Hétfőn közel 4 százalékkal esett az olaj ára, ezzel február eleje óta nem látott mélypontra került. Jöhet a hazai benzinárban is a további esés, különösebb beavatkozás nélkül.
Újabb rekordokat ért el májusban a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX: bár a mutató áprilishoz képest a hónap végére kissé visszaesett, 67 906,5 ponton zárt, május 27-i 69 803 pontos záróértéke napi rekord a hazai tőzsdetörténetben. Az azonnali részvénypiac forgalma meghaladta az előző havi szintet – 284 milliárd forintot tett ki, amely nap
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ június 5-én és 6-án tárlatvezetésekkel, soha nem látott fotográfiak bemutatásával emlékezik a partraszállás 80. évfordulójára. A Ii. világháborúban a szövetséges haderők 1944. június 6-án Normandiában ötezernél is több hajó és körülbelül tízezer repülő támogatásával, 300 000 katona partraszállásával nyito
Turbulens éveken van túl a rendezvényipar, amely nemcsak hazánkban, de a nemzetközi színtéren is komoly változásokat hozott. A Covid-intézkedések valósággal a földbe állították piacot: 2020-ban az események 80%-át kényszerültek lemondani a magyar cégek, az azóta ébredező iparágat pedig már a közel négyszeresére emelkedő szervezési költségek állítjá
A csoportmérkőzésekkel hamarosan kezdetét veszi a 17. férfi labdarúgó Európa-bajnokság, amely miatt jellemzően megnő az online sportfogadások száma, ezzel együtt annak kockázata is, hogy a kiberbűnözők különféle csalási módszerekkel kísérletet tesznek - elsődlegesen - pénzszerzés céljából, minél több személyes adat begyűjtésére, a sportfogadni vágy
Június 1-től Dachser Hungary néven folytatja logisztikai tevékenységét a korábbi Liegl&Dachser cég. A névváltás egyéb változást nem jelent a vállalat életében, a European Logistics és Food Logistics területeket magába foglaló hazai Road Logistics, illetve az Air & Sea Logistics üzletág az évtizedek óta megszokott minőséggel folytatják a munkát tová
Kedden szoros együttállásban lesz látható a Naprendszer legnagyobb és legkisebb planétája, a Jupiter és a Merkúr. A bolygóegyüttállás a nappali égen csak csillagászati távcsővel lesz látható és a Nap közelsége miatt komoly odafigyelést igényel majd a planéták megtalálása – írták a közleményen. A két bolygó a nap során szoros, hét
Idén 78 277 nyolcadik osztályos diák nyert felvételt valamelyik középiskolába az általános középfokú felvételi eljárásban. A váltás pedig minden családban kiadással is jár: új könyveket és tanszereket kell beszerezni, és ezen a képzési szinten már elektronikai eszközökre is szükség lehet. De érdemes-e már a gimnáziumi évekre komolyabb laptopot, tab
A 2024-es bikapiac ráirányította a figyelmet néhány kevésbé ismert, de óriási potenciállal rendelkező kriptovalutára. A befektetők lelkesen kutatják ezeket az
Az egységes európai szabályozás június 30-i bevezetése kapcsán a Bybit ingyenessé teszi a kereskedést a tőzsde kiemelt EUR piacain. Az akció 2024. június 30-ig tart, ami alatt 0%-os díjért lehet váltásokat végezni az alábbi spot párokon: USDT/EUR, USDC/EUR, BTC/EUR, ETH/EUR, SOL/EUR, DOGE/EUR, ADA/EUR, XRP/EUR, LTC/EUR. Az európai szabályozás élese
"A HR szakértelme nélkülözhetetlen az ESG célok sikeres integrálásához és megvalósításához" - írja Szabó Csilla a HR Blogon. Konkrét tippek a szakértőtől, mit tehet a HR az ESG-munkahelyi kultúra, -employee branding, -munkavállalói elkötelezettség, -etikus működés viszonytalokban.
A NATO a keleti részének védelméhez szükséges légvédelem mindössze 5%-ával rendelkezik. A szövetség saját értékelései szerint a háború esetén szükséges rendszerek hiánya sebezhetőséget mutat - írja a Financial Times.
A Telekom 2024. június 3. és szeptember 15. között elérhetővé teszi az 5G-t ügyfelei számára, amelyet 5G-képes készülékkel és mobilinternet-szolgáltatással tudnak igénybe venni. A Telekom Budapesten, vármegyeszékhelyeken, számos vidéki városban és községben, valamint a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó körül is elérhető 5G hálózatát június 3. és
Az olajos magvak és a bioüzemanyagok iránti rekordszintű kereslet idén tovább nő, ami arra ösztönözheti a magyar gazdákat, hogy továbbra is fektessenek bizalmat az olyan növények hazai termesztésébe, mint a repce.
Tegnap délután már közel 392 forintot kellett adni egy euróért, estére azonban visszaerősödött a forint, ezt követően pedig kedden már a 390-es szinten billeg az euró-forint árfolyama, ami egy nagyon fontos szint. A mostani forinterősödés ellenére azonban még korai fellélegezni, hiszen az EKB csütörtöki kamatdöntése, valamint a pénteki amerikai mun
Egyre terebélyesebb Roaring Kitty legújabb ügye, a mémrészvény-sztár újra bevásárolt a GameStopba, erről posztolt is, amivel felhajtotta a papírok árát. Most azt vizsgálják, hogy kizárják-e a kereskedési platformról, ahol kereskedik, írja a MarketWatch.
Felemás mozgások jellemezték tegnap az amerikai tőzsdéket, majd ma Ázsiában jellemzően estek a piacok, élen az indiai tőzsdével, ahol befektetők is a választási eredményekre figyelnek. Nem csak Indiában, hanem a szintén választó Mexikóban is nagyot esett a piac. Ami Európát illeti, az előjelek alapján nagyrészt kis eséssel nyithatnak a tőzsdék a ha
Újabb ország, Ausztria kormánya is folytatná Magyarország ellen a hetes cikk szerinti eljárást, miután a belga külügyminiszter a hétvégén már belengette a jogi atombombaként emlegetett procedúra továbbléptetését. A végső soron a magyar tanácsi szavazati, vagyis vétójog felfüggesztésével fenyegető eszköz elfogadásához teljes egyetértésre lenne szüks
A nem megfelelő szájhigiénia számos betegség okozója lehet, a magyarok jelentős része ennek ellenére elhanyagolja a fog-és szájápolást. A megfelelő rutin és innovatív eszközök használatával azonban megelőzhetőek a kialakuló problémák és a kellemetlen tünetek.
A japán közlekedési minisztérium kedden razziát tartott a Toyota székhelyén, miután kiderült, hogy a vállalat hibás adatokat adott meg az autói biztonságával kapcsolatban, írja a BBC.
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2024 I. negyedévében a nyers adatok szerint 1,1 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.
2024 I. negyedévében a gazdaság teljesítménye szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,7%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit, az előző negyedévihez képest pedig 0,8%-kal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az előzetes, korábbiaknál jóval hamarabb érkező, adattal egyező mértékben, 0,8%-kal nőtt az idei első negyedévben negyedéves alapon a magyar gazdaság – közölte kedden reggel a KSH. Ez megerősíti azt a képünket, hogy a magyar gazdaság elindulhatott a tavalyi recesszióból való kilábalás útján, és innentől kezdve már pozitív előjelű GDP-számokat fogun
Az első negyedévben megindult a kereslet növekedése, emellett az építőipar, a mezőgazdaság, illetve a szolgáltatások jobb teljesítményeis is felfelé húzta a GDP-t, de az ipar gyengélkedése tovább tartott - derül ki a KSH részletes, első negyedévre vonatkozó adataiból. A feldolgozóipar, az autó- és az akkumulátorgyártás sem tudott hozzájárulni a növ
Mégsem zár be az egyetlen legális budapesti Duna-strand, csak üzemeltetőt vált. A Flava Üzemeltető Kft. tulajdonosa az Elios-ügyből ismert Sájer Gábor.
Az Europol, valamint olasz és portugál hatóságok közös erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült felszámolni két pénzszállító-toborzó hálózatot, amelyek állítólag kriptocsalóknak dolgoztak. A
A Funding Circle kkv hitelező platform mintegy 120 munkahelyet szüntet meg, a költségcsökkentés révén a porfitabilitás javítása lenne a cél - számolt be a Finextra.
Bármennyire is fáj, de az ukrán gabona most már végleg velünk marad, meg kell tanulnunk együtt élni vele. Ehhez azonban nem széthúzásra, hanem együttműködésre van szükség.
Egyes vélemények szerint a világ legegészségesebb zöldségnövénye a sokak által zöldkarfiolnak is nevezett brokkoli. Mint mélyhűtött terméket nálunk is szívesen vásárolják, de termesztésével kevesen foglalkoznak, pedig házikertekben is könnyen megnevelhető.
Közzétette a Prexa (Pr Excellence Awards) shortlist-jét a Magyar Pr Szövetség. Összesen 40 döntőst választott ki a hazai szakemberekből álló előzsűri. A kiválasztott pályázók a döntőben főzsűri előtt mutathatják be kampányaikat június 10-én a Mol Campuson, a nemzetközi kategóriában beérkezett pályamunkákat egy nemzetközi zsűri fogja értékelni. A