Tovább nőttek júniusban a lakbérek: az előző hónaphoz képest 1,9 százalékkal nőttek országosan és 1,6 százalékkal Budapesten – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből. Éves összevetésben országosan 10,3, Budapesten 9,9 százalékkal nőttek a júniusi lakbérek, a 2015. évi bázisidőszak duplájára emelkedtek.
A "Csodálatos hetes" már a múlté, eljött a "Szuper nyolcas" ideje a UBS elemzője szerint, miután frissítette globális részvénypiaci top pickjei listáját.
Ahogy közeledik az amerikai elnökválasztás, folyamatosan kerülnek elő a döntőnek tűnő kérdések, mint például a kriptovalutákhoz való hozzáállás egyik, illetve másik oldalról. Míg Joe Biden-t a kriptovaluták gyilkosának titulálják, addig Donald Trump és a republikánus kormányzat nyíltan felkarolta a digitális eszközöket, mellyel számos választót meg
Éves viszonylatban hatszázalékos, nem kirívó áremelkedést mért az Otthon Centrum a fővárosi új építésű lakások piacán, ahol az előző negyedévben is mindössze 1,9 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár. Ugyanakkor a külső, illetve a belvárosi és budai kerületek között már háromszoros az árkülönbség.
A Magyar Telekom ma esti közleményében bejelentette, hogy figyelembe véve, hogy a tervezett maximális részvény-visszavásárlási értéknek több mint 90 százaléka megvalósult 2024 júniusában, a társaság úgy döntött, hogy a részvény-visszavásárlás folytatását 2025 tavaszára időzíti.
Az első fél évben az Ukrhazvidobuvannya ukrán állami vállalat 8,8 százalékkal termelt ki több gázt, mint az előző év azonos időszakában, ami új rekordnak számít - közölte a cég.
2024. augusztus 1-től 13 százalékról 15 százalékra emelkedik a Gazdasági Versenyhivatal („GVH”) által kiszabható bírság összegének felső határa a háborús veszélyhelyzet ideje alatt. Az Oppenheim Ügyvédi Iroda szakértője foglalja össze a változásokat.
Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) júliusi plenáris ülésén Oliver Röpke EGSZB-elnök vitát tartott Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel, aki ismertette az EU Tanácsa magyar elnökségének fő prioritásait – írja közleményében a bizottság.
A korai kitavaszodásnak köszönhetően idén Kárpátalján a megszokottnál hamarabb kezdődött a dinnyeszezon. A fóliában nevelt görög- és sárgadinnyét a napokban már megízlelhettük.
A brit hatóságok egy férfi ellen indítottak eljárást, aki hamis dokumentumokkal próbálta igazolni, hogy őt, mint a bitcoin feltalálóját illetik meg az újítónak járó bizonyos jogok.
Történelmi csúcsra emelkedett az arany árfolyama a keddi kereskedésben, ahogy a befektetők a menedékeszközök felé fordultak az amerikai jegybankárok kommentárjait követően.
Az iráni titkosszolgálat álnéven működtetett internetes fiókkal beszervezett és feladatokat adott izraelieknek - jelentette a Sin Bet belbiztonsági szolgálat.
A bukaresti táblabíróság kedden hozott jogerős döntése szerint továbbra sem hagyhatja el Romániát Andrew Tate brit-amerikai állampolgárságú influenszer és testvére, Tristan, akiket egyebek mellett nemi erőszak és emberkereskedelem vádjával állított bírság elé a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT). Az ítélőtábla a vádhatóság
A JPMorgan Chase és a Wells Fargo jelentős adóssági problémákról számolt be. A JPMorgan Chase és a Wells Fargo, az Egyesült Államok két legnagyobb bankja, komoly hitelkártya-adóssági kihívásokkal nézhet szembe. A JPMorgan Chase több mint 500 millió dollár értékű rossz jelzálogadósággal küzd, annak ellenére, hogy a legutóbbi negyedévben 13,1 milliár
Időről időre felbukkannak a rendőrség nevében küldött hamis e-mailek - figyelmeztet a Police.hu-n az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálat.
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 391,53 forintról 391,99 forintra erősödött 18 órakor, napközben 390,53 forint és 393,03 forint között mozgott.
Irán készen áll újrakezdeni a párbeszédet Washingtonnal az atomprogramjával kapcsolatos új megállapodás kidolgozása érdekében - jelentette ki az amerikai Newsweek magazinban kedden megjelent interjújában az iráni külügyminiszter.
Gabriel Attal francia miniszterelnök és kormánya lemondását kedd este elfogadja Emmanuel Macron államfő, akinek pártja alulmaradt az előrehozott nemzetgyűlési választások július 7-i második fordulójában, de a leköszönő tárcavezetők a helyükön maradnak ügyvivő minőségben még néhány hétig, feltehetően a párizsi olimpiai játékok (július 26. - augusztu
A kínai médiában megjelenő hírek szerint a kínai autógyártó, a SAIC tárgyalásokat folytat a spanyol koránnyal gyár építéséről az országban, de versenyben van még Magyarország és Csehország is a gyárért. Az ügyhöz közel álló források szerint a SAIC szeptember végéig hozhatja meg döntését.
Az LG Electronics (LG) globális közösségimédia-kihívást indított, amely arra ösztönzi a felhasználókat, hogy osszanak meg a saját csatornáikon olyan tartalmakat, amik a mindennapokban optimizmusra, pozitív szemléletre adnak okot. A TikTok-on és Instagramon futó kihívás célja, hogy a közösségi médiafelületeken pozitívabb környezetet teremtsen azálta
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 435,78 pontos, 0,6 százalékos csökkenéssel 72 294,66 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A szerb kormány határozatot fogadott el, amely értelmében újra lehet indítani a brit-ausztrál Rio Tinto bányászati vállalat két évvel ezelőtt leállított lítiumbányászati projektjét a nyugat-balkáni országban - közölte a Szabad Európai Rádió balkáni irodája. A szerb alkotmánybíróság a múlt csütörtökön nyilvánította alkotmányellenesnek a belgrádi ko
Az inflációs adatok hűlése lehetőséget teremt a Federal Reserve (Fed) számára, hogy megfontolja a kamatcsökkentést, de az erős amerikai munkaerőpiac miatt nem szükséges sietni a döntéssel - mondta Pierre-Olivier Gourinchas, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető közgazdásza egy interjúban.
Az arany a hónap elején a kivételesen erős makrogazdasági környezet és a piaci hangulat hatására újból emelkedő árfolyamot kezdett tapasztalni. És olyan lendületbe került, hogy története legmagasabb záróárát is elérte. Aktuálisan az arany ára 2460 dollár körül mozog, míg az unciánkénti rekordára 2450 dolláron volt pár hónapja. Még július elején vol
Tizenötmillió rubel (mintegy 61 millió forint) jutalmat kapnak azok a katonák, akik elsőként lőnek le amerikai F-15-ös és F-16-os vadászgépet - közölte az orosz védelmi minisztérium.
Az idei GaboNAP nemcsak a gépbemutatókról szólt, hanem szakmai tapasztalatcserére is lehetőséget biztosított. A résztvevők között banki szakemberek és fiatal gazdák is voltak, akik megismerkedhettek az innovatív termelési módszerekkel.
A három balti ország, Észtország, Lettország és Litvánia kedden bejelentette, hogy jegyzékben közölte Oroszországgal és szövetségesével, Fehéroroszországgal, hogy 2025 februárjától leválnak a Szovjetunió idején létesített elektromos hálózatról.
A globális sétahajózási iparág dinamikus növekedés elé néz, hiszen az előrejelzések szerint 2028-ra 10%-kal több utast szállít majd, mint a 2023-as évben. Az idei évben az ágazat már meghaladta a járvány előtti szintet, amikor is 31,7 millió utast regisztráltak. Azonban nem minden útvonalon zökkenőmentes a helyzet, mivel egyes helyeken a túlzott tu
Időről időre felbukkannak a rendőrség nevében küldött hamis emailek - figyelmeztetett kedden az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálat a Police.hu-n.
Az elmúlt hetekben az Egyesült Államok titkosszolgálata olyan értesülésekethez jutott, miszerint irániak összeesküvést szőttek Donald Trump meggyilkolására. A CNN úgy tudja, hogy az információk komoly aggodalmat keltettek a nemzetbiztonsági szervek körében.
Lázár János törvényt módosítana az élelmiszeriparban, ami a hazai Fanta narancstartalma miatt került most előtérbe – szúrta ki a 444 az építési és közlekedési miniszter Facebook-posztja alapján.