Három éve indult útjára a digitális “jenki huszár”, azaz a Hello HuGo nevű applikáció, amely felhasználóbarát módon gyűjti össze a lehető legtöbb magyar vonatkozású pontot az USA-ban, amiből eddig több, mint 1500 található az appon. A ma már nívódíjas alkalmazást több, mint tízezer ember használja az Atlanti-óceánon innen és túl, Ausztráliától, Kan
A TikTok az ajánló algoritmusának egy klónverzióján dolgozik az amerikai piacra szabva, amely a kínai anyavállalattól függetlenül működne, így az a betiltását szorgalmazó amerikai törvényhozók számára is elfogadhatóbb lehet - írja forrásokra hivatkozva a Reuters.
Az Európai Unió Tanácsa véglegesen jóváhagyta azt a jogszabályt, mely szerint a gyártóknak és szolgáltatóknak inkább javítaniuk kell a meghibásodott termékeket azok cseréje helyett - tájékoztatott az uniós tanács csütörtökön.
Sűrű fekete füst gomolygott Budapest felett május 30-án, csütörtökön az esti órákban a XIII. kerületben. A katasztrófavédelem megerősítette, több bejelentés érkezett hozzájuk, hogy vélhetően a Tatai utcában tűz ütött ki 21 óra környékén, és a tűzoltók ki is vonultak a helyszínre.
A Semmelweis Egyetem, a Corvinus és a BME áll az első három helyen az UNIside tavaszi kiadványában megjelent friss egyetemi rangsorban. Az előző rangsorban még a BME állt a képzeletbeli dobogó második fokán, most ez a hely a Corvinusnak jutott, a két intézmény helyet cserélt. Az immár harmadik éve végzett felmérésből kiderült: az egyetemi hallgatók
A májusban, az Európai Sokszínűségi Hónap keretein belül bevezetett program szerves részét képezi a cég idei DEI-, wellbeing- és nyílt vállalati kommunikációs stratégiájának, és célja kifejezetten azoknak a női munkavállalóknak nyújtott támogatás, akik a fájdalmas menstruáció vagy a menopauza kihívásaival küzdenek. A cég munkahelyi és társadalmi sz
A jegybank szerdán levélben figyelmeztette az OTP-t, hogy az orosz piacon legyen elővigyázatos, készüljön kockázatokra. Van, aki szerint az MNB-elnök Matolcsy ezzel már a jövőjét építi, mások szerint csak a kötelezőt tudták le.
Az Európai Unió Tanácsa véglegesen jóváhagyta a nettó nulla kibocsátású iparról szóló jogszabályt, amelynek célja az, hogy az EU belső piaca alkalmas legyen megvalósítani az ipar szén-dioxid-mentességét - tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
A National Geographic új kétrészes sorozatában Sir Ranulph és Joseph Fiennes nehéz, de gyönyörű feladatra vállalkoznak: megkísérlik újra végigjárni Sir Ranulph úttörő jelentőségű 1971-es expedíciójának útvonalát a kanadai rengetegben. A széria bemutója június 1-jén lesz a National Geographic műsorán. A történetmesélés és a világ megismertetésének n
A hazai fejlesztéspolitika központi kérdése a területi felzárkóztatás, illetve a területi szemlélet erősítése - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten, az Exonomx Növekedés és egyensúly (Macronomx) című konferenciáján.
A Dogeverse ($Dogeverse) csapata nemrég bejelentette, hogy az előértékesítés várhatóan június 3-án délben ér véget. A megvásárolt tokeneket június 5-én délben lehet elkezdeni igényelni.
Elárulta a Kincstár, hogy mekkora megtakarítással kezdhetnek hozzá felnőtt életükhöz azok a Babakötvény-tulajdonosok, akik idén töltik a 18. évüket. Aki eddig nem élt volna a lehetőséggel, az még akár 17 évesen is nyithat Start-számlát, amivel 260 000 forintot is kereshet egy év alatt – derül ki a money.hu elemzéséből.
A Mastercard bejelentette, hogy generatív mesterséges intelligencia segítségével duplázza meg a potenciálisan veszélyeztetett kártyák felderítésének sebességét.
Az öregedés sokak számára egy félelmetes kilátás, de a nyugdíjas évek valójában az élet egyik legszebb időszaka lehetnek – ha helyesen közelítünk hozzájuk. A kulcs? Az önismeret és a belső béke megtalálása. Ha nyugdíjasként tudod a választ erre a három egyszerű kérdésre, akkor jó eséllyel boldog és elégedett vagy az életeddel.
A fürdés a legtöbb ember számára a pihenés és a kikapcsolódás egyik legkedveltebb módja. Az otthoni kádban töltött idő során azonban számos veszély leselkedik ránk, amelyekről talán nem is tudunk. Az alábbiakban összegyűjtöttük a leggyakoribb kockázatokat, amelyek egy otthoni kádfürdő során felléphetnek.
Himars rakétarendszerek karbantartására kialakított központot avattak fel csütörtökön Romániában, a bákói (Bacau) Aerostar román hadiipari vállalatnál, a sorozatvetőket gyártó amerikai Lockheed Martin vállalattal kötött megállapodás alapján - közölte a román védelmi minisztérium (Mapn).
Európa a jövőben az eddig irtani való gyomnövényként kezelt, de tápláló és szárazságtűrő növények nemesített változatainak termesztésével küzdene a klímaváltozás hátrányos hatásai ellen.
Az eddigi együttműködés megújításáról, megerősítéséről megállapodást írt alá a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME),
A Ginop Plusz 3.2.1–21 pályázat új szakasza remek alkalmat kínál – ezúttal budapesti cégek és nagyvállalatok számára is –, hogy állami támogatások révén finanszírozott képzésekkel fejlesszék munkatársaik készségeit. A források kihasználása növelheti a vállalatok versenyképességét és belső kohézióját.
Korábban egy ismerősöm azzal büszkélkedett, hogy ő mindennap főz. Ha mást nem, akkor teát. Ezzel az a gond, hogy a teát nem főzzük, hanem forrázzuk, de lehet, hogy már azt sem…
Kína kész felgyorsítani a Japánnal és Dél-Koreával folytatott háromoldalú szabadkereskedelmi tárgyalásokat a pekingi kereskedelmi minisztérium bejelentése szerint.
Míg Barcelona és Róma azok közé az úti célok közé tartoznak, amelyek sosem veszítenek népszerűségükből a magyarok körében, addig Isztambul a tavalyi 18. helyről a harmadikra ugrott a Kiwi.com repülőjegy-foglalási listáján a nyári hónapokra. Tavalyhoz képest számottevően több magyar repül idén Alicantéba, Bázelbe és New Yorkba, a júniusi Eb miatt pe
Magyarországon és Romániában terjeszkedik az Intuitive.Cloud, amely a térség diverz és tapasztalt tehetségbázisát veszi célba, hogy továbbra is csúcsminőségű szolgáltatásokat nyújthasson ügyfeleinek. A felhőszolgáltató a következő egy évben több, mint 10 pozíciót tervez nyitni és 200 IT-szakembert venne fel a toborzással foglalkozó Hays segítségéve
Együttműködési megállapodást írtak alá az online gyermekvédelem érdekében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány vezetői. Every child, parent and teacher matters! Koltay András, az NMHH elnöke három olyan, font
A nemzetközi szállítmányozó és info-logisztikai szolgáltató az átfogó fenntarthatósági stratégiája keretében elindította az e-teherautók tesztelési programját. A vállalat a zöldebb logisztikai megoldásokra való átállás élharcosaként elektromos teherautókat állít üzembe az
Több mint 46 000 új-zélandi dollárért (mintegy 10 millió forintért) kelt el egy árverésen a huja madártoll. A faj egykor Új-Zélandon élt, mára azonban kihalt.
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el azzal a céllal, hogy tiltó vámokat vessen ki az Oroszországból és Fehéroroszországból importált gabonatermékekre; az intézkedés olyan mértékben növeli a gabonafélékre, olajos magvakra és az azokból származó termékekre kivetett vámokat, hogy gyakorlatilag leállítja e termékek uniós behozatalát a két ors
A kiégés egyre növekvő mértékben sújtja jellemzően a szellemi munkakörben foglalkoztatottakat. Különösen súlyos a jelenség azok körében, akik munkaköre intenzív ügyfélkapcsolattal jár. Az ügyfélszolgálati piacon jelenlevő cégek felénél a fluktuáció a 15%-ot is meghaladja[1]. A mentális egészség megőrzése mellett a kiégés elleni küzdelmet azért sem
Az euszocialitás (államalkotó állatok) jelentős evolúciós átmenet a földi élet történetében. A szelekció egy új egységének, a szuperorganizmusnak a fejlődését mutatja be.