A Magyar Honvédség az orosz-ukrán háború tapasztalatai alapján fejleszti meglévő eszközeinek képességét, kiemelt hangsúlyt fektet a drónok alkalmazására, illetve a dróntámadások elhárítására és vizsgálja a mélységi csapásmérő eszközrendszerek alkalmazását –
A Portfolio Csoport idén tavasszal is megrendezi a GEN Z Fest-et: május 9-én az Akváriumban a fókusz újra a mesterséges intelligencián, a pénzügyeken, a környezetvédelmen és a jövő kihívásain lesz. A fesztivál Delfinek között című programjában három mentor várja a fiatal felnőttek vállalkozásait és ötleteit, hogy egy 15 perces pitchet követően taná
A vállalkozások keddtől igényelhetik az uniós forrású kamatmentes beruházási hitelt, legfeljebb százmillió forint értékhatárig - tájékoztatta a programot lebonyolító Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-t.
Közel 23 milliárd forintos közbeszerzési eljárást nyert el az Opus Global leányvállalata, a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. - derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
A most lezárt jogosultkutatás során az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) csaknem 210 millió forint, 2016 és 2022 között beszedett jogdíj jogosultját azonosította be és fizette ki pótlólag. Az EJI folytatja a tavaly beszedett jogdíjak felosztását is.
Megújul májustól a FilmMania arculata, a csatornát működtető AMC Networks Central and Northern Europe (AMCNI CNE) a frissítés apropóján egyedülálló megoldással is kedveskedik a néző számára, és elhozza a John Travolta és Kristin Davis főszereplésével készült Cash Out- Nincs kiút című, az amerikai mozikban most debütált produkciót az AMC Mikrora. A
A Budapest Környéki Törvényszék szerint az illetékes kormányhivatal sok tényezőt nem vett figyelembe, amikor 10 évre megadta a környezethasználati engedélyt a Samsung-gyárnak.
A technológia világában mostanában szinte minden a mesterséges intelligenciáról (AI) szól, a hírek egy része pedig riasztó jelleggel csapódik le: sokan munkák elvesztését, emberek által végzett szakmák megszűnését látják benne. Az aggodalmak egy része megalapozott, azonban fontos kihangsúlyozni, hogy az AI nem egy heterogén technológia, és minden a
A UBS több százmillió dolláros költségcsökkentést fontolgat az alapkezelési üzletágánál, hogy javítsa az üzletág jövedelmezőségét. Ennek érdekében megválnának a Credit Suisse-től átvett munkaerő egy részétől, és szóba került az egység részeinek nagyobb tevékenységekbe való integrálása is.
Áprilisban is folytatta történelmi sorozatát a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX: a mutató márciushoz képest 4,2 százalékot emelkedve 68 142 ponton zárta a hónapot, amely újabb rekordot jelent.
340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára az Óbudai Egyetem székesfehérvári campusán.
Az MVM Csoport tulajdonában álló E.ON Áramszolgáltató Kft. beolvad az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.-be. Ezzel 2024. július 1-jétől az MVM Next egységes márka alatt szavatolja mind a földgáz-, mind a villamos energia egyetemes szolgáltatást, amellyel az ügyintézési lehetőségek minden ügyfél számára immáron egy helyről lesznek elérhetők. A szolgá
A friss kutatás 7 éjszakás nyaralást hasonlított össze az Adria partján, illetve a Balatonnál egy pár, és egy négy tagú család esetében. Nyertesként a Balaton jött ki, de sok kategóriában elenyésző a különbség.
A kriptopénzek világában a jelenlegi piaci hullámzás megnyitotta a kaput az olyan lehetőségek előtt, amelyek minimális befektetés mellett magas hozamot
Két hetes ultimátumot adott a kormányzat a hazai üzemanyagpiaci szereplőknek, ez alatt az idő alatt a régiós középmezőnybe kell eljuttatni a magyar benzint és a dízelt. A Mol már meg is tette az első nagy lépést, mindkét terméknél 10-10 forinttal csökketette a kiskereskedelmi árrését, ezt a piac többi szereplője is nagyjából lekövette. A kormányzat
Hatvan busz és teherautó feltöltéséhez elegendő üzemanyagot termel naponta Bécs első zöldhidrogén-üzeme, amely a napokban kezdte meg működését Bécs Simmering városrészében. A hidrogén előállításához kizárólag megújuló energiát használnak.
A kriptovaluta piac fellendülésével általában jelentősen megszaporodnak a rosszindulatú kísérletek is az újonnan érkező vagy akár tapasztaltabb befektetők tőkéjének eltulajdonítására.
Változatlanul Siófok az új építésű lakást vásárlók kedvence a Balaton-parton, amit az áremelkedés sem tört meg. Az Otthon Centrum mérése szerint a tóparton háromszoros az árkülönbség a legolcsóbb és legdrágább települések újépítésű projektjei között.
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó kutatóintézet, a HUMDA Lab csapata fantasztikus eredménnyel, 5. helyen zárt az április 27-i Abu Dhabi Autonomous Racing League (A2RL) önvezető formulaautós versenyen,
Tavaly novemberben Changpeng “CZ” Zhao, a Binance kriptotőzsde egykori vezérigazgatója bűnösnek vallotta magát az amerikai pénzmosás elleni törvények megsértésében. A bíróság végül négy hónap börtönbüntetésre ítélte Zhaot, ami jelentős mértékben alulmarad az ügyészek által kért három évnek. Zhao és a Binance vezetősége nem tartotta be az amerikai
A kriptopiac negyedik hete intenzív korrekcióban van, a Bitcoin ezen a héten 12,54% százalékos esésnél jár eddig. Az all time high $73 800-tól számítva több, mint 23% esést szenvedett a legnagyobb kriptovaluta. Ez természetesen az alt piacot sokkal intenzívebben sújtotta, ahogy azt már megszokhattuk. Érdemes azonban szem előtt tartani, hogy a Bitco
Az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) által támogatott közös nyomozás eredményeként sikerült felszámolni egy széles körű, telefonos csalásra szakosodott európai bűnszövetkezetet - közölték csütörtökön a német hatóságok. Thomas Strob, Baden-Württemberg tartomány belügyminisztere szerint valószínűleg az eddigi
Vegyes és mérsékelt mozgások jellemezték a mai kereskedést a nemzetközi színtéren, ami igaz volt a magyar tőzsdére, a BUX napon belül a pozitív és a negatív tartomány között mozgott, majd a nap végére gyakorlatilag a tegnapi záróértékétől csupán néhány pontra érkezett meg a hazai részvényindex.
Az MVM 369 milliárd forint adózott eredménnyel zárt tavaly a 2022-es 72,7 milliárd forint után - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett konszolidált éves jelentésből.
Újabb telefonos csalási kampány zajlik a jegybank nevével visszaélve. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több telefonszámának másolásával is telefonálnak csalók. Ha valaki visszahívja a kijelzett számot, az a jegybanknál csöng ki.
Az új közös, a "Mehet a tánc" egy merész videóklippel karöltve debütál, amelyben Curtis szó szerint fejest ugrik a fesztiválszezonba és ezt Király Viktor sem hagyja szó nélkül.
A feltárt jogsértések miatt az élelmiszerlánc-felügyeleti ellenőrök az étterem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették, és megközelítőleg 50 kg élelmiszert vontak ki a forgalomból.
Rendkívüli üzemanyagár-változás került ma bejelentésre: szombaton a benzin és a gázolaj beszerzési ára is bruttó 4-4 forinttal csökken – olvasható a holtankoljak.hu portálon.