Az elemzők szerint a Trump elleni merénylet súlyosan befolyásolhatja a demokratikus választási kilátásokat az Egyesült Államokban. Tina Fordham, a Fordham Global Foresight alapítója és Ian Bremmer, az Eurasia Group elnöke egyaránt aggodalmukat fejezték ki a növekvő társadalmi instabilitás miatt. A gazdasági szakértők úgy vélik, hogy az incidens Tru
Már lehet jelentkezni a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és projektpartnerei által ötödik alkalommal meghirdetett gyepes élőhelyek értékeinek, jellemző növény- és állatfajainak bemutatását, népszerűsítését célzó fotópályázatra.
Kezdő kertészeknek és kisgyermekes családoknak sokszor ajánlják az uborka ültetését. Hogy miért? Mert az uborka ültetése, gondozása kevés szaktudást igényel, viszont nagyon nagy sikerélményt okoz, így azok is szerencsével járhatnak vele, akik korábban sosem gondoztak veteményest.
Összesen 200 milliárd forint keretösszeggel, két új pályázati felhívás jelent meg az állattartó gazdaságok fejlesztéseinek támogatására a 2027-ig tartó Kap Stratégiai Terv keretei között.
A 2024. június 24. és július 7. közötti időszak zivataros napjainak bemutatása a generátorok bekapcsolása és a meteorológia helyzet szempontjából. A június 24. és július 7. közötti időszak első hetében meglehetősen változékony volt az időjárás, még többször fordultak elő záporok, zivatarok, felhőszakadások az országban. Nagy területi változékonyság
Az Apple elhárította az Európai Bizottság súlyos bírságait azzal, hogy beleegyezett, harmadik felek számára is elérhetővé teszi az NFC technológiáját. Ezt megelőzően az Európai Bizottság az Apple éves forgalmának 10 százalékát lengette be bírságként. Elhúzódó trösztellenes NFC ügy Az ügy még 2022-ben kezdődött, amikor az Európai Bizottság kijelente
Megdöbbenésének adott hangot vasárnap Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, miután helyi idő szerint szombaton egy merénylő egy kampánygyűlésen megsebesítette Donald Trump korábbi amerikai elnököt.
A kriptopiac jelenleg nyugodt, mintha a vihar előtti csend lenne a közelgő bikapiac előtt. Az altcoinok – ezek a kevésbé ismert digitális valuták – még mindig alacsony árakon vannak, ami felkelti a figyelmet a tapasztalt kereskedők körében. Ebben a stabil időszakban jelek utalnak egy “altseason” közeledtére, amikor az altcoinok drámai értéknövekedé
A Gabonatermesztők Országos Szövetségének kezdeményezésére az idei szezonban szükséghelyzeti engedélyt kapott boszkalid és piraklostrobin hatóanyag-tartalmú gombaölő szer légi kijuttatásra napraforgó és szója kultúrákban 2024. június 21-től 2024. július 21-ig. A sok csapadék és magas páratartalom a magas hőmérséklettel párosulva kitűnő fertőzési kö
Nagy választékkal várja a vidéki diákokat a fővárosi albérletpiac. Ám az OTP Ingatlanpont régióvezetője szerint a bérlőknek számolniuk kell az árnövekedéssel, ami a legolcsóbb lakások esetében akár a tíz-húsz százalékot is elérheti. Aki pedig most hosszasan válogat, az könnyen kiszorulhat valamelyik, az iskolájától már távoli külső kerületbe.
A nyári diákmunka-vállalás egyik fő motivációi közé tartozik a fesztiválozásra gyűjtés, ugyanakkor a diákok zöme még mindig részben a szüleikre támaszkodik.
A cégvezérek fizetése gyakran a vállalat pénzügyi teljesítményéhez kapcsolódik, amelyet a részvényárfolyamok mozgásával és az osztalékfizetéssel mérnek.
Általában derült vagy fátyolfelhős idő várható, de átmenetileg – főként az északkeleti és nyugati harmadban – lehetnek erősen gomolyfelhős tájak is. Elszórtan – hajnalra egyre kevesebb helyen – fordulhat elő zápor, zivatar, melyeket erős vagy viharos széllökések kísérhetnek. A zivatarokat leszámítva mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjs
Európa nyugati felén kísérleti programok indultak annak kiderítésére, be lehetne-e vezetni a négynapos munkahetet vagy az annak megfelelő munkaidő-csökkentést. A csehek nem akarnak lemaradni.
Romániában a lakott településeket megközelítő medvék elaltatását vagy kilövését javasolja Mircea Fechet. A tárcavezető a Bucsecs-hegységben történt halálos medvetámadás nyomán bejelentette, hogy növelik az idei évre szóló kvótát.
Különleges kertet hozott létre a Budapest Bike Maffia: a 2400 négyzetméteres, budapesti farm fő célja a létminimum alatt élő, jórészt hajléktalan emberek megsegítése, így a kertben megtermelt zöldségekkel elsősorban az utcára szorult embereket, míg a gyümölcsökkel gyermekotthonokat támogatnak.
A BlastUP által bejelentett airdrop-kampány során 30 millió dollár értékben kerül BLASTUP szétosztásra. A kampány a július 24-re tervezett TGE előtt kerül megvalósításra. A BLASTUP az egyik legígéretesebb projekt, a token árfolyama pedig várhatóan 40%-kal emelkedhet a DEX-listázások után. Az ingyenes tokenek kizárólag a Booster pontok birtokosai sz
Elfoglalták az orosz fegyveres erők a donyecki régióban lévő Urozsajne települést, miközben hatból négy frontszakaszon előrenyomultak, valamint 12 rohamot és ellenrohamot visszavertek Ukrajnában az elmúlt nap folyamán - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
Legkevesebb 197 európai és amerikai felhasználóhoz vezetett el az a nemzetközi nyomozás, mely gyermekek szexuális bántalmazását élőben közvetítő csatornák felszámolására irányult számos európai országban, valamint a Fülöp-szigeteken. Az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol közleménye szerint Ausztria, Belgiu
Európának közös stratégiára és szabályozásra van szüksége az űrkutatás terén - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) űrkutatásért felelős miniszteri biztosa szombaton az Országházban.
Szinte naponta érkeznek hírek 30-40 órás repülőjárat késésekről, repülőtereken veszteglő, tanácstalan nyaralókról, és olyan paródiába illő jelenetekről, mint amikor az egyszer már a repülőgépen ülő utasokat leszállítják, majd a tényleges indulásnál a reptéren felejtik. Azt hittük, hogy a Covid utáni időszak repülőtéri káoszait, amit a hirtelen felp
A 2019. július és 2021. június között babaváró hitelt igénylő házaspárok jó hírt kaptak: számukra hosszabb idő áll rendelkezésre a baba érkezésére. Hány család érintett, illetve pénzügyileg hogyan hat rájuk a lehetőség? Ha mégsem jön a baba, érdemes lehet esetleg előtörleszteniük a hitelüket? A Bankmonitor szakértői megvizsgálták a szóba jöhető leh
Szálloda üzemeltetése során felmerült a kérdés: mi a szabályszerű módja a kereskedőtől beszerzett, és a vendég szobájába előre bekészített ital (ásványvíz, üdítőital) számlán feltüntetett DRS-díjának (50 forint/palack) megfizetése esetén a visszaváltási díjjal kapcsolatos változások érvényesítésének. A kérdésre Tüske Zsuzsanna vámszakértő és Gyüre
A fordított kötvényhozam, vagy a hozamgörbe invertálása, az az állapot, amikor a rövid lejáratú kötvények hozama magasabb, mint a hosszú lejáratú kötvényeké. Normális esetben a hosszabb lejáratú kötvények magasabb hozammal rendelkeznek a befektetők általi lekötés időtartama miatti kompenzáció miatt. Azonban, amikor a rövid lejáratú kötvények hozama
Bár előbb-utóbb emberi beavatkozás nélkül mindenképp eltűnne, a magyar tengertől még jó ideig nem kell búcsút vennünk. Viszont a vízállás a közeljövőben egyre többször lehet alacsony.
A kiberbűnözők egyre több támadást intéznek a vállalatok ellen, és egyre szofisztikáltabb módszerekkel próbálnak betörni a rendszereikbe. A cégek, illetve a számukra biztonsági szolgáltatásokat kínáló szervezetek tehát folyamatosan növekvő számú és változatosságú kihívással néznek szembe a kibertérben. Egy friss felmérés szerint a mesterséges intel
Az egyesült államokbeli Wisconsin-Madison Egyetemének mérnökei olyan, viszonylag olcsón előállítható érzékelőket fejlesztettek ki, amelyek lehetővé teszik a nitrát valós idejű, folyamatos monitorozását a talajban.
A kínai bankszektor teljes körű válsággal néz szembe. Csupán egy hét alatt 40 bank tűnt el, amelyek nagyobb intézményekbe olvadtak be. Mi történik? A héten a Jiangxi Bank of China is csődbe ment, ami tovább fokozta a válságot. Kína kisebb bankjai rossz hitelekkel és a folyamatban lévő ingatlanválságnak való kitettséggel küszködnek. Ez pedig egyre n