2024. július 15. hétfő

júl. 15
7:18
"Így lesz Made in Hungaryből Invented in Hungary" - új munkahelyek a kutatás-fejlesztésben (HR Portál)
Fontos feladat a gazdaság dimenzióváltásának előmozdítása, a hozzáadott érték növelése, de ehhez a kutatás-fejlesztési kapacitások bővítésére van szükség, márpedig a kormány célja, hogy hazánk ezen a téren is Európa vezető országai közé kerüljön - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
júl. 15
7:18
A felhőtechnológia több mint hétbillió forintos GDP-növekedést hozhat Magyarországnak (ProfitLine)
A felhőszolgáltatásokat használó magyar vállalatok egy alkalmazottra jutó éves bevétele közel 2,4 millió forinttal magasabb, mint az ilyen szolgáltatásokat nem használó versenytársaiké. A közelmúltban megjelent "Felhőtechnológiák Magyarországon: Gazdasági hatástanulmány" című, a Deloitte által az Ivsz számára az Amazon Web Services-szel (AWS) partn
júl. 15
7:18
A Magyar Telekom ellenállhatatlannak tűnik még a mostani magasságokban is (vg.hu)
Az OTP és a Richter folytathatja a kitörést.
júl. 15
7:18
Egy milliárdos napelemes cég kalandos története és bukása taszári reptérrel, ukrán háborúval, újpesti focival (Telex)
A bajai Optimum Solar kezdeti sikerei után már napelemmel fedett volna le földeket, sőt egy időben a taszári reptér egy részét is. Kaptak pénzt az MNB-től, a tulajdonos még az Újpest FC megvásárlásához is letett foglalót, majd elbukta a pénzt. A cég még bizakodik az életképes részek megmentésében, de a környezet nem lát sok reménye a túlélésre.
júl. 15
7:24
Hogyan fogyasszuk a sóskát egészségünk megóvása érdekében? (Agroinform)
Fogyasszuk rendszeresen, hiszen rengeteg jótékony hatása van, de néhány dologra nem árt odafigyelni.
júl. 15
7:27
Ennyi éves a világ legidősebb fája, amelynek titokban tartják az élőhelyét (Agrofórum)
A világ legidősebb élőlénye, a Matuzsálem-fa óvatos becslések szerint is megközelítőleg 4800 éves.
júl. 15
7:30
Fellépett a Szigeten, jövőre a Carnegie Hallban játszik, saját fesztivált szervez. Egy csodabogár magyar zongorista (Forbes)
Tizenévesen volt az első szóló koncertje. Pár éve fellépett a Szigeten. Megnyert egy sor nemzetközi versenyt. Idén májusban a Zeneakadémián játszott, jövőre a New York-i Carnegie Hallban lesz koncertje.
júl. 15
7:48
Óvatosan mocorgott hétfőn reggel a forint (vg.hu)
Felemásan oldalazott a vezető részvényéhez képest a magyar fizetőeszköz.
júl. 15
7:51
Éttermi szoftverek: a maximum a minimum (Mínuszos)
A Falatozz.hu friss kutatása alapján egy korszerű, informatikai megoldás és az abból következő új lehetőségek akár megkétszerezhetik egy egység bevételét. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatszolgáltatás bevezetése óta a legkisebbek kivételével mára minden étterem, kifőzde, vendéglátóhely rendelkezik valamiféle szoftverrel. A g
júl. 15
7:54
Így áll most a forint az euróhoz, svájci frankhoz és a dollárhoz képest (Adózóna)
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 15
7:54
Egy amerikai szenátor beismerte az orosz szankciók már a dollárt is fenyegetik (BitcoinBázis)
Az amerikai szenátor arra figyelmeztetett, hogy a szankciók fenyegetik a dollár globális dominanciáját. Janet Yellen, az Egyesült Államok pénzügyminisztere az amerikai dollár potenciális hanyatlását vetítette előre. Ez pedig annak köszönhető, hogy az ország külpolitikájában gyakran alkalmaz szankciókat. A képviselőház pénzügyi bizottságának nyilatk
júl. 15
7:54
Elindult a MOL tiszaújvárosi műanyaghulladék kémiai újrahasznosító üzemének tervezése (Helló Sajtó!)
Műanyagok kémiai újrahasznosítása területén jelentett be együttműködést a MOL-csoport és a globális folyamattechnológiával és értékorientált energetikai megoldásokkal foglalkozó Lummus Technology. A partnerség részeként megkezdődött az első Lummus Advanced Waste Plastic Recycling üzem tervezési szakasza.
júl. 15
8:00
Gulyás Gergely: a közszolgálatban dolgozók munkája határozza meg a polgárok közérzetét (HR Portál)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) végzett hallgatók munkája is hozzájárul ahhoz, hogy az államot az itt élő polgárok hazájuknak tekintsék - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar 2024-ben végzett hallgatóinak oklevélátadó ünnepségén pénteken Budapesten.
júl. 15
8:06
Kitalálja, melyik párt hívei nyaralnak leginkább? (Azenpenzem)
A magyarok csaknem 70 százaléka nem jut el pihenni idén legalább egy hétre – állapította meg egy friss felmérés. Érdekesség, hogy a kutatók a különböző pártok szavazóinak körében is megvizsgálták, hányan tudnak akár többször is utazni, külföldre is eljutni. Meghökkentően nagyok a különbségek.
júl. 15
8:12
Baleset miatt más útvonalon jár a 6-os villamos (vg.hu)
a 6-os villamos nem érinti a Budafoki út-Karinthy Frigyes út és a Móricz Zsigmond körtér megállót.
júl. 15
8:14
A merényletkísérlet ellenére Donald Trump megérkezett Milwaukee-ba a republikánus kongresszusra (vg.hu)
Nem halasztja el a kampányát a meglőtt Donald Trump.
júl. 15
8:15
Hatalmas tömeg lesz a Balatonnál (MMonline)
Tíz nappal a 42. Lidl Balaton-átúszás előtt meghaladta a 10 ezret a nevezők száma. A résztvevők biztonsága érdekében idén is létszámlimitet húztak a szervezők, a SUP-os induló helyek már mind elkeltek, és igyekeznie kell annak is, aki úszóként még szeretne jelentkezni a nyár legnépesebb szabadidős sportrendezvényére. A tervek szerint jövő szombaton
júl. 15
8:18
Vegyes forintmozgás reggel (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 15
8:18
Ne csodálkozzunk, ha a horvát tengerparton is Fülöp-szigeteki vendégmunkásokkal találkozunk (vg.hu)
Az előrejelzések szerint Horvátországban az év végéig több mint 200 ezer külföldi foglalkoztatására irányuló kérelem érkezhet a hatóságokhoz.
júl. 15
8:24
3 ok, amiért óriási mértékben fog drágulni a kávé (Agroinform)
Megdőlt a kávé világpiaci árrekordja, és további drágulás várható.
júl. 15
8:27
Kiszáradt a levendula? Így menthetjük meg (Agrofórum)
A kiszáradt levendula gyakran az elégtelen öntözés, a nem megfelelő talaj, vagy a túlzott napfény miatt válik problémássá. Szerencsére az ilyen állapotba került növények megmenthetőek, ha még időben és megfelelően gondoskodunk róluk.
júl. 15
8:30
Merre indul a forint a héten? (Portfolio)
A múlt hét második felében erősödést láttunk a forintban, a hetet 392 környékén kezdi a magyar deviza az euróval szemben. Kis gyengülést látunk eddig, a héten várható események akár nagyobb elmozdulásokat is hozhatnak.
júl. 15
8:30
Behúzta a kéziféket a kínai gazdaság (vg.hu)
A GDP-növekedés üteme elmaradt az elemzők által várttól.
júl. 15
8:30
Tetszése szerint díszítheti kozmetikumait az új adagolóval (Transpack)
Az adagolás során díszíthetőek az egyedi megjelenés érdekében a kozmetikai termékek
júl. 15
8:30
Furcsa vita bontakozik ki a baromfiipar terjeszkedése miatt (Agrárágazat)
A rohamosan fejlődő lengyel mezőgazdaság egyik erőssége a baromfiipar – ami néha túl sok is a lengyel lakosságnak…
júl. 15
8:30
2024. július 15. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
júl. 15
8:30
Keddtől már csak kötelező biztosítással használhatók az e-rollerek (Digital Hungary)
Holnaptól mintegy 50 ezer e-rollerrel már csak kötelező biztosítással lehet közlekedni a hazai utakon. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (Fbamsz) arra hívja fel a figyelmet, hogy a jármű vezetőjének közúti ellenőrzés során be kell tudnia mutatni a biztosításról szóló igazolást, de bérlés esetén is a használónak kell meggyőző
júl. 15
8:36
Mire számíthatunk a tőzsdéken? (Portfolio)
Gazdasági információk tekintetében ma érkezik a kiskereskedelmi adat Németországból, ezen kívül az eurózóna iparának teljesítményére érdemes még figyelni. Ezeken felül elsősorban a begyorsuló második negyedéves gyorsjelentési szezonra figyelhetnek a befektetők, ma teszi közzé számait például a BlackRock. Az ázsiai tőzsdéken inkább rossz volt a hang
júl. 15
8:38
Közlekedők, figyelem: holnap élesedik az új kötelező biztosítás! (Portfolio)
Holnaptól mintegy 50 ezer e-rollerrel már csak kötelező biztosítással lehet közlekedni a hazai utakon. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) arra hívta fel a figyelmet, hogy a jármű vezetőjének közúti ellenőrzés során be kell tudnia mutatni a biztosításról szóló igazolást, de bérlés esetén is a használónak kell meggyőző
júl. 15
8:42
Gyengüléssel kezdi a hetet a forint (Portfolio)
A múlt hét második felében erősödést láttunk a forintban, a hetet 392 környékén kezdte a magyar deviza az euróval szemben. Gyengülést látunk eddig, a héten várható események akár nagyobb elmozdulásokat is hozhatnak.
júl. 15
8:42
Tudja, hová kell mennie, ha rovart akar enni? (vg.hu)
Szingapúrban is étlapra kerültek az ízeltlábúak.
júl. 15
8:48
Két számjegyű pluszban a magyar épületek (Menedzsment Fórum)
Éves szinten nőtt, havi összevetésben viszont csökkent az építőipari termelés májusban.
júl. 15
8:48
Féloldalas bővülés a magyar építőiparban (Privátbankár)
Több mint 7 százalékkal nőtt az építőipari termelés májusban az egy évvel korábbihoz képest.
júl. 15
8:48
Folytatódik a cikk-cakk a magyar építőiparban (Portfolio)
Az áprilisi felpattanás után májusban csökkent az építőipar termelése havi alapon. A konszolidáció nem meglepő, hiszen az előző hónapban hatalmas volt az ugrás.
júl. 15
8:48
Kevesebb az új szerződés, de a tavaly májusit meghaladó a teljesítmény (vg.hu)
Az első öt hónap mérlege 6,1 százalékos bővülés.
júl. 15
8:48
Galéria – ilyen egy igazi spanyol fiesta Berlinben (Forbes)
A spanyol labdarúgó-válogatott a németországi Európa-bajnokságon százszázalékos teljesítményt nyújtva diadalmaskodott.
júl. 15
8:54
Nyári tanártoborzás: a kereslet magasabb a hirdetések számánál (HR Portál)
A tanévzárást követően eddig mintegy 3600 álláshirdetést tettek közzé a tankerületi központok a Népszava információi szerint.
júl. 15
8:54
Új hét, új esély a forintnak: gyengüléssel kezdett az euró (Pénzcentrum)
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése hét órakor 392,36 forintra erősödött a péntek esti 392,22 forintról, a dolláré 359,72 forintról 360,18 forintra emelkedett, a svájci franké ugyanakkor 402,26 forintról 402,01 forintra gyeng
júl. 15
8:54
Mit tesznek a növényeinkkel a kabócák? (Agroinform)
Milyen és mekkora kártétellel kell számolniuk a gazdáknak?
júl. 15
9:00
A magyarok nagy többsége nem jut el idén nyaralni (Portfolio)
A magyarok több mint kétharmada nem jut el idén hosszabb időre nyaralni – írja a Népszava a Publicus Intézet által készített felmérésre hivatkozva.
júl. 15
9:00
Továbbra is velünk marad a brutális hőség (vg.hu)
Hétfőn 35 és 40 fok között alakul a hőmérséklet.
júl. 15
9:00
Bizonytalanságok terhelik a jelent és a közeljövő kilátásait (Gyártástrend)
Jó fél évtized óta folyamatosan, s egyben fölöttébb figyelemre méltó mértékben romlik az osztrák gazdaság versenyképessége.
júl. 15
9:00
Az AI korszaka: új horizontok nyílnak a munkaerőpiacon (ICT Global)
A mesterséges intelligencia (MI) munkaerőpiacra és gazdasági növekedésre gyakorolt lehetséges hatásai körül még sok bizonytalan tényező van. Bár az MI-kutatás egyre növekvő innovációja növekvő termelékenység és új munkahelyek létrehozásának ígéretét hordozza magában, néhány szakértő aggodalommal vizslatja a lehetséges munkahelyvesztés és a növekvő
júl. 15
9:02
Történelmi esemény jöhet a Google-nél (Portfolio)
A Google előrehaladott tárgyalásokat folytat a Wiz kiberbiztonsági cég felvásárlásáról, az ügylet értéke elérheti a 23 milliárd dollárt, ezzel a tech-óriás történetének legnagyobb akvizíciója valósulna meg - jelentette vasárnap a The Wall Street Journal. Az ügyet ismerő források szerint az üzlet hamarosan létrejöhet, írta a Cnbc.
júl. 15
9:06
Tovább dübörög az OTP programja (Portfolio)
Pénteken tovább vásárolta saját részvényeit az OTP, ezúttal közel egymilliárd forint értékben.
júl. 15
9:08
Elszabadult a pokol a banki csalásoknál, törvénymódosítás jön ellenük augusztus 1-jével (Portfolio)
Augusztus 1-jével hatályba lép az online csalások elleni fellépés érdekében szükséges törvények és egyéb büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2024. évi XVIII. törvény. Az új jogszabállyal a kormány határozottan fel kíván lépni az elektronikus pénzforgalom területén bekövetkező csalásokkal szemben – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdaság
júl. 15
9:09
Mesés látványosság érkezik Budapestre (MMonline)
A Disney idén nyáron egy különleges műsorral örvendezteti meg a közönséget, kicsiket és nagyok egyaránt elrepítve egy kalandokkal, varázslattal és felejthetetlen hősökkel teli világába.A Disney meséket aligha kell bemutatni bárkinek, hiszen a világ egyik legismertebb és legkedveltebb történeteiről van szó. Olyan ikonikus alkotások fűződnek a nevéhe
júl. 15
9:12
Még akkor is dőlt a pénz Schadl Györgyhöz, amikor letartóztatásban volt (Menedzsment Fórum)
Schadl György, aki az igazságügyi minisztérium körül kirobbant korrupciós botrány főszereplőjeként vált ismertté akkor is százmilliókat keresett, amikor az ügy miatt éppen börtönben volt.
júl. 15
9:12
Tízezreket kaphat a számlájára, ha elégedett a bankjával (vg.hu)
Felpörögtek az ügyfélajánló programok a pénzintézeteknél.
júl. 15
9:18
Iránykereséssel indulhat a kereskedés (ProfitLine)
Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint, a BUX 191,4 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel 72 133,07 ponton zárt pénteken.

Keresés