2024. június 19. szerda

jún. 19
5:21
Neobankok helyzete és szerepe a magyar piacon (Fintech)
A Magyar Fintech Szövetség (MAFISZ) és a Magyar Projektmenedzsment Szövetség szervezésében izgalmas esemény kerül megrendezésre június 20-án. A neobankok helyzete és a magyar piacon betöltött szerepük lesz a téma. A MAFISZ eseményén, ezúttal a neobankokról lesz szó. A délután első felében Töreky Bence, a Wise product managere tartja keynote előadás
jún. 19
5:30
A Nyugdíjguru keményen fogalmaz a magyar nyugdíjakról (Infostart)
Az Eurostat adatai szerint a magyar állam GDP-arányosan hét százalékot költött nyugdíjakra 2021-ben, és az uniós átlag mindössze egyharmadát kapta egy magyar nyugdíjas három évvel ezelőtt.
jún. 19
5:45
Magyar Péter megállíthatatlanul menetel (Piac és Profit)
A néppárti frakció 97 százalékos támogatással felvette a TISZA Párt képviselőit Európa legerősebb politikai csoportjába. Magyar Péter elmondta, a TISZA Párt prioritása, hogy "visszavegyük hazánkat" a kormánytól, amely Magyarországot az Európai Unió legkorruptabb és második legszegényebb tagországává tette.
jún. 19
5:45
Ezért buknak el a startupok az első három évben (ProfitLine)
Az első három év a legkritikusabb a startupok életében, ekkor bukik el ugyanis a legtöbb jó ötlet. A start it @K&H inkubátorprogram szerint ennek két fő oka, hogy egyrészt a startupok ritkán végeznek piackutatást, így nem egy valós, sokakat érintő problémára hoznak megoldást. Másrészt nincs egy jól átgondolt és felépített üzleti modelljük. Mutatjuk
jún. 19
5:45
Médiacégek versenyeztek a Balatonon (MMonline)
14 év után újra megrendezték a Media Regattát, a hazai médiaszektor szereplőinek dedikált nagyhajós versenyt. A pénteki eseményt barátságos légkör, egészséges versenyszellem és fergeteges hangulat jellemezte. Több kategóriában több győztes is született, akiknek a díjat Litkey Farkas olimpikon vitorlázó, a Regatta fővédnöke adta át.A versenyen indul
jún. 19
5:48
A tönk szélére jutott az első villanyautós cég (Infostart)
Csődöt jelentett a Fisker amerikai elektromos autógyártó alig egy évvel első modellje piacra kerülése után. A vállalat az elmúlt hetekben fokozatosan fölszámolta működését - számolt be a The Wall Street Journal.
jún. 19
5:51
Felmérés: a termékenységi kezelés és a családtervezés fontosabb pénzügyi cél a férfiaknak, mint a nőknek (HR Portál)
A 25-34 évesek körében az Egyesült Államokban a férfiak 84%-a tervezi anyagilag a családalapítást.
jún. 19
5:51
Mi várható a novemberi klímacsúcson? Folytatódik az éghajlatváltozás finanszírozásáért folytatott globális küzdelem (NRGreport)
Novemberben Bakuban, Azerbajdzsánban tartják az ENSZ idei COP29 klímacsúcsot, melynek során közel 200 ország fogja megvitatni az éghajlatváltozás elleni küzdelem új globális finanszírozásának részleteit.
jún. 19
5:51
Aszály ellen is védhet a napelem (Tiszta Jövő)
Egy franciaországi barackfarmon telepítettek agrofotovoltaikus rendszert.
jún. 19
5:51
A vállalatok az Mi-tól várják a gazdasági fellendülést, a munkavállalók azonban tartanak tőle (KKV Magazin)
Nagy reményeket fűznek a magyar vállalatok a mesterséges intelligencia back-office területén történő hasznosításához, különösen a késedelmes fizetések behajtásában. A cégvezetők többsége egyelőre kisléptékű integrációban gondolkodik, azonban nehézségekbe ütköznek az Mi-készségekkel rendelkező munkavállalók megtalálásában. A munkavállalók tartanak a
jún. 19
5:51
Százszorosára gyorsítja a meglévő PC-ket és telefonokat egy új technológia (newtechnology.hu)
Egy úttörő finn megoldás akár százszoros gyorsulást ígér a hétköznapi eszközeinknek. A Flow Computing technológiai startup azt állítja, a forradalmi áttörést egy speciális párhuzamos feldolgozó egység (PPU) segítségével érték el:
jún. 19
5:51
Gazdák, figyelem, itt a tájékoztató a Tmr-ellenőrzésekről! (Agrárágazat)
A gazdák területeinek ellenőrzése kritériuma a kifizetéseknek, a Tmr szakmai részleteit új összefoglaló ismerteti.
jún. 19
6:06
Olcsók még a magyar részvények? (Privátbankár)
A budapesti tőzsdén forgó kisebb és közepes társaságokra kevés figyelmet fordítanak, pedig ezek emelkedése is gyakran kiugró, meghaladhatja a BUX indexét. A brókercégek elemzései a legutóbbi gyorsjelentések nyomán frissültek, van olyan tőzsdei részvény, amelytől bőven két számjegyű emelkedést várnak, máshol azonban inkább stagnálást jeleznek e
jún. 19
6:09
Csendben Oroszországban maradt sok nyugati olajcég (vg.hu)
Nem válthatók ki az importeszközök egyik napról a másikra.
jún. 19
6:15
Hogyan szerezzük és tartsuk meg a legjobb kollégákat? (ProfitLine)
Csak a személyre szabott és élményalapú munkahelyek képesek hosszú távon megtartani az értékes munkaerőt – hangzott el a Fivosz HR-konferenciáján, ahol panelbeszélgetésben keresték a választ arra, milyen az ideális munkahely 2024-ben.
jún. 19
6:15
Meglepetések az otthonfelújítási támogatás feltételei között (Azenpenzem)
Július 1-jétől lehet igényelni az új otthonfelújítási program keretében a vissza nem térítendő támogatást és a hitelt az 1990. előtt épült családi házak energiamegtakarítását célzó felújítására. A hétfőn megjelent felhívás számos újdonságot tartalmaz, meglepetésre a július 1-jéig megvásárolt házak is támogathatóak lettek. Az érdeklődés még nagyobb
jún. 19
6:15
Arany: újabb árfolyamcsúcsok jöhetnek, a jegybankok valósággal falják a nemesfémet (vg.hu)
Az arany iránti keresletnek több oka is van.
jún. 19
6:21
Az LNG helyettesítheti az olajat a világpiacokon (NRGreport)
Bár a kőolaj még mindig a legnagyobb befolyással bíró energiahordozó világunkban, az elmúlt évek tendenciáit figyelembe véve mégis komoly szerep kezd hárulni a cseppfolyósított földgázra.
jún. 19
6:21
Megjött a nyár, és a horvát tengerpart két hét alatt lekörözte Olaszországot a magyaroknál (Bank360 blog)
A tavaszt ugyan Olaszország nyerte a magyar utazóknál, de a nyár beköszöntével Horvátország már két hét alatt átvette a vezetést - derül ki a Bank360-nál kötött utasbiztosítások adataiból, amelyek szerint a külföldi utak hosszabb lettek júniustól.
jún. 19
6:21
Nemcsak a termőföld, az információ is kincs az agráriumban (Mezőhír)
A gazdák szakmai tudására, tapasztalataira továbbra is szükség lesz a jövő digitalizált mezőgazdaságban.
jún. 19
6:24
Ethereum: lezárult a tőzsdefelügyeleti vizsgálat, az Eth nem értékpapír (Kripto Akadémia)
A legnagyobb Ethereum fejlesztő, a Consensys Software ma hajnalban bejelentette, hogy az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) végrehajtási részlege értesítette a vállalatot, hogy lezárja az Ethereum 2.0-val kapcsolatos vizsgálatát. “Az Ethereum túlélte a SEC-et. A levelük azt jelenti, hogy a SEC nem fog vádat emelni az ETH értékesítésének
jún. 19
6:27
Átgondolt, komplex védelem búzában (Magyar Mezőgazdaság)
Búza gazdaságos növényvédelmére adott javaslatot a UPL Hungary Kft. az Agro-Bölcske Zrt. területén rendezett bemutatón, amit az Isterra Közép-Európa Kft.-vel együtt szerveztek.
jún. 19
6:33
Megszűnik a biztosítási jogviszony: mikor, milyen tb-ellátásokat lehet igénybe venni? (Adózóna)
A biztosítási jogviszony megszűnésekor felmerül a kérdés, hogy biztosítási jogviszony hiányában hogyan kaphat a Magyarországon élő személy egészségügyi szolgáltatást, csecsemő- és gyermekgondozási díjat, és szerezhet-e a majdani nyugellátásához további szolgálati időt? Cikkünkből választ kaphat ezekre a kérdésekre.
jún. 19
6:33
Hankó Balázs: a szakképzés a mérnök- és informatikai egyetemi képzés előszobája (HR Portál)
A Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, innovációért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára felhívta a figyelmet, hogy ma minden második diák duális képzésben tanul.
jún. 19
6:33
"Engem nem zavar, ha meghalok egy fair versenyben, de ez így nem fair" (Portfolio)
A Temu és a Shein teljesen felforgatták az európai online kereskedelmet. Ezt nem csak a Magyarországon is jelentős piaci részesedéssel bíró régiós szereplők érzik, de a piacvezető ár- és termék összehasonlító oldal, az Árukereső.hu is, amely szintén cseh tulajdonban van. David Chmelařral, cég anyavállalatának, a Heureka Groupnak a vezérigazgatójáva
jún. 19
6:39
Az egyetemre nem vették fel, megtanult varrni maga, több mint 100 milliót csinált rúdtáncruhákból (Forbes)
Nem vették fel a MOME-ra, megtanult maga szabni-varrni. Ma már saját sportruhamárkáját vezeti és megtanulta kezelni az egóját is.
jún. 19
6:45
Óriási a baj: csődöt jelentett az egyik elektromos autó óriás, mi lesz így a vásárlóikkal? (Pénzcentrum)
A Fisker bejelentette csődeljárásának kezdeményezését, miután korábban már figyelmeztetett pénzügyi nehézségeire és sikertelenül próbált megoldást találni a piaci és makrogazdasági kihívásokra, valamint a saját termékével, az Ocean elektromos SUV-val kapcsolatos problémákra - írja a CNN.
jún. 19
6:51
A magyarok többsége csökkentette otthona hőmérsékletét a téli időszakban (KKV Magazin)
A magyar háztartások több mint fele rendelkezik már klímaberendezéssel, de a legtöbben a készülékeket csak hűtésre használják. Egy friss kutatásból az is kiderült, hogy a megemelkedett rezsiköltségek miatt a téli időszakban a megkérdezettek csaknem kétharmada csökkentette otthonában a hőmérsékletet.
jún. 19
6:51
Több mint 700 millió embernek segíthet a Schneider Electric új fejlesztése (newtechnology.hu)
Világszerte 756 millió ember él áramellátás nélkül a Nemzetközi Energiaügynökség becslése szerint, számukra jelent hatalmas segítséget a Schneider Electric új fejlesztése, a Villaya Flex. A microgrid/mikrohálózati megoldás támogatja a villamos
jún. 19
6:51
Deepfake - az új képmás? (Digital Hungary)
Már elérhető az RT+ előfizetői számára az Egy másik test című dokumentumfilm. A deepfake videók okozta károkat bemutató alkotás az On The Spot ajánlásával érkezett az RT streaming platformjára
jún. 19
6:51
3+1 mém érme, amely 10-szeres hozamot érhet el 2024-ben? (KriptoMagazin)
Ez a hét jól kezdődött a kereskedők és a rajongók figyelmét felkeltő mémérmékkel, amelyek mindegyike jelentős hozamot kínál, a 10x-től a hihetetlen 1000x-ig. Teljesen átalakították a kriptohasználók online interakcióit. Ráadásul sokuk gyorsan hozott lenyűgöző hozamot a befektetőknek. Ezt szem előtt tartva vizsgáljuk meg ezeket az érdekes lehetősége
jún. 19
6:57
Elképesztő olimpiai élményeket ígér a Samsung (MMonline)
A Samsung, az olimpiai és paralimpiai játékok nemzetközi partnereként a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) és az Olympic Broadcasting Serviceszel (OBS) együttműködve új szintre emeli a 2024-es párizsi olimpia közvetítését, friss élményt nyújtva a tévénézőknek és a szurkolóknak. A különleges, maguk nemében eddig példa nélküli felvételek, amelyek
jún. 19
6:57
Debrecenben gyűltek össze a halas szakemberek (Magro)
A XX. Magyar Haltani Konferencián a Tisza-tó, a Holt-Tisza, a Hortobágy-Berettyó és a Közép-Tisza-vidéki holtmedrek halfaunájának helyzetéről is szó volt.
jún. 19
7:15
A MicroStrategy terve, hogy 500 millió dollár értékű részvényt átvált Bitcoinra, ami a kriptovaluták bikapiaci jövőjét sugallja (ProfitLine)
A MicroStrategy az egyik olyan tradícionális intézmény, amely támogatja a kriptovalutákat, és még mindig nem hagyták abba ezt a tevékenységet. A legfrissebb fejlemények szerint több jelentés is azt állítja, hogy a MicroStrategy 500 millió dollár értékű részvény eladását tervezi további Bitcoin vásárlások finanszírozására.
jún. 19
7:15
Tessék vigyázni! - Vannak magas kockázatú állampapírok is (vg.hu)
A kötvénypiacok két fő szegmensét a high yield (azaz a magas hozamú), és az investment grade (azaz a befektetésre ajánlott kategóriába tartozó) kötvények alkotják.
jún. 19
7:18
Jót tett a forintnak az MNB kamatvágása (Infostart)
Erősödött a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben szerda reggel kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
jún. 19
7:18
Nem fér a bőrébe a forint, nézheti az euró (Menedzsment Fórum)
A forint egyre erősebb a főbb devizákkal szemben, a kedd esti kereskedéshez képest.
jún. 19
7:24
Nem bírt magával a forint az éjjel (Privátbankár)
A forint árfolyama erősödött szerda reggelre a kedd esti értékekhez képest.
jún. 19
7:27
Dinnyeszezonra fel! Korábban érkezik a hazai termény (Agrofórum)
A mindenki által kedvelt nyári gyümölcsre – legyen az görögdinnye vagy sárgadinnye – már nem kell sokat várni. Bár a külföldről származó, rendszerint marokkói vagy görögországi dinnyével márciustól már találkozhattunk az üzletek polcain, sokan várják az ízletes és kiváló minőségű hazai dinnyéket. Várhatóan 140-160 ezer tonna görögdinnyét és 10-12 e
jún. 19
7:27
Tavaly megtízszerezte profitját az Uberrel összeálló taxiscég (Forbes)
Az Uberrel összeálló Főtaxi még nagyobbat haraphat a budapesti taxis piacból, pedig már a tavalyi éve is igen jól sikerült.
jún. 19
7:33
A dolgozók fele készen áll, hogy átképezze magát az AI miatt (HR Portál)
A vezetők 90 százaléka szerint a következő öt évben a munkaerő felét is át kell képezni, ahogy a mesterséges intelligencia fejlesztései elterjednek a munkahelyeken.
jún. 19
7:33
Forinterősödéssel indult a szerda reggelünk (vg.hu)
Az euróhoz képest javított értékén a magyar fizetőeszköz.
jún. 19
7:33
A glória effektus az álláskeresésben (Karrier Trend)
Felvilágosult és modern világban élünk, amelyben az információkhoz is nagyon gyorsan hozzáférhetünk, de ez nem jelenti azt, hogy mindent tudunk. Ez így van jól, ugyanakkor ez okozhat problémát is. A probléma pedig akkor adódik, amikor előzetes tudás vagy nem megfelelő ismeret híján alkotunk véleményt. A glória effektus, vagy ahogy még ismert, a hal
jún. 19
7:45
A munkáltatók szerint is égető reformok szükségesek a munkásszállóknál (ProfitLine)
Óriási lenne az igény a piacon a modern munkásszállók iránt. Megfelelő szállás biztosítása esetén ugyanis nagyobb az esély, hogy a potenciális munkaerő munkát vállal olyan hiányterületeken és régiókban, amely a lakhelyétől jóval távolabb található. Éppen ezért a kormány is kiemelten támogatja a modern munkásszállások létrehozását annak érdekében,
jún. 19
7:45
Durva álhír terjedt el a közismert nyelvész-íróról, Chomsky feleségének is meg kellett szólalnia (vg.hu)
Több külföldi és magyar híroldal is leközölte volna Chomsky halálhírét, amelyet senki sem erősített meg.
jún. 19
7:45
A Tap to Pay új korszakot nyit a mobilfizetésben (Fintech)
Az Apple újabb forradalmi lépést tett a mobilfizetések világában a Tap to Pay funkció bevezetésével. Ez a technológia nem csupán egyszerűsíti, hanem radikálisan átalakítja a fizetési folyamatokat mind a kereskedők, mind a vásárlók számára.  A Tap to Pay egy olyan funkció, amely lehetővé teszi a fizetések elfogadását egy egyszerű érintéssel az iPhon
jún. 19
7:51
Nem jó most baktériumnak lenni (Mínuszos)
Az antibiotikumoknak ellenálló mikroorganizmusok elleni küzdelemhez új típusú, egyedi hatásmódú vegyületekre van szükség. A Természettudományi Kutatóközpont (TTK) kutatói most egy lehetséges, biztató irányról számoltak be tanulmányukban a Nature Communications folyóiratban. Nem véletlenül kerültek a kutatók vizsgálódásainak kereszttüzébe a hagyomán
jún. 19
7:51
A Pectra, az Ethereum következő frissítése nagyobb horderejű, mint azt sokan gondolnák (BitcoinBázis)
2024 márciusában az Ethereum hálózat bevezette a Dencun frissítést, amelynek a célja a Layer 2-es tranzakciós költségek drasztikus csökkentése volt. Mi következik most? A Pectra nevű csomag lesz a következő nagy Ethereum frissítés, ez viszont sokkal több dolgot rejt magában mint a Dencun. A 2024 negyedik negyedévére vagy 2025 első negyedévére terve
jún. 19
7:57
Az izraeli háború 257. napja – a tervek szerint halad az amerikai fegyverek szállítása, de van egy kis bibi (vg.hu)
Egy fontos fegyverszállítmányt egyelőre visszatart Washington, de a többi felszerelés Izraelbe juttatása a tervek szerint halad. Friss hírek az izraeli háborúról.
jún. 19
7:57
Hatalmas, közel húsz százalékos emelkedés várható az építőipari árakban (KKV Magazin)
Az építőipar 1-2 éve megtorpanó fázisban van, az idei év második felére azonban szakemberek az iparág fellendülését jósolják, ami nem csak egy közel húsz százalékos emelkedést jelenthet az árakban, de jó eséllyel szakemberhiánnyal is szembe kell néznie az építtetőknek. A Budapest környéki agglomerációban már most nehéz ár-érték arányban megfelelő i

Keresés