonságról és a megtermelt zöldenergia tárolásáról is egyeztettek a kezdeményezés tagjai. Az ülésen a nap- és szélenergia termeléséről és tárolásáról, azok hazai energiamixben betöltött szerepéről tarto
márc. 20
10:33
Még húsvét előtt átadhatják a forgalomnak az M6-os autópályát: fontos engedélyt adott ki a kormányhivatal (vg.hu)
Gyakorlatilag az utolsó akadály is elhárult az M6-os autópálya utolsó, befejező szakaszának átadása előtt, ami még ebben a hónapban megtörténhet.
márc. 20
10:33
Erdők Nemzetközi Napja 2024 (Agrofórum)
2024-ben az Erdők Nemzetközi Napját az Ensz által kiadott „Erdők és innováció – új megoldások egy jobb világért” gondolatkörrel ünnepeljük.
márc. 20
10:33
Húsvét – NAK-Hússzövetség: a tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége (Agrotrend)
Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban – írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szerdai közös közleményében, amelyben azt ajánlották a
márc. 20
10:34
Bezzeg a brit infláció csökkent (TőzsdeFórum)
A vártnál nagyobb mértékben csökkent az éves brit infláció februárban. A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett adatai szerint a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak a múlt hónapban, mint egy évvel korábban. Az elemzői várakozások 3,5 százalékos éves inflációs ütemet valószínűsítettek az idei második hónapra. Jan

Keresés