Immáron minden harmadik eladott autó Kínából származik. Márciusban összesen 8,15 millió autót adtak el világszerte, ezek közül összesen kb. 2,7 millió darab valamelyik kínai gyártó terméke.
Több mint egy évtizedes együttműködést erősít meg és emel stratégiai szintre a Szerencsejáték Zrt és az Ökumenikus Segélyszervezet azzal, hogy több éves partnerségi megállapodást kötött a mai napon, amelynek köszönhetően a jövőben a Segélyszervezet még hatékonyabban segítheti a bajbajutottakat.
Újra beindult a lakossági hitelezés az Ersténél. Az első negyedévben lakáshitelből az előző év azonos időszakához képest a két és félszeresére nőtt az újonnan kihelyezett hitelek állománya.
Gyorsuló ütemben csökkent az építőipari aktivitás az euróövezetben áprilisban a Hamburg Commercial Bank (Hcob) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
Ismét közeledünk a szabadság kiadásának fő szezonjához, így érdemes áttekinteni, hogy mely szabályok betartására kell különösen ügyelni. Az összefoglaló aktualitását adja az is, hogy a szabadság kiadására vonatkozó szabályokban idén is történt változás. Lássuk a legfontosabb szabályokat!
Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
Lassan a világ minden táján mélyen a zsebbe kell nyúlni a népszerű street food, a döner kebab vásárlásánál, most a németeknél verte ki a biztosítékot az árnövekedés.
Az április 20-án nyílt 60. Velencei Biennálén mutatja be a Ludwig Múzeum Nemes Márton kortárs magyar képzőművész nagyszabású és látványos kiállítását. A művész a Magyar Pavilon tereiben egy olyan multimédiás,
Idén új szintre emelkedett a befektetési alapok és állampapírok csatája a lakosságnál: az első negyedévet egyértelműen az előbbiek nyerték, a befektetési alapok állománya több mint 900 milliárddal ugrott meg, miközben az állampapíroké csupán 170 milliárddal. Nem olyan rossz azonban az állampapírok helyzete, ahogy az elsőre tűnik, mutatjuk, miért.
Az Egyesült Államok és Kína ketté osztja a világgazdaságot, amely globális szinten jelentős károkat okozhat. A Washington és Peking közötti feszültség pedig egyre csak fokozódik.
"Nincsen ingyen ebéd." – így szól a közgazdaságtan klasszikus tétele: egy, a jelenben meg nem fizetett költség később végül más formában erőteljesen, sokkoló mértékben jelenhet meg, és valakinek meg kell fizetni az utolsó fillérig. Az üvegházhatású gázok kibocsátása, és az eredményeként megjelenő klímaválság tipikus "potyautas" probléma, ahol az el
A technológia különböző hullámait a vállalatok sok esetben egy rájuk kényszerített tényezőként élhetik meg. Azonban, ha minden vállalat úgy gondolna a saját AI stratégiájára, mint az üzleti stratégiájának természetes meghosszabbítására és olyan tényezőket is figyelembe vesz, illetve organikusan beépít, amelyeket akár a fogyasztó, akár a szabályozó
Az elmúlt napok jelentős emelkedését követően megtorpant az emelkedés a magyar tőzsdén, a blue chipek közül féltávnál az OTP áll a legrosszabbul, miután kisebb korrekció kezdődött az elmúlt időszak emelkedését követően.
A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.
Ahogy nőttek az átlagjövedelmek, úgy nőtt a politikusaink fizetése is. Európában az átlagfizetésekhez képest itthon keres legjobban a miniszterelnök, mégsem nagyon tud félretenni...
Forgalombővüléssel és jelentős eredményjavulással zárta 2023-at Magyarország vezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír - közölte a társaság az MTI-vel.
Az MNB 10 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Union VIG Biztosítóra az ügyfelekkel való elektronikus kapcsolattartást érintő jogsértések miatt. A feltárt problémák nem veszélyeztetik a biztosító megbízható működését, ugyanakkor a felügyelet előírta azok mielőbbi kiküszöbölését - közölte az MNB.
A tegnap délutáni dollárerősödés ellenére továbbra sem beszélhetünk fordulatról a forint piacán, a dollárral szemben ugyan távolodik a jegyzés a kulcsfontosságú 360-as szinttől, az euróval szemben azonban továbbra is több mint kéthavi csúcsának közelében mozog a magyar deviza szerdán is. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio
A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.On Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. Az eredményeket felhasználva az E.On videósorozatot készített. A harmadik, befejező epizódban Papp Gergely, „Pimasz úr” an
Május 21-én érkezik az RTL sorozata, a Drága örökösök - A visszatérés vadonatúj, egyben befejező évada. Az új epizódok előtt, már május 19-én, pünkösdvasárnap este találkozhatnak a nézők a sorozat szereplőivel, ugyanis a The Floor-Drága örökösök különkiadásában a sorozat színészei mérettetik meg magukat Szujó Zoltán vezetésével. Az előző évad végén
Becker György a 29. Digital-Media Hungary konferencián a viselkedési közgazdaságtan életünkben betöltött szerepéről tartott előadást. Mit jelent a gyors és a lassú gondolkozás? Hogyan befolyásolják az érzelmek a döntéseinket, és hogyan győzhetjük le a hüllőagyat? Az összefoglalóból többek között ezekre a kérdésekre is kiderül a válasz.