Harrach Pétert nem nevezhetjük a legélesebb késnek a Fidesz fiókjában. Senki nem is teszi ezt, dehogy felteszi saját gyorshajtását az internetre, az még minket is meglepett.
Németország Magyarországgal és Lengyelországgal együtt lett az élharcosa a politikai kampányok külföldi befolyásolásának átláthatóságát növelni hivatott új uniós jogszabályok elleni lázadásban. A legmeglepőbb, hogy a magyar kormány a szuverenitásvédelmi törvénycsomaggal gyakorlatilag hasonló szabályozást vezetett be 2024-ben. A német és a lengyel k
Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.
Kis túlzással állítható, hogy a Hold Alapkezelő tarolt a laptársunk, a szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Privátbankár idei szavazásán, a szakmai szavazatok alapján ugyanis négy első, valamint egy-egy második és harmadik helyet érdemelt ki. Köztük az Év Alapkezelője lett a Hold, illetve a legjobb közép- és kelet-európai részvényalappal
Hétfő estig 15231 támogatási kérelem befogadásáról született döntés a modern napelemes rendszerek telepítését ösztöntő pályázaton, összesen több mint 62 milliárd forint értékben. Már biztosra vehető, hogy a kiírásban jelzettnél több családot segít a program a zöldenergia termelésében és tárolásában - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében az En
Az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése alapján, az érkező árhullám miatt elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Karácsony Gergely főpolgármester Budapesten négy szakaszon.
A kormánypárti Mediaworks Hungary Zrt. szerepel finanszírozóként több, a Fidesz egyes politikusait népszerűsítő internetes hirdetéshez kapcsolódóan a Facebookot működtető Meta hirdetéstárában. A Mediaworks a napokban közzétett olyan fizetett reklámcikket is, amely egy fideszes polgármester választási esélyeinek javítását szolgálja. Mindez azért érd
Az ukrajnai gáztranzit leállása az év végén alapjaiban írná át a közép-európai gázkereskedelmet. Az orosz gáz kiesése könnyen alááshatja az osztrák gáztőzsde, sok évtizedes közép-európai hub szerepét. Ez komoly lehetőséget jelent Magyarország és a hazai gáztőzsde számára.
A Legjobb Feltörekvő Piaci Részvény Alap lett a Generali Amazonas Latin Amerika Részvény Alap a Privátbankár.hu Klasszis 2023-as szavazásán. Ennek apropóján beszélgetett Móra Mátével, a Generali Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzserével Vég Márton újságírónk.
Az Ideona Zrt. a Pannon Egyetemmel és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomány Egyetemmel partnerségben, konzorciumvezetőként pályázott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett „Karbonmentes, többlet villamos energia innovatív elektrokémiai tárolását elősegítő fejlesztések megvalósítása” pályázatára, melynek köszönhet
A hordozható elektronikai eszközök globális kiszállítása 8,8 százalékkal, 113,1 millió darabra nőtt az idei első negyedévben az International Data Corporation (IDC) kutatóvállalat előrejelzése szerint.
A 2024-es Kozmos Közgyűlés döntése alapján május 7-től Szak Zsuzsanna tölti be a Magyar Kozmetikai és Háztartás-vegyipari Szövetség (Kozmos) elnöki tisztét. Szak Zsuzsanna, a Henkel Magyarország Kft. Consumer Brands üzletág igazgatója széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik a kozmetikai, mosó- és tisztítószer üzletágakban. Pályáját a food szektor
A hálózaton belüli analitikák lehetővé teszik, hogy a blokklánc-alapú eszközök esetében következtetéseket vonjunk le a historikus adatok alapján. Bár ezek
Folytatódik az olaj áresése a nemzetközi piacokon, a Brent olajfajta hordónkénti ára több mint másfél százalék mínuszban állt kedden kora délután a hétfői 3 százalékot meghaladó csökkenés után.
Az egészségipar vállalatait nem szokták a környezetvédelem bajnokainak tartani, mivel végül is általában a vegyipar valamilyen formájáról van szó, ám nem szabad feladni a reményt a változásra.
Hamarosan áldozatsegítő központ nyílik Újbudán - jelentette be az igazságügyi miniszter kedden a XI. kerületi Prielle Kornélia utcában, a leendő központ épülete előtt tartott sajtótájékoztatón.
Elvitték minden idők legnagyobb Kenó nyereményét, egy szerencsés játékos 2,625 milliárd forinttal lett gazdagabb. Ezzel párhuzamosan a Hatoslottón is telitalálat született. Az egyedüli nyertes közel 2 milliárd forintnak örülhet.
A hordozható elektronikai eszközök globális kiszállítása 8,8 százalékkal, 113,1 millió darabra nőtt az idei első negyedévben az International Data Corporation (IDC) kutatóvállalat közölt előrejelzése szerint.
Az elmúlt napokban az Agrárminisztérium (AM) a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett felhívások kapcsán újabb 171 kérelem vonatkozásában 10,84 milliárd forint értékben hozott támogatói döntéseket - közölte az AM.
Az építőanyagok árösszehasonlítását nehezíti, hogy az árakra jelentős egyéb költségek is rárakódhatnak, ezért az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (Évosz) építőanyag-kereskedelmi tagozata és az Újház Zrt. elnöke azt javasolja, hogy a vevők az építkezésükhöz közel eső építőanyag kereskedésekben, minden járulékos költséget (a szállítási díj
Az Nvidia sokadszorra szárnyal az elmúlt másfél évben. A világ harmadik legértékesebb tőzsdei vállalatának emelkedése többször hatott már pozitívan az egész amerikai részvénypiacra, nagy kérdés, hogy ez így lesz-e az idén nyáron is. Van ugyanis egy baljós ómen is a piacon: a szoftverszektor komoly gyengesége.
Ismét frissültek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) háztartásokkal és nem-pénzügyi vállalatokkal kötött hitel- és betétszerződésekre vonatkozó adatsorai, melyek jelzáloghitelekre vonatkozó részeiből kiderül, hogy a lakáshitelek piaca valósággal felrobbant áprilisban. Bár az újonnan kihelyezett hitelek szerződéses összege már márciusban is megközelítette a
A kényelmes székek, a minőségi hangrendszer, a tágas lábtér és a nagyvászon teszi élménnyé a mozizást a magyar vásárlók szerint – mutat rá az Etele Plaza és az ETELE Cinema közös online kutatása. A filmkínálat, a kényelem és a vetítési időpont alapján választanak mozit elsősorban a megkérdezettek, ahová leginkább párban járnak. Közel 1200 válaszadó
A színésznőt egy szerencsés véletlen indította el a szereplés felé vezető úton. Az azóta eltelt huszonkét évben láthattuk számos színházi darabban, tv műsorban, sőt elindította saját vállalkozását is. A műsorvezető az elmúlt időszakot lázas készülődéssel töltötte, ugyanis hamarosan egy új produkcióban találkozhatnak vele a nézők. Beszélgetés Lékai-
Az elmúlt években jelentősen visszaesett a cigarettacsempészektől lefoglalt átlagos árumennyiség, aminek az oka részben abban keresendő, hogy elterjedtek a kisebb súlyt elbíró drónok és a csempészek sem szívesen vállalnak nagy kockázatot a több mázsányi cigarettával. Most ebben a csökkenő trendben volt egy törés, de a NAV elmondta, hogy mi az oka.
Az amerikai Munkaügyi Statisztikai Hivatal jelentése szerint az áprilisban nyitott álláshelyek száma alig változott, 8,1 millió volt, ami 1,8 millióval kevesebb, mint egy évvel korábban. A nyitott álláshelyek aránya szintén alig változott, 4,8% volt. Az áprilisi munkaerő-felvételek száma is alig változott, 5,6 millió volt, a ráta pedig 3,6%-on mara
Iránykeresést hozott a hétfői kereskedési nap a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,8 százalékkal, a repce pedig 0,1 százalékkal értékelődött fel, a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab pedig 1,7 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. Európában a négy kiemelt agrártermék közül a malmi búza és a kukorica drágult, a repce és a takarmánybúza k
Már csak kevesebb mint egy hónapig, 2024. június 30-ig van haladékuk a gyártóknak arra, hogy a kötelezően visszaváltási díjas termékekre vonatkozó szabályok figyelmen kívül hagyásával hozzanak forgalomba az egyébként a DRS (Deposit Refund System) hatálya alá tartozó termékeket. Az új szabályozásnak való megfelelés 50 forintos áremelkedést jelent ma
Az Instagram átugorhatatlan reklámokkal kísérletezik, amelyek során a felhasználóknak egy időzítőt kell megvárniuk, mielőtt tovább pörgethetik a feedjüket. A Meta szerint ez értéket teremthet a hirdetők számára, de a felhasználók fogadtatása vegyes volt - tudósított a BBC.
Valóban megjelent Magyarországon és szervezi az első boltja, illetve boltjai megnyitását az orosz kiskereskedelmi lánc, a Mere értesült piaci forrásokból a Világgazdaság. Ezzel eldőlt, hogy az orosz boltlánc terjeszkedési szándéka hazánkban valós, ugyanakkor az, hogy sikerül-e a Mere boltnyitása, azt jelenleg még bizonytalanság övezi.
Csehországban az első negyedévben 43 941 koronára (703 056 forint) emelkedett, 4,8 százalékkal nőtt a bruttó havi átlagbér inflációtól megtisztított értéke éves összehasonlításban - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
A népszerű sportesemények alatt, mint a most közelgő labdarúgó Európa-bajnokság, megnőhet az online csalások száma – figyelmeztet a rendőrség. Közös kampányt is indítottak a kibertérből érkező támadások elleni hatékony védekezés és a játékosok védelme érdekében.
Yettel feltöltőkártyás ügyfeleket célzó csaló weboldal bukkant fel az interneten, amelynek célja, hogy megszerezze az egyenlegfeltöltést kezdeményező ügyfelek bankkártya-adatait. A Yettel Magyarország tájékoztatása szerint a hamis weboldal megtévesztésig hasonlít a szolgáltató eredeti weboldalára, de a címsorban yettell.com szerepel, azaz két „l” b
Legkésőbb a jövő év közepére teljesen megszűnik az ország függősége az orosz kőolajtól. A kormányfő találkozott az ország vezetékhálózatát üzemeltető Mero állami cég vezetőségével a közép-csehországi Nelahozevesban – jelentette be Csehország miniszterelnöke, Petr Fiala kedden.
A magyar fizikai dolgozók életében egyszerre van jelen az elégedettség és a félelem – állapítja meg a Pannon-Work Zrt. felkérésére készült reprezentatív kutatás. A felmérésből kiderült az is, hogy a hazai kékgalléros munkavállalók mivel elégedettek, mi miatt aggódnak, s milyen változást tartanak fontosnak a helyzetüket illetően. Képet kapunk a külö
A rendszer 2011-es kinyírásakor azzal riogatták a második pillérben maradó pénztári tagokat, hogy elveszíthetik állami nyugdíjuk egy részét. Ez nem következett be, sőt: aki maradt, végül általában jobban járt. A piac azonban így is a lassú elmúlás útján halad, már csak egy Mészárosékkal és egy részben Tiborczékkal együttműködő szereplő maradt.
Németországban az elemzői várakozásokkal összhangban immár hatodik hónapja stagnált a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta májusban - derült ki a német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) kedden közzétett adataiból.
16 milliárd forintos nyereséggel és 8,6%-os díjbevétel-növekedéssel zárták az első negyedévet a magyar biztosítók, a körülményekhez képest mindkettő tűrhetőnek számít. Az MNB friss adatai szerint tovább szűkült a pótadó által sújtott egyszeri díjas életbiztosítások piaca, a lakossági vagyon- és felelősségbiztosítások pedig nem úszták meg az infláci
Július 16-tól az új törvényi szabályozás értelmében pontosításra és bővítésre került a gépjármű fogalma, melynek köszönhetően kötelező lesz felelősségbiztosítást kötni a 25 km/h tervezési sebességet meghaladó, vagy a 25 kg feletti és 14 km/h tervezési sebességet meghaladó gépjárművekre, tehát egyes mikromobilitási eszközökre is, melynek legnagyobb
Közöljük az RTL a Media1 érdeklődésére adott válaszát arról, hogy meg tudják-e szervezni a több politikus által emlegetett élő választási tévévitát június 9. előtt.