Az elmúlt bő évtizedben a Magyar Madártani Egyesület Kisalföldi Csoportjának lelkes önkéntesei minden nyáron végeznek darumegfigyeléseket. Az ez évi fészkelési monitoring olyan sikerrel zárult, amire legutóbb 100 éve volt példa.
Boldi Munkácsy Mihály- és Kossuth-díjas szobrászművész és Incze Mózes Munkácsy Mihály-díjas festőművész állít ki közösen a szegedi Reök-ben. Együttműködésük nyomán különleges, a két ágazatot kölcsönhatásba hozó tárlat nyílik Rezonancia címen, amelyet július 13-ától tekinthet meg a közönség.
A nehéz-tehergépjárművek hétvégi korlátozása július 13-án (szombaton) 15 órától július 14-én (vasárnap) 22 óráig lett volna érvényben. A kamionstopot a kiemelkedően magas hőmérséklet miatt az éjszakai időszakban szombat 22 óra és vasárnap reggel 6 óra között felfüggesztik – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM). A felforrósodott veze
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 429,97 pontos, 0,6 százalékos emelkedéssel, 71 941,67 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek azt mondta: kedvező vol
Az Ohmatdit kijevi gyermekkórház elleni csapás után egy orosz pilóta felvette a kapcsolatot az ukrán katonai hírszerzéssel, és olyan adatokat adott át, amelyek lehetővé tették Oroszország nehézbombázó légi hadosztálya több mint harminc parancsnokának azonosítását - közölték a hírszerzésnél az Ukrajinszka Pravda hírportállal.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 393,56 forintról 393,92 forintra erősödött 18 órakor, napközben 392,39 forint és 394,89 forint között mozgott. A frank jegyzése a reggeli 403,84 forintról 405
A Compound Finance és a Celer fejlesztői szerint a weboldalaik adathalász oldalakra irányítják a látogatókat, amelyek ellophatják a felhasználók pénzét. Mindeközben a mögöttes protokollok érintetlenek és biztonságban maradtak. Adathalász támadás érte a Compound Finance és a Celer oldalait Csütörtökön feltörték a Compound Finance decentralizált pénz
A meghirdetett mennyiségnél 43,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 73,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csökkenő átlaghozamok mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
A Ferrari és Lamborghini tulajdonosok ingyenesen kereshetnek jövedelmet autójukkal. A Dreamcars megváltoztatja azt a gondolatot, hogy ezek a drága autók elérhetetlenek. Ez a platform lehetőséget kínál arra, hogy passzív jövedelemre tehess szert olyan luxusautókból, mint a Ferrari és a Lamborghini. Szeretnéd tudni, hogyan? Mit csinál a Dreamcars? A
A nap sugaraiból kinyerhető energia hasznosítása forradalmasította az energiaipart. Ez az egyik legtisztább energiaforrás, a segítségével óriási lépést tehet az emberiség a fenntarthatóság és környezettudatosság felé. A pénzügyi vonatkozása szintén nem elhanyagolható, hiszen egy kiépített napelemes rendszerrel tulajdonképpen nullára szoríthatóak a
Az Around the Track-ben az Nbc riportere, Kim Coon és szakértő vendége szállítja a legfrissebb híreket és az aktuális futamok elemzéseit. Közvetlenül utána kezdődik a Nascar heti elemzőműsora – az Inside the Race-ben a legnevesebb amerikai szakértők technikai és versenystratégiai aspektusból értékelik a lezajlott futamokat. Mindkét műsort magyar
A légi közlekedésben tapasztalható folyamatos fennakadások miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke, Rigó Csaba Balázs figyelemfelhívást küldött több, Magyarországon működő diszkont-légitársaság vezetőjének. A Wizz Air, a Ryanair és az EasyJet is a címzettek között szerepel - írja az Index.
2024 első félévében a PC piac jelentős átalakuláson ment keresztül, amit a technológiai újítások és a globális gazdasági környezet egyaránt befolyásoltak.
Digitalizáció, online marketing, jelen kell lenni és aktívnak az interneten – mantrák, amiket újra és újra hallunk napjainkban. Vitatkozni ezzel nem is érdemes. Az offline kampányok kora azonban nem hogy nem járt le, hanem szinte másodvirágzását éli, ami részben annak is köszönhető, hogy kezd különlegességnek számítani egy-egy kreatív, egyedi szóró
Kanadai szakértő árulta el, pontosan hány hónapot vagy akár évet faraghat le életünkből az alkoholfogyasztás. A közhiedemmel ellentétben pedig már egy kevés ital is drasztikus lehet.
Az ágazat szereplői pozitívnak érzékelték a helyzetüket – derül ki a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének a Gki Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb felméréséből.
Egyhangúlag döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) éves jelentésének elfogadásáról a felügyelőbizottság - közölte az MNB csütörtökön az MTI-vel a szerdán kiadott jelentésről szóló sajtóhírekre reagálva.
Csütörtökön kiadta az ENSZ a legfrissebb prognózisát arra vonatkozóan, hogy hogyan alakul a Föld lakossága a jövőben. Az előrejelzés szerint 2084-ben tetőzhet a lélekszám, mintegy 10,3 milliárd fővel.
Magyarország Kormánya hivatalosan is kinyilvánította szándékát az elektronikus fuvarlevélre vonatkozó nemzetközi egyezményhez való csatlakozáshoz. A hazai logisztikai szolgáltatók, szállítmányozók és közúti fuvarozók lelkesen üdvözlik a magyar kormánynak az e-CMR hazai bevezetése érdekében tett határozott lépéseit.
Akár itthon vagy turistaként külföldön, de a nyári időszakban sokkal többen mozdulnak ki otthonról, mint a hidegebb hónapokban, és ahol sok ember van, ott bizony megjelennek a zsebtolvajok is.
Nagyszerű hír: sok neves elemző úgy véli, hogy a jelenlegi visszaesés csak átmeneti, és a piac stabilizálódni fog, ahogy feldolgozza a Mt. Gox coinok beáramlását. Amint a piac alkalmazkodik, két coin azonnal kiemelkedik. A Solana (SOL) és a Toncoin (TON) készen áll a helyreállásra és a fejlődésre, erős alapjaik és növekvő elfogadásuk által támogatv