Az Apple mesterséges intelligencia szoftverek futtatására alkalmas chipeket fejleszt adatközpontok számára a Taiwan Semiconductor Manufacturing nevű chipgyártóval együttműködésben, miközben az AI területén való lemaradását igyekszik behozni jelentős technológiai és pénzügyi befektetésekkel - közölte a Cnbc.
Május 13-ától új vezető érkezik az Index hírportál főszerkesztő-helyettesi pozíciójába. Huber Tamás közel 4 éve csatlakozott a hírsite-ot is üzemeltető Indamedia kiadóhoz, és az Index kreatív tartalmaiért felelt. F. Tóth Benedek és Gedei Norbert mellett a jövőben Huber Tamás irányítja főszerkesztő-helyettesként az Indexet. Tamás szakmai életét a Ne
Kedden ideiglenesen leállt a forgalom a Boszporusz törökországi szorosában, miután egy libériai zászló alatt közlekedő hajó, az Alexis motorhibát szenvedett Isztambul déli végénél, aminek következtében mentőhajókat kellett helyszínre küldeni.
Hogyan segíthetnek a gondosan előkészített stratégiai programok és a kommunikációs stratégiák a generációs szakadékok áthidalásában és a vállalati örökségek zökkenőmentes átadásában?
Több mint száz csapat, háromszáz hallgató és nyolcvan cég részvételével tartanak "fordított állásbörzét" a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán (PTE KTK) május 8-án - közölte az felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
A Microsoft 3,3 millió tonna szén-dioxid eltávolításáról írt alá megállapodást a Stockholm Exergi svéd energetikai vállalattal, ami a világ eddigi legnagyobb ilyen jellegű szerződése - számolt be a Cnbc. .
Utoljára mintegy két évvel ezelőtt nőtt akkorát éves viszonylatban az élelmiszerek eladása, mint most márciusban – derítette ki az Azénpénzem.hu a KSH friss adataiból. Főként ez járult hozzá a kiskereskedelmi forgalom növekedéséhez. Visszaesést most egyik főbb kategóriában sem mértek.
A Fidesz-KDNP listája vezet (48 százalék) egy hónappal az európai parlamenti (EP-) választás előtt - derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából, amelyről kedden tájékoztatták az MTI-t.
Éves összevetésben 4,2 százalékkal, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal emelkedett a kiskereskedelem 2024 márciusában – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2024. márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,6, naptárhatástól megtisztítva 4,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 5,7, az üzemanyag-kiskereskedelemben 3,3, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 0,6 százalékkal bővült az értékesítés naptárhat
Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy ha az szja-bevallásban nem jelölte, hogy 2024-től átalányadózásra szeretne áttérni, ezt önellenőrzés során megteheti-e. A kérdésre Lepsényi Mária adószakértő válaszolt.
Gazdasági adatok tekintetében ma Németországban érkeznek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül érkezik még európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi adatokat is ma közlik. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. Ami a mai napot ille
Az Innovatív Képzéstámogató Központ (IKK) Zrt. szakmai napjai elősegítik a szakmai fejlődést és a tudásmegosztást a résztvevők között. Műszaki ágazati szakmai napok három helyszínek Az IKK Zrt. három helyszínen, Miskolcon, Budapesten és Győrben tartott műszaki ágazati szakmai napokat 89 intézmény és 174 szakember részvételével. „Ha összejövünk, a
A német Baloldal (Die Linke) párt javaslatot terjesztett elő a német parlamentben, hogy vezessenek be árplafont a döner kebab árára, reagálva az infláció miatt emelkedő árakra Németország az egyik legnépszerűbb street foodjánál - írta meg a The Guardian.
Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése szerint.
Vegyesen alakult, kevéssé változott kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Nem sokkal a felszállás előtt hétfőn lefújták a Boeing első, embert szállító űrkapszulája, a Starliner első legénységi tesztrepülését - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kedden.
750 milliárd forintos árbevételt és 40 milliárd forintos EBITDA nyereséget tervez 2028-ra az AutoWallis Csoport, ezzel mindkét mutató esetében megduplázhatja tavalyi eredményeit. A 16 országban 24 autómárkát képviselő, regionálisan meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató a következő időszakban is évi 2-3 akvizíciót tervez, és az inte
Egy tekintélyes Dogecoin-befektető, aki a legnagyobb mémcoinnak hála érte el milliomos státuszát, most további vagyonnövekedést tűzött ki célul. Stratégiája a
Már az idei védekezési szezon első hetében bizonyított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által működtetett Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER). Az április 15-e és 28-a között eltelt két hétben számos alkalommal volt szükség az ezüstjodid párologtatását végző berendezések működtetésére. A talajgenerátoros védekezés eredményeit jól mutatja, hogy m
Az adótartalom nem magyarázza a regionális eltéréseket a benzin és a gázolaj árát illetően, inkább az árrésekben jelentkező különbség okozott némi kontrasztot – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője. Hortay Olivér hozzátette: magyar szempontból kedvező fejlemény, hogy a szomszédos orsz
Az egyszerűsített foglalkoztatásban szerzett jövedelem utáni adózásról szóló tájékoztatót tett közzé honlapján hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az EU Sokszínűségi Hónap minden májusban a méltányos munkakörnyezet megteremtését hivatott előmozdítani egy minél inkább egyenlő esélyeken alapuló társadalom és gazdaság kialakítása érdekében. Az EU Sokszínűségi Karta kizárólagos magyarországi képviselőjeként, a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) 7. alkalommal vesz részt a projektben.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX hétfőn 566,25 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel 68 568,49 pontos történelmi csúcson zárt.
Néhágy vidéki nagyvárosban befékeztek a lakásárak tavaly év végére, Debrecenben tovább nőttek és ezzel meghaladták a korábbi legdrágább vidéki városét, Győrét. Itt 10 százalékkal csökkent, a hajdúsági városban viszont 6 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár 2023-ban. Eközben Miskolc ingatlanpiacának lemaradása nőtt a többi nagyvároshoz képest
Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
A Chainalysis jelentése szerint összesen 1,75 millió alvó BTC-cím inaktív több mint egy évtizede. 10 év után felébredt egy “szunnyadó” Bitcoin-cím, amely abból a korszakból származik, amikor Satoshi Nakamoto még aktív volt. A 687 BTC-t (43,9 millió dollárt) tartalmazó Bitcoin tárca május 6-án két különböző címre helyezte át állományát. A tárca elős
A német ipari megrendelések márciusban váratlanul 0,4%-kal csökkentek az előző hónaphoz képest, ellentétben a Reuters elemzői által várt 0,4%-os növekedéssel - közölte a szövetségi statisztikai hivatal.
Az Airbus áprilisban 61 repülőgépet szállított le, ami 13 százalékos növekedést jelent a tavalyi azonos időszakhoz képest, ezzel az év eleje óta összesen 203 gépet adott át - írja a Reuters.