Tízmilliárd forintos fejlesztés kezdődik a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt.-nél, a projektben egy olyan klimatológiai adatgyűjtő rendszert és adatbázist építenek ki, amellyel segítik a klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodást.
Figyelmeztető feliratok alkalmazását sürgette a közösségi médiaplatformokon a gyerekekre leselkedő kockázatokról az Egyesült Államok tiszti főorvosa. Vivek Murthy a The New York Times című napilapban megjelent írásában szólította fel a Kongresszust, hogy hozzon jogszabályt, amely kötelezővé teszi a dohánytermékek csomagolásán alkalmazott figyelmezt
A Spektrum ősszel két saját gyártású produkciót is képernyőre tűz, a forgatások már el is kezdődtek. Főszerepben: a természet. Vadon Jani is visszatér a csatornán. Érkezik a Dr. S.O.S. – Vészhelyzet a vadonban és a Minek ment oda.
Virág Barnabás, a jegybank alelnöke megtartotta a mai kamatdöntés utáni háttérbeszélgetését. Az MNB 25 bázispontos kamatcsökkentése után Virág elmondta, hogy a monetáris politikában új korszak kezdődik. A jegybank előtt kevesebb tér marad a kamatcsökkentésekre az év hátralevő részében, ami azt jelenti, hogy kis kamatcsökkentések mellett a vágások s
Marlene Engelhorn aktivista örökségét – 25 millió eurót – osztotta szét egy ötvenfős tanács Ausztriában. A vagyon elosztását végző tanács célja az volt, hogy a lehető legjobb helyre kerüljön a pénz.
Bizonyos munkaműveletek összevonása jelentős előnyöket kínál, hiszen nemcsak munkaidőt és üzemanyagot takaríthatunk meg általa, de a káros talajtömörödés minimalizálásában is segíthet. De bármit össze lehet vonni, akár a szántást és vetést is?
Július 1-jétől nyújtható be kölcsönkérelem az otthonfelújítási programra az Mfb Pont Plusz lakossági hálózat fiókjaiban. A végleges felhívás június 17-én délután jelenik meg a palyazat.gov.hu oldalon. Az 1990 vége előtt használatbavételi engedélyt kapott családi házak energetikai korszerűsítésére a kormány döntése alapján még kedvezőbb feltételekke
Az EU hatóságai kedden átfogó változtatásokat javasoltak a fenntartható befektetések címkézésére vonatkozóan, hogy egyszerűbb és világosabb tájékoztatást nyújtsanak a befektetőknek, valamint mérsékeljék a greenwashing kockázatát. Az új szabályok értelmében "fenntartható" és "átmeneti" kategóriákat vezetnének be - írja a Reuters.
Peking bejelentette, hogy vizsgálatot indít az Európai Unióból érkező sertéshús árainak ügyében. Kína feltehetőleg ezzel vág vissza az EU, kínai elektromos járművekre vonatkozó vámok emelkedéséért. Ez akár hosszú távú feszültséget is okozhat a világ egyik legnagyobb kereskedelmi kapcsolatában.
Jó hír a gazdaság számára, hogy a jegybank júniusi jelentésében az idei éves inflációs előrejelzését fél százalékponttal, 3,0–4,5 százalékra csökkentette, igaz, a növekedési prognózis egyelőre a 2–3 százalékos sávon belül maradt
A klimax, vagy más néven menopauza, egy természetes életszakasz, amely jelentős fizikai és pszichés változásokkal jár. Míg a társadalmi diskurzusban egyre több szó esik róla, a munkahelyeken gyakran tabutéma marad. Ez azért különösen problémás, mert a klimax az aktív munkavállalói évek alatt zajlik le a nők szervezetében. Koch Mária menopauza kutat
Sikeresen zárult az idén kilencedik alkalommal megtartott Digitális Témahét, melynek ünnepélyes záróeseményén a pályázók értékes díjakat vehettek át - közölte az Ökumenikus Segélyszervezet hétfőn az MTI-vel.
Tavaly 29 százalékkal kevesebb tranzakció keretében 3 százalékkal kisebb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2022-ben. Számos ok miatt elsősorban a növénytermesztés jövedelempozíciója romlott az elmúlt két évben, ugyanakkor mostanra már láthatók a konszolidáció jelei, ami által újra élénkülhet a földpiac.
A Világgazdaság a Puls Biznesu nevű lengyel üzleti lapban szúrta ki a hírt, miszerint a balti országok azért lobbiznak, hogy lengyel kézbe kerüljön a Luminor, az a baltikumi bank, amely iránt az OTP is érdeklődhet.
Az első három év a legkritikusabb a startupok életében, ekkor bukik el ugyanis a legtöbb jó ötlet. Szakértők szerint ennek két fő oka, hogy egyrészt a startupok ritkán végeznek piackutatást, így nem egy valós, sokakat érintő problémára hoznak megoldást. Másrészt nincs egy jól átgondolt és felépített üzleti modelljük. Mutatjuk, hogy lehet ezeket elk
A startup egy digitális szimulátort használ a különböző szituációk teszteléséhez, amivel a tervek szerint megtanítja a mesterséges intelligencia rendszerét arra, hogyan kezelje a különböző kihívásokat.
Az Autonómia Alapítvány létrehozója többek között földvásárlással segítette a Magyarországon élő romákat. Ő és szervezete 1995-ben megkapta a Right Livelihood-díjat, amit Alternatív Nobel-díjnak is szoktak hívni.
A Peak nyerte a bécsi Magic of Innovation (MOI) konferencián megrendezett pitching versenyt. A versenyen a cég a legújabb Parent & Child megoldását mutatta be. Ez egy mesterséges intelligencia vezérelt fiataloknak szóló pénzügyi műveltségi és bankolási megoldás. Az innovatív megközelítés célja, hogy a következő generációt hiper-személyre szabott ta
A The Wall Street Journal (WSJ) koncepciós pert emleget a 15 hónapja előzetesben tartott újságírójuk ügyében, aki kémkedés vádjával, zárt és titkos tárgyaláson áll bíróság elé Jekatyerinburgban.
"Make Europe great again!", vagyis "Újra naggyá tesszük Európát!" lesz az uniós magyar elnökség jelmondata - jelentette be Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az Európai Unió Tanácsa 2024. második félévi magyar elnökségének hivatalos megjelenését bemutató sajtótájékoztatón.
Harmadfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területére szerda nulla órától szombat éjfélig az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján – tájékoztatott közös közleményében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgat
A használtautó-értékesítés és különösen a céges flották kezelése gyakran nagy kihívást jelent a magyar vállalkozások számára. A piac gyors változása mellett az autók piaci értékének helyes meghatározása és a megbízható üzleti partner kiválasztása komoly fejtörést okozhat. Azonban az új, innovatív megoldások, mint a holland módszeren alapuló bizomán
A sikeres zöld átállás megvalósításához fontos, hogy az európai gazdaság versenyképes maradjon - jelentette ki Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek adott nyilatkozatában.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 7,00 százalékosra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb. Virág Barnabás a mai napon tartott sajtótájékoztatót melyben ismertette az ország gazdasági helyzetét.
Szivattyús energiatároló vízerőművet építtetne a román kormány az Erdélyi-szigethegységben, a megvalósíthatósági tanulmányra kiírt tenderre két ajánlat érkezett - írja az economedia.ro.
Adatvezérelt üzemmódra áll át az MNB, a beérkező adatok fényében ülésről ülésre dönt a Monetáris Tanács az alapkamat mértékéről, de nem a mérsékléséről – hangsúlyozta a jegybank alelnöke a kamatdöntés indokolásában.
A gyereknevelés nem egyszerű dolog. A picik figyelmét folyamatosan fenn kell tartani, mindig válaszolni a kérdéseikre, a közös játék és a szórakoztatás mindennapos feladat. Egy szülőnek sokszor fárasztó lehet a kocsiban ülve is fejből mesélni, altatáskor pedig újabbnál újabb történetekkel előállni.
Hetek óta lejtmenetben halad a fontosabb kriptoeszközök árfolyama, az elmúlt órák hirtelen esése miatt pedig többszáz millió dollárnyi kriptoeszköz likvidálására került sor.
Az Alfa Romeo, a Citroën és a Peugeot gyártójának lépése frappáns megoldás a kínai autódömping jelentette kényszerhelyzetben, ráadásul a kínai eredetű Leapmotor T03 még a Dacia Springnél is kevesebbe kerülhet.
Az Európai Unión belül a jövedéki termékek - például alkohol, cigaretta, üzemanyag - nem kereskedelmi célú szállításához magánszemélynek nem szükséges engedély - közölte kedden az MTI-vel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amely összegyűjtötte, hogy nyaraláskor (oda és vissza úton) mire kell figyelni az útipoggyász összeállításánál.