A legtöbben megszokták az elmúlt években, hogy az olcsó és praktikus Revoluttal váltanak devizát. Viszont mára több magyar bank is hasonlóan kedvező ajánlatot dolgozott ki. Nyaralási szezon előtt körbejártuk a lehetőségeket.
Három meghatározó mérőszámmal hasonlították össze a világ két legnagyobb gazdaságának teljesítményét: GDP, részvénypiaci értékelés és közvetlen külföldi befektetések (FDI). Az utóbbi éveket az Egyesült Államok nyerte Kínával szemben.
Tudta-e, hogy a Nepál nemzeti virágának választott rododendront egy flamand botanikus fedezte fel? És azt, hogy miközben ehető, egyes részei mérgezőek?
A magyar fizikai dolgozók életében egyszerre van jelen az elégedettség és a félelem – állapítja meg a Pannon-Work Zrt. felkérésére készült reprezentatív kutatás. A felmérésből kiderült az is, hogy a hazai kékgalléros munkavállalók mivel elégedettek, mi miatt aggódnak, s milyen változást tartanak fontosnak a helyzetüket illetően. Képet kapunk a külö
Májusban a vártnál nagyobb mértékben, 25 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma Németországban, míg az elemzők csak 10 ezres emelkedésre számítottak - közölte a szövetségi munkaügyi hivatal.
Miley Cyrus és Taylor Swift slágerei hazánkban is az élen álltak 2023-ban, a magyarok azonban mégsem világsztárok, hanem egyre inkább saját énekeseik dalait hallgatják online. Egyebek között ezt állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss, zenehallgatási szokásainkat és a legnépszerűbb szerzemények dalszövegeit elemző kutatá
A kriptovaluták egyik legígéretesebb felhasználási területe, ha a való világbeli befektetéseket, részvényeket, kötvényeket, befektetési jegyeket, ingatlanokat sikerül a blokkláncra vinni, "tokenizálni". Ezzel jelentős hatékonyság-, likviditásnövelés és költségmegtakarítás érhető el, de még számos problémát kell megoldani. A világ legnagyobb bankjai
Megjelent Magyarországon és szervezi az első boltja, illetve boltjai megnyitását az orosz kiskereskedelmi lánc, a Mere – írja piaci forrásokra hivatkozva a Világgazdaság.
Bővült a Schneider Electric által a munkatársak elismerésére létrehozott programban kínált lehetőségek köre. A kiemelkedő teljesítményekért kapott pontokért most már szabadnapokat is „vásárolhatnak” a vállalat dolgozói. A felmérések azt mutatják, hogy az alkalmazottak rendszeres elismerése jelentősen erősíti az elkötelezettségüket és pozitív hatáss
A hét eleji esős időt egyre magasabb hőmérséklet váltja fel. A hét végén már 30 fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála, vasárnap pedig igazi kánikula lesz. Kedd reggel még ború felhős idő lesz néhol szitáló esővel, de az égtakaró hamar szakadozni kezd. Délután már többórás napsütés is várható. Nap közben 20-25 fok között mozoghat a
Nyilvánosságra hozta a Magyar PR Szövetség az idei PREXA (PR Excellence Awards) shortlist-jét. Összesen 40 döntőst választott ki a hazai szakemberekből álló előzsűri, a nyerteseket június 26-án jelentik majd be. A kiválasztott pályázók a döntőben főzsűri előtt mutathatják be kampányaikat június 10-én a MOL Campuson, a nemzetközi kategóriában beérke
Az orosz pénzügyminisztérium emelte a költségvetési idei hiányára vonatkozó előrejelzését. Az eddigi 1595 milliárd rubelről (1 rubel=4,02 forint), a GDP 0,9 százalékáról 2120 milliárd rubelre, a GDP 1,1 százalékára. Az erről szóló dokumentumot a minisztérium jóváhagyásra elküldte a parlamentnek. A felülvizsgált idei költségvetés várható bevételét 3
A világ légitársaságinak idei adózott eredménye 30,5 milliárd dollár lehet a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) hétfőn ismertetett friss előrejelzése szerint. Ez19 százalékkal meghaladja a tavaly decemberben becsült 25,7 milliárd dollárt. A tavalyi profit 27,4 milliárd dollár volt. A nettó haszonkulcs az IATA becslései szerint 3,1 százalék
Az idén 1,9 milliárd forint, a tavalyinak mintegy duplája jut a közutak környezetének hulladékmentesítésére, amely esztétikai és közlekedésbiztonsági szempontból is fontos feladat - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára szerdán Siófokon.
Sikeresen zárult a június 9-i helyi önkormányzati, nemzetiségi önkormányzati és európai parlamenti választás informatikai főpróbája. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) azt közölték, hogy a háromnapos főpróbán a választási iroda mellett a fővárosi, a 19 területi és az 1264 helyi választási iroda vett részt. A főpróbán a választási irodák több ezer
Az Lg Electronics (Lg) fejlett anyagokkal foglalkozó üzletága PuroTecTm néven egy új antimikrobiális üvegport vezetett be. Az innovatív anyagot a termékhigiénia megőrzésének céljából tervezték, és felhasználása igen sokrétű.
Két új közösségi média csatornát indított az OTP Bank, így most már a Facebook és a LinkedIn mellett Instagramon és TikTokon is jelen van a hitelintézet. Az új aktivitással az OTP Bank célja, hogy egyre szélesebb körben, szórakoztató és informatív módon fejlessze az emberek pénzügyi tudatosságát.
Ráfordulva a vasárnapi európai parlamenti és az önkormányzati választásokat megelőző kampányidőszak utolsó pár napjára, teljes fokozatra kapcsolt a kormányzati propaganda a Metropolnál. A fideszes médiaalapítvány, a KESMA / Mediaworks alá tartozó lapnál a látszatra se nagyon adnak: a Media1-hez eljutott 2024. június 3-i, tegnapi lapszámban például
A Szovjetunióban tervezett személyszállító harcjárműveket adunk át a szerbeknek. A helyi média szerint Orbán Viktor 66, és nem 26 BTR-t küld(ött) ajándékba Belgrádnak.
Sportszervezet hivatásos sportolókat alkalmaz, a sportörvénynek megfelelően munkaszerződéssel. Az edzéseken vagy a mérkőzéseken elszenvedett sérülés (miután az a munkakörében eljárva éri a munkavállalót) üzemi balesetnek minősül-e, és jár-e a baleseti táppénz? Ha igen, akkor kérdés, hogy meddig tarthat a táppénz folyósítása, mikor végez újból munká
Két új közösségi média csatornát indított az OTP Bank, így most már a Facebook és a LinkedIn mellett Instagramon és TikTokon is jelen van a hitelintézet. Az új aktivitással az OTP Bank célja, hogy egyre szélesebb körben, szórakoztató és informatív módon fejlessze az emberek pénzügyi tudatosságát.
Végrehajtási eljárás indult az egyik könyves cég, az Animakönyv Kft. ellen. A vele korábban szerződésben álló kiadók közül többen is arról panaszkodnak, hogy már hónapok óta nem fizették ki őket.
70 éve működik a globális piacon a Tetra Pak: a csomagolóipari vállalat egyik legnagyobb európai üzeme Magyarországon, Budaörsön működik. Az üzemben több olyan, innovatív csomagolást is gyártanak, amivel a következő években találkoznak majd a magyar fogyasztók. Az iparág ugyanis folyamatosan fejlődik, a formai újításokat is meghatározza a fenntarth
Tegnap délután már közel 392 forintot kellett adni egy euróért, estére azonban visszaerősödött a forint, ezt követően pedig kedden már havi mélypontjára esett egy pillanatra a magyar valuta. Az előző napi forinterősödés ellenére még korai fellélegezni, hiszen az EKB csütörtöki kamatdöntése, valamint a pénteki amerikai munkaerőpiaci adatok ezúttal i
Az Agrárminisztérium tájékoztatja a mezőgazdasági termelőket és az érintett közreműködőket, hogy a Közös Agrárpolitika közvetlen támogatási jogcímeit érintő több előírás már most, év közben kedvezően változik a termelők számára. A módosítások többségének alapja az európai gazdatüntetések által kiharcolt uniós egyszerűsítési csomag. A kapcsolódó jog
Felrobbant a lakossági hitelezés az év első hónapjaiban Magyarországon. Áprilisban már több mint háromszor annyi lakáshitelt vettek fel a háztartások, mint egy évvel korábban, pedig a kamatok 6% fölött ragadtak. A lakáshitelek 121 milliárd forintos havi új kihelyezése csaknem kétéves csúcsot, a személyi kölcsönök 68 milliárdja pedig történelmi reko
Áprilisban 121 milliárd forint lakáscélú hitelt hagytak jóvá a bankok, ebből 98 milliárd jutott használt lakások vásárlására. Az MNB 2017 januárjáig visszamenő statisztikájában még nem volt példa arra, hogy ennyi használtlakás vásárlásra fordítható hitelt hagyjanak jóvá a bankok - közölte Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-keresked
A Citigroup stratégái szerint a kamatlábak várhatóan magasabb szinten fognak stabilizálódni, ami kedvezhet az európai részvényeknek - tudósított a Bloomberg.
A cikk első részében a tövises lepényfa és a levelén gubacsokat okozó lepényfa-gubacsszúnyog származásáról, európai és hazai elterjedéséről, a kárképről, a gubacsok külső alaktani tulajdonságairól számoltunk be. Az írás jelen, második részében ismertetjük a gubacsok szerkezetét, belső alaktanát leíró új megfigyeléseinket. Képekkel is illusztráljuk
Szeretném megismerni az új technológiákat. Én még a klasszikus It-ben nőttem fel, és persze irreális elvárás lenne, hogy szakértőként ismerjek minden új rendszert, de muszáj képben maradni – mondta az Üzletemnek Végh István, az Allianz Hungária vezérigazgató-helyettese.
A magyar fizikai dolgozók életében egyszerre van jelen az elégedettség és a félelem – állapítja meg a Pannon-Work Zrt. felkérésére készült reprezentatív kutatás. A felmérésből kiderült az is, hogy a hazai kékgalléros munkavállalók mivel elégedettek, mi miatt aggódnak, s milyen változást tartanak fontosnak a helyzetüket illetően. Képet kapunk a külö
A német kormány a déli részeken pusztító árvíz után hangsúlyozta az éghajlatváltozás elleni küzdelem fontosságát. Az EnBW közműszolgáltató közölte, hogy vízerőművei csökkentett kapacitással működnek, az Audi Ingolstadtban található üzemében pedig több műszakot is töröltek.
A Maersk, a világ egyik vezető konténerszállítója egy hónapon belül másodszor emelte meg nyereségkilátásait a kapacitáshiányt okozó vörös-tengeri támadások és a fuvarozási díjak ugrásszerű növekedése miatt – számolt be a Bloomberg.
Az építőanyagok árösszehasonlítását nehezíti, hogy az árakra jelentős egyéb költségek is rárakódhatnak, ezért az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) építőanyag-kereskedelmi tagozata és az Újház Zrt. elnöke azt javasolja, hogy a vevők az építkezésükhöz közel eső építőanyag kereskedésekben, minden járulékos költséget (a szállítási díj
A Binance eltávolítja a stabilcoinokat Európában? Richard Teng vezérigazgató megszólalt. Végre megérkezett a nyilatkozat a Binance vezérigazgatójától a tervezett változtatásokkal