A tallinni székhelyű fintech vállalat, a Mifundo, 2,5 millió eurós támogatást szerzett az Európai Innovációs Tanács (European Innovation Council, EIC) acelerator programjában. Ezzel első fintechként részesült teljes finanszírozásban a kezdeményezés keretében. A Mifundo egy mesterséges intelligencián alapuló adatplatformot fejlesztő vállalat, amely
A gazdag országokat azért szokták ostorozni, hogy magas fogyasztásukkal jelentősen hozzájárulnak káros anyagok kibocsátásához, ám nem ez az egyetlen „bűnük” ezen a téren.
Az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló „Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport újabb kommunikációs anyagában az AVEC által megrendelt, a „European Chicken Commitment” kezdeményezés költségeiről és az Európai Unió baromfihús-előállítási rendszerére gyakorolt gazdasági és környezet
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint júliusban sem az üzleti szféra, sem a lakosság kilátásai nem változtak érdemben júniushoz képest. A GKI konjunktúraindexe hibahatáron belül, 1 ponttal csökkent. A cégek foglalkoztatási szándékai nem sokat változtak. Áremelési terveik viszont érdemben csökkentek, s ezzel nyo
2024. július 3-án, a középszintű szóbeli vizsgákkal sikeresen és eredményesen zárult a május-júniusi vizsgaidőszak: több mint 3 000 bizottság előtt mintegy 112 000-en tettek érettségi vizsgát. Az Oktatási Hivatal közzétette az összesített eredményeket, amelyek alapján látható: az érettségizők idén is az elmúlt évek átlagának megfelelően teljesített
A nyári szünetben sem unatkozhatnak a csatorna nézői, ugyanis a Minimax számos újdonsággal kedveskedik kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Középpontban a család és a mindennapok sava-borsa – megszámlálhatatlan humorral átszőve. Visszatér a képernyőkre a Croodék családfája és a Lego Friends: A következő fejezet a legújabb részekkel, de két vadonatúj so
Magyar Péter és a Tisza Párt többi EP-képviselője is közzétette vagyonnyilatkozatát. Most az európai parlamentes fizetésén kívül nincs más bevétele, de az állami cégeknél korábban szépen keresett. Mi történt? Magyar Péternek le kellett adnia a vagyonnyilatkozatát, miután a júniusi választáson EP-mandátumhoz jutott és most már európai parlamenti kép
A hét elején óvatos kereskedést látunk a tőzsdéken, a befektetők kivárnak a holnapi Fed-kamatdöntés, valamint a héten érkező nagyobb vállalati gyorsjelentések (Microsoft, Apple) előtt. Ázsiában ma vegyes mozgásokat láttunk a tőzsdéken, Európában pedig enyhe pozitív hangulat figyelhető meg. A magyar tőzsde alulteljesítő a mai kereskedésben, miután r
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elkészítette a FAO által közzétett, a „Biológiai sokféleség az élelmezés és a mezőgazdaság szolgálatában” című infografika magyar nyelvű fordítását, mely informatív és szemléletes anyag felhívja a figyelmet az állati, a növényi, az erdészeti, az akvakultúrális genetikai erőforrások, valamint a mikoorganizmusok és ger
A hét eddig nem alakult jól a forint számára, 393-ig gyengült hétfőn az euróval szemben. Ma fontos adatok jönnek, kezdve a magyar GDP-vel, ezek kilengéseket okoznhatnak a magyar deviza jegyzésében is.
A kórházaknál történt júniusi adósságrendezés miatt a hatodik hónap végére 79,9 milliárd forintra mérséklődött a költségvetési intézmények tartozásállománya, de az elmúlt tíz év átlagához képest ez még mindig nagyon magas – írja a Magyar Államkincstár félév végi adataira hivatkozva a Népszava.
Áprilisról májusra három kiskereskedelmi multinál is nagyobb létszámmozgások történtek. A Sparnál 408, a Tescónál 286 fővel dolgoznak kevesebben, miközben a Lidl 143 fővel növelte alkalmazottainak számát - derül ki a HR Portál és az Opten céginformációs szolgáltató Létszámtrendek összeállításából.
Az iparági keresletet továbbra is visszafogottság jellemzi, ennek eredményeként a bevételek csökkenéséről számolt be a Masterplast a második negyedévre, azonban az EBITDA szintjén ismét nyereséget tudott termelni, és a menedzsment bizakodó az év második felével kapcsolatban - derül ki a ma reggel közzétett gyorsjelentésből.
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2024 II. negyedévében a nyers adatok szerint 1,5%-kal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,3%-kal haladta meg az előző év azonos időszaki értéket.
Hiába adott életjelet magáról a magyar gazdaság az első negyedévben, a másodikra elfogyott a lendület: a KSH adatai szerint negyedéves viszonylatban 2023 eleje után ismét csökkent a hazai kibocsátás.
Negyedéves összehasonlításban 0,2 százalékal mérsélődött a hazai GDP, bár a tavalyi, recessziós évhez képest 1,5 százalékos a bővülés. Az ipar rosszabb teljesítménye, a gyengébb külső konjunktúra miatt az export visszafogottsága, és az uniós források hiánya látszik az adatokon.
A második negyedévben a magyar gazdaság negyedéves alapon 0,2 százalékkal zsugorodott. Az éves összevetésben számolt GDP-bővülés (a kiigazítatlan adatok szerint) 1,5 százalékos volt. Előzetesen a Portfolio által megkérdezett elemzők arra számítottak, hogy az előző negyedévhez képest 0,5 százalékos, a tavalyi második negyedévhez képest pedig 2,3 szá
Egy amerikai bíró döntése értelmében a Wells Fargo perrel néz szembe egy olyan ügy miatt, amelyben azt állítják, becsapta a részvényeseket azzal, hogy a sokszínűség iránti elkötelezettségét hirdette, miközben olyan nem fehér és női jelentkezőkkel folytatott színlelt állásinterjúkat, akiket nem is tervezett felvenni - írja a Reuters.
Folytathatja az erősödést a Richter kedden, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) más nagy kibocsátóinál egyelőre nem látszik határozott irány - írtaelőrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Bár a Bitcoin 2024 esemény már véget ért, az elmúlt három napban több deepfake Elon Musk „duplázd meg a pénzed” átverés terjedt a YouTube-on. Az ál-élő közvetítések, amelyek hivatalos Bitcoin 2024 közvetítésnek álcázták magukat, gyanútlan felhasználókat csaptak be és loptak kriptovalutákat tőlük. Egy ilyen videó több mint 28 000 dollár értékű bitco
Franciaország gazdasága a vártnál nagyobb mértékben, 0,3%-kal nőtt a második negyedévben, amihez hozzájárult a belföldi kereslet enyhe növekedése és a külkereskedelem pozitív hozzájárulása - derült ki az INSEE statisztikai hivatal kedden közzétett előzetes adataiból.
Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2024 második negyedévében a nyers adatok szerint 1,5 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki értéket. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyens
Magyarország közelmúltbeli döntése, hogy enyhíti az orosz látogatókra vonatkozó vízumkorlátozásokat heves ellenkezést váltott ki az Európai Unióban, és az Európai Parlament legnagyobb politikai pártja, az Európai Néppárt (EPP) sürgős ellenintézkedéseket sürget. Manfred Weber, a szövetség elnöke arra figyelmeztetett, hogy a lépés "komoly nemzetbizto
Az iPhone felhasználók számára is elérhetővé vált a harmadik féltől származó, alternatív alkalmazásbolt, ami eddig nemcsak elérhetetlen volt, de számtalan tiltott kategóriát is magával hozott.
A női 100 méteres mellúszás vasárnapi előfutamai során volt egy vicces pillanat, amikor egy véletlenszerűen kiválasztott, színes fürdőnadrágot viselő férfi az ötödik előfutam késése közepette beugrott a medencébe a rajtrácsról, hogy visszaszerezzen egy kóbor úszósapkát a Párizsi Olimpia úszás számai közepette. Az ismeretlen férfi hősiesen a felszín
Az ACG Pro-t választotta Magyarország egyik legnagyobb HR szolgáltatója, a WHC Csoport teljeskörű PR kommunikációs feladatainak ellátására.A WHC egy többkörös, meghívásos tender keretén belül választotta ki ACG Pro-t a cégcsoport PR kommunikációs és stratégiaalkotási folyamataira. A közös munka június elején vette kezdetét.„Nagyon gyorsan megtalált
Az újabb adósságrendezésen után is 79,9 milliárd forintra rúg a költségvetési intézmények lejárt és kifizetetlen adóssága, a pénzzel elsősorban cégeknek, beszállítóknak tartoznak.