Azzal, hogy megfordult a hazai infláció lassuló trendje, immár második hónapja magasabb az éves fogyasztóiár-index az előző havinál. A 4 százalékos májusi rátánál ugyanis csak nyolc országé volt alacsonyabb az adataikat cikkünk megjelenéséig közzétett 41 európai államból. S mivel ennek ellenére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tovább faragott az alapkam
Vannak növények, amelyeknek az igazi, eredeti, tudományos magyar nevét talán életünkben nem hallottuk. Így voltam én is a szúnyogűzővel és a mézvirággal, amiknek a hivatalos neve csak akkor jött velem szembe, amikor a kertünket kezdtük benépesíteni.
A Credipass, a Duna House pénzügyi közvetítőjének adatai szerint, 2024 májusáig a kölcsön legnépszerűbb felhasználási módja a lakásvásárlás, illetve az otthonok felújítása és korszerűsítése volt, de a felmérés alapján egyre magasabb arányban fordítják az összeget a gyermek részére történő megtakarítás indítására vagy banki hitel kiváltására is a ma
Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket Európában. Bár az illegális közvetítések követésének aránya Magyarországon a legalacsonyabb, mint ahogy azon fiatalok aránya is, akik tudatosan vásárolnak hamisított sporteszközöket, mégis 850 millió eurós veszteséget okoz a hamis termékek értékesít
Ugyan a tavaly novemberben indult madárinfluenza-járvány tavaszig csak 76 megerősített pozitív esetet produkált, így is tíz vármegyét ért el és több mint 1,6 millió állatot öltek le a védekezésben. A betegség azonban napjainkra állandósult és nemcsak nagy gazdasági kárt okoz, a vírus a madarakról átterjedt a szarvasmarhára, tehenekről pedig az embe
Az egyes tagállamoknak kifizetett EU-támogatások jelentősen ösztönzik a növekedést más országokban is. Az uniós források átgyűrűző hatásainak egyik legnagyobb nyertese Magyarország, miközben maga több milliárd eurónyi helyreállítási és ellenállóképességi alapból járó forráshoz nem fér hozzá. A Next Generation EU programok esetében az Európai Bizott
Méltányossági eljárással elkerülhető az állami támogatások visszafizetése azoknál, akik utólag váltak jogosulatlanná a gyermekvállalási kedvezményekre. Mit tehetnek a babaváró hitelesek, hogy ne kelljen egy összegben visszaadni a kamattámogatást?
A Bloomberg ETF szakértője szerint július 2-án számíthatunk az Ethereum ETF-ek kereskedését lehetővé tevő engedély megadására. A hírügynökség embereinek tavaly hónapokkal előre sikerült megjósolniuk a Bitcoin ETF-ek januári bevezetését, így sokan reménykednek abban, hogy ezúttal is igazuk lesz Az amerikai tőzsdefelügyelet május 20-án hagyta jóvá az
A kevesebb mint 2,8 másodperces nulláról 100 km/órás sebességre gyorsulás rámutat, hogy a Lotus Emeya tagadhatatlanul gyors autó. De a 0-100 csak egy dolog, amit gyorsan csinál. A töltés a másik.
A megváltozott munkaképességű személyek részére megállapítható ellátások – rehabilitációs, rokkantsági ellátások – nem minősülnek nyugdíjnak, ezért azok összegének meghatározása is eltér a nyugdíjakra vonatkozó számítási szabályoktól. Az ellátások összege az egészségi állapot, valamint a havi átlagjövedelem összegétől függ, az átlagjövedelmet pedig
Az elkészült fémvázas istálló 500 férőhelyes, ebből 470 férőhely szolgája a tejtermelést, 30 pedig az egyéb feladatok megoldásához szükséges. A Lely típusú tejelő tehenészetre a robotfejéses technológiát az United Tech Solution szolgáltatta.
Meg akarta alkotni a tökéletes óraszíjat, és megcsinálta. A Stripa Strappal öt év fejlesztés után lépett piacra, de igazából huszonöt év tapasztalata van benne, a főiskola alatt indított varrodától az ipari robotok fejlesztéséig.
Június 30-án Budapesten ismét az energiatakarékosság és a fenntartható közlekedés iránti elkötelezettség jegyében szervezik meg a VI. Budapesti Rollerbike Felvonulást. Ez a különleges esemény a mikromobilok és az alternatív közlekedés népszerűsítését tűzi ki célul a városi környezetben. Az alternatív guruló eszközök, amelyek egyre nagyobb népszerűs
A Leadec Kft. megalapításának 30. évfordulóját ünnepli idén: jogelődjei révén 1994 óta támogatja ipari szolgáltatásaival a legnagyobb magyarországi vállalatokat. A cég – amelynek két vezetője is a győri Széchenyi István
A magyar háztartások több mint fele rendelkezik már klímaberendezéssel, de a legtöbben a készülékeket csak hűtésre használják. Egy friss kutatásból az is kiderült, hogy a megemelkedett rezsiköltségek miatt a téli időszakban a megkérdezettek csaknem kétharmada csökkentette otthonában a hőmérsékletet.
A Biden-kormányzat közelgő stratégiai ülésén a Bitcoinról lesz szó, amelyen olyan kulcsfigurák vesznek részt, mint a milliárdos Mark Cuban. Ez az amerikai kriptopolitika lehetséges változását jelzi előre számunkra. A Szilícium-völgyi Ro Khanna demokrata képviselő házigazdája által szervezett megbeszélés középpontjában a Bitcoin és a blokklánc innov
A Nébih 984,73 millió forint vissza nem térítendő támogatásból korszerűsíti fajtakísérleti és fajtakitermesztő állomásainak infrastruktúráját Monorierdőn, Pölöskén, Székkutason és Tordason.
2024 júniusában lezajlottak a legújabb európai parlamenti választások. Nálunk ez már az ötödik szavazás volt, így már rutinos volt az ország lakossága ebben.
A kormány számára kiemelten fontos, hogy az általános iskolás korosztály számára minőségi és értékalapú kulturális szolgáltatásokat biztosítson szervezett keretek között, ennek érdekében a 2024/2025-ös tanévben folytatódik a Lázár Ervin Program - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szombaton az MTI-vel.
Ha a Porsche valamibe belekezd, nem csupán az elsőségre törekszik, hanem általában átlépi a műfaj korlátait. A több mint 75 éves autógyártó az elektromos autózás műfajába is így lépett be, amikor 2019-ben bemutatta a Taycant. A négyajtós sportautó számos világújdonsággal érkezett, a folyamatosan bővülő kínálat pedig egyre szélesebb közönség szívébe
Súlycsökkentő szereikkel a Novo Nordisk és az Eli Lilly gyorsan a gyógyszeripar sztárjaivá váltak, hamarosan ezermilliárd dollárosra nőhetnek, és még így sem bírják kielégíteni a keresletet. A gyors fogyás ígéretében rengeteg a pénz, de a súlycsökkentők hatása túlmutat a saját piacukon, már az élelmiszeriparnak is reagálnia kell az új helyzetre.
15 uniós ország együttesen 665 000 adag madárinfluenza elleni vakcinát szerzett be. A cél a baromfitenyésztők és az állatorvosok védelme a betegséggel szemben, hogy megelőzzék a világjárvány kialakulását.
Hirtelen a kormányzás lehetőségének közelébe került Marine Le Pen pártja, a piacok megijedtek, ezért máris bizonygatja a pártvezér, hogy nem szélsőjobboldaliak már, nem teszik tönkre az országot, visszafogottak lesznek.
Június 11-én elstartolt a Sapphire 2024, az SAP éves szakmai konferenciájának európai állomása. Az üzleti szoftverek piacvezetője számos bejelentést időzített a barcelonai esemény idejére, így több tucat vállalati esettanulmány, megannyi együttműködési megállapodás, és az újabb meg újabb funkciókkal bővülő, legnépszerűbb vállalati szoftvereinek bem
Nem egyértelműen pozitív a múlt hónapban Krausz (Kettősmérce) Ferenc vezetésével elindult Nemzeti Kutatási Kiválósági Program (NKKP) fogadtatása. Az NKKP a hazai tudományos kutatásokat csaknem négy évtizede támogató OTKA program átalakításával, nemzetközi sztenderdek alapján átszervezve és megnövelt anyagi forrásokkal áll a kutatók rendelkezésére.
Valódi forradalmat indít a pénzügyi jelentéstétel és a könyvvizsgálat területén a mesterséges intelligencia. A vállalatok csaknem háromnegyede valamilyen szinten már most is alkalmazza ezt pénzügyi beszámolói elkészítéséhez, és ez három éven belül 99 százalékra emelkedik majd – állapítja meg új kutatásában a Kpmg. A mesterséges intelligencia alkalm
A kriptopiacon jelenleg tapasztalható visszaesés minden digitális valutára hatással van. A főbb kriptovaluták csökkenést tapasztalnak s ennek közepette a népszerű altcoin, a Solana mégis szignifikáns bálna aktivitást mutatott. A jelentések szerint egy névtelen bálna több mint 2,5 millió SOL tokent (körülbelül 372 millió dollár) utalt át egy másik i
Újabb és újabb zöld fejlesztésekről, beruházásokról, vagy a zöld átállást segítő partneri kapcsolatokról adnak hírt a vállalatok, egyesületek. A legfrissebb, pozitív vállalati eredményeket tartalmazó összefoglalónkban, május vége és június közepe között bejelentett eredményekből válogattunk néhányat: van köztük műanyag csomagolóanyagok kiváltása, k
A DIMSZ – az Adatvezérelt Marketing Szövetség - éves közgyűlésén a tagok elfogadták a szervezet beszámolóit és megerősítették a hét elnökségi tag mandátumát.A kommunikációs iparág adatvezérelt szeletét képviselő szervezet, a DIMSZ, örömmel jelenti be, hogy a tagjai az éves közgyűlésén újraválasztották az elnökség tagjait. A szervezet elnöksége Husz
Átlépte a 200 milliárd forintot a zöld lakáshitel állomány. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint akár 2 millió forint is spórolható a fenntarthatóságot preferáló banki zöld hitel kamatkedvezménnyel. A bankok konstrukcióival kiegészíthető a júliusban induló otthonfelújítási program is.
Sokak álma, hogy birtokoljanak egy luxusautót, mint például egy Mercedes-Benz, Bentley vagy Lamborghini, de csak kevesen valósíthatják meg ezt az álmot. Van azonban egy új kriptovaluta projekt, a Dreamcars, ami megváltoztathatja a játékszabályokat, és lehetővé teheti, hogy az emberek részesedést szerezzenek luxusbérlésű autókból a blokklánc technol