2024. március 5. kedd

márc. 5
13:18
Ezt nehéz lesz kivédeni, Magyarországot is elérheti a vörös-tengeri válság: durva katasztrófa közeleg? (Pénzcentrum)
A Vörös-tengeren jelenleg is zajló, a jemeni húszik által kirobbantott válság nem csak gazdasági és pénzügyi válságot okoz, de ökológiai és humanitárius katasztrófával is fenyeget. Amit még idejében kezelni kellene, hiszen a Vörös-tenger a világ egyik ökológiai középpontja.
márc. 5
13:18
Akkorát kaszáltak a magyar bankok, mint még soha - Ezt sokáig megemlegethetjük (Portfolio)
Lelassult növekedés és rekordnyereség – röviden így foglalható össze a magyar bankszektor tavalyi éve. Összesen 1451 milliárd forint nem konszolidált adózott eredményt ért el a szektor 2023-ban, ami éppen háromszorosa az egy évvel korábbinak, és a 2008-as pénzügyi válság előtti "hőskort" idéző, 21%-os tőkearányos megtérülést jelent. Cikkünkben bemu
márc. 5
13:18
A negatív hírek és a bűnügyek vezetnek – 16 év hírműsortermését vizsgálta az Nmhh (Digital Hungary)
Hogyan változott a híradók hossza? Milyen különbségek fedezhetők fel az egyes csatornák műsorai közt? Hány hírt láthatunk egy műsor során? Hány szereplő jelenik meg adásonként, és mely földrajzi helyszínek dominálnak? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása, amely az elmúlt bő másfé
márc. 5
13:21
Zöldebb alapokat kínál az MBH (Privátbankár)
Megújult az MBH-s választék.
márc. 5
13:21
Negatív fordulat a román autópiacon (Piac és Profit)
Romániában februárban 8,92 százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban - írta az economedia.ro gazdasági portál.
márc. 5
13:24
A Telekom vezeti a blue chipek esését (Portfolio)
A kereskedési idő felénél a nemzetközi hangulatnak megfelelően a BUX is kisebb mínuszban van. A blue chipek közül egyedül a Mol van pluszban, az esést pedig a Telekom vezeti. A midcapeknél tovább folytatódik az AutoWallis ralija.
márc. 5
13:24
Virágot a virágoknak – közeleg a hölgyek ünnepe (Agroinform)
Pénteken nőnap, amikor minden a hölgyekről szól. Ilyenkor megugrik a virágárusok forgalma is, azt lehet mondani: a nőnap a tavasz első nagyobb forgalmú időszaka.
márc. 5
13:24
A miniszterelnöki tételek gazdasági háttere - Az Oeconomus intézet elemzése (Növekedés)
Orbán Viktor 2024. március 4-én a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényén négy alapvetést és több gazdasági olvasatú fix pontot emelt ki a beszédében, amelyek egy része teljes mértékben a józan ész logikáját követi, más esetekben azonban a tényleges megértéshez szükséges egy rövid kontextus és elméleti keret. Rövid elemzésü
márc. 5
13:24
Közepes méretű kaszasorozat a Vermeertől (GépMax)
A Vermeer Tm105, Tm120 és Tm135 vontatott tárcsás kaszákat 3,3; 3,7 és 4,1 m vágási szélességben kínálják.
márc. 5
13:24
Az új státusz elutasítását kérik a románok (Magyar Mezőgazdaság)
A farkasok védettségének csökkentésére irányuló brüsszeli javaslat elutasítását kérik román civilek a bukaresti szaktárcától.
márc. 5
13:24
Ifj. Vida Péter: Mindig kattog az agyam valamin (Üzletem)
Cégcsoportunk már 35 éve van a Hr piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
márc. 5
13:27
Full extrás vontatott permetezőgép, magas minőségben, elérhető áron az Agromehanikától (Agrofórum)
Az ismert nyugati márkákkal teljes mértékben versenyképes, ugyanakkor kedvezőbb árfekvésű permetezőgépeket gyárt az Agromehanika, amelynek most új fejezet kezdődött a magyarországi történetében.
márc. 5
13:30
Beintett Amerika az AMD-nek (Portfolio)
Az Advanced Micro Devices (AMD) nem kapott engedélyt az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumától egy Kínában gyártott mesterséges intelligencia chip exportálására, így most a vállalatnak a minisztérium Ipari és Biztonsági Hivatalához kell engedélyért fordulnia - írja a CNBC.
márc. 5
13:30
Zuckerberg két másodperc alatt keres annyit, mint te egy hónap alatt (BitcoinBázis)
Miután a Meta árfolyama egy nap alatt akkorát növekedett, mint még sosem a történelme során, Mark Zuckerberg társalapító-vezérigazgató még gazdagabb
márc. 5
13:42
Jelasity Radovan: a körülményekhez képest sikeres évet zárt az Erste (Infostart)
115 milliárd forintos nyereséggel és kimagasló tőkearányos megtérüléssel zárta 2023-at a magas kamatkörnyezetben a magyar Erste. Az elnök-vezérigazgató az InfoRádióban elmondta, két egyszeri tétel is javította a mérleget, de 2024-ben jelentős fellendülésre számít a tavaly visszaeső hitelpiacon.
márc. 5
13:42
Komoly pályázatokat hirdet a kormány (ProfitLine)
Hárommilliárd forint keretösszeggel hirdet meg három pályázati felhívást a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága hétfőn: az Együttműködő nemzet program, az Együttműködő nemzet diaszpóra program és a Kárpát-medencei testvértelepülési program pályázatainak benyújtási határideje április 3. - közölte az államtitkárságot vezető Potápi Árpád
márc. 5
13:42
Külföldi vendégmunkások lephetik el a hazai építkezéseket (Növekedés)
Nagyságrendileg 20 ezer új építésű lakóingatlan áll kivitelezés alatt, amiből a mostani szerződésekből kiindulva az idén megközelítőleg 15 ezer készülhet el, ezzel párhuzamosan 180 ezer lakást újíthatnak fel - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ.
márc. 5
13:48
Kriptokereskedési platformot indított a Deutsche Boerse (Portfolio)
A Deutsche Boerse kedden bejelentette, hogy elindította saját kriptovaluta kereskedelmi platformját, amely kifejezetten intézményi ügyfelek számára kínál kriptoeszközökkel való kereskedést.
márc. 5
13:48
AM: több mint 50 rovarhotel segíti a gyermekek környezeti nevelését (Öko-drive)
A szemléletformálást a legkisebb korosztály körében érdemes elkezdeni - mondta az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint a tárca természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a Zöld Dunakanyar Program keretében megvalósuló rovarhotel projekt átadóján Vácon.
márc. 5
13:54
Kriptokereskedési platformot indított a Deutsche Börse (Portfolio)
A Deutsche Börse kedden bejelentette, hogy elindította saját kriptovaluta kereskedelmi platformját, amely kifejezetten intézményi ügyfelek számára kínál kriptoeszközökkel való kereskedést.
márc. 5
13:54
Milyen lehetőségei vannak egy agrárvállalkozásnak, ha pénzre van szüksége? (Agroinform)
Segítséget nyújtanak a gazdálkodók likviditási helyzetének javításában.
márc. 5
14:00
Háborús készültségbe helyezi magát az EU, bemutatta a Bizottság az EDIS-t (Portfolio)
A változó biztonsági kihívásokra adott válaszként és Oroszország Ukrajna elleni folyamatos agressziója miatt az Európai Bizottság a főképviselővel közösen bemutatta az úttörő jelentőségű európai védelmi ipari stratégiát (EDIS). Az EDIS átfogó, hosszú távú jövőképet vázol fel az Európai Unió védelmi iparának felkészültségét és versenyképességét erős
márc. 5
14:06
Irány az orvos, ennek a betegségnek sokáig nincs tünete (Menedzsment Fórum)
Az idült vesebetegség sokáig rejtőzködik, ezért a diagnosztizált 1,5 millió betegnél jóval többen élhetnek ezzel a betegséggel Magyarországon. Ezért a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy váljunk sokkal tudatosabbá, mert olyan komoly szövődményeket előzhetünk meg a korai felismeréssel, mint a szív- és érrendszeri betegségek, vagy a cukorbe
márc. 5
14:09
Vállalkozók parkolási kedvezménye: óriási különbségek vannak a budapesti kerületek között (Piac és Profit)
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) megnézte, az egyes kerületek milyen parkolási feltételeket biztosítanak a helyi vállalkozásoknak.
márc. 5
14:12
A gazdaság szereplőinek élni kell a kormány teremtette lehetőségekkel (ProfitLine)
A gazdaság szereplőinek élni kell a kormány teremtette lehetőségekkel - hangsúlyozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik) elnöke a kamara Gazdasági évnyitó 2024 elnevezésű rendezvényén hétfőn Budapesten.
márc. 5
14:12
Nincs szükség HR-re - állítja a korábbi Facebook-alelnök (HR Portál)
A cégeimben nincs HR osztály, egyetlen HR-es sem dolgozik nálam - jelentette ki Chamath Palihapitiya, a Social Capital alapítója, a Facebook egykori alelnöke egy podcastban a napokban. Szélsőségesen negatív véleménye van a HR-ről. Nagyobb felhatalmazást ad a munkavállalóknak, az adminisztrációt szoftverekkel, a jogi és panaszügyeket pedig külsős üg
márc. 5
14:12
Miért válnak meg a kereskedők a Solanától (SOL) és az Arbitrumtól (ARB), ezt a mémcoint pedig megtartják? (BitcoinBázis)
Bár a Solana és az Arbitrum az elmúlt hónapban a címlapokra került, az időszakot figyelve a hozamuk rendkívül változatos volt.
márc. 5
14:18
Káosz várható a német vasúton, ez a magyar utasokat is érintheti: itt vannak a részletek (Portfolio)
A német állami vasúttársaság a Deutsche Bahn (DB) bejelentette, hogy március 7-én hajnali 2 órától 8-a délután 18 óráig munkabeszüntetést tartanak. A sztrájk ideje alatt megnövekedett eljutási időkre, jelentős fennakadásokra kell számítani.
márc. 5
14:24
Médiahatóság: Feleannyi konfliktust mutat be a Tények, mint az RTL Híradó (Media1)
Hírműsorokat hasonlított össze a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egy friss elemzésében és talált egészen izgalmas és sokatmondó adatokat az elmúlt évekből.
márc. 5
14:30
Magánszemélyek külföldről származó jövedelme: útmutatót tett közzé a NAV (Adózóna)
Tájékoztatót tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a magyar illetőségű magánszemélyek külföldről származó jövedelmének adó- és járulékkötelezettségéről.
márc. 5
14:36
Módosítaná és még egy évig meghosszabbítaná az EU-Ukrajna közúti szállítási megállapodást az Európai Bizottság (Portfolio)
A gyakorlati tapasztalatokra hivatkozva módosítaná és még egy évvel 2025 végéig meghosszabbítaná az EU-Ukrajna, illetve EU-Moldova közötti közúti szállítási megállapodást az Európai Bizottság, ilyen tartalmú javaslatot küld a tagállamokat tömörítő Tanács felé – jelentette be szerdán a brüsszeli testület.
márc. 5
14:36
Sirha: mentes, öko, lebomló, vegán és még sorolhatnánk (Transpack)
Küzdünk a műhús ellen, közben a hús is zöldségből van lassan. Hódított a vegán a háromnapos, most nyitott Sirha kiállításon.
márc. 5
14:39
A „hanyatló Nyugat”: Olaszországban nőtt a GDP (Privátbankár)
Az olasz gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben 0,2 százalékkal, míg a tavalyi év egészében 0,6 százalékkal emelkedett.
márc. 5
14:39
Az építőipari termelés csökkenésére számítanak a cégek (Piac és Profit)
Nagyságrendileg 20 ezer új építésű lakóingatlan áll kivitelezés alatt, amiből a mostani szerződésekből kiindulva az idén megközelítőleg 15 ezer készülhet el, ezzel párhuzamosan 180 ezer lakást újíthatnak fel - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ)
márc. 5
14:39
Gigászi nyereség és fiókbezárások - ilyen évet zártak a bankok (Bank360 blog)
Rekorderedménnyel, 1451 milliárdos profittal zárta 2023-at a magyar bankszektor. A hitelezés csak szerény mértékben bővült, a betétállomány pedig csökkent. A fiókbezárások folytatódtak, mégis jók lettek a számok.
márc. 5
14:42
Túl van a nehezén a magyar gazdaság (ProfitLine)
Túl van a nehezén a magyar gazdaság, a kormány intézkedései segítettek abban, hogy a külső finanszírozási képesség, a fogyasztói árindex és a reálbérek alakulása is kedvező irányba mozdult el - mondta a pénzügyminiszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik) Gazdasági évnyitó 2024. elnevezésű rendezvényén hétfőn Budapesten.
márc. 5
14:42
Már tízezer felett jár a nyertesek száma a lakossági napelemes pályázatnál (Portfolio)
Már átlépte a tízezret a lakossági napelemes és energiatárolós pályázatban a nyertesek száma – közölte kedden kora délután az Energiaügyi Minisztérium.
márc. 5
14:48
Nagyon fontos figyelmeztetést kaptak a magyar ingatlantulajok: rengeteg pénzt spórolhat, aki időben lép (Pénzcentrum)
Megnövekedett az ügyfélforgalom a lakáskampány miatt, kötésnél a személyes, felmondásnál az online ügyintézést preferálják az ügyfelek - áll az egyik hazai biztosító közleményében. Eszerint visszatérő kérdés, hogy felmondás és átszerződés esetén mi történik a korábbi befizetésekkel, illetve, hogy jelzálogszerződés mellé kötött biztosítást is újra l
márc. 5
14:54
A Marathon bányászok rekordot döntő 4 MB-nyi Bitcoin blokkot bányásztak (BitcoinBázis)
A Bitcoin rendkívüli márciusi árfolyamcsúcsai során ezen a héten bányászták a legnagyobb bájtméretű blokkot. A Marathon bányászpoolja egy 3,99 megabájtos
márc. 5
14:54
Gigaberuházásba fog Dél-Budán Jellinek Dániel cége, az önkormányzat zsugorítaná a projektet, de meg van kötve a keze (Telex)
Az 1880 lakásos lakótelep tervét kiemelt beruházássá nyilvánította a kormány, így csak a kivitelező jóakaratán múlhat, hogy leül-e egyeztetni az önkormányzattal.
márc. 5
14:54
A csomagolás tökéletessége: digitális ikrek a bútorcsomagolásban (Gyártástrend)
Hogyan kezeli a Wächter Packautomatik a bútorcsomagolások különböző variációit a Visual Components digitális ikrek segítségével.
márc. 5
15:00
Már tízezer felett jár a támogatási kérelmek száma a lakossági napelemes pályázatnál (Portfolio)
Már átlépte a tízezret a lakossági napelemes és energiatárolós pályázatban a támogatási kérelmek száma – közölte kedden kora délután az Energiaügyi Minisztérium. Frissítés! Cikkünk előző verziójában helytelenül nyertesek számát írtunk.
márc. 5
15:00
Munkavédelmi cipő – Hogyan válassz tavaszra? (Agroinform)
Vedd figyelembe az adott munkahely környezeti és biztonsági követelményeit is.
márc. 5
15:00
Több mint tízezer támogatási kérelemnél tart a Napenergia Plusz Program (Növekedés)
Tegnappal meghaladta a tízezret a modern napelemes rendszerek létesítését támogató pályázatra beérkezett támogatási kérelmek száma.
márc. 5
15:03
Gyógyszert is lehet venni az egyik benzinkúthálózatnál (Piac és Profit)
Tavasztól már 99 OMV töltőállomáson elérhetők vény nélkül kapható gyógyszerek országszerte. A Goodwill Pharma Nyrt.-vel együttműködésben megvalósuló forgalmazás részeként láz- és fájdalomcsillapítók, orr- és szemcseppek, vitaminok, valamint gyulladáscsökkentők kapnak helyet a töltőállomások kínálatában.
márc. 5
15:06
Sosem látott időjárási rekordok dőltek februárban és ez még csak a kezdet lehet (Portfolio)
Az extrém meleg február után az átlagosnál melegebb tavasz várható – írta Kovács Erik, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója az intézet honlapján megjelentetett elemzésében. Hozzátette a melegedési tendencia tökéletesen beleillik az elmúlt 40 év intenzív melegedési trendjébe, és ez a változás várhatóan – növekvő szélsőségekkel – gyorsulni fog a
márc. 5
15:06
Tejfeldolgozót vett Köves Slomóék hitközsége (444.hu)
Kóser tejtermékeket is elő akarnak állítani.
márc. 5
15:06
Figyelem, itt a fontos árbevétel-egyenlet a pályázatokhoz! (Agrárágazat)
A mezőgazdasági termelők fejlesztési pályázati kérelmeikhez igazolniuk kell az árbevételüket – itt a hatóság közleménye!
márc. 5
15:08
Jó hírt közölt a fogyást segítő csodagyógyszer gyártója (Portfolio)
A Novo Nordisk bejelentette, hogy Ozempic nevű gyógyszerük egy vizsgálat során 24 százalékkal csökkentette a vesebetegséggel kapcsolatos szövődmények kialakulásának kockázatát 2-es típusú cukorbetegek körében, ami jelentős előrelépést jelent a cukorbetegség és a krónikus vesebetegség kezelésében - tudósított a Marketwatch.
márc. 5
15:12
Kitiltja az EU a kényszermunkával gyártott termékeket a boltokból (Portfolio)
Az Európai Unió társjogalkotói kedden a kora reggeli órákban ideiglenes megállapodásra jutottak azokról a rendeletekről, amelyek megtiltják a kényszermunkával összefüggésbe hozható termékek be- és kilépését a blokkból. A piaci termékek ellátási láncában elkövetett visszaélésekkel foglalkozó jogszabály a nemzetközi emberi jogi egyezményeket megsértő

Keresés