Az olajos magvak és a bioüzemanyagok iránti rekordszintű kereslet idén tovább nő, ami arra ösztönözheti a magyar gazdákat, hogy továbbra is fektessenek bizalmat az olyan növények hazai termesztésébe, mint a repce, és összpontosítsanak a hatékonyságot és a hozamokat növelő technológiákra. A termésbiztonságot tehát már korán, a vetőmag megfelelő véde
A kormány célja, hogy Magyarországon a napelemes erőművi kapacitás 2030-ra elérje a 12 gigawattot, és így ne csak autógyártó nagyhatalom legyen, hanem a zöldenergia tárolásában is az élen járjon - mondta Lantos Csaba energiaügyi miniszter kedden Budakalászon, a Zöld megoldások a CYEB csoporttól című konferencián.
Megállíthatatlannak tűnik a születésszám csökkenése a fejlett világban, a probléma megközelítése azonban gyökeresen más a nyugati országokban, mint Magyarországon.
A következő héten minden napra jut adatközlés: megjelenik a bruttó hazai termék (GDP) első negyedéves második becslése, emellett ipari és kiskereskedelmi adatokat közölnek.
Az Organic Produce Network jelentése szerint a biobogyósok (eper, áfonya, málna és szeder) második éve kerültek a kategória első helyére az eladási számokban. 2023-ban 1,66 milliárd dollárt tettek ki, és 6%-kal nőttek az előző évhez képest. A Biotermékek állapota 2023 című jelentés adatai szerint az Egyesült Államokban a biotermékek teljes értékesí
Befejeződött a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) által szervezett Hungarian Startup University Program (HSUP) idei tanéve. Az indulás óta több mint 15 ezer egyetemista vett részt ebben a programban. Idén a HSUP innovációval és a startupalapítással kapcsolatos elméleti képzést nyújtó első félévét 33 intézményben 4232 hallgató végezte el, míg a máso
Megkezdődött Magyarország Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Terve alapján a „Földhasználat váltást elősegítő beruházások és azok fenntartása” című pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése – közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel. A felhívás kiemelt célja a mezőgazdasági területek ökoszisztéma-szolgáltatásainak erősít
Veterán járművek bemutatójával és különleges programokkal várják az érdeklődőket a Volánbusz-retrónapon, június 8-án Hatvanban, a Bercsényi út 82. alatti telephelyen - közölte a busztársaság szombaton az MTI-vel.
Az amerikai hadsereg szombaton két külön helyszínen lelőtt egy drónt és két rakétát, amelyeket jemeni húszi lázadók indítottak a Vörös-tenger déli része felett.
A megszokottnál korábban indult a hazai cseresznyeszezon, a korai fajták szedése már május közepén megkezdődött, nagyobb mennyiség azonban június elején kerül majd piacra a kedvelt gyümölcsből.
A vonatok, Volánbuszok és HÉV-ek megrongálása is bűncselekménynek minősül. Az elkövetett károkozások nemcsak az utasok környezetét, körülményeit teszik láthatóan rosszabbá, de fennakadásokat okozhatnak a közlekedésben, hiszen a sérült járműveket a helyreállítás idejére ki kell venni a forgalomból. A MÁV-VOLÁN-csoport a rendőrséggel közösen azon dol
Az LG Electronics (LG) bemutatta legújabb TONE Free fülhallgatóját, amelyet a lenyűgöző hangzás jegyében terveztek. Az új T90S modellt grafén, azaz egyetlen atom vastagságú grafitréteg felhasználásával alkották meg, amellyel az eszköz a korábbinál kényelmesebb illeszkedést kínál.
Hú, de jól hangzik ez az álláshirdetés, mintha épp nekem találták volna ki. Az egyik ismerősöm is ennél a cégnél dolgozik és ódákat zeng arról, hogy milyen jól érzi magát és hogy megbecsülik. Igaz, nem felelek meg minden kritériumnak, amit felsoroltak a hirdetésben, no, de ki az, aki az összes elvárást teljesíteni tudja? Biztos vannak
Lengyelországban a legnagyobb kormánypárt azzal vádolja az ellenzéket, hogy oroszbarát, miközben a ellenzék ostorozza az EU-t. A részvétel alacsony lesz és az ellenzék nyerhet.
A csaknem 25 fős magyar küldöttség üzleti partnert kereső, technológiaintenzív tevékenységet végző magyar vállalkozások, egyetemek és kutatóintézetek képviselőiből állt.
Az Európai Unió Tanácsa véglegesen jóváhagyta a nettó nulla kibocsátású iparról szóló jogszabályt, amelynek célja az, hogy az EU belső piaca alkalmas legyen megvalósítani az ipar szén-dioxid-mentességét - tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
Az idén 1,9 milliárd forint, a tavalyinak mintegy duplája jut a közutak környezetének hulladékmentesítésére, amely esztétikai és közlekedésbiztonsági szempontból is fontos feladat - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára szerdán Siófokon.
Az Ethereum blokkláncának 2016-os forkolásával létrejött Ethereum Classic láncán nemrégiben fejeződött be a harmadik felezési esemény. Ezzel pedig a bányászoknak
Az eddigi együttműködés megújításáról, megerősítéséről megállapodást írt alá a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), valamint az E.On Hungária csoport csütörtökön, Budapesten.
A magyar korrupció egyik melegágya a sportszövetségek vezetői pozícióit elfoglaló politika. Olyan emberek uralkodnak egyes sportágak felett, akiknek a hozzáértése zéró.
Két újabb bank csatlakozott a Számlázz.hu autokassza szolgáltatásához. A mostani fejlesztéssel az Erste Bank és a Raiffeisen Bank vállalkozói ügyfélköre előtt is megnyílik annak a lehetősége, hogy Számlázz.hu-s fiókjukat bankszámlájukkal összekapcsolják, időt és pénzt spórolva meg ezzel.
A tervek szerint az új csarnok 770 m2 alapterülete megfelelő mérető és funkciójú lesz a cég saját termékeinek szereléséhez. Mint tudjuk, a cég kifejlesztette a Solis S 50-60-75-90-es modellek megfordítható kormányzásrendszerét.
Az OPEC+ olajtermelő kartell várhatóan nem ad kegyelmet a világ olajfogyasztó országainak azzal, hogy lemond kitermelésének korlátozásáról, mert még a hordónként 80 dolláros olajárat is kevesli.
Törökország erdőtelepítési és erdőkezelési tapasztalatai különösen hasznosak Magyarország számára, mivel olyan klimatikus viszonyok között gazdálkodnak, amelyek az előrejelzések alapján hazánkban is várhatók - mondta az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár a török állami erdészeti
Meghaladta a 75 százalékot a magyarországi földgáztárolók töltöttsége. A hazai arány a negyedik legmagasabb Európában, a felhasználáshoz mért mutatónk 48 százalék feletti, a harmadik legkedvezőbb a kontinensen - jelentette be csütörtöki Facebook-bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A túlnépesedés régóta aggodalomra ad okot, vitákat generálva az emberiség jövőjéről, az erőforrások szűkösségéről és a környezeti hatásokról. Gyakran felmerül
Magyarországon öt új készülékkel debütált a világ legnagyobb mobilgyártói közé tartozó Transsion Holdings Tecno Mobile nevű okostelefon-márkája. A Spark széria csúcsmodellje, a Spark 20 Pro+ kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, 120 hertzes ívelt Amoled-képernyőt 108 megapixeles hátlapi és ledes villanóval támogatott 32 megapixeles szelfikamerát t
Jelentős az érdeklődés a vidéki termelői piacok létrehozására indított pályázati program iránt, a megítélt támogatás megközelíti a 13 milliárd forintot – mondta az agrárminiszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszaeszlár termelői piacának átadásán pénteken. Nagy István emlékeztetett, a 2020 októberében megjelent felhívás szerint a vidéki térsé
A vezető kriptovaluták az elmúlt héten továbbra is gyenge árfolyamokat regisztráltak, ami azt eredményezte, hogy a piac konszolidált szakaszba lépett. Ezt követően a befektetők megnövelték az alacsony tőkeértékű altcoinok mennyiségét a portfólióikban, ami az érdeklődés átállását jelzi ezen kriptotokenek felé. A low-cap altcoinok növekvő bullish han
Újabb dunai árhullám érkezik, a szombati modellek szerint a Duna szigetközi szakaszán, Nagybajcson másodfok felett, akár a harmadfokot megközelítően tetőzik majd a folyó a jövő hét második felében – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI-vel szombaton. Azt írták: a Duna felső vízgyűjtőjén a vártnál jóval nagyobb mennyiségű csapadék
Az északi tájakon lesz több a gomoly- és fátyolfelhő, de még ott is sok napsütésre számíthatunk, majd délután délnyugat felől egyre több és vastagodó fátyolfelhő sodródik fölénk. Az északi területeken néhol előfordulhat zápor, késő délutántól pedig északnyugaton zivatar is. A délnyugati, nyugati szelet élénk, északkeleten erős lökések kísérhetik, a
Tényleg nagyon innovatív, ahogy a fideszesek „okosba” lenyúlják a közpénzeket és abból vállalkozásokat építenek maguknak. Az ötletek kincsestárára találhatunk e területen.
Kapósak a diákok a nyári munkákra, ezért akár 2000 forint feletti órabéreket is elérhetnek, ráadásul többnyire adómentesen. Sokan közülük most nyitják meg első bankszámlájukat is, amivel még kereshetnek is amellett, hogy szinte ingyen bankolnak.
A tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű támogatásáról szóló 74/2016. (XI. 29.) FM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján a juh- és kecskeágazat termelési hatékonyságának növelése érdekében az állattartó (kérelmező) a tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állítására vissza nem térítendő mezőgazdasági cs
Ha nem lesz jégverés, akkor hosszú évek után elégedettek lehetnek a kajszibarack termelők az idei terméssel. Minden gyümölcs korábban érik a megszokottnál, de ennek ellenére ez sem befolyásolja a kajszi érését, amelyből a közepesnél isjobb termés várható. Az igazi nagy ellenségnek számító fagy ebben az évben is jelen volt, de a jég még mindent borí
A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Budapest-Fővárosi Szervezete 2024. június 17-i indítással növényvédelmi alaptanfolyamot szervez, a II. forgalmi kategóriájú növényvédő szerek vásárlására és felhasználására jogosító engedély megszerzéséhez. Tájékoztatom, hogy ez az úgynevezett „80 órás” avagy „zöldkönyves” tanfolyam elvégzése szüks
Az egyre sűrűsödő nyári hőhullámok és az elszálló szállodaárak mellett változnak az utazási szokások Európában, a mediterrán tengerpartok és a népszerű városok helyett inkább a kevésbé frekventált célpontokat választják az utazók. Az idei nyáron óriási az érdeklődés az olyan nem szokványos nyaralócélpontok iránt, mint Brüsszel, München vagy Varsó,
Kellemetlenül ért véget olvasónk története, aki Budapesten futott bele egy méretes kátyúba: nem elég, hogy a gumiabroncsa kuka, és a felnit is javítani kell, a közútkezelő még kártérítést sem fizet. Indoklásuk szerint azért nem vállalják a felelősséget, mert az útszakaszon ki volt helyezve a veszélyre, úthibákre figyelmeztető tábla. A biztosítási s
A közepes termés ellenére nehéz a méz értékesítése: ez a harmadik olyan év, amikor a jó minőségű magyar méz nem kell a felvásárlóknak. Most a legkiválóbb minőséget keresik, de csak azért, hogy azt utána összekeverjék a kínaival. Azok a szerencsések, akik nem csak hordóban értékesítenek, hanem egy részét üvegben adják el a mézeiknek. Akik csak