A 2023. decemberit 0,3 százalékkal meghaladta, az egy évvel korábbitól azonban 0,6 százalékkal elmaradt a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban 2024 januárjában – tájékoztatott az Eurostat.
Aktív betétgyűjtésbe kezdett a litvániai székhelyű, itthon határon átnyúló szolgáltatóként működő Revolut Bank, ám továbbra sem kér magyarországi leánybanki engedélyt, s így nem is csatlakozik a hazai betétbiztosítási rendszerhez. A bank hazai ügyfelei, elszámolási vagy csalási jogvitáikat változatlanul külföldön, litvánul vagy angolul intézhetik.
Több mint 100 millió forintból tervez kommunikációs kampányt indítani a kormány, amelyben többek között az uniós támogatási programban megvalósuló, pedagógus-béremelésről tájékoztatnának.
Az Európai Unió költségvetésén belül egyre nagyobb részt tesznek ki a központi elosztású, az Új Prioritások fejezetbe tartozó uniós források. A jövőben akár a kohéziós politikával szemben még tovább nőhet a dominanciájuk, ezért nagyon fontos, hogy a magyar kis- és középvállalkozások a közvetlen pályázatokra egyre jobban koncentráljanak, ne csak az
Új tőzsdén lehet kereskedni, még februárban lezajlott az energiamegtakarítások első aukciója - jelentette be pénteki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Emelkedő átlagdíjak és kárkifizetések jellemzik a több mint 3,3 millió szerződésből álló lakossági vagyonbiztosítási piacot. Az egyéni lakásbiztosítások tavaly 15 százalékkal, két év alatt pedig 26 százalékkal drágultak. Ezt próbálhatják meg most visszanyerni az ügyfelek a szerződéseik márciusi szabad felmondásával, ha az ajánlatok összehasonlításá
Kedden felgyújtották a villamosenergia-hálózat egyik tartóoszlopát, ez kulcseleme a Berlin melletti gyár ellátásának, a termelés ár, a részvényárfolyam esik.
Az Etihad Airways, az Egyesült Arab Emírségek nemzeti légitársasága ismét nyereséges lett. A légitársaság tulajdonosa, az ADQ pedig már a tőzsdei bevezetést fontolgatja.
A csökkenő tendencia ellenére továbbra is az infláció hátráltatta leginkább a cégek működését az elmúlt fél évben, miközben az energiaköltségek és a munkaerőhiány jelentősége sem enyhült – derül ki a K&H kkv bizalmi index felmérésből. A kereslet szűkülése és az árfolyamingadozás viszont már kevésbé meghatározó a vállalkozások jövedelmezősége sz
Március 4-én megkezdik a főváros tizenkilenc zöldövezetes kerületében a kerti zöldhulladék járatrendszerű elszállítását a Budapesti Közművek keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai.
Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4 százalékról 33,5 százalékra nőtt két évtized alatt, a fejlődés kiábrándítóan lassú – tavalyhoz képest csak 1,1 százalékos növekedést mutat.
Március első vasárnapján a Marriott Hotelben, egy elegáns gálaebéd keretében átadták a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2023” címet elismerő oklevelet, a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetést Günzer Tamás villányi borásznak.
A tőzsdék kiheverhetik a keddi esést, a BUX index felülteljesítő. A Richter fontos műveleteket jelentett be a biotechnológiai szektorban. Jó lehet az OTP pénteken érkező eredménye egy brókercég szerint. Történelmi csúcsot ütött az arany és a bitcoin, leállt a Tesla berlini gyára, igazi kuriózumot vezettek be a hazai tőzsdére.
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 2024. április 27-én ismét megrendezi a népszerű „Túzokünnep” programot Bösztörpuszta-Nagyálláson, a Sztyeppék Háza területén.
A jelszó választás azután történt, hogy egy nagyszabású kiszivárogtatás során kiderült, hogy magas szintű megbeszélést folytattak az oroszországi Krím híd
A tavalyi utolsó negyedévben 6,3 százalékkal 46 013 koronára (736 208 forint) emelkedett a havi átlagbér Csehországban, a 7,6 százalékos infláció miatt azonban a reálbérek 1,2 százalékkal csökkentek - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
A válaszadók több mint negyede szerint a nők rendszeresen találkoznak negatív sztereotípiával a munkahelyükön, legyen szó a külsejükről, személyiségükről vagy értelmi képességeikről – derült ki a Yettel friss, országos reprezentatív kutatásából. Habár mindkét nemnek megvannak a maga kihívásai, a kitöltők több mint fele egyetértett abban, hogy férfi
Raisz Anikót az ENSZ Környezetvédelmi Közgyűlése alelnökévé választották - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-t közleményben pénteken.
Több évnyi kemény munka, kapcsolatépítés és a nemzetközi porondra lépésre való felkészülés szükséges ahhoz, hogy a magyar kis és középvállalatok is sikerrel tudjanak indulni a közvetlen európai uniós támogatásokért – hangzott el a Portfolio, EU Források 2024 konferenciájának panelbeszélgetésén.
A magyar napelemipar nagy fejlődésen ment keresztül, tavaly történt a legnagyobb bővülés, amikor 1,6 gigawattnyi napelemet sikerült üzembe helyezni - mondta az energiaügyi miniszter hétfőn Brüsszelben sajtótájékoztatón.
2024. januárban 497 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 12, az importoldalon 4,2 százalékkal nőtt - közölte szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
"Amennyiben belterületi a besorolás és a tulajdoni lapon hétvégi ház, üdülő vagy nyaraló megnevezés szerepel, akkor általában piaci lakáshitel felvételével működhet a finanszírozás."
Szakács Árpád, a kormánypárti Mediaworks egyik volt kulcsfigurája nemrég egy interjúban arról beszélt, hogy szerinte jól megfigyelhető, hogy Rogán Antalék befolyásolják több lap, köztük az Index működését. Azóta a Media1-nek több egykori, de már a mostani, tehát az „új” Indextől távozó volt munkatárs is hasonló vádakat fogalmazott meg, és azt állít
Boczán Viktor vette át a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatói posztját március 1-jétől, mivel elődje, Szirmák Botond ezentúl az európai vezérigazgatóként folytatja pályafutását a vállalatnál - közölte a Provident Pénzügyi Zrt. kedden az MTI-vel.
Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés kiábrándítóan lassú – tavalyhoz képest csak 1,1%-os növekedést mutat. Vannak azonban olyan részterületek is, ahol a fejlődés nagyobb lendülettel halad: a középvállalatok 46%-ának van női HR-igazgatója, 39%-ának van női pénzü
Váratlanul nagy, 10 GW feletti, megújuló energiás beruházási terv ömlött be a második közzétételi eljárásban, ami legalább egy új preferencialista kidolgozására készteti az Energiaügyi Minisztériumot azért, hogy a zöld energia további terjedését segíteni tudja – tudta meg a Portfolio. A preferencialista élén a szélenergia kapacitások és az zöldener
Az Euro NCAP 2026-ban új tesztelési szabályokat vezet be, amelyek szerint a legmagasabb biztonsági pontszám eléréséhez a járműveknek fizikai kezelőszervekkel
A fosszilis energiahordozókhoz vagy fémekhez hasonlóan kereskedhető árupiaci nyersanyaggá válhat az erőművek és gyárak füstjéből leválasztott, illetve a légkörből kivont szén-dioxid Európában. Az Európai Bizottság uniós ipari szén-dioxid-gazdálkodási stratégiája egy sor intézkedéssel kívánja támogatni az egységes piac létrehozását, illetve a szüksé
A korábbiakhoz képest egyszerűsített formában érhetők el az MFB-nél az uniós támogatások, azonban sok szempontból jóval szigorúbbak a jelenlegi 2021-2027-es ciklus szabályai, mint az előző hétéves költségvetés programjainál voltak. Főként az RRF-források esetében igaz ez – mondta el Sipos-Tompa Levente, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérig
A szarvasmarhákat érintő hypocalcaemia, ellési bénulás diagnosztizálására és kezelésére dolgoznak ki új módszert és terápiás eljárást a Debreceni Egyetem szakemberei.
Az Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala "Ip Hősök" kampányának következő fejezete a sportiparban tevékenykedő vállalkozásokat ösztönzi arra, hogy felismerjék a szellemi tulajdon egyre kiemelkedőbb szerepét.
Kripto staking alapot hozott létre a Grayscale A legnagyobb spot Bitcoin ETF mögött álló Grayscale új befektetési alapot hozott létre. A Grayscale Dynamic Income Fund (GDIF) lényege, hogy az alapban lévő stakelhető kriptovaluták után negyedévente fog osztalékot fizetni a cég amerikai dollárban. A staking alapban jelenleg 9 kriptovaluta található: A