2024. március 20. szerda

márc. 20
10:36
400 körüli euróárfolyammal és 7,5 százalékos alapkamattal számol az év végére a Concorde (Portfolio)
A fejlett világban a recessziómentes inflációcsökkentés nem lefutott történet, az árstabiiltáshoz vezető utat mindkét irányba elnézhetik még a jegybankok - mondták a Concorde szakértői a mai sajtótájékoztatójukon. Egy sikeres menedzselés újabb lendületet adhat az egyre inkább csak az Nvidia által vezetett amerikai részvénypiacnak. Csak idő kérdése
márc. 20
10:39
Közel 12 milliárd forintnyi jogdíjat fizetett ki az Artisjus (MMonline)
A múlt évben közel 12 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus. Ez nominális növekedést jelent csupán, az elmúlt évek jelentős inflációja miatt a reálérték nem éri el a pandémia előtti felhasználások után keletkezett, 2020-ban kifizetett jogdíjakét. Azzal együtt sem, hogy újabb jelentős növekedés volt a digitál
márc. 20
10:39
Családi segítség nélkül nehezen boldogulnak a kisvállalkozások (Növekedés)
A gazdasági szempontok mellett a család és a barátok támogató ereje is elengedhetetlen ahhoz, hogy a kisvállalkozók igazán jól tudjanak teljesíteni abban, amibe belevágtak. Az Erste tudja, milyen nehéz a mikro- és kisvállalkozások vezetőinek, akik sokszor mindent maguk intéznek. A bank egyszerű, jól kezelhető pénzügyi megoldásokkal és a kisvállalko
márc. 20
10:42
Sokan elvesztik a munkájukat a jégkrémgyártó átszervezése miatt (Infostart)
Az elbocsátások a dolgozók majdnem 6 százalékát érintik. Az Unilever Magyarországon is jelentős foglalkoztatónak számít.
márc. 20
10:42
5+1 váratlan helyzet, amikor segíthet egy jó lakásbiztosítás (ProfitLine)
Egy jól megválasztott lakásbiztosítás olyan esetekben is segítséget jelenthet, illetve olyan tárgyakra is fedezetet nyújthat, amelyekre elsőre nem is gondolnánk. Ezek közül gyűjtött össze pár jellegzetest az Allianz, megkönnyítve azok dolgát és döntését, akik szeretnének élni a lehetőséggel, hogy márciusban – a szerződési évfordulótól függetlenül –
márc. 20
10:42
Egy paksnyi blokkolt is kiválthat egy különleges erőmű Magyarországon, megindultak a próbafúrások (Portfolio)
Két magyarországi helyszínen megindultak a próbafúrások egy speciális erőmű, szivattyús tározós erőmű előkészítő munkálatai során, és a cél az, hogy egy 500-600 MW körüli, tehát egy paksnyi blokk kapacitásának legalább megfelelő energiatároló létesüljön 5-10 éves időtávon, ami az energiatárolás fokozott hazai kihívását kezelni tudja – jelezte a pro
márc. 20
10:45
Egyre kevésbé bíznak Brüsszelben az európai választók (vg.hu)
Egy friss felmérés szerint kétszer annyian növelnék a tagállamok hatáskörét Brüsszellel szemben, mint fordítva.
márc. 20
10:45
Egy gén segít az agy egészséges öregedésében (Gyártástrend)
Amerikai kutatók az Oxr1 gén neuroprotektív mechanizmusát tárták fel minden eddiginél részletesebben - számol be társlapunk, az Otsz Online.
márc. 20
10:48
Mezőgazdaság – hatékonyságnövelés és innováció a középpontban (Behaviour)
"A 2021 és 2027 közötti támogatási időszakban a kormány célja a magasabb hozzáadott értékű termékek előállításának ösztönzése, ezért a pályázati felhívásokban a hatékonyságnövelés, az innováció, a robotizáció került a középpontba" – mondta Dr. Nagy István agrárminiszter.   A tárcavezető kitért arra is, hogy az ágazatot érintő fejlesztések – származ
márc. 20
10:48
Napelemek: bekövetkezett, amire sokan számítottak (Portfolio)
Miközben a nagyméretű, kereskedelmi célra termelő magyarországi napelemparkok állománya jelentős mértékben tovább bővült, a hazai háztartási méretű naperőművek kapacitásának növekedése alaposan lelassult 2024 elején. A napenergia magyarországi helyzetéről és kilátásairól is szó lesz a Portfolio április 11-i Vállalati Energiamenedzsment konferenciáj
márc. 20
10:48
Óriási lépésre szánta el magát rengeteg magyar lakástulaj: így tényleg milliókat spórolhatnak? (Pénzcentrum)
A lakásbiztosítási kampány első hetéhez képest a másodikban 27 százalékkal nőtt a szerződéskötések száma a Netrisknél, ez pedig éves szinten közel tizenegyszeres növekedést jelent az egy évvel korábbi, kampány nélküli héthez képest.
márc. 20
10:48
Rekordot döntött a használtautó-piac (Azenpenzem)
Februárban a DataHouse adatai szerint 77800 személygépkocsi cserélt gazdát, 28 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ezzel megdőlt a havi forgalomra vonatkozó eddigi 76 ezres rekord.
márc. 20
10:50
Figyelmeztet a szakember: Európa csúnyán ráfázhat a Kínával való izmozásra (Portfolio)
Jens Eskelund, az Európai Unió Kínai Kereskedelmi Kamarájának elnöke szerint az európai és kínai kereskedelmi feszültségek tovább nőhetnek, mivel Kína stratégiai iparágakban olcsóbban képes termelni, ami aggodalomra ad okot Európában - tudósított a Cnbc.
márc. 20
10:51
Átverte a Lottoland a szerencsejáték-függőket (Piac és Profit)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 345 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a máltai bejegyzésű és ottani szerencsejáték-felügyeleti engedéllyel rendelkező Lottoland cégre, mert szándékosan megtévesztette a fogyasztókat, amikor gyakorlatilag egy az egyben, vagy minimális névváltoztatással lemásolta a Szerencsejáték Zr
márc. 20
10:51
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. megkeresi ügyfeleit (Alternatív Energia)
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. 2024 első fél évében telefonon, online és személyesen is megkeresi ügyfeleit adategyeztetés céljából a gördülékeny ügyintézés érdekében - tájékoztatta az állami tulajdonú energetikai cég az MTI-t hétfőn.
márc. 20
10:51
Az Egyesült Államok 35 évvel az első tilalom után teljesen betiltotta az azbeszt felhasználását (Tiszta Jövő)
Az Egyesült Államokban teljes tilalom lépett életbe az azbeszt-tartalmú anyagok használatára hétfőn, miután a szövetségi Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) az utolsó felhasználási területen is megtiltotta azt.
márc. 20
10:51
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Metropolitan Egyetem és a GIRO Zrt. (Növekedés)
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a GIRO Zrt. közötti szakmai kapcsolatot együttműködési megállapodással erősítette meg a két intézmény. A megállapodást 2024. március 19-én, ünnepélyes keretek között írta alá dr. Selmeczi-Kovács Zsolt, a GIRO Zrt. vezérigazgatója, Svábné Mészáros Eleonóra, a GIRO Zrt. gazdasági és humánerőforrás igazgatója
márc. 20
10:51
Újra igényelhető támogatás illegális hulladéklerakók felszámolására (Öko-drive)
Újra igényelhetnek támogatást illegális hulladéklerakók felszámolására önkormányzatok, civil és gazdálkodó szervezetek, valamint egyházak is - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára hétfőn reggel a közmédiának nyilatkozva.
márc. 20
10:51
Így áll a munkaerőpiac 2024-ben (Karrier Trend)
Felkészülten vágnak neki az álláskeresésnek az aktív munkakeresők: kérdések összeírásával, vázlatok készítésével és a cég áttekintésével készülnek egy-egy állásinterjúra a jelentkezők, akiknek a többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi Állásbörze által készített o
márc. 20
10:54
Hihetetlen, de még drágább lesz a tankolás (Menedzsment Fórum)
Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
márc. 20
10:54
Pénz áll a házhoz az Intelnél, egyenesen a Fehér Házból érkezik (Portfolio)
Az Intel 8,5 milliárd dollár támogatást kapott a Fehér Háztól a CHIPS Act keretében, ami az amerikai félvezetőgyártás előmozdítását célozza. A vállalat emellett további 11 milliárd dollár kölcsönre is számíthat - közölte a Cnbc. A befektetők kedvezően fogadták a hírt, több mint 3 százalékos pluszban indíthatja majd a napot az Intel.
márc. 20
10:54
Milyen támogatásokra számíthatnak a kertészeti üzemek? (Agroinform)
Kiemelt fejlesztési területek: üvegház, hűtőház, post harvest tevékenységek, öntözés, zöldség-gyümölcs, szőlő-bor, díszkertészet.
márc. 20
10:57
Gigagyárban kezdenek sztrájkba a magyar munkások – ez még csak a figyelmeztetés (vg.hu)
Nem sikerült megállapodni a béremelésről, csütörtökre sztrájkot hirdettek Európa legnagyobb gépjármű biztonsági öveket gyártó üzemében Sopronkövesden.
márc. 20
10:57
A Greenvolt és az UniCredit Bank 36 millió eurós projektfinanszírozási hitelszerződést írt alá (Növekedés)
A megállapodás 36 millió euró finanszírozást biztosít négy és fél éves futamidővel, amelyet a Greenvolt Power, a Greenvolt Csoport leányvállalata első hazai napelemparkjának építésére, üzemeltetésére és karbantartására fordít. A Királyegyházán épülő, 57 MW beépített kapacitással rendelkező fotovoltaikus park évi 87 GWh energia előállítására lesz ké
márc. 20
10:59
Új korlátozásokat vezet be az EU az ukrán agrárimportra (vg.hu)
A kedvezményeket meghosszabbítják 2025 júniusáig.
márc. 20
11:00
Áll a bál a magyarországi Spar körül: ennek bizony nagyon súlyos következménye lehet (Pénzcentrum)
A Spar Magyarország működési átszervezésének már a cégpapírokban is nyoma van. Szakértők szerint ráadásul a kisajátítás veszélyes üzem, ugyanis a tulajdonost arra is rá lehet kényszeríteni bizonyos pozíciókból, hogy akár 1 forintért megváljon a vagyonától.
márc. 20
11:00
Hivatalos: tömegeket mozgatott meg a lakásbiztosítási kampány, itt vannak az MNB friss számai (Portfolio)
A március 17-ei adatok szerint 100 ezer szerződéskötést hozott az idén először meghirdetett márciusi lakásbiztosítási kampány, ebből 36 ezer a nettó növekmény. További 61 ezren átdolgozták meglévő lakásbiztosításukat, a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások (MFO) aránya pedig az új szerzésben 22%-ra nőtt – derült ki az MNB mai sajtótájékozta
márc. 20
11:03
Jelentősen drágább lesz a tankolás (Privátbankár)
Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
márc. 20
11:03
Joe Biden most azt nem tudta, hogy melyik ország csatlakozott a NATO-hoz (vg.hu)
Norvégiát és Finnországot cserélte fel az amerikai elnök.
márc. 20
11:03
Gázai konfliktus: Pénzzel száll be Katar az izraeliek oldalán (Növekedés)
A főként palesztinok lakta Gázai övezet északi részén, Gázavárosban fekvő Sifa kórházban zajló izraeli razzia során szerdáig legalább kilencven palesztin fegyverest öltek meg, és elfogtak mintegy háromszáz, terrortevékenységgel gyanúsított palesztint, akik közül százhatvanat Izraelbe vittek további kihallgatásra - közölte az izraeli hadsereg szóviv
márc. 20
11:03
A korai ADA és Avax holderek a Raffle Coin-ba (Raff) fektetnek – 100-szoros hozam? (BitcoinBázis)
Minden új projekt számára az elsődleges cél a hosszú távú életben maradáshoz szükséges finanszírozás biztosítása. Ehhez olyan befektetők kellenek, akik
márc. 20
11:06
Átverte a szerencsejátékosokat, 345 milliós bírságot kapott a Lottoland (Adózóna)
Szándékosan megtévesztette a fogyasztókat a Lottoland, amikor gyakorlatilag egy az egyben, vagy minimális névváltoztatással lemásolta a Szerencsejáték Zrt. egyes játékait – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A máltai bejegyzésű – és ottani szerencsejáték felügyeleti engedéllyel rendelkező – vállalkozás a honlapján úgy reklámozta játékait,
márc. 20
11:09
A bankok rangsorában az első 4 hely a kínaiaké (Piac és Profit)
Az S&P adatai szerint a négy legnagyobb kínai bank 4,1 százalékkal növelte vagyonát 2022-ben, így összesen elérték a 19,8 billió dollárt.
márc. 20
11:09
Morgan Stanley: folytatódhat az OTP emelkedése – megcélozhatja a 20 ezer forintot a kurzus (vg.hu)
Egyre több elemző szerint célba veheti a húszezer forintos szintet az OTP részvényárfolyama.
márc. 20
11:09
Külön tanárképzést indítana a kormány a szegényebb és a gazdagabb családok gyerekeinek (Forbes)
Elkészült a tanárképzés átalakításának terve, tovább mélyülhet az iskolai szegregáció.
márc. 20
11:09
Nébih: a nitrát-adatszolgáltatást az elektronikus gazdálkodási naplóban kell teljesíteni március 31-ig (Agrotrend)
A termelőknek a nitrát-adatszolgáltatást 2024-től az általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK) program helyett, az elektronikus gazdálkodási napló (eGN) felületén kell teljesíteniük március 31-ig, az intézkedés megközelítőleg 100 ezer gazdálkodót érint – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.   A közlemény szerint a nitrá
márc. 20
11:12
Gyenge kezdés az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.
márc. 20
11:15
Kiderült, hogy melyik a világ legboldogabb országa – Magyarország egy kalapba került Kínával és Paraguay-jal (vg.hu)
Idén elkészítette a világ boldogság rangsorát az ENSZ, amelyben továbbra sincs változás: a legboldogabbak a skandinávok, Magyarország a mezőny első harmadának végén szerepel. Újdonság, hogy tíz év után kikerült a húsz legboldogabb nemzet közül az Amerikai Egyesült Államok és Németország.
márc. 20
11:18
Fontos döntés előtt az Eu! Újabb ukrán terméknél húzná be a vészféket (Agroinform)
Jövő nyárig vámmentesen jöhetnek az ukrán mezőgazdasági termékek az EU-ba.
márc. 20
11:18
Mozgalmas első évet zárt a STRT Holding a befektetési piacon (Portfolio)
Az elmúlt egy évben 25 befektetést, 700 vezető képzését, 13 tanfolyamot, és 1,15 milliárd forint magántőke-bevonást tudhat maga mögött a befektetőcég, amely tavaly decemberben lépett tőzsdére, idén pedig el is nyerte az év kibocsátója díjat a BÉT Xtend piacon. Idén az oktatási és befektetési tevékenységük skálázására fókuszálnak.
márc. 20
11:21
A gázai tengerpart nagyon értékes ingatlan Trump veje szerint (vg.hu)
Jared Kushner szerint Izraelnek el kellene távolítania Gáza lakosságát, hogy befejezze a terület megtisztítását.
márc. 20
11:21
351 milliárd forintos reklámköltést mutat az Mrsz, tovább tart a reklámkiadások reál áron mért csökkenése (Digital Hungary)
A hazai reklámköltések szerkezetében jó hír, hogy sikerült megállítani a digitális reklámfelületeken a globális szereplők további térnyerését.
márc. 20
11:24
Egyenesen Olaszországból, a Dominoni újdonságaival jelentkezünk! (Agroinform)
A Dominoni tulajdonosa vezettet körbe minket.
márc. 20
11:27
Reggeli Tükör 2024 március 20. – Gyengén indult a nap Európában (TőzsdeFórum)
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. Az összeurópai STOXX 600 index 0,22 százalékos, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,52 százalékos csökkenéssel kezdett. Londonban az FTSE 100 index 0,05 százalékkal csökkent a nyitáskor, a frankfurti DAX 0,08 százalékkal, a CAC 40 Párizsban 0,76 százalékkal kezdett al
márc. 20
11:27
Döbbenetes húsforrással kísérleteznek, ehhez azért gyomor kellene (Agrofórum)
A legfenntarthatóbban előállítható állati fehérjeforrás lehet egy új tanulmány szerint a pitonhús, amelynek íze a csirkééhez hasonlít.
márc. 20
11:27
Most akkor mennyi bitcoinja is van valójában El Salvadornak? (BitcoinBázis)
A múlt héten fény derült rá, hogy El Salvador a korábbi becsléseknél sokkal több bitcoinnal rendelkezik. Nayib Bukele elnök az
márc. 20
11:27
Benedict Cumberbatch a Madame Tussauds Budapest új lakója (Digital Hungary)
Mától Benedict Cumberbatch a Madame Tussauds Budapest “új lakója”. Sherlock Holmes megformálójának viaszmása Bécsből érkezett a Dorottya utcába és néhány hónapig biztosan marad. Cumberbatch figurájának ünnepélyes átadásán részt vett az Egyesült Királyság nagykövetsége, a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara, valamint Cumberbatch állandó magyar ha
márc. 20
11:29
Kína műholdat indított a Hold "sötét oldalára" (TőzsdeFórum)
Kína szerdán fellőtt egy olyan műholdat, amely kommunikációs hídként fog működni a földi műveletek és a Hold túlsó oldalára tervezett küldetés között. Ezzel Peking szerint új szakaszba léptek az ország hosszú távú holdkutatási programjában. Mintavétel a Hold rejtett oldaláról Az 1,2 tonnás Csüecsiao-2-t és két miniatűr műholdat, a Tientu-1 és -2-t
márc. 20
11:29
Eltűnőben a szabadság: újra kéne gondolni az AML és KYC szabályozást (BitcoinBázis)
Egyre több vita zajlik a KYC (ismerd meg az ügyfeled) és az AML (pénzmosás ellenes) irányelvek személyes szabadságjogokra gyakorolt hatása
márc. 20
11:30
Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső? (HR Portál)
A jelentkezők többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi Állásbörze által készített online kutatásból. A felmérésben résztvevő cégek válaszai alapján kijelenthető, hogy bár a közösségi média világában élünk, mégis a legtöbb vállalat a hagyományos módokon és csatorná

Keresés