A gyermekotthonokból kikerülő fiatal felnőttek teljesen más esélyekkel indulnak, mint családban élő kortársaik. Minden ötödik fiatal saját tulajdonú vagy bérelt lakásba költözött, míg egynegyedük visszatért biológiai családjához, de olyan is akad, aki hajléktalanszállóra kerül kilépve a lakásotthonok rendszeréből. A munkaerőpiaci esélyeiket pedig n
A CATL aktívan támogatja a nemzetközi közösség által kitűzött fenntarthatósági célokat és mind globálisan, mind helyi szinten egy zöldebb, fenntarthatóbb világ megteremtésén dolgozik. A vállalat vezetése hisz abban, hogy a
Megjelentek a januári nyugdíjstatisztikák: a KSH adatai szerint az átlagnyugdíj és a mediánnyugdíj egyaránt 6,1 százalékkal növekedett decemberhez képest.
A "Wise Kamat" funkció segítségével az ügyfelek a Wise-számlájukon euróban, angol fontban és Usa dollárban tartott pénzükkel termelhetnek hozamot. A szolgáltatás a Wise leányvállalatán, a Tinv Europe As-en keresztül érhető el. Ezzel a Wise egy kényelmes és átlátható, egyablakos ügyintézési lehetőséget teremt magánszemélyek és vállalkozások számára,
Kedden is folytatódik a hétfőn kezdődött és négynaposra tervezett sztrájk a pécsi helyi közösségi közlekedésben - közölte a munkabeszüntetést meghirdető Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) elnöke az MTI érdeklődésére.
A kamatok csökkenésének is köszönhetően a friss adatok szerint év elején dupla annyi lakáshitelt vettek fel a magyar családok, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor nincs kilátás egyelőre a lakáshitelkamatok további jelentős csökkenésére az új ajánlatokban – írtuk két héttel ezelőtt. Szokásuktól eltérően a bankok valóban nem csökkentették tovább kama
Április végén átadja a stafétát Roderick Duchatelet az Újpest FC tulajdonosa, a vevő a Mol-csoport leányvállalata. Gyászos fejezet zárul le ezzel hazánk egyik legpatinásabb klubjának életében, és a Szusza Ferenc stadion lelátóin sem károg majd a holló a belga üzletember után, de mennyiért vette meg a Mol a csapatot, és hogyan segíthet neki egyenes
A főzés gyakran közös családi program, a konyha pedig sokszor tölti be az étkező szerepét is, ahol a családtagok beszélgetnek, dolgoznak, vagy a gyerekek írják a házi feladatukat, miközben a vacsora készül. A konyhák új szerepe a vásárlói igényeket is megváltoztatta. Erre reagált az Ikea, amikor 2014-ben átállt a Metod termékcsaládra, és egyetlen é
Csökkennek a hitelkamatok, de nem mindenhol és nem feltétlenül azoknál a kölcsönöknél, ahol azt sokan várnák. A kamatplafonos lakáshiteleknél alig van változás, a jobb személyi kölcsönök viszont egyre közelebb kerülnek a néhány évvel ezelőtti ajánlatokhoz.
Képzeljen el egy építkezést, ahol robotok végzik a nehéz és veszélyes munkákat, a falakat a helyszínen 3D nyomtatással készítik, fenntartható, újrahasznosított építőanyagokból. Képzelje el, hogy a szakemberek és ügyfelek virtuális valóság segítségével maguk előtt látják és így járják be a még épülő épületeket, optimalizálva a tervezési és kivitelez
Tavaly júliustól jelentősen átalakultak a magyar hulladékgazdálkodási szabályok, ezzel együtt bevezették a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert. 2024 májusától pedig a növényútlevél-kiállítás feltételei változnak meg.
A 2023-as évtől az iparűzési adó alanyai már nem tudnak élni a koronavírus-járvány miatt 1 százalékban maximált iparűzésiadó-mértékkel, ami azt is jelenti, hogy a vállalkozások 2023. évi végleges adóösszege akár a duplájára is emelkedhet a 2022-es évi adóhoz képest. Éppen ezért fontos tisztázni, hogy az iparűzési adózásban pontosan milyen tételek t
A köznevelési törvény előírása szerint 2016-tól minden középiskolásnak kötelező 50 óra közösségi szolgálatot teljesítenie ahhoz, hogy részt vehessen az érettségi vizsgán. A köznevelési törvény megfogalmazása szerint a közösségi szolgálat szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, a
Bár a pozsonyi Novis Biztosító engedélyét csaknem háromnegyed éve visszavonták, a bíróság még nem rendelte el a felszámolást, és a mintegy hétezer magyar ügyfél közül sokan még mindig fizetik díjukat. A mostani bizonytalan helyzetben érdemes az ügyfeleknek alaposan megfontolniuk a szerződésükkel kapcsolatos döntéseiket - hívta fel a figyelmet a jeg
A bitcoin árfolyama a világ legnaqgyobb forgalmú kriptotőzsdéjén ma hajnalban már 67 800 dollárnál is járt, közel ahhoz, hogy megdöntse a 2021. novemberében beállított rekord árfolyamát. De pontosan mennyi is ez a rekord? Nézőpont kérdése. Bybit: 20 dolláros kifizethető bónusz az első befizetőknek A bitcoinnal több mint 200 ismert és aktív online p
Az Apple közel 2 milliárd dolláros bírságot kapott az Európai Bizottságtól, amiért akadályozta a szabad versenyt a platformján. A rekord büntetés mellett lassuló értékesítéssel és nehezedő kínai piaci feltételekkel is meg kell küzdenie a cégóriásnak.
Szénmentes nitrogénműtrágyák előállítása kizárólag levegő, víz és villamos energia felhasználásával – lehetetlennek hangzik, pedig nagyon nem az, és egy gyártó már ki is fejlesztette a megoldást arra, hogy a környezetkárosító
Az egy évre szóló együttműködést a Budapesti Corvinus Egyetem részéről Anthony Radev, az egyetem elnöke, valamint Szabó Lajos megbízott rektor, a Procter&Gamble képviseletében Berkó Gábor és Pasztoroková Kristína ügyvezetők írták alá a Corvinus főépületében február 26-án. A megállapodás részeként a Corvinuson az őszi félévben trade marketinggel f
Az elektromos autók a vállalkozások körében is egyre népszerűbbek, egy friss felmérés szerint a hazai cégvezetők közel fele cserélné járműflottáját elektromosra három éven belül. Ezek az új típusú járművek számos előnnyel rendelkeznek a hagyományos benzines vagy dízelüzemű autókkal szemben, a közvetlen gazdasági érvektől kezdve a környezeti fenntar
Minden korábbinál magasabban, 2100 dollár fölött zárt unciánként az arany. Ha rövid időn belül nem esik vissza a kitörési szint alá, komoly további emelkedés jöhet az árban.
Március 8. a nők nemzetközi napja, ám a Comedy Central nem áll meg ott, hogy pusztán egyetlen napot szenteljen számukra: egy teljes hónapon át várják a nézőket a csajos tartalmak. Az alkalomból három sorozattal bővül a humoradó kínálata: érkezik a fantasztikusan vicces Broad City, a Hajtűkanyar és a Pedagógerek is.
Kedvező kilátásokkal indul az idei húsvéti szezon a hazai juhtenyésztők számára. Az európai piacon egyre erősödő kereslet tapasztalható, amit a korai húsvéttal egybeeső muszlim ramadán ünnep is tovább növel. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Juh és Kecsketenyésztők Szövetség (Mjksz), valamint a Juh és Kecske Ágazati Szakmaközi Szervez
A miniszterelnök optimista a következő két év gazdaságpolitikáját illetően; Orbán Viktor hétfőn Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett gazdasági évnyitó rendezvényen azt mondta: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke beszédében elhangzott, véleménye s
A halasztott fizetések piacán úttörőnek számító magyar fintech vállalat, a PastPay befektetőt keres egy 3 millió eurós (jelenlegi árfolyamon 1,1 milliárd forint) tőkeemeléshez, hogy felgyorsítsa európai terjeszkedési terveit, valamint a SaaS-modulok termékfejlesztését. A PastPay Európa egyik legkiemelkedőbb B2B BNPL vállalata. Több mint 20 millió
Egyre erősebbek, gyorsabbak, önállóbbak, és mind többen vannak a világon. Ismerjék meg a traktorvilág legjeit, ráadásként egy magyar vonatkozású különlegességgel.
Az emelt szintű nyelvi érettségi lehetőséget kínál arra, hogy a diákok kiváltsák a hagyományos nyelvvizsgát, és a megfelelő eredmény elérése esetén a nyelvvizsgával egyenértékű bizonyítványt szerezzenek. Az emelt szintű nyelvi érettségi kiválthatja a nyelvvizsgát Nézzük a legegyszerűbb esetet: Mi történik, ha idegen nyelvből készülsz emelt szintű é
Elkészült Miskolc beruházási térképe, a www.mimap.hu, amellyel a városlakók pontosabb képet kaphatnak arról, hogy a városban milyen megvalósult, folyamatban lévő és tervezett beruházások vannak.
A gyógyszertárhálózat és az egészségügyi időpontfoglaló-felület közösen lép fel a betegek magasabb szintű kiszolgálása érdekében. Együttműködésükkel az egészségügyi rendszerben történő eligazodást, a betegút egyszerűsítését, a felhasználók és vásárlók nagyobb kényelmét kívánják támogatni. Mindkét egészségügyben résztvevő szolgáltató számára az em
Az mesterséges intelligenciáról szóló krónikák legújabb fejezetéhez érkeztünk: egyes felhasználók felfedezték a Microsoft AI egy sötét oldalát, amely istennek kijáró
A továbbtanuláshoz többletpontokat és kiemelt illetményt is szerezhetnek az önkéntes katonai alapképzésben részt vevő fiatalok - közölte a honvédelmi miniszter hétfőn az MTI-vel.
A kormány megvizsgálta a határátkelőket, és ezt követően a magyar-szerb határszakasz átkelőinek fejlesztését, a várakozási idő csökkentését tűzte ki célul - derül ki a Magyar Közlönyből. Röszkénél és Tompánál új gyorsforgalmi átlépőt terveznek, megújulhat a kamerarendszer, javulhatnak a parkolási feltételek.
Kedvezőtlen hangulatban telt ma reggel a kereskedés az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is eséssel indult a nap. A magyar tőzsdén ma elsősorban a nagyot ralizó AutoWallis részvényeire érdemes figyelni. Ami a gazdasági eseményeket illeti, az Egyesült Államokból BMI, az eurózónából termelői infláció érkezik.
A HungaroMet időjárás-előrejelzése szerint kedden a napsütés hatására megindul a gomolyfelhő-képződés, amelyből délután a záporok mellett több területen is esély van egy-egy zivatar kialakulására.
Üdüléssel támogatja a sérült gyermeket nevelő egyszülős családokat az Egyszülős Központ, mivel ezeknek a szülőknek legfőképpen a feltöltődés, a kikapcsolódás lehetősége hiányzik az életükből - közölte a központ szombaton az MTI-vel.
Hétfőn közel egyéves mélypontra gyengült a forint az euróval szemben, már 396 felett is állt az EUR/HUF. Ezt követően minimális erősödéssel kezdi a napot kedden a forint. Gazdasági események szempontjából különösen a reggeli órák hozhatnak izgalmakat, ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal a negyedik negyedéves GDP második becslését közli, ami a p