Folytathatja az erősödést a Richter kedden, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) más nagy kibocsátóinál egyelőre nem látszik határozott irány - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Tájékoztatjuk a juhtartókat, hogy Görögország után Romániában is sorozatosan jelentik kiskérődzők pestisének megállapításait az ország Fekete-tengerrel határos megyéiben. (jelenleg 6 db kitörés az ADIS rendszeren – Constanca, Tulcea megyék). A tájékoztatás szerint az (EU) 2020/687 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet szerinti intézkedések
A Kubota egy új benzines változattal bővíti a nullfordulókörös fűnyírók kínálatát, melyet nagyobb alvázzal építettek és meghaladja a jelenlegi Z1, illetve Z2 modellek méreteit.
A szervezők szeptember elején ugyanolyan nagy hatású négyesfogathajtó-világbajnokságot akarnak rendezni Szilvásváradon, mint amilyen negyven évvel ezelőtti volt.
Folytathatja az erősödést a Richter kedden, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) más nagy kibocsátóinál egyelőre nem látszik határozott irány - írta előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Az elemzők által várt 523 millió eurónál jóval magasabb, 661 millió eurós nyereséget ért el a második negyedévben a Raiffeisen Bank International, ami 14%-kal felülmúlja az egy évvel korábbit. Az orosz leánybank ennek még mindig több mint a felét hozta, hiszen 379 millió eurót termelt, miközben a magyar leánybank 80 millió euróval zárta a negyedéve
Azt hihetnénk, hogy a kukoricafőzés egyszerű: csak vízbe tesszük a kukoricacsöveket és megfőzzük, akár a tésztát. A valóság azonban távol áll ettől. Az igazi, ízes főtt kukorica ugyanis ennél sokkal körülményesebben készül.
Mikor jön el a pillanat, amikor már nem lehet a változásokat figyelmen kívül hagyva ugyanazt, ugyanúgy, ugyanazokkal az eszközökkel csinálni? – teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember, izgalmas paleontológiai és immunológiai párhuzamokat vonva a MÁV home office-től, és a Magyar Telekom négynapos munkahéttől való visszatáncolása kapcsán.
Egyre nagyobb szorítóban vannak az európai nyílt végű ingatlanalapok a befektetők visszaváltásai miatt, olyannyira, hogy sok esetben már piaci áron alul kell kényszerértékesíteniük ingatlanokat a portfóliókból – írja a Bloomberg.
A költségvetési intézmények jelentős adósságokat halmoztak fel a kifizetetlen számlák miatt, ami komoly problémát okoz a cégeknek és beszállítóknak - írja a Népszava.
Az európai kormányok utolsó reménysugara a tőkepiaci unió (CMU) terv, amelynek célja, hogy a kontinensen jelenleg bankszámlákon tartott 10 000 milliárd eurónyi megtakarítást felszabadítsák és a tőzsdén fektessék be, ezzel ösztönözve a gazdasági növekedést. A CMU középpontjában az áll, hogy integrált és hatékony tőkepiacot hozzanak létre, amely megk
Robbanásszerűen terjed az 50 forintos betéti díjas italos palackok és dobozok visszaváltása, ami azt mutatja, hogy a magyarok nagyon gyorsan ráálltak az újdonságra. Gondok azért vannak.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből az derül ki, hogy júniusban számottevő emelkedés volt tapasztalható az idegenforgalmi szálláshelyek forgalmában.
Mikor jön el a pillanat, amikor már nem lehet a változásokat figyelmen kívül hagyva ugyanazt, ugyanúgy, ugyanazokkal az eszközökkel csinálni? – teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember, izgalmas paleontológiai és immunológiai párhuzamokat vonva a MÁV home office-tól, és a Magyar Telekom négynapos munkahéttől való visszatáncolása kapcsán.
A hazai közepes és nagyvállalatok az Ai alkalmazása terén némileg lemaradtak a világtendenciáktól – derül ki a K&H innovációs index kutatásából. "A hátrány nem behozhatatlan, de az Ai alkalmazása nagyobb figyelmet érdemel, már csak azért is, mert a technológia bevezetése a teljes vállalati működés újragondolását igényli" – jelentette ki Németh Balá
Alulmúlta a várakozásokat a gazdaság . A második negyedévben negyedéves alapon 0,2 százalékkal zsugorodott. Itt a friss GDP-adatok. Mi történt? Az előző negyedévhez képest viszont a magyar gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal csökkent. Bár a bruttó hazai termék volumene az idei év II. negyedévében a nyers adatok szerint 1,5 százalékkal, a szezoná
Virágzik egy szubkultúra a nyolcadik kerület szívében, ahol egészen új értelmet adnak a közösségépítés fogalmának. A Turbina három éve üzemel, és tevékenysége egyszerre meríti ki egy kulturális tér és egy underground szórakozóhely fogalmát, amivel mára egy teljesen új szolgáltatási formát hoztak létre.
A hét elején óvatos kereskedést látunk a tőzsdéken, a befektetők kivárnak a holnapi Fed-kamatdöntés, valamint a héten érkező nagyobb vállalati gyorsjelentések (Microsoft, Apple) előtt. Ázsiában ma vegyes mozgásokat láttunk a tőzsdéken, Európában pedig enyhe pozitív hangulat figyelhető meg. A magyar tőzsde alulteljesítő a mai kereskedésben, miután r
Elindult kedden a pótfelvételi eljárás, idén is több mint nyolcezer állami ösztöndíjas helyet hirdettek meg az intézmények - közölte az Oktatási Hivatal.
2024 II. negyedévében a gazdaság teljesítménye 1,5 százalékkal meghaladta a 2023. II. negyedévit, míg az előző negyedévhez képest 0,2 százalékkal csökkent – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Mempool Bitcoin blokklánc explorer egy olyan off-chain szolgáltatást indított, amelynek célja, hogy segítsen a felhasználóknak a meg nem erősített tranzakciók felgyorsításában egy extra bányászdíj és szolgáltatási díj megfizetésével. A Mempool Accelerator névre keresztelt szolgáltatás „elakadt tranzakciókat fog megerősíteni egy out-of-band díj me
2024. második negyedévben az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint – 0,2 százalékkal csökkent a magyar gazdaság teljesítménye – jelentette a Ksh.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója az utóbbi két negyedéves jelentés során hangsúlyozta, hogy a befektetők csak akkor érthetik meg igazán a vállalatot, ha kipróbálják a Full Self-Driving (FSD) néven forgalmazott vezetéstámogató rendszert. Egy elemző készpénznek vette Musk szavait, de majdnem balesetet okozott az autóval, amikor kipróbálta a rendsze
A fenntarthatóság iránt elkötelezett vállalkozókra is reflektorfényt irányít az EY Az Év Üzletembere Program. A független bírálóbizottság első alkalommal osztja ki idén az EY Fenntarthatóságért Különdíjat, hogy kiemelje azokat, akik környezetbarát, társadalmilag hasznos és emberközpontú társaságok tulajdonosai és vezetői. „A fenntartható működés má
A mögöttünk álló hét első felében szórványosan még előfordultak jelentősebb záporok, foltokban-egy-egy felhőszakadás, de a hét második felében már csaknem országszerte száraz, egyre melegebb időjárás szárította a talajokat. Az aszály csaknem mindenhol fokozódott, és ez a folyamat folytatódik az előttünk álló napokban is. Záporok, zivatarok kialakul
Három hétig nem jelent meg a dolgozó a munkahelyén, a munkáltató nem érte el, így igazolatlan távollétet jelentet esetében. Köteles-e visszamenőleg elszámolni a betegszabadságot és a táppénz, amikor a munkavállaló bejelentés nélkül újra megjelenik a munkahelyen, és viszi az orvosi igazolást? – kérdezte olvasónk. Széles Imre tb-szakértő válaszolt.
Európa legnagyobb követeléskezelője, a svéd Intrum kötvénytulajdonosainak egy csoportja meg akarja akadályozni a svéd vállalat 5,4 milliárd eurós adósságának átstrukturálását - jelentette kedden a Financial Times meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.
Ebben az évben is megrendezik az Axiál és a Phylazonit nyári roadshow-ját, amely Mezőkeresztesen indult, és a program további három állomáson lesz elérhető.
2024 júniusában a turisztikai szálláshelyeken 1,8 millió vendég közel 4,2 millió vendégéjszakát töltött el, a szálláshelyek összes bruttó árbevétele 95 milliárd forint volt – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A szülőknek – és kimondottan a nőknek – számos társadalmi szerepben kell megfelelniük, amelyekhez gyakran egymásnak ellentmondó elvárások kapcsolódnak. A gyereknevelés feladatát elsősorban hozzájuk köti a közvélemény, ugyanakkor a társadalmi elvárások és gyakran gazdasági körülmények megkívánják, hogy a nők mielőbb munkába álljanak a szülést követő
Megállíthatatlan az olajkereslet növekedése a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) előrejelzése szerint. Az éghajlatváltozással kapcsolatos egyre drámaibb figyelmeztetések ellenére a globális kereslet az elmúlt néhány évben tovább nőtt, és ez a tendencia folytatódik.
Háromból csak két kis- és középvállalati üzleti döntéshozó fogalmaz meg az általa irányított vállalkozás számára jövőképet – állapítja meg a Kkv Tükör, az a kutatás, amelyet a MiniCRM végzett el annak érdekében, hogy kiderüljön: hogyan gondolkodnak a kkv-vezetők cégükről, annak értékéről, működéséről, jövőjéről. A felmérésből az is kiderül, hogy mi
A CashTag múlt heti adásában a felvételi ponthatárok kihirdetése kapcsán részletesen foglalkoztak a bérlés vagy vásárlás ősi dilemmájával, vagyis azzal a kérdéssel, hogy lakásvásárlással vagy -bérléssel járunk-e jobban anyagilag? A műsorban megszólaló hitelpiaci szakértő szerint a jelenlegi paraméterekből kiindulva még akkor is megérheti a vásárlás