Szinte egész évben elérhető a hazai fejes saláta és az újhagyma a piacon, a nagyobb mennyiségek azonban a kora tavaszi időszakban érhetők el, ekkor a legtöbb boltban az import árut felváltja a hazai termés – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség Gyümölcs Szakmaközi Szervezet körképéből.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa legutóbbi ülésén hivatalból indított eljárásai mellett nézői bejelentés alapján is intézkedett.Nem tett közzé megfelelő mennyiségű közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezzel megsértette szerződéses vállalásait 2023. november 20-26.
A Call to Action projekt célja, hogy több aktivitáson (pl. felmérés, pályázat) keresztül bemutassa a legjobb TCR gyakorlatokat és ezáltal a reklámok társadalom egészére gyakorolt jótékony hatását demonstrálja. Az első fázisban a Magyar Reklámszövetség és a Sharity Impact a társadalmi célú ügyek publikálásának fontosságát, mértékét és hatását a Scor
Nem a méz megtermelése jelenti ma a fő nehézséget, hanem az értékesítése, a piacszerzés. Vannak azonban megoldások (igaz, ezek sok plusz energiát igényelnek), melyekkel ez is lehetséges.
Most a gazdálkodókon a sor, hogy közvetlenül jelezzék egy uniós online felmérés keretében Brüsszel felé, hogy a támogatásokhoz kapcsolódó mely eljárások és szabályok kapcsán ütköznek nehézségekbe, mely terheket érzik a legsúlyosabbnak.
Ötből több mint két brit felnőtt úgy véli, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatárnál (66 év, ami 2026-ban 67 évre emelkedik) vagy azt megelőzően elhagyja a munkahelyét, annak ellenére, hogy sokaknak egyáltalán nincs fogalma róla, milyen pénzügyi terv biztosítja majd az anyagi biztonságot a nyugdíjas évekre – adja hírül a hrnews.co.uk.
Miközben Vlagyimir Putyin orosz elnök újabb választási győzelmet aratott egy általánosan kritizált voksolási folyamat végén, az Európai Unió újabb szankciókat készül bevezetni az orosz kormány és biztonsági apparátus kulcsfigurái ellen. A lépés kifejezi az EU azon álláspontját, miszerint a legutóbbi orosz elnökválasztás messze nem volt szabad és ti
Érdemes gyorsan ellenőrizni, hogy mennyi pénzünk van SZÉP-kártyán, ugyanis március 20-án 15 százalékos díjat vonnak le a bankok a 2022. október 16. és 2023. március 20. között utalt, még el nem költött összeg után. A korábbi utalásokból megmaradt pénzt már megsarcolták ezzel a díjjal.
Az MNB a közelmúltban egy mélyelemzést tett közzé a hazai élelmiszerinfláció mögött meghúzódó tényezőkről. A téma fontosságára tekintettel az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztálya egy online szakmai rendezvényt szentel az elemzésnek 2024. március 20-án, szerdán 14 órától a Webexen és az MKT YouTube-csatornáján.
A fővárost érintő hírekkel kapcsolatos magas színvonalú, hiteles és gyors tájékoztatásért március 14-én ismét átadták a Csengery-díjat. Bár az elismerést évről évre egyes újságírók kapják meg kiemelkedő tevékenységükért, idén a díjazottak között egy teljes szerkesztőség, a legnagyobb múltú és ma is működő Népszava is szerepel.A Fővárosi Közgyűlés m
Dull Szabolcs, a Telex nemrég távozó főszerkesztője hírlevelet indított a napokban. A Media1 ennek részleteiről, terveiről és arról is kérdezte, mekkora összeget kapott a Telextől való távozásakor a portált tulajdonló cég részvényeiért és igazak-e az ezzel kapcsolatban keringő pletykák.
A Bloomberg friss felmérése szerint Németország recesszióba került, az elemzők 2024 első negyedévére a bruttó hazai termék (GDP) 0,1%-os csökkenését jósolják. Ezzel lefelé módosították a korábbi előrejelzéseket, amelyek stagnálást vártak a gazdaságban ugyanebben az időszakban. Mindez Magyarország számára is rossz előjel a két ország erős gazdasági
Öt órán át tartó heves tűzharc zajlott a Gázai övezet északi részén fekvő Sifa kórházban az izraeli hadsereg (IDF) és az iszlamista Hamász terrorszervezet fegyveresei között hajnalban- jelentette az IDF szóvivője.
Méltányolnánk, ha lenne előzetes vita – jelentette ki az online is jelentős forgalmat bonyolító bútoráruház. Napokon belül életbe lép a postarendelet, ami sokak életét megnehezítheti.
A csomagolóipar méltatlanul háttérbe szorul más szereplőkkel szemben, pedig a fenntarthatósági szempontok erősödésével rendkívül felértékelődik az iparág tevékenysége. A trendek egyértelműen a környezetbarát csomagolóanyagok előretörését mutatják, azonban komoly innovációs feladat olyan tulajdonságokkal felruházni a papír csomagolóanyagokat, mint a
Egy mezőgazdasági együttműködési megállapodás megkötése tovább erősítheti hazánk agrárkapcsolatait Ugandával és megnyithatja az utat a befektetők előtt az afrikai országban – közölte Nagy István tárcavezető
Az Ether.fi, az Ethereum legnagyobb likvid restaking protokollja, bejelentette az irányítási tokenjeihez kapcsolódó közelgő airdrop terveit. ETHFI token allocations aim
Az online áruházak meg fognak felelni a jogszabályoknak és március végével lehetővé teszik, hogy a Magyar Posta is a logisztikai partnerek között szerepelhessen. A szabályozás azonban sok kérdést felvet - írja az Rtl.hu.
A tüntetők jóindulatuk jelenként teherautókat engednek át az egyik ukrán határátkelőnél. A márciusi export a háború sújtotta országból ugyanakkor csökkent.
A várakozásokat jócskán felülmúló és a decemberit meghaladó mértékben nőtt az év első két hónapjában az ipari termelés Kínában a nemzeti statisztikai hivatal, az NBS hétfői jelentése alapján.
A nagyobb alapterületű és értékű, ezért drágább lakásbiztosítású ingatlanok tulajdonosai keresnek aktívabban kedvezőbb díjat a márciusi váltási kampányban, és szinte senki nem fizetne már csekken – derül ki a Bank360.hu lakásbiztosítás kalkulátorát használók eddigi ajánlatkéréseiből.
Május 1-ig nevezhetnek a helyi közösségek a Virágos Magyarország versenyre, amelyet a szervezőbizottság és a Magyar Turisztikai Ügynökség 31. alkalommal hirdet meg. Tavaly, a jubileumi évben több mint 380 település közel 500 pályázatot nyújtott be, közöttük 80 díjat és szakmai elismerést osztott ki a zsűri.
A háztartásban és a gyereknevelésben végzett munkát, melyet gyakran "láthatatlan munkaként" is emlegetnek, ritkán lehet pénzbeli fizetésre váltani. Egy külföldi eset most azt mutatja, hogy ez mégsem lehetetlen. Egy spanyol bíróság több mint 88 ezer euró, azaz átszámítva nagyjából 35 millió forint megfizetésére kötelezett egy férfit, amit elvált fel
A nagyobb alapterületű és értékű, ezért drágább lakásbiztosítású ingatlanok tulajdonosai keresnek aktívabban kedvezőbb díjat a márciusi váltási kampányban, és szinte senki nem fizetne már csekken - derül ki a Bank360.hu lakásbiztosítás kalkulátorát használók eddigi ajánlatkéréseiből.
Újra igényelhetnek támogatást illegális hulladéklerakók felszámolására önkormányzatok, civil és gazdálkodó szervezetek, valamint egyházak is - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára hétfőn reggel a közmédiának nyilatkozva.
Az egyéni vállalkozó székhelye a lakása (kb. 100 négyzetméter) mögötte van az autójavító műhelye 250 négyzetméter. A műhelyre napelemet szereltet a magas áramhasználat miatt. Kérdésem, hogy a beruházás költségként elszámolható-e, akár arányosan, illetve az áfa visszaigényelhető-e? – kérdezte olvasónk. Szipszer Tamás adószakértő válaszolt az Adózóna
A kínai Nemzeti Statisztikai Hivatal által közzétett adatok szerint a kínai városi munkanélküliségi ráta enyhén, 5,3%-ra emelkedett 2024 februárjában, az előző havi 5,2%-ról. Ez tavaly júliusa óta a legmagasabb adat.
Az ázsiai piacokon felemás hangulat látszik hétfő reggel, ezt követően Európában iránykereséssel indult a nap, és Amerikában is kisebb mozgásokra van kilátás a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján. A magyar tőzsde felülteljesít, a blue chipek közül az OTP viszi a prímet. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az euróövezeti inflációs
Március 27-én dől el, mely televíziós produkciók és személyiségek nyerik a Televíziós Újságírók Díját. Az elismeréseket idén is ünnepélyes díjátadó gálaesten adják át. Az esemény műsorvezetője – a díj történetében immár hatodik alkalommal – Gundel Takács Gábor lesz. Idén tizennégy kategóriában díjazzák a tavalyi év legkiválóbb szórakoztató műfajú
A Budapesten megrendezendő Televíziós Újságírók Díja gála szervezői hétfőn reggel bejelentették, hogy ezúttal is a népszerű műsorvezető, Gundel Takács Gábor vezeti majd a Televíziós Újságírók Díja gálaestjét.
Gyors fordulat zajlott le februárban az építőanyag forgalomban: szinte az összes építőanyag szegmensben számottevő mértékben nőtt az értékesítési volumen az előző évhez képest, amire 2022 novembere óta nem volt példa. A hurráoptimizmus még nem indokolt, hiszen jelentős az elmaradás a 2022-es szintektől, de bízunk benne, hogy igazi trendfordulóról v
Rövidített munkaidő és home office, nem csak hálás konferenciatéma vagy hatásos márkaépítési üzenet kellene, hogy legyen, hanem valódi people management válasz. Tényleg csak engem zavar ennyire a szakmabeliek közül – hogy klaviatúrát ragadva hangot is igyekszek adni ennek – hogy megkukulva hallgatunk, ahogy a munkáltatói és a munkavállalói oldal ol
Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint. Csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 612,3 pontos, 0,93 százalékos csökkenéssel, 64 988,33 ponton zárt.
Az ázsiai piacokon felemás hangulat látszik hétfő reggel, ezt követően Európában iránykereséssel indult a nap, és Amerikában is kisebb mozgásokra van kilátás a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az euróövezeti inflációs adatra, valamint a délutáni amerikai lakáspiaci közlésre lesz érdemes figy