Lezárult a Fundamenta eladása, a cég döntő többsége az MBH Bank tulajdonába került – jelentette be a hitelintézet. A vétel révén a bank 480 ezer ügyféllel, 530 milliárd forint hitel- és 570 milliárd forint betétállománnyal gyarapszik.
Tavaly ismét a Huawei nyújtotta be a legtöbb szabadalmi kérelmet az Európai Szabadalmi Hivatalhoz (EPO), 12 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A vállalat 5071 találmányt jegyeztetett be, és a harmadik egymást követő évben foglalja el az európai szabadalmi ranglista első helyét. A Huawei világszerte élen jár a kutatás-fejlesztésben és az i
Az Rsm Hungary összefoglalta, hogy kiknek és mire érdemes figyelni annak érdekében, hogy az szja-bevallásunk hiánytalanul legyen kitöltve, hogy az adókockázat elkerülése mellett minden jogszabály által biztosított adócsökkentési lehetőséggel éljünk.
A Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35%-os tulajdonrészével az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává. A bank ezzel 480 ezer ügyféllel, 530 milliárd forintnyi hitel- és 570 milliárd forintnyi betétállománnyal gyarapodik.
Az autók kilométer-számlálójának manipulálása bevett gyakorlat a használt járművek piacán, ami mind a megtévesztett vásárlóknak, mind az adott államnak vagy önkormányzatnak komoly anyagi veszteséget okoz. A carVertical autóipari adatszolgáltató cég 22 európai országban és az Egyesült Államokban végzett kutatása azt vizsgálta, hogyan kezelik a helyi
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett - tájékoztatta a konszern márkáinak magyarországi importőre.
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az ország középső részében lehet számítani viharos szélre - derül ki a HungaroMet Zrt. szerda délutáni videójából.
A Fülöp-szigeteki Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (PSEC) betiltotta az országban a világ legnagyobb kriptotőzsdéjének, a Binance-nek a működését. A PSEC szerint
Se a járvány, se az energiaválság, de még az európai csúcsra felszökő infláció sem tudta megingatni a magyar háztartások hiteltörlesztési képességét és hajlandóságát. A törlesztési moratóriumok kivezetése ellenére a 2008 után bekövetkezett hitelválságnak ma híre-hamva sincs: az elmúlt három évben szinte végig 1,5%-on állt a bankok 90 napon túl kése
Tovább bővül a családi bankolási megoldások köre Szaúd-Arábiában. A Cashee az Arab Nemzeti Bankkal együttműködve dobja piacra a fiatalabb generációk pénzügyi tudatosságának fejlesztésére tervezett alkalmazását. Hamarosan új családi bankolási alkalmazás indul Szaúd-Arábiában. A Cashee kifejezetten a gyerekek és tinédzserek számára készült, hogy segí
A jó nemzetközi hangulathoz képest a magyar tőzsde ma is lemaradó volt, a BUX értéke 0,3 százalékkal csökkent, részben technikai tényezők miatt. A fontos papírok közül az OTP és a Richter is már az 50 napos mozgóátlaga alatt kereskedik, és a mai nappal a BUX is zsinórban a harmadik napja zárt az 50 napos mozgó alatt, tehát szemmel láthatóan veszíte
Az orosz erők szerdán csapást mértek a dél-ukrajnai Herszonra, ahol eltaláltak egy hivatali épületet a megyeszékhely központjában - közölte Olekszandr Prokugyin, a megye kormányzója a Telegramon.
Az elmúlt hónapokban számos meg nem erősített hír látott napvilágot arról, hogy a magyar kormány ingyenessé tenné a jogosítvány megszerzését a középiskolások számára.
Az 50-79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak derül ki egy új kutatásból.
A fiatalok felének, 51 százalékának volt megtakarítása a múlt év végén, ez stagnálást, minimális csökkenést jelent a korábbi negyedévekhez képest - derül ki a K&H ifjúsági indexből. A fiatalok átlagosan 549 ezer forint megtakarítással rendelkeztek, a legtöbben lakásra gyűjtenek. Ugyanakkor nincsenek könnyű helyzetben: 2013-ban 54 fiatal tudta volna
Megkezdte a Szibéria ereje és a Szahalin-Habarovszk-Vlagyivosztok gázvezeték összekötését a Gazprom a több mint 800 kilométereres Belogorszk-Habarovszk szakasz építésével - közölte az orosz állami gázvállalat csütörtökön a Telegram-csatornáján.
2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A munkanélküliek száma 227 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A svájci kormány a nyugdíjasoknak 2026-tól járó 13. havi kifizetés finanszírozása érdekében fontolgatja a bérekből levont kötelező járulékok és az áfa emelését, miután a polgárok megszavazták a szakszervezetek által támogatott javaslatot - írta meg a Bloomberg.
Dudás Ágoston, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium diákja nyerte a Közgazdasági Diákolimpia 2024-es versenyét szerdán Budapesten, a Corvinuson. A középiskolásoknak szóló nemzetközi megmérettetés hazai döntőjében 8 település 14 iskolájának 25 diákja mérte össze közgazdasági ismereteit.
A 2023. december és 2024. február közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma (15-74 éves korosztály) 4 millió 721 ezer fő volt, 31 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A külföldi telephelyen dolgozók száma 100 ezer fő felett stabilizálódott 2023-ban, december-február között 106,5 ezer fő volt, 5 ezerrel több, mint egy éve, a közfoglalkoztat
Egy X-en megjelent poszt szerint hatalmas lökést kaphat rövidesen a kriptoszektor. Kiszivárgott információk szerint a pénzügyi szektor egyik gigásza, a
Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Adatvezérelt Marketing
Nébih: a növényvédelmi szakirányítók részére kialakított elektronikus szerződés bejelentési felület leállításra került, abba újabb adatot feltölteni nem lehet
Közgyűlést tart a Rába, amelyen a részvényesek többek között egy győri üzemcsarnok felújításáról és ingatlanértékesítésről is dönthetnek - derült ki a vállalat közleményéből.
Az eGN folyamatos fejlesztésének köszönhetően az elkövetkezendő hetekben újabb fejlesztési csomagot élesít a hatóság, ami tovább könnyíti majd a rendszer használatát. A Nébih emellett javasolja a gazdálkodóknak, hogy év közben folyamatosan töltsék az adatokat az eGN-be, így még gördülékenyebbé válhatnak a benyújtási időszakok – írja honlapján a Nem
Harmadik alkalommal készítette el felmérését a Niveus Consulting Group a magyar vállalkozások gazdasági várakozásairól. Az elkövetkező 1 évben a megkérdezettek közel fele még mindig kedvezőtlenebbnek látja az ország gazdasági kilátását az elmúlt 1 évhez képest. Tavaly ugyanakkor borúlátóbbak voltak, a megkérdezettek háromnegyede válaszolta ugyanezt
A Központi Statisztikai Hivatal egy nappal korábban, már április 2-án közzé teszi a kormányzati szektor egyenlegéről szóló jelentését, amiben makrogazdasági szempontból lesz szemezgetni való bőven.
A Nav egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálta azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.
A Magyar Telekom és az Informatikai és Könyvtári Szövetség megállapodása értelmében a jövőben összesen 45 településen lesz lehetősége ingyenesen fejlesztenie a digitális eszközök használatával kapcsolatos tudását az idősebb generációnak.
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett - tájékoztatta a konszern márkáinak magyarországi importőre az MTI-t szerdán.
A húsvéti sonka beszerzése mindig komoly feladat. Van, aki ragaszkodik ugyanahhoz az üzlethez és sonkafajtához, és van, aki a vásárlás előtt inkább körbenéz a kínálatról és az árakról. Összeállításunkban segítünk, hogy könnyebb legyen a döntés.