Egy olyan befektetésről álmodozol, amelynek hála akár már jövőre nyugdíjba mehetsz? Igenis lehetséges s a megoldás a kriptopiacon keresendő. A szektor jelenleg nyugalmas és a következő nagy hullámra keszül, amely során a most még szunnyadó altcoinok az egekbe törhetnek. Ennek fényében ideje minél hamarabb beruházni a megfelelő eszközökbe. Az alábbi
A Google ingyenesen elérhetővé teszi az ún. Dark Web Reportot. A felhasználók számára ez azt fogja jelenteni, hogy hamarosan megtudhatod, hol szivárogtak ki a személyes adataid az interneten. A Google Dark Web Report eddig csak a Google One fiókért fizető ügyfelek számára volt elérhető. E hónap végétől kezdve azonban a Google bárki számára ingyenes
Energiahatékonysági, környezetvédelmi és károsanyagkibocsátás-csökkentési intézkedéseket finanszíroz, valamint napelempark és biomassza-erőmű építését tervezi a Vajda-Papír cégcsoport a kormány Gyármentő Programjában elnyert, több mint 10 milliárd forintos támogatásból a következő években - közölte az Mti megkeresésére a Vajda-Papír ügyvezető igazg
Az NMHH Médiatanácsa július 9-i ülésén vizsgálatot indított a TV2 Play streamingszolgáltatással szemben, és megújították a Csaba Rádió médiaszolgáltatási jogosultságát. Az RTL és a Netflix korhatári besorolásait vizsgálta. Egyikük elvérzett.
A MicroStrategy, amely a bitcoin legnagyobb vállalati tulajdonosa, csütörtökön bejelentette, hogy részvényeit 10 az 1 arányban fogja felaprózni. A vállalat célja ezzel a lépéssel az, hogy részvényeit elérhetőbbé tegye mind a befektetők, mind pedig a munkavállalók számára - számolt be a CNBC.
Az áruházlánc 44 üzletében 132 darab innovatív digitális kijelzőt helyez üzembe az eladáshelyi reklámok hatékonysága és a vásárlói élmény növelése érdekében. A Tesco június 21-én, a kiskereskedelmi ügyféladatokat elemző dunnhumby-val közösen tartott első Tesco Media Supplier Forumon mutatta be továbbfejlesztett magyarországi kiskereskedelmi rekláme
A Budai Egészségközpont nagyívű fejlesztésbe kezdett, hogy 2027-re átadhassa új kórházát. Azt ígérik, az építkezés alatt arra fognak törekedni, hogy várólistáik ne növekedjenek.
A Magyar Ásványolaj Szövetség elnöke, egyszersmind a Mol csoportszintű fogyasztói szolgáltatásainak ügyvezető igazgatója egyeztetett az üzemanyagárakról a nemzetgazdasági tárcával. A szakember szerint a szervezet sosem tett ígéretet a kormánynak a hazai üzemanyagáraknak a környező országok árszabásához viszonyított szinten tartásáról.
Az elektromos járműipari ágazatban széleskörű bírálatot váltott ki mind európai, mind kínai vállalatok részéről az Európai Bizottság csütörtökön bejelentett döntése a Kínában gyártott elektromos járművek imporvámjának megemeléséről.
Pillanatnyilag 90-95 százalékos állapotban van a Lidl üzletének építése az agglomerációs településen, ahol azonban az épület felhúzásával nem ér véget a beruházás.
Annak ellenére, hogy a fogyasztók és a feldolgozóipar részéről is lenne igény a bogyós gyümölcsökre, a hazai termesztés az elmúlt évtizedekben igencsak háttérbe szorult.
A csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó irányelv a munkáltató nyugdíjba vonulása esetén is alkalmazandó – mondta ki friss ítéletében az Európai Bíróság.
A British Petrol előrejelzése szerint jövőre tetőzhet a világ globális olajkereslete, mivel a szél- és napenergia fokozatosan fogja átvenni az olaj helyét a következő években, a földgázról való lemondás azonban jóval nehezebb feladat lesz a világ számára - írja a HVG.
A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV Zrt.) közleménye szerint több pesti vármegyei településen lokálisan nyomásesés vagy átmeneti vízhiány alakulhat ki - írta a 24.hu.
Már az álláshirdetéseknél taktikázni kezdenek a munkáltatók, hogy leszorítsák a munkavállalók bérét. Az amerikai vállalatok egyre ritkábban követelnek meg előképzettséget vagy munkatapasztalatot a toborzáskor, ami sokaknak jelent egyszerűbb munkába állást, de egyben csökkentheti is a fizetéseket. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a bérek sok
Az Európai Unió külső határainak legtöbbjén emelkedett a migrációs beáramlás az idei első félévben, különösen a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteken, a Fehéroroszországgal közös határszakaszon és Földközi-tenger keleti medencéjében - közölte az EU határ- és partvédelmi ügynöksége, a Frontex.
A napenergia közösségi hasznosításának terjedését segítő projekt indul Budapesten európai uniós támogatással – közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.
A napenergia közösségi hasznosításának terjedését segítő projekt indul Budapesten európai uniós támogatással - közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.
A mesterséges intelligenciát (AI) manapság már mindenki ismeri és korunk digitalizációjának mozgatórugójaként is emlegetik. Az Osztrák Statisztikai Hivatal felmérése szerint az ausztriai vállalatok tizenegy százaléka alkalmaz mesterséges intelligenciát üzleti tevékenysége során. Az AI népszerűségében rejlő potenciált pedig Bécs is felismerte és pén
Az altcoinok piacán vegyes hangulat uralkodik, amelyet a kormányzati fejlemények, a technológiai fejlődés és az általánosabb gazdasági körülmények befolyásolnak. Egy nemrégiben készült felmérésből kiderül, hogy a válaszadók közel fele “bikás” vagy “kevésbé bikás” a kilátásokat illetően. Körülbelül egynegyedük bizonytalan. A felmérés kiemeli, hogy a
Az Ensz FAO pénteki jelentése szerint nem változott júniusban az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója, mivel a növényi olajok, a cukor és a tejtermékek nemzetközi jegyzésének növekedése ellensúlyozta a gabonafélék árcsökkenését.
Rendkívül volatilis éven vannak túl a Bitcoin-kereskedők az elmúlt 12 hónapban. A tavaly nyáron tapasztalt oldalazást követően októbertől felrobbant a kriptovaluta-piac, a januárban jóváhagyott azonnali Bitcoin ETF-eknek köszönhetően pedig az eszköz történetében először sikerült történelmi csúcsot dönteni közvetlenül a felezés előtt. Az ezt követő
Állami és privát ellátásra is alkalmas kórházat épít a Budai Egészségközpont a Királyhágó utcai telephelyén, miközben tovább folyik a mozgásszervi, gerincbetegek gyógyítása.
A nyugat-magyarországi régió egyik legmeghatározóbb élelmiszeripari vállalta, az idén 111 éves Pápai Hús Kft. sonkái, a Hungarikum pályázat eredményének köszönhetően bekerültek a Magyar Értéktárba - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
Az amerikai papírgyártók figyelmeztetik az Európai Uniót, hogy az új, a fakitermelés nyomon követését előíró szabályozás komoly zavarokat okozhat a 3,5 milliárd dolláros kereskedelemben és áremelkedést eredményezhet a pelenkák, egészségügyi betétek és egyéb higiéniai termékek esetében.
A valóságot és a virtuális valóságot ötvöző interaktív élmények mára elérhetőek, és egyre inkább mindennapjaink és üzletmenetünk részévé válnak. Bár az iparági elfogadása még folyamatban van, a technológiai óriások már milliárdokat fektettek be a metaverzumba, ami garantálja, hogy a közeljövőben kiemelt szerepet kapjon a technológia. A Deloitte Qua
A kormány a rendkívüli kihívások ellenére, a háborús időkben is fenntartja a rezsicsökkentést. Továbbra is a magyar családok jutnak a legolcsóbban földgázhoz és áramhoz az Európai Unióban. A kiszámíthatóbb, tervezhetőbb rezsiköltségek érdekében az MVM az Energiaügyi Minisztériummal együttműködésben áprilistól bevezette a naparányos számlázási rends
Aki személyesen ismeri, az tudja róla, hogy rendkívül agilis, nagy munkabírású ember, aki ha valamit csinál, akkor azt teljes maximalizmussal teszi. Nagyinterjú Győrffy Balázzsal.
Jelentős, két számjegyű növekedés látható az utasbiztosításoknál az idén - közölte a K&H. A pénzintézet az egy évvel korábbinál 11 százalékkal több szerződést kötött január és június közepe között. Egyre többen a mobilbankon keresztül biztosítják az utazásukat, hiszen az idén eddig a kötések 37 százaléka történt okostelefonon, szemben a tavalyi 28
A K&H kkv bizalmi index kutatás második negyedéves eredményei alapján a hazai vállalkozások hangulata -11 ponttal maradt a negatív tartományban. A visszafogott várakozások azonban csak a 300 millió forint árbevétel alatti cégekre jellemzők, az ennél nagyobb bevételű vállalkozások ismét pozitívan látják az előttük álló egy évet. A teljes szektor
Stagnálást mutat a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtökön a honlapján.
A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása július 13-án (szombaton) 15 órától július 14-én (vasárnap) 22 óráig lett volna érvényben, azonban a kamionstopot a kiemelkedően magas hőmérséklet miatt az éjszakai időszakban szombat 22 óra és vasárnap reggel 6 óra között felfüggesztik - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) csütör