Növekvő forgalom mellett minimálisan emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX, mégis pénteken 72 940,89 ponton történelmi csúcson zárt, 0,95 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
A Niveus Consulting Group felmérést készített a magyarországi kkv szektorban azon vállalkozásoknál, ahol az elmúlt esztendőkben generációváltásra került sor, és a cégvezetést nem közvetlenül rokoni kapcsolaton keresztül vették át. A felmérés alapján a magyarországi kis- és középvállalkozásoknál az elmúlt esztendőkben az éves forgalom közel negyedét
A kulturális, ipari és pénzügyi központként működő Bukarest 2022-ben csatlakozott az Ebrd Green Cities programjához, hogy a Zöld Város Akcióterv révén megbirkózzanak az éghajlati és környezeti kihívásokkal és zöldítő beruházásokat indítsanak el.
A CrowdStrike amerikai kiberbiztonsági cég szoftverfrissítésével összefüggő globális informatikai hiba közel 8,5 millió Microsoft-eszközt érintett - közölte a Microsoft amerikai technológiai óriásvállalat.
A kriptopiac nyugodt a várva várt bikapiac előtt. Az altcoinok továbbra is vonzó belépési pontokon állnak, de már mutatják a felfelé irányuló lendület jeleit, és bármelyik pillanatban robbanhatnak. Ez a cikk bemutatja a legértékesebb kriptovalutákat, amelyeket a digitális kor új olajának neveznek. Az olvasók megtudhatják, mely coinok érhetnek el le
Visszatért a volatilitás, nagyot bukott a Brent olaj jegyzése pénteken. Vajon ez Magyarországon is az üzemanyagárak drasztikus csökkenését jelentheti? Az olaj árfolyamának esése jelentősen befolyásolja az üzemanyagárakat, míg a forint erősödése a dollárral szemben még kedvezőbb feltételeket teremt a magyarországi kutakon. Mivel a héten mindkét tény
A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a munkaerőpiacról közöl adatokat, a Pénzügyminisztérium (PM) a büdzsé júniusi részletes adatait teszi közzé.
Félévente több mint 4 millió forintba kerül a legdrágább egyetemi képzés Magyarországon, a repülőmérnöki alapdiploma megszerzéséhez így összesen 30 millió forintot kell kifizetnie 7 félév alatt annak, aki ebbe az irányba szeretne tovább tanulni - írja a VG.
A kontinensnyi szigetországban 2023-ban, 3,63 Mrd euró (5,9 Mrd AD) volt a teljes mezőgéppiaci forgalom, amely 5 %-os növekedést mutat az előző évhez képest, annak ellenére, hogy a traktoreladások jelentős mértékben 25 %-kal csökkentek.
A kriptopiac jelenleg nyugodt, előkészítve a terepet egy várható bikapiac számára. Az altcoinok vonzó belépési pontokat kínálnak, folyamatosan lendületet nyerve és robbanásszerű növekedésre készen. Ezek között a digitális eszközök között a Layer 2 alapú kriptovaluták különösen figyelemre méltóak, mivel megoldásokat kínálnak a skálázhatóság és a tra
Július 19-én megnyitotta kapuit a 33. Művészetek Völgye Fesztivál, amely egészen július 28-ig koncertekkel, színházi és irodalmi előadásokkal, sok-sok tánccal, alkotó- és gyerekprogrammal tölti meg Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörögd udvarait.
Egy új kutatás szerint a brit gyermekek étrendjének kétharmadát ultrafeldolgozott élelmiszerek teszik ki. Az ilyen típusú ételek magas zsírtartalmuk, só- és cukoradalékaik miatt növelhetik az elhízás és a szívbetegségek kockázatát. Az ultrafeldolgozott élelmiszerek hatása Az ultrafeldolgozott élelmiszerek közé tartozik többek között a jégkrém, a fe
Megújult a Theodora Kékkúti természetes ásványvíz, amely a termék előnyeinek hangsúlyozásával ezentúl modernebb, egyben letisztultabb arculattal várja az egészségtudatos fogyasztókat a boltok polcain. A név új, de az érték örök: a Theodora Calcia egyediségét az eredendően gazdag kalciumtartalma adja, amely a felnőttek számára ajánlott napi bevitel
A nagy teljesítményű autókkal gyakrabban okoznak kárt másoknak, és ezek értéke is nagyobb – derül ki a Bank360.hu friss káradatok alapján készült elemzéséből. A kötelező biztosítások számához képest csökkent a károk gyakorisága, amiben a legtöbbet futó trolik, kamionok és csuklós buszok az éllovasok. Bár a hírek tele vannak közlekedési balesetekk
Sorozatgyártásra alkalmas, 1 MW teljesítményű zöld hidrogént előállító vízelektrolizáló berendezést fejleszt a Szegedi Tudományegyetem (Szte) és a Ganzair Kompresszortechnika Kft. egy uniós támogatással megvalósuló, 1,246 milliárd forint költségvetésű projekt keretében - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.
A kertészeti ágazatban is növekszik az érdeklődés az innovációk iránt. A júniusban megrendezett GreenTech Amsterdam kertészeti háttéripari kiállításon ismét csúcstechnológiai megoldásokat láthattak az érdeklődők.
A regnáló amerikai elnök kiszáll a választási kampányból arra hivatkozva, hogy ez a pártja és az ország érdeke is. Napokon belül kifejti majd döntése hátterét a nemzetnek, ígérte. Kamala Harris alelnököt biztosította a támogatásáról.
Bejelentette visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke az X-en, és ezzel pontot tett az elnökválasztási kampányt kísérő kálváriájának végére – írja a 24.hu. A döntést bejelentő levélben kifejti, hogy habár készült a második ciklusára, a pártja és hazája érdekeit az szolgálja, ha hátralép, és innentől kizárólag az el
Véget ért a pandémiás szünet: a következő 20 évben a légi forgalom és a repülőgépek száma megduplázódik. Ezt jósolja az Airbus és az amerikai versenytárs, a Boeing. Az amerikai Boeing repülőgépgyártó és európai riválisa, az Airbus arra számít, hogy az új repülőgépek iránti igény óriási mértékben megnövekszik, ami biztos üzleti bázist jelentene szám
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedése az előzetes becsléssel összhangban 3,0 százalékra, 2021 júliusa óta a legalacsonyabbra csökkent júniusban az előző havi 3,3 százalékot követően – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) végleges adataiból. Az osztrák statisztikai hivatal közleménye szerint a
Havi 1,1 millió hordó olaj nem érkezik meg. Ez súlyos árrobbanáshoz és hiányhoz vezethet. A kérdés, mennyi idő alatt oldható meg az ukrán–magyar olajválság.
Elfoglalták az orosz fegyveres erők a luhanszki régióban lévő Rozivka és a Harkiv megyei Piscsane Nizsne települést, és hatból négy frontszakaszon nyomultak előre az elmúlt nap folyamán Ukrajnában, miközben 15 rohamot és ellenrohamot vertek vissza - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
Joe Biden elnök vasárnap közölte, hogy kiszáll a 2024-es elnökválasztási versenyből, ami a modern amerikai politikában példátlan manőver. Az elnök döntése szétrobbantja az elnökválasztási versenyt kevesebb mint négy hónappal a választások napja előtt. Rendkívüli kérdéseket és kihívásokat állít a Demokrata Párt elé, amelynek most az új elnökjelölt ö
A tavalyi mélypont után az idei első fél évben látványos növekedést produkált a budapesti újlakás-piac. Éves alapon az új kínálat 90%-kal, a forgalom pedig bő kétszeresére bővült –derül ki az OTP legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből.
Több mint 1200 járatot töröltek vasárnap az Egyesült Államokon belül, oda vagy onnan kifelé, a FlightAware.com adatkövető szerint a pénteki globális kiberkiesés nyomán. Az élen a Delta Air Lines és a United Airlines vezető légitársaságok állnak az élen a járattörléseik számával - számolt be a Reuters magyar idő szerint vasárnap késő este.
Ismét megrendezik augusztus 8-10. között az Alba Regia Feszt jazzfesztivált, amely Székesfehérvár belvárosában két színpadon, ingyenes koncertekkel várja a jazz, pop, funky és világzene kedvelőit.