Nekünk a Balaton címmel ezen a nyáron is programsorozatot indít a Budapest Bike Maffia. A civil szervezet immáron harmadik éve viszi el budapesti hajléktalanszállók és gyermekotthonok kertjébe a balatoni nyaralás legfontosabb kellékeit: medencét, lángost, fagyit, főtt kukoricát, dinnyét, napernyőt, nyugágyakat, na és persze mellé zenét és egyéb pro
Az elmúlt időszakban hatalmas nyomás nehezedik a kriptovaluta-piacra. A Bitcoin legutóbbi áresése sok befektetőt kiszórt, ugyanakkor a bikapiac előbb vagy utóbb, de megérkezik. Az altcoinok rendkívül kedvező belépési áron mozognak, számos projekt készen áll a parabolikus mozgásra. Míg a Bitcoin árfolyama akár 88 000 dollárig is emelkedhet, egyes al
A Magyar Víziközmű Szövetség évek óta örömmel csatlakozik a műanyagmentes július kihíváshoz, hiszen ez a kampány a műanyagmentes élet előnyeire és a környezettudatos viselkedésre hívja fel a figyelmet!
Az Európai Bizottság két, géntechnológiával módosított kukoricafajta élelmiszerként és takarmányként való felhasználását engedélyezte - közölte kedden a brüsszeli testület.
Idén zajlik a 8. nemzetközi, egyben 15. hazai országos fehérgólya-felmérés, amelyhez a lakosság segítségét is kéri a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
Több állam, köztük Németország, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság is jelentős mennyiségű, összesen körülbelül 17,8 milliárd dollárnyi bitcoint tart, derült ki az Arkham kriptoelemző cég adataiból. Az Egyesült Államok becslések szerint 12 milliárd dollárnyi bitcoinnal rendelkezik, aminek túlnyomó része a Silk Road-ügy után került a kormán
Annak ellenére, hogy a piac jelenleg visszaesésben van, a befektetők és a rajongók izgatottan várják a potenciális bikapiac érkezését. Az altcoinok különösen alacsony szinteken kereskednek, ami ideális lehetőséget teremt a robbanásszerű növekedésre. Az Ethereum ETF-ek esetleges jóváhagyása kiemelkedik mint egy kulcsfontosságú tényező, amely bizonyo
Július 1-jétől, a moratórium végétől csak visszaváltható csomagolásban forgalmazhatóak az italtermékek. A rendszer bevezetése óta a visszaváltások száma elérte a 10 milliót.
A mesterséges intelligencia jövőbemutató megoldásai jelentősen átalakítják a szakmákat, a vállalati középvezetők hatékonysága akár 40-50 százalékkal is javulhat. A KPMG Magyarország szakértői összefoglalták a jövő digitális irányait és azt, hogyan tudnak mindehhez a vállalatok sikeresen kapcsolódni.
Júniusban a DataHouse adatai szerint 8 492 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a leggyengébb havi forgalmat jelenti idén. Miközben a belföldi autók adásvétele az elmúlt hónapokban csúcsokat döntött, a használtautó-import területén továbbra is várat magára a fordulat: az első félév 9 ezres havi átlaga szinte pontosan megegyezik
A PancakeSwap decentralizált kriptotőzsde pénteken hozta nyilvánosságra, hogy 2 452 128 ZK tokent tervez szétosztani a közösségének egy airdropon keresztül. A bejelentés akkor érkezett, amikor a platform egy újabb mérföldköveket ünnepelt a ZKsync hálózaton. A jelenlegi árfolyamon az airdrop teljes értéke 367 000 dollár. A július 5-én 12:30-kor kezd
A fenntartható energiamegoldások fejlesztése érdekében "Low Carbon and New Energies" szervezetet hozott létre a Mol csoport a kutatás-termelés üzletágon belül; az új, zágrábi székhelyű szervezet tovább erősíti a vállalatot az alacsony szén-dioxid-kibocsátású iparági megoldások keresésében - tájékoztatta a Mol szerdán az MTI-t.
Három récefaj: a böjti réce, a kanalas réce és nyílfarkú réce lehet az év madara 2025-ben; a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) honlapján július 25-én délig várja a szavazatokat.
Az Otthonfelújítási program célja az energiahatékonyság. Azok a családok, amelyek 1990 előtt épült házuknál igénybe veszik a programot és energiahatékonysági beruházást hajtanak végre, kifejezetten pozitív hatással számolhatnak hosszú távon a rezsiköltségeknél és növelhetik a ház értékét is - emelte ki a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hé
Féléves moratórium után, július 1-jétől csak visszaváltható csomagolásban értékesíthetők az italok. Az új rendszer bevezetése óta a MOHU REpont rendszerben több mint 10 millió petpalackot, alumíniumdobozt és üveget vettek vissza.
Az egész európai légteret érintik a késések, nemcsak Budapestet - mondta a Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese szombaton az M1 aktuális csatornán.
Országszerte több mint száz, fővároson kívüli helyszínen létesülhet új nyilvános e-töltőállomás egy tervezetten augusztusban megnyíló, 28 milliárd forintos támogatási lehetőség jóvoltából. A társadalmi egyeztetésre induló program a napelemmel és energiatárolóval felszerelt modern töltőpontok telepítését is ösztönzi - jelentette be az MTI-hez kedden
Mi történik, ha elfáradunk úszás közben? El lehet tévedni az útvonalon? Hogyan kerül át a csomagunk az indulási pontról az érkezőre? Hogyan léphetünk kapcsolatba szeretteinkkel, ha a mobilunkat az úszás előtt a túlsó parton hagytunk? Július 20-án 42. alkalommal rendezik meg a LIDL Balaton-átúszást, amellyel kapcsolatban - főleg az első alkalommal i
Töretlen népszerűséggel keresik a megfizethető és kiszámítható fenntartási költségekkel rendelkező házgyári lakásokat a fővárosban. A panelekért fizetett négyzetméterár a 2023-as átlagnál 9%-kal lett magasabb, így idén már 765 ezer Ft/m2-es áron, átlagosan 41 millió forintba került egy élhető, 53 négyzetméteres panel vásárlása. A legnépszerűbb lakó
Madis Muller, az Európai Központi Bank Kormányzótanácsának tagja szombaton Toosikannuban arra figyelmeztetett, hogy óvatosnak kell lenni a további monetáris lazítással kapcsolatban a júniusi kamatvágást követően - számolt be a Bloomberg.
Idén is a második legrosszabb besorolást kapta Magyarország a munkavállalói jogok érvényesülése terén a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetségtől (ITUC), amely öt kategóriába sorolja a világ országait. 2021 óta így továbbra is azon országcsoportban szerepel hazánk, ahol a munkavállalói jogok megsértését rendszerszintűnek minősíti az ITUC.
A GLS csoport felvásárolta a webáruházi raktárlogisztikai szolgáltatást nyújtó iLogistic vállalatot. Az akvizíció lehetővé teszi a GLS számára, hogy Magyarországon belül és azon kívül úgynevezett fulfilment szolgáltatást kínáljon ügyfeleinek. A GLS célja ugyanis az volt a felvásárlással, hogy bővítse tevékenységi körét és lehetőségeit, a kiszerveze
Magyar ingatlantulajdonosoknak nyújt vissza nem térítendő fűtéskorszerűsítési támogatást a Daikin Hungary Kft., a pályázati program teljes keretösszege 150 millió forint - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
Az E.ON Hungária csoport szakemberei mintegy 165 ezer okosmérő telepítését fejezték be június végén a Dunántúlon és Pest vármegyében, a készülékek részben családi otthonokba, egyéb ingatlanokba, részben ipari, vállalati létesítményekbe kerültek - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
Nigéria a világ egyik legnagyobb piacává vált az elmúlt években a kriptovaluták terén. A digitális eszközök használata és elfogadása gyorsan növekszik, annak ellenére, hogy a Nigériai Központi Bank számos korlátozást vezetett be az úttörő iparág eszközei ellen. Az ország CBDC-je és a pénzintézetek számára letiltott kriptovaluta-tranzakciók mellett
A fagyasztott zöldségeket gyakran a friss zöldségek megfizethető és kényelmes alternatívájának tekintik. Általában ugyanis nemcsak olcsóbbak és könnyebben elkészíthetők, hanem hosszabb ideig eltarthatók, és egész évben megvásárolhatók.
A csalók nem mennek szabadságra, sőt a vakáció során a gyerekeket is gyakrabban célba vehetik. Akár a közösségi médián keresztül, például egy híresség neve alatt futó hamis oldalon. Vagy éppen okostelefonos játéknak álcázott átveréssel. Ezért a gyerekeknél indokolt az óvatosság, különösen a bankolásba nemrég belekezdő fiataloknál. A K&H Vigyázz
Több mint 25 milliárd forint keretösszeggel új pályázati felhívás jelent meg az ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatására – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Az uniós ütemterv július elsejére 65 százalékos arányt ír elő a magyarországi tárolók töltöttségére, ezt azonban már májusra sikerült túlteljesíteni, a jelenleg több mint 5 milliárd köbméternyi készlet a teljes kapacitás 78 százalékát teszi ki - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn.
Lehetséges, hogy ismét évtizedes rekordot érnek el az idei viharszezon általokozott károk és az azokra kifizetett kártérítések. A MABISZ adatai szerint félidőben a számla jóval meghaladja a tavalyi négy hónap időarányos részét, pedig a tavalyi kárkifizetések szintén évtizedes rekordnak számítottak.