Az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) szerint egy jelenleg is zajló tárgyalás részeként a Binance.US információkat hallgat el az ügyfeleinek
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat. A felügyelet ismételten feltárta, hogy a társaság befektetési tanácsadását több esetben alkalmassági teszt, illetve a szolgáltatás végzésé
A legjobb technológiai tartalmakat díjazza a hazai és a nemzetközi zsűri.2024-ben ismét várják a nevezéseket a Siemens Media Award versenyen. A díjjal ebben az évben is a technológia területén kimagaslót alkotó újságírók és tartalomkészítők munkáját kívánják elismerni, hazánkban, valamint nyolc további, közép- és kelet-európai országban (Ausztria,
Minőségi vetőmag – minőségi termény. A fémzárolt vetőmagok használatának fontosságára hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
2022-re a világ felnőtteinek 1,1 százaléka volt milliomos, szemben a 2012-es 0,6 százalékkal. Az viszont nagyon különböző, melyik országban mekkora vagyon kell ahhoz, hogy bekerüljön az ember a felső 1 százalékba.
Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel, amelynek célja az IT és mérnöki területek vonzóbbá tétele a nők számára - közölte a szolgáltató az MTI-vel szerdán.
Egy új nyelv elsajátítása gyakran hosszadalmas folyamatnak bizonyulhat, azonban egy egyedi nyelvtanulási módszer segítségével ez sokkal hatékonyabbá válhat. Egy forradalmian új nyelvtanulási rendszer által ugyanis óriási előrelépéseket tehetünk.
Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 1,31 százalékos csökkenéssel, 39 598 ponton zárt.
Már több mint fél millióan regisztráltak a Gondosóra programra, a használók negyede Budapest és Pest megyéből - közölte a Gondosóra program a Pénzcentrummal. Lapunk kérdésére azt is elárulták, hogy a program indulása óta közel 600 ezer vészhívás érkezett, ebből 11 ezer esetben hívták a diszpécserek a 112-es számon tárcsázható segélyhívót.
A KSH tegnap közölte a hazai ipari termelés teljesítményét és a külkereskedelem januári egyenlegét. Mindkét esetben kedvezőtlen adatok érkeztek, és mivel az említett mutatótatókat egyaránt döntően befolyásolja a járműipar helyzete, valószínű, hogy ez utóbbi sem teljesített fényesen. A teljes igazság jövő hét szerdán, március 13-án, a KSH második be
Múlt hét óta újra nagyobb kilengések jellemzik a forint árfolyamát. Az összességében kissé gyengülő fizetőeszköz időnként váratlan korrekciókat is bemutatott, tegnap például az euróval szemben oda-vissza bejárta a 392 alatti és 394 feletti tartományt is. Ma is folytatódhat a volatilis kereskedés, az árfolyamot elsősorban nemzetközi hírek befolyásol
A Netrisk adatai szerint már a kampány első napján jelentős volt az érdeklődés a lakásbiztosítások iránt, az ügyfelek 70 százaléka új biztostóval lépett kapcsolatba.
Sorra kaphatják az uniós bírságokat a nagy technológiai vállalatok, ha nem engedelmeskednek az új EU-s szabályozásnak. Az Apple ellen már lépett Brüsszel, de eleshet a Facebookot kiadó Meta, a Google és a Tiktok is.
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat. A felügyelet ismételten feltárta, hogy a társaság befektetési tanácsadását több esetben alkalmassági teszt, illetve a szolgáltatás végzésé
A korai virágzású gyümölcsfajok termésbiztonságának növelése érdekében egyre inkább előtérbe kerülnek a virágzási idő késleltetésének lehetőségei. Erre leginkább a termőhely és a fajta megválasztásával, valamint az intenzív termesztéstechnológia módszereinek alkalmazásával van lehetőségünk.
A Lufthansa arra figyelmeztetett, hogy az első negyedévben növekedni fognak a működési veszteségei és visszafogott kilátásokat vázolt fel 2024-re, mivel költséges munkaügyi vitákkal küzd, amelyek ellensúlyozzák az utazási piac fellendülésének poizitív hatásait. Jó hír viszont, hogy a Covid-járvány óta először újra fizetne osztalékot a cég.
A Magyar Telekom tulajdonosa, a Deutsche Telekom és a Netflix között létrejött, több országra kiterjedő, most bejelentett partneri megállapodás részeként a Magyar Telekomnál is elérhető lesz a streaming platform, így még tovább bővül a szolgáltató tartalmi kínálata. A Telekom ügyfelei az előfizetésük keretében rendelhetik majd meg a Netflix szolgál
Lassan túl vagyunk az idén először meghirdetett, március 1-től március 31-éig tartó lakásbiztosítási kampány első hetén. A kezdeti tapasztalatok alapján a biztosítók jelentős díjkedvezményekkel kezdtek neki a kampánynak, és úgy tűnik, csökkenhet a piaci koncentráció is a kisebb szereplők örömére. Eközben az MNB friss statisztikákat tett közzé a lak
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon lévő kedvezményes források felhasználása, továbbá a gazdaság támogatása érdekében a kormány felkéri a SZÉP-kártya szolgáltatókat, hogy értesítsék azon ügyfeleiket, akiknek legalább 50 000 forintnyi, 2022. ok
A Deutsche Telekom és a Netflix között létrejött, több országra kiterjedő partnerség részeként a Magyar Telekomnál is elérhető lesz a streaming platform. A Telekom ügyfelei az előfizetésük keretében rendelhetik majd meg a Netflix szolgáltatásait - derül ki a Magyar Telekom közleményéből.
Ma éjfélkor jön az OTP gyorsjelentése a tavalyi negyedik negyedévről, a bankcsoport összes bevétele új rekordot érhetett el, a negyedéves profitot viszont sok egyszeri tétel torzíthatta, ez pedig az elemzőket is megzavarta, profitvárakozásaikból az OTP nem is készített konszenzust.
A Global Terminal Services (GTS), a törökországi Dörtyol terminál üzemeltetője értesítette ügyfeleit, hogy nem fogad el több árut Oroszországból, ami jelentős csapást jelent Moszkvának a fokozódó szankciós nyomás közepette. Eddig Törökországon keresztül az oroszok hatékonyan játszhatták ki az uniós és G7-es szankciókat, így komoly pénzügyi vesztesé
Iránykereséssel, enyhe negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Szerdán a BÉT részvényindexe, a BUX 146,5 pontos, 0,22 százalékos emelkedéssel, 65 986,52 ponton zárt.
Megtorpant az online vásárlás korábbi növekedési üteme, ennek ellenére az internetes vásárlás továbbra is hozzátartozik a legtöbb ember mindennapjaihoz, 2023-ban a magyar felhasználók 80 százaléka vásárolt legalább egy terméket a weben keresztül – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásából. Az online vásárlás ugyan továbbra
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon lévő kedvezményes források felhasználása, továbbá a gazdaság támogatása érdekében a kormány felkéri a SZÉP-kártya szolgáltatókat, hogy értesítsék azon ügyfeleiket, akiknek legalább 50 000 forintnyi, 2022. ok
A magyar napelemipar nagy fejlődésen ment keresztül, tavaly történt a legnagyobb bővülés, amikor 1,6 gigawattnyi napelemet sikerült üzembe helyezni - mondta az energiaügyi miniszter hétfőn Brüsszelben sajtótájékoztatón.
Külön figyelnek a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzéseknél a húsvéti ünnep alatt nagyobb mennyiségben forgalmazott termékekre, például a tojásra, sonkára, tormára, édesipari termékekre vagy a borokra - mondta az Agrárminisztérium (AM) államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A korábbi trendforduló nagyot esett az akut légúti megbetegedéssel, és ezen belül az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók 100 ezer főre vetített aránya Magyarországon a február 26. és március 3. közötti adatok szerint, azaz jó hírt közölt csütörtök délelőtt a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti egyenlőséget és saját karrierjüket illetően is. A jelenlegi polikrízishez a többség alkalmazkodott, és igyekszik felfedezni az abban rejlő lehetőségeket – állapítja meg a KPMG Global Female Leaders Outlook kutatása
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon lévő kedvezményes források felhasználása, továbbá a gazdaság támogatása érdekében a kormány felkéri a SZÉP-kártya szolgáltatókat, hogy értesítsék azon ügyfeleiket, akiknek legalább 50 000 forintnyi, 2022. ok
Szakad a Hugo Boss részvényeinek árfolyama, miután a cég bejelentette, hogy a gyengülő fogyasztói kereslet miatt nem fogja tudni teljesíteni értékesítési céljait, annak ellenére, hogy 2023-ban rekordforgalmat ért el - közölte a Cnbc.
Az OECD részletes elemzést adott ki Magyarország gazdasági helyzetéről. Ebből többek között kiderül, miért volt nagyobb nálunk az infláció, mint bárhol Európában, hogy valamit muszáj lesz a kormánynak kezdenie a nyugdíjrendszerrel, és hogy milyen nehéz Magyarországon kimászni a szegénységből.
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartoz
Az eddigi legkiterjedtebb vakcinabiztonsági vizsgálat során a Global Vaccine Data Network kohorszában a Covid-19 vakcinákkal összefüggő két új mellékhatást azonosítottak: a transverzális myelitis és az akut disszeminált encephalomyelitis (ADEM). A vizsgálatban nyolc ország 99 millió beoltott személyének kórtörténetét vizsgáltak meg.
Az idén 12. alkalommal megjelent PwC Women in Work Index adataiból kiderül, hogy a jelenlegi ütemben több mint 50 évre lesz szükség ahhoz, hogy az OECD mind a 33 tagországában megszűnjön a nemek közötti átlagos bérszakadék, ami a 2021-ben mért 13,2%-ról 2022-ben 13,5%-ra emelkedett. Az Egyesült Királyságban nőtt a bérszakadék, Magyarország bekerült
Francia kutatók szerint csökken az arc vonzereje, ha nő a vércukorszint és az inzulin, így reggelire jobb elfelejteni a péksüteményt és a gyümölcslevet – számol be a hírről a The Guardian.
A Deutsche Lufthansa AG német légitársaság tavalyi adózott eredménye 1,67 milliárd euró lett, csaknem a duplája az egy évvel korábbi 791 millió eurónak - került föl a cég honlapjára.