A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon lévő kedvezményes források felhasználása, továbbá a gazdaság támogatása érdekében a kormány felkéri a SZÉP-kártya szolgáltatókat, hogy értesítsék azon ügyfeleiket, akiknek legalább 50 000 forintnyi, 2022. ok
A magyar napelemipar nagy fejlődésen ment keresztül, tavaly történt a legnagyobb bővülés, amikor 1,6 gigawattnyi napelemet sikerült üzembe helyezni - mondta az energiaügyi miniszter hétfőn Brüsszelben sajtótájékoztatón.
A korábbi trendforduló nagyot esett az akut légúti megbetegedéssel, és ezen belül az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók 100 ezer főre vetített aránya Magyarországon a február 26. és március 3. közötti adatok szerint, azaz jó hírt közölt csütörtök délelőtt a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti egyenlőséget és saját karrierjüket illetően is. A jelenlegi polikrízishez a többség alkalmazkodott, és igyekszik felfedezni az abban rejlő lehetőségeket – állapítja meg a KPMG Global Female Leaders Outlook kutatása
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon lévő kedvezményes források felhasználása, továbbá a gazdaság támogatása érdekében a kormány felkéri a SZÉP-kártya szolgáltatókat, hogy értesítsék azon ügyfeleiket, akiknek legalább 50 000 forintnyi, 2022. ok
Szakad a Hugo Boss részvényeinek árfolyama, miután a cég bejelentette, hogy a gyengülő fogyasztói kereslet miatt nem fogja tudni teljesíteni értékesítési céljait, annak ellenére, hogy 2023-ban rekordforgalmat ért el - közölte a Cnbc.
Az OECD részletes elemzést adott ki Magyarország gazdasági helyzetéről. Ebből többek között kiderül, miért volt nagyobb nálunk az infláció, mint bárhol Európában, hogy valamit muszáj lesz a kormánynak kezdenie a nyugdíjrendszerrel, és hogy milyen nehéz Magyarországon kimászni a szegénységből.
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartoz
Az eddigi legkiterjedtebb vakcinabiztonsági vizsgálat során a Global Vaccine Data Network kohorszában a Covid-19 vakcinákkal összefüggő két új mellékhatást azonosítottak: a transverzális myelitis és az akut disszeminált encephalomyelitis (ADEM). A vizsgálatban nyolc ország 99 millió beoltott személyének kórtörténetét vizsgáltak meg.
Francia kutatók szerint csökken az arc vonzereje, ha nő a vércukorszint és az inzulin, így reggelire jobb elfelejteni a péksüteményt és a gyümölcslevet – számol be a hírről a The Guardian.
A Deutsche Lufthansa AG német légitársaság tavalyi adózott eredménye 1,67 milliárd euró lett, csaknem a duplája az egy évvel korábbi 791 millió eurónak - került föl a cég honlapjára.
Mivel az arany évezredeken keresztül, békében és háborúban egyaránt megőrizte értékét, a nemesfém egyfajta biztosítéknak tekinthető a válságos időszakokban.
A Waberer’s a kelet-közép-európai régió meghatározó szereplőjeként tavaly készítette el fenntarthatósági stratégiáját, amelyben a környezeti hatások mérséklése mellett a munkavállalói sokszínűség és a női vezetők arányának növelése is célként szerepel. A fiatal munkavállalók és a megrendelők részéről tapasztalható egyre erősebb nyomás miatt a válla
Az idei évtől a magyar gazdaság visszatér a tartós növekedési pályára, a foglalkoztatás magas, a munkanélküliség alacsony marad jelentette ki Varga Mihály a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országtanulmányának bemutatóján, amelyen Mathias Cormann, a szervezet főtitkára is részt vett. A pénzügyminiszter kiemelte: a kormány és
A New York Community Bancorp (NYCB) közölte: több mint 1 milliárd dollárnyi saját tőkét gyűjtött. A részvényárfolyam szerdán több mint 7,4%-os emelkedéssel reagált a hírre, a mai nyitás előtti kereskedésben pedig újabb 5,2%-os felértékelődést mutat az árfolyam.
Tavaly rekord összeget, 445 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók SZÉP-kártyákra, és a költés is rekordot döntött. A Nemzetgazdasági Minisztérium most arra hívta fel a figyelmet, hogy közel 5 milliárdnyi alvópénz ragadt a számlákon, amit jó lenne, ha a gazdaság élénkítésére fordítanának a tulajdonosok. Fontos tudni, hogy március 20-án 15 sz
Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti egyenlőséget és saját karrierjüket illetően is. A jelenlegi polikrízishez a többség alkalmazkodott, és igyekszik felfedezni az abban rejlő lehetőségeket – állapítja meg a Kpmg Global Female Leaders Outlook kutatása
Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti egyenlőséget és saját karrierjüket illetően is. A jelenlegi polikrízishez a többség alkalmazkodott, és igyekszik felfedezni az abban rejlő lehetőségeket – állapítja meg a KPMG Global Female Leaders Outlook kutatása
2024-ben meghatározó lesz a vállalati IT területén a digitális ágazat környezeti hatásainak minimalizálása, a biztonsági mentési megoldások felértékelődése és a generatív mesterséges intelligencia térhódítása is – áll a Gartner és más iparági felmérések alapján, a vshosting, a menedzselt hosting megoldások közép-európai vezető vállalata által össze
Az SAP ma generatív AI képességek elindításást jelentette be rendszereiben, melyek az ígéret szerint átalakítják a vállalati tervezést az egyszerűsített adatkörnyezet és megújult adatkezelés révén - közölte a társaság.
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz t
Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a kizárólag férfiak által alapított vállalkozásokba áramlik, és a probléma Magyarországon is jelen van. Hogy a strukturális egyenlőtlenség csökkenjen, kifejezetten a nőkre szabott programokra van szükség – vélik a Hea
A Bank of America arra számít, hogy befektetési banki bevételei az első negyedévben 10-15 százalékkal emelkednek az egy évvel korábbihoz képest. Nem ez a bank az első, amely az utóbbi időben optimistábbá vált e téren.
Teljes fordulatra van szükség a gazdaságban, nem csak Magyarországon, de összeurópai szinten a növekedés fenntarthatósága érdekében– mondta Virág Barnabás, az MNB alelnöke.
Az Európai Uniós növényvédő szer és hatóanyag újraértékelése során az S-metolaklór is felülvizsgálatra került. A rendelkezésre álló adatok elemzése során a hatóanyag engedélye nem kerül meghosszabbításra az Európai Unió országaiban.
Jelentős fennakadásokra kell számítani a vasútállomásokon és a repülőtereken. Németország legnagyobb vasút- és légitársaságának dolgozói ugyanis egyszerre indítottak sztrájkot csütörtökön.
Bár a GDP közel 100 éves konstrukciója a modern közgazdaságtan egyik nagyszerű vívmánya, a modern gazdaságok igényeinek egyre kevésbé képest megfelelni - mondta el Virág Barnabás a Fenntartható GDP című vitairat bemutatóján. Az MNB-alelnök a kihívások és fejlesztési irányok bemutatása mellett arra is kitért, hogy a magyar gazdaság a fenntartható GD
A mezőgazdasági és élelmiszeripari kapcsolatok szorosabbra fűzéséről írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot Nagy István tárcavezető, aki szerdán, az Agrárminisztériumban egyeztetett Javkhlan Bolddal, Mongólia pénzügyminiszterével.
A forint egyéves mélypontra gyengült az euróhoz képest, a 396 feletti tartományokat is megjárta az árfolyam, amely tükrözi a piacok aggodalmát a Magyar Nemzeti Bank és a kormány közötti egyre nagyobb feszültség miatt. A befektetők a jegybanki függetlenség sérülésétől tartanak, mivel a kormány növelné az MNB-hez tartozó alapítványok feletti felügyel
Rövid szünet után április 28-tól folytatódik majd a Cápák között hetedik évada az RTL-en, és a médiacég most azt is bejelentette, hogy jövőre pedig újabb évaddal jelentkezik majd az üzleti showműsor. Ismét a vállalkozások színes palettája mutatkozott be a Cápák között legutóbbi adásában, amelyben hol a látottaktól, hol a hallottaktól állt el a befe
A jelenleg elérhető létminimum-számításokból kiindulva 2023-ban több mint 900 ezer magyar nyugdíjas kapott a szerény megélhetésre elegendő összegnél kevesebb állami nyugdíjat a Bankmonitor szerint.
Februárban lassuló ütemben, de így is a 22. egymást követő hónapban csökkent az építőipar teljesítménye az euróövezetben a Hamburg Commercial Bank (Hcob) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet szerdán publikált felmérése szerint.
Raisz Anikót az ENSZ Környezetvédelmi Közgyűlése alelnökévé választották - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-t közleményben pénteken.
Március 15-től tavaszi menetrend szerint közlekednek az erdei vasút járatai a gemenci erdőben, és a pörbölyi Ökoturisztikai Központ is teljes szolgáltatással várja látogatókat a nemzeti ünnepen - közölte a Gemenc Zrt. kedden az MTI-vel.
A csok tavalyi kivezetése miatt tapasztalt "kapuzárási pánik" jelentős lendületet adott az idei év elején is a lakáspiacnak - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.