Teljesen átrajzolta a lakáshitel-piacot a CSOK Plusz januári megjelenése. A támogatott hitelek új folyósításokon belüli aránya rohamosan nő, és megugrott az egy szerződésre jutó átlagos összeg is.
Két történelmi jelentőségű bírósági ítélet is született az elmúlt időszakban a klímavédelem ügyében, amelyek alapján szerzőnk azt sürgeti, hogy az energetikában is előremutató modellt kell felépíteni, és "invesztálni kell többek között az energia megtermelését, szállítását / tárolását és elosztását végző rendszerekbe is". Előrebocsátja: "Ez sajnos
Hatályba lépett a rendelet, amely európai szabályrendszert állít fel a határokon átnyúló villamosenergia-áramlás kiberbiztonságára; az egységes európai szabályozás hazai végrehajtásának felügyeletét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) látja el - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
Egészen szélsőséges időjárási körülmények uralkodnak Kínában, amíg Észak-Kínában hatalmas a hőség, addig délen súlyos árvizek sújtják Fujian és Guangxi tartományokat, ahol nemrég egy diák is életét vesztette.
A rendőrség szerint 250 ezren, a szervezők szerint 640 ezren tüntettek szombaton Franciaországban, mintegy kétszáz városban a Nemzeti Tömörülés ellen meghirdetett megmozdulásokon.
Idén februárban a saját célra termelő erőművekkel (SCTE) együtt 6000 megawatt fölé nőtt az összes napelemes beépített teljesítmény. A június elsejéig frissített adatok alapján a háztartási és ipari kapacitások 6050 megawattal már SCTE-k nélkül is meghaladják a korábban 2030-ra kitűzött célszámot. A nyár elejére mindent egybevetve közel 6500 megawat
Néhány évvel ezelőtt az észak-olaszországi Bassino család gyökeres változáson ment keresztül. Kiment 500 húsmarha, átadva a helyet a sertéseknek és sok-sok szalmának. A farm jelenleg a Fumagalli-koncepció szerint működik, magas jóléti zsírsertéseket termelve mind az olasz, mind az európai piacok számára, beleértve az Egyesült Királyság piacait is.
Hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben az új kormányrendelet, amely számos változást hoz a dohánytermékek piacán. A legfontosabb módosítások közé tartozik a nikotinpárnák szabályozása, valamint a cigarettás dobozok és hevített dohánytermékek csomagolásának konkretizálása - számolt be a 24.hu.
A látogatók fogyasztásai és költései növelik a kiskereskedelem, a vendéglátás és a szolgáltatások forgalmát a helyi vállalkozások körében, valamint gyarapítják a szállítási ágazatok bevételét is – mondta az InfoRádióban Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior elemzője.
A fenntarthatósági témák, a dizájn és a startupok világa iránt érdeklődő középiskolások jelentkezését várják június 26-ig a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) és a HelloWood Junior ingyenes táborába - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
A Munkahelyeink.hu regionális felmérése szerint Magyarországon a HR szakértők több mint 50 százaléka támogatja azoknak az MI eszközöknek a vállalati használatát, amelyek megkönnyítik és felgyorsítják az alkalmazottak munkavégzését, valamint a válaszadók jelentős része szerint világos irányelvek kidolgozására lenne szükség a mesterséges intelligenci
A kormány stratégiai ágazatként tekint az élelmiszeriparra, ezért az ágazat a következő években is kiemelt támogatási lehetőségekre számíthat. A 2027-ig tartó KAP Stratégiai Terv keretei között összesen 200 milliárd forint keretösszeggel, két új pályázati felhívás jelent meg a feldolgozóüzemek fejlesztéseinek támogatására - jelentette be Nagy Istvá
A Gondosóra programra eddig már több mint 650 ezren regisztráltak, azaz mára minden harmadik 65 év feletti honfitársunk gondosóra-felhasználó - közölte a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebook-oldalán.
A Cardano (ADA) és a Polygon (MATIC) tokenek az elmúlt hónapokban medvepiaci mintában mozogtak, összehasonlítva korábbi csúcsaikkal. Azonban a Polygon nemrégiben elérte az idei év egyik mérföldkövét, és alig két nappal később a Cardano társalapítója, Charles Hoskinson bejelentette a platform DeFi piacának fejlesztési terveit, hogy teljesen decentra
Az elektromos autókat gyártó kínai óriásvállalat beruházásához június elején újabb alapozásokra kértek engedélyt, amivel szinte megduplázódik a gyár eddig ismert területe. Itt épülne meg a valaha létezett legnagyobb alapterületű szegedi épület, mellette pedig egy festőüzem és lökhárítógyártó-üzem is.
Fecskefészket valószínűleg mindenki látott már. Köztudott, hogy a füsti fecskék sárból és növényi részekből tapasztják fészküket. A kivételek azonban erősítik a szabályt. Varga Péter természetvédelmi őrkerület-vezető épp egy ilyen kivételbe futott bele Bugacon.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán az En-Co Software Zrt. 420 430 500 forint vissza nem térítendő támogatásban részesült.
A NASA tervei szerint a közeljövőben űrhajósok térnének vissza a Hold felszínére. Jövőre pedig négy asztronauta kerüli meg a Holdat. “Nem csak a Hold miatt kell visszamennünk a Holdra. Azért megyünk vissza, hogy új dolgokat tanuljunk. Annak érdekében, hogy eljussunk a Marsra és azon túlra.” – magyarázta Bill Nelson, a NASA vezetője. Jelenleg a Pers
A Baross Gábor Hitelprogram 200 milliárd forintos többletforrásának 100 százalékára megkötötték a szerződéseket. A kedvezményes kamatozású lehetőségnek túlnyomórészt az eurós változatát vették igénybe a cégek.
Keith Gill, akit “Roaring Kitty” néven ismernek az internetezők, jelentősen növelte részesedését a GameStop részvényben. Csütörtökön Gill megosztott egy képernyőképet az E-Trade portfóliójáról a Reddit Superstonk fórumán, amelyből kiderült, hogy már több mint 9 millió GameStop részvényt birtokol, és valamint több mint 6 millió dollár készpénzt. Ez
A szombaton ismertetett legfrissebb felmérés szerint Tony Blair volt kormányfő 1997-ben aratott első, földcsuszamlásszerű győzelménél is nagyobb arányban nyerheti meg a Munkáspárt a július 4-re kiírt nagy-britanniai parlamenti választáskat.
A magyar külügyminiszter szerint hazánk megbecsüli a több mint tízezer Magyarországon dolgozó Fülöp-szigeteki vendégmunkást, az ázsiai ország sajtója 16 ezerről tud.
A 2024-es évre vonatkozó egységes kérelem benyújtására rendelkezésre álló 61 nap alatt 159,5 ezer termelő 4,98 millió hektárra nyújtott be támogatási kérelmet. Idén 44 közvetlen támogatási, illetve vidékfejlesztési jogcím tekintetében volt lehetőség az Egységes Kérelem eljárásrendjének keretében támogatást igényelni vagy adatszolgáltatást teljesíte
Rendőrkommandó bevetése vetett véget egy terrorizmusért elítélt rabok által elkövetett túszejtésnek egy előzetes letartóztatási központban Rosztov-na-Donu városban, a bűnözőket "likvidálták" - közölte vasárnap az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) sajtószolgálata.
Két tűz között találhatják magukat az európai gazdák, ha az Európai Bizottság konfliktusba kerül a kínai vezetéssel az elektromos autókkal kapcsolatos állami támogatások miatt.
A német távközlési óriás, a Deutsche Telekom évek óta tevékenykedik a kripto-iparban, most pedig újabb lépést tettek afelé, hogy megvessék lábukat a jövő egyik talán legfontosabb iparágában. Bár a Bitcoin-bányászat a felezést követően nem a leghálásabb feladat, a vállalat úgy érzi, hosszú távon jövedelmező szektorrá válhat. Erről a BTC Prague esemé
A magyar válogatott 3-1-es vereséggel kezdte az Európa-bajnokságot Svájc ellen, azonban a második félidőben voltak biztató jelek Marco Rossi csapatának játéka kapcsán, a sportfogadók pedig nem szomorkodhatnak, hiszen így is remek nyereményeket könyvelhettek el. Az egyik legkiemelkedőbb Eb-kötődésű Tippmix-szelvény azé a játékosé volt, aki 2-es köté
Hamarosan kiderül, kik lesznek a Tisza párt európai parlamenti képviselői - derül ki abból a válaszból, amelyet a közel 30 százalékos eredményt elérő párt elnöke adott a 444-nek.
Ötven új csuklós autóbuszból álló flotta érkezik jövőre a fővárosba, az új járművek üzemeltetésére kiírt tender nyertesével, az ArrivaBus Kft.-vel csütörtökön írták alá a megrendelésről szóló tízéves szerződést - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
A munkaerőpiac dinamikája folyamatosan változik, és a munkavállalók igényei is időről időre átalakulnak. A Jobcapital Kft. HR vezetője, Révész Tímea osztja meg tapasztalatait arról, mi motiválja a munkahelyet váltókat 2024-ben, mik a munkahelyváltás legfőbb okai.
A bankszektor globális bevételét ezer milliárd dollárral is megnövelheti a mesterséges intelligencia (MI) használata 2030-ra a Roland Berger felmérése szerint. A tanácsadó cég szerdai közleményében jelezte: a MI a jelentősen növekvő üzleti forgalom, a jobb árazás és a jobb ügyfélélmény révén fog többletbevételeket generálni, emellett pedig akár har
A rezsiszámlák jelentős részét teszik ki a streaming-előfizetések. A Pénzcentrum utánajárt, hogy milyen előfizetésekre költjük el a legnagyobb összegeket, illetve, hogy a streaming ágazat változásaira reagálva, működhet-e a legújabb spórolós trükk.
A Feltételesség rendelet egy, a mezőgazdaságban alkalmazandó EU-szabályozás, amelynek célja a környezetvédelem, az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a földhasználat fenntarthatóságának biztosítása. A gazdálkodók számára kötelezően betartandó előírásokat és normákat határoz meg, amelyek a támogatások elnyerésének feltételei. Ide tartoznak a talajv
A Byd elektromosautó-gyártó újabb csarnokok alapozására kért engedélyt Szegeden, amivel szinte megduplázódik a gyár eddig ismert területe. Nagy Sándor szegedi városfejlesztési alpolgármester is beszélt korábban arról egy interjúban, hogy a kínaiak az engedélyeket lépésről-lépésre szerzik meg a gyárhoz, miután a terület a birtokukba kerül. Ez három
A népszerű sporteseményekben, mint a foci EB vagy az olimpia, a kiberbűnözők is lehetőséget látnak, és speciális csalásokkal készülnek fel rájuk. Mire vigyázzunk?
Közös európai uniós vállalás részeként elindult a fiatalok körében megjelenő munkanélküliség ellen küzdő Ifjúsági Garancia Plusz Program Nógrád vármegyében, ahol több mint 1500, 30 év alatti fiatalnak nyújtanak támogatást - tájékoztatta az MTI-t a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi főosztálya
Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban Magyarországon. Egy friss felmérés alapján a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során. Akiknek nőtt a jövedelme, azok átlagosan 43 ezer forintos többletről számoltak b
A jelenlegi bikapiac izgalmas lehetőségeket hozott az érdeklődők számára. Az időzítés és a kiválasztás kulcsfontosságú lehet az ingadozó piacon. Egyes kriptovaluták jelentős potenciált mutattak a hatalmas nyereségre. Fedezd fel, hogy melyik tokenek emelhetik meg a befektetési portfóliód értékét, és kövezhetik az utat a jelentős vagyonhoz. A Cybro e
A Deutsche Telekom német távközlési vállalat leányvállalata, a T-Mobile Bitcoin-bányászatot tervez. A stratégiai döntést Dirk Roder, a Deutsche Telekom Web3 infrastruktúráért és megoldásokért felelős vezetője jelentette be a BTC Prague-án, Európa egyik legnagyobb Bitcoin-rendezvényén. Daniel Sempere Pico, egy Bitcoin-rajongó által megosztott videok
Teherán vasárnap visszautasította a G7 csoportnak az iráni atomprogramra vonatkozó nyilatkozatát, amelyben a hét legfejlettebb ipari ország vezetői az urándúsítás fokozása, illetve nukleáris programjának eszkalációja miatt elítélték a közel-keleti államot - írja az MTI.
Az írországi McHale magyarországi képviselete a kínálatukat „kicsiben” reprezentáló gépsort hozott el a Nak Szántóföldi Napok és AgrárgépShow rendezvényre. Ez nem volt egyszerű dolog, hiszen a vállalat immár lefedi a szálastakarmány-betakarítás teljes palettáját, a kaszáktól és rendkezelőktől a bálázókon és bálázó-csomagolókon át a bálabontókig.
Érdekes kísérlet eredményéről számolt be nemrégiben egy Bitcoin befektető. Az X-en sunnydecree néven futó Marco Bühler ugyanis azt találta ki négy hónappal ezelőtt, hogy 1100 dollárt befektet abba a 11 kriptovalutába (100-at mindegyikbe), amit akkorra már kriptobarát bankja kínált az ügyfeleknek. Ezután pedig kivárta a négy hónapot és most megmutat
Kaliforniában, Los Angeles közelében hatalmas tűzvész pusztít, amely miatt már 1200 embert evakuáltak. A Post Fire névre keresztelt tűz 4400 hektáron égett. A hatóságok figyelmeztetik a lakosokat az esetleges további evakuálásokra - közölte a Sky News.