Robert Capa életművében kiemelt jelentőségű a normandiai partraszállás megörökítése. A fotográfus az első hullámmal érkezett az Omaha Beach-re, ikonikus fényképei, amelyek közül csak néhány maradt fenn, a partraszállás legerőteljesebb vizuális feljegyzései közé tartoznak. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ június 5-én és 6-án tárlatvezetések
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (Mlbkt) megválasztotta a beszerzési és logisztikai szakma legjobbjait, akik elnyerték az érdekképviselet novemberben meghirdetett kiírásának kategóriadíjait - közölte az Mlbkt csütörtökön az MTI-vel.
A 2022-esnél is nagyobb veszteséget hozott össze a Spar Magyarország Kft., ugyanis - ahogy a beszámolójukban is fogalmaznak - nem tudták kompenzálni a kiskereskedelmi extraprofit adó és a megnövekedett energiaköltségek hatásait.
A javuló gazdasági helyzet és a turizmus folyamatos erősödése fellendülést hozhat idén a vendéglátóhelyek és az üzlethelyiségek piacán, amit az elmúlt években a pandémia és a megugró energiaárak is kihívások elé állítottak - közölte a Duna House pénteken az MTI-vel.
Két fontos adat is érkezik pénteken, az egyik enyhén csalódást keltett, de a nagy dobás délután jön. A tőzsdék többsége kissé lefelé tart, de a BUX index szembemegy az árral, mindhárom vezető papírunk szép pluszban áll. A forint visszafordult az euróval szemben 390-ről, zuhan a Trump Media, kárpótlást kapnak a pórul járt kriptós befektetők.
Egyéni és társadalmi szinten is kihívás elé állítja az emberiséget a klímaváltozás, de a jövő szakemberei - köztük orvosok, tanárok, közgazdászok - sokat tehetnek a klímaválság káros következményeinek csökkentéséért - mondta Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke keddi ajkai előadásán.
A Roszatom kisteljesítményű moduláris atomerőművet (SMR) épít Üzbegisztánban, az erről szóló szerződést Vlagyimir Putyin orosz elnök üzbegisztáni látogatásakor írta alá a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern mérnöki részlege, az Atomsztrojexport vállalat és az Uzatom, az üzbég kormány alá tartozó atomenergia-ügynökség atomerőmű-építési i
A lemezmegmunkálás kifejezés hallatán sokak lelki szemei előtt alighanem minimum 3 mm vastagságú alapanyagból, lakatosüzemben, hegesztéssel készülő elemek jelennek meg. „Egy vérbeli mérnök számára viszont az igazi kihívás éppen az, hogy kilépjünk ezekből a paradigmákból” – vallja a vékony lemezek hajlításán alapuló technológia egyik hazai szakértőj
Egyáltalán nem könnyű kiigazodni a járulék-, illetve szochofizetési szabályokon, nem csoda, az Adózónához is rengeteg, ehhez kapcsolódó kérdés érkezik. Jó példa erre a szochotörvény 1. § (9) bekezdése, amely szerint adóalapot képez az a jövedelem is, amelynek kifizetése (juttatása) olyan időszakra tekintettel történik, amely időszakban a Tbj. alapj
Pénteken a nemzetközi hatások mellett a Moody's hitelminősítői döntésének esti kihirdetése lehet a legnagyobb hatással a forint árfolyamára. A magyar deviza az elmúlt három napban gyengült mind az euróhoz, mind a kifejezetten erősen teljesítő dollárral szemben. A képet még erősen befolyásolhatja a Federal Reserve által figyelt, PCE-inflációs jelent
Az elmúlt egy évben szinte minden közösségi platform reklámtartalmaiban előtérbe kerültek a rövidebb videók, ami komoly kihívást jelent a vállalkozások számára költség és munka oldalról is. Ebben lehet nagy segítségükre a mesterséges intelligencia, ami felgyorsíthatja és egyszerűsítheti a marketinganyagok készítését. A K&H: üzletet ide! vevőszerzés
Spanyolország szóbeli jegyzékben felszólította Izraelt a jeruzsálemi spanyol főkonzulátus tevékenységét korlátozó döntés visszavonására - közölte a spanyol külügyminiszter egy pénteki rádióinterjúban.
A tapasztalt befektetők mindig az ígéretes lehetőségeket keresik. A 2024-es bikafutam közepette bizonyos altcoinok jelentős figyelemre tettek szert. Az alábbiakban
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint idén éves átlagban 5-6%-kal nőhet a reálbér. Ez alacsonyabb szint, mint amit az év első három hónapjában láttunk, és annál is kisebb, mint amit a gazdasági szakértők várnak.
A Magyar falu program forrásából (mfp), bruttó 425 millió forintból újul meg a 4434-es út Medgyesegyháza és Kétegyháza közti szakasza - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés vármegyei igazgatósága.
Jelentős változások mennek végbe a régió autókereskedelmi piacán, felgyorsult az iparági konszolidáció, növekvő ütemben történnek felvásárlások; átalakulnak az értékesítési modellek, a fogyasztók egyre több csatornán tudnak bekapcsolódni a vásárlási folyamatba; a márkáknak külön fenntartott nagy telephelyeket elkezdték felváltani a multimárkás kere
A Bitcoint természeténél fogva gyakran hívják „digitális aranynak”, készlete szűkössége, értékmegtartó képessége és az infláció elleni szerepe miatt könnyedén válhat
A svéd klímatechnológiai fintech, a Doconomy 34 millió eurós B-körös befektetést kapott, amellyel szektora egyik legnagyobb finanszírozási körét zárta Európában. A tranzakcióban többek között olyan befektetők vettek részt mint az UBS Next, a CommerzVentures és az S&P Global. . Új befektetők, változó fogyasztói elvárások A finanszírozási kört az UB
A mém érmék népszerűsége 2024-ben is töretlen, és a piac tele van jobbnál jobb tokenekkel. Mindenki a következő nagyágyűt keresi, amivel meggazdagodhat, ám ez nehezebb feladat, mint elsőre tűnik. Az alábbi cikkben mutatunk három mém érmét: a WienerAI-t, a PlayDoge-ot és a Sealanát, amelyekre felfigyelt a piac. Ismerjük is meg hát őket egy kicsit kö
A Covid-időszak legnagyobb vesztesei közé tartozott az utazási szektor, azon belül is a nagy tengerjárók hajók, miután több olyan eset volt, hogy járványgócokká váltak. A járatok leálltak, a hajózással foglalkozó vállalatok elvesztették minden bevételi forrásukat, óriási veszteségeket termeltek, és jelentős eladosodottságot halmoztak fel. A járvány
A Magyar Telekom idén is megismétli a tavalyi promócióját, amely során minden mobilos ügyfél számára elérhetővé teszi az 5G-s internetet - írja a hwsw.hu.
Az elmúlt egy évben szinte minden közösségi platform reklámtartalmaiban előtérbe kerültek a rövidebb videók, ami komoly kihívást jelent a vállalkozások számára költség és munka oldalról is. Ebben lehet nagy segítségükre a mesterséges intelligencia, ami felgyorsíthatja és egyszerűsítheti a marketinganyagok készítését.
Luxusautó-tolvajok nagyszabású, Európa-szerte tevékenykedő bűnözői hálózatát számolták fel több európai országban, tizenhárom gyanúsítottat állítottak elő csalás, okmányhamisítás és pénzmosás vádjával - tájékoztatott az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust.
Az ország legnagyobb magyar tulajdonú, független kerékpárgyára, az esztergomi Neuzer Kft. 750 millió forintból automatizált raktárcsarnokot épített és új kerékgyártó gépeket állított üzembe - közölte a társaság tulajdonosa az MTI-vel.
Beindul a légkör, az első zivatarok egyike rögtön a fővárost vette célba - írja friss Facebook-posztjában az Időkép annak hatására, hogy a déli órákban jelentős csapadék zúdult le Budapesten és környékén.
Hektikusan mozogtak az árak a vidéki ingatlanpiacon: míg a használt házak átlagos négyzetméterára egy év alatt majdnem negyedével emelkedett, addig a téglalakásoké csökkent, ismertette Kosztolánczy György, az Otthon Centrum vezérigazgatója a piac legfrissebb változásait.
A globális befektetők a szerdáig tartó hét napban nettó 3,6 milliárd dollárt fektettek a befektetési kategóriájú vállalati kötvényalapokba, ami már a 31. egymást követő héten jelent nettó tőkebeáramlást, így a leghosszabb ilyen sorozat 2019 óta – közölte a Bank of America. A kötvényárfolyamok idei alakulása egyelőre nem támasztja alá idén ezt az er
Sorra jelennek meg ma a vállalatok 2023-as beszámolói, a közzétett eredmények pedig első látásra váratlanul jó eredményeket jeleznek egyes húsipari cégeknél, így például a Picknél és különösen a kaposvári Kometánál- összegezte az Agrárszektor. Más húscégek helyzete már nem ilyen fényes, és a számokat közelebbről megnézve kiderül: nem a húskészítmén
2024. június 3. és szeptember 15. között a Telekom újra elérhetővé teszi az 5G-t ügyfelei számára, amelyet 5G-képes készülékkel és mobilinternet-szolgáltatással tudnak igénybe venni.
A magyar katonai múlt veszteségeinek feltárását és közzétételét szolgáló adatbázis válik hozzáférhetővé. A múzeum és a Magyar Nemzeti Levéltár a napokban a nyilvánosság számára is megismerhetővé tette online formában az 1848-49-es forradalom és szabadságharc magyar katonai veszteségeinek adatbázisát, amely jelenleg 21 ezer elesett honvéd adatait ta
Kiemelt fontosságú európai érdeket szolgáló projekteknek minősítette az Európai Bizottság a Richter Gedeon Nyrt. egyik innovációs projektjét. A Közös Európai Érdeket Képviselő Fontos Projekt (IPCEI) minősítést az egész unió gazdasági érdekét, a közös európai piac versenyképességét szolgáló nemzetközi együttműködésen alapuló iparfejlesztési kezdemén
A Binance június 20-án veszi fel kínálatába a Lista Tokent, aminek bevezetése előtt lehetőséget kínál felhasználóinak a kriptopénz megszerzésére. Az ajánlat máris sokak érdeklődését felkeltette, cikkünk írásakor már több mint 150 000-en csatlakoztak a programhoz. A Lista egy decentralizált hitelező, stabilcoin kibocsátó és liquid staking platform.
Május 30-án a Nemzeti Táncszínházban adták át az idei ELLE Awards díjakat, ahol a közönség szavazatai alapján 6 nő került ki győztesen a különböző kategóriáknál. Idén is az ELLE Magyarország szerkesztősége választotta ki azt a hetedik nőt, akit különdíjként egy ELLE-díjjal ismertek el. A magazin már második alkalommal rendezte meg díjátadóját, ahol
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta versenyfelügyeleti eljárását a hazai fogyasztók körében népszerű világítástechnikai webáruház, a lampak.hu üzemeltetőjével szemben. A csehországi vállalkozás megtévesztő árfeltüntetési gyakorlatával és a weboldalon megjelenő sürgető üzenetekkel tévesztette meg a fogyasztókat. A GVH Versenytanácsa tisztességt