4948 elsőhelyes jelentkezéssel a pszichológia idén a második legnépszerűbb képzés a felvételin emlékeztet az Eduline. A Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) szerint pedig friss diplomásként átlagosan bruttó 375 675 forintot kereshet az, aki elvégzi a szakot.
A pénzügyi tudatosság kialakítása és fenntartása fontos lépés a szülővé válás folyamatában. Ha már a terhesség alatt szeretnél pénzügyileg is felkészülni a gyermek érkezésére, néhány lépést érdemes fontolóra venned.
Az OROS napraforgó adaptereinek fejlesztése 1996-ban kezdődött, ami azt jelenti, hogy lassan három évtizedes tapasztalat áll a magyar gyártó termékei mögött. A kezdeti irány még teljesen más volt, mint a ma ismert OROS SUN típusok. Akkoriban az eszközök az UN, vagyis az „univerzális napraforgó adapter” nevet viselték, és a napjainkban megszokottól
Már Magyarországon is kapható a Huawei i-sorozatának legfrissebb tagja, a Huawei FreeBuds 6i vezeték nélküli fülhallgató. Az új modell az eddig inkább flagship kategóriára jellemző intelligens és dinamikus zajszűrő technológiával, hosszú, akár 35 órányi üzemidővel a negyvenezer forint körüli árkategóra egyik legjobb választása lehet.
A szúnyogok több megbetegedés és haláleset okozói, mint bármely más állat a Földön, és egyre nagyobb veszélyt jelentenek Európában és azon belül Magyarországon is. Egyre több invazív vérszívó bukkan fel Európában, növelve ezeknek az egzotikus betegségeknek a kockázatát. Az ázsiai tigrisszúnyog és az egyiptomi csípősszúnyog is megtelepedett már a ko
Miközben a Decatlhon évek óta stabilan nyereséges Magyarországon, addig a Hervisre igencsak rájár a rúd, a veszteségük 2023-ra jócskán 2 milliárd forint fölé duzzadt. A nagy vetélytárs Decatlhon viszont a bevételek csökkenésével is majdnem ugyanolyan profitrátát tudott felmutatni tavaly, mint az azt megelőző évben. Úgyhogy a magyarországi sportlánc
Járattörlés esetén a légiutasokat megilleti a vételár visszatérítése, ha nem tudnak elutazni vagy az átfoglalás az eredeti úti céljukra a legközelebbi járatra, esetleg egy olyan későbbi járatra, amely az utasnak is megfelel - közölte a Budapest Főváros Kormányhivatala.
Beköszöntött a nyár a hazai ingatlanpiacon. Júniusban 9323 ingatlan-adásvétel történt, ami az előző havinál 15 százalékkal kevesebb. Éves összevetésben viszont 13,4 százalékos bővülés. Közölte a saját adatain alapuló tranzakciószám-becslését a Duna House az MTI-vel. Az ingatlanközvetítő becslése szerint 61 646 adásvétellel zárult az első félév. Ez
A magyar társaság 150 millió dollárért megvenné az izraeli cég AMOS-17 műholdját, amit a Spacecom visszabérelne, s a 4iG a 150 millió dolláros vételárat kölcsönözné.
Összesen 780 ezer hibás tranzakció történt 2 milliárd forint értékben. A bankok az MNB útmutatásai alapján fizetnek, az Apple-lel ők számolnak el. Aki még nem kapta meg a pénzét, haladéktalanul keresse meg a bankját.
Az adatvédelemre koncentráló privát érmék, mint például a Monero, a Zcash, a Dash és a Verge, jelentős figyelmet kaptak a befektetők részéről az utóbbi időben. A hagyományos kriptovalutákhoz, mint például a Bitcoinhoz és az Ethereumhoz képest a privát érmék fokozottabb adatvédelmi és anonimitási jellemzőkkel bírnak. Az utóbbi időben a megnövekedett
Az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló „Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport újabb kommunikációs anyagában arról ad tájékoztatást, hogy a dán kormány bevezeti Európa első mezőgazdasági szén-dioxid adóját. A gazdálkodóknak 2030-tól 120 dán koronát (16 euró) kell fizetniük a kibo
Az olaj ára kedden továbbra is kéthavi csúcsa közelében mozog, miután a keresletnövekedés és az amerikai kamatcsökkentéssel kapcsolatos várakozások mellett egy közelgő hurrikán veszélye is növeli az aggodalmakat a piacon.
Levideózták Orbán Viktor miniszterelnök konvoját az ukrán fővárosban. A sajtó szerint az Orbán–Zelenszkij-találkozó előfeltétele volt az, hogy a kárpátaljai magyar kisebbségek jogainak kérdése megoldódjon.
Tavasszal a felmagzása miatt csak korán, fóliasátorban vagy síkfólia alatt termeszthető a kínai kel, de őszi szedésre július végétől augusztus elejéig szabadföldön vethető, illetve augusztus közepén ültethető is.
A dunaújvárosi acélműben nincs elég munka, így sokan egy műszakos munkarendre tértek át, másokat állásidőre küldtek. Ez érzékeny jövedelemkiesés a munkavállalóknak, tapasztalt acélosok pedig nem reménykednek benne, hogy a cég megtalálja a fenntartható működés kulcsát.
Országszerte több mint száz, fővároson kívüli helyszínen létesülhet új nyilvános e-töltőállomás egy tervezetten augusztusban megnyíló, 28 milliárd forintos támogatási lehetőség jóvoltából - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium. A társadalmi egyeztetésre induló program a napelemmel és energiatárolóval felszerelt modern töltőpontok telepítését i
Miután a múlt héten egy önálló bekezdésben mentette fel az összes uniós szankció alól a Paks II. projektet a 14. szankciós csomag, és amint a Portfolio-interjúban a vezérigazgató jelezte: további könnyítések is vannak, máris megszületett az első magyar beszállítói szerződés a szerkezetépítésre.
A címben feltett kérdés költői. Ebben a vitában senki sem vehetett részt, mert a vitára nyitva álló határidő lejártáig, június 30.-ig a nyugdíjreform lehetséges lépéseiről szóló vitát meg sem nyitották. Mint ismeretes, az Európai Bizottság által elfogadott magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) előirányozza a nyugdíjreformot - hív
Az Állami Számvevőszék közzétette a sajtótermékek által megküldött tájékoztatókat az idei önkormányzati választási, illetve az európai parlamenti képviselői választási kampányban megjelentetett politikai hirdetések adatairól. Az összesítésben 44 kiadvány beszámolói szerepelnek. Az ÁSZ által nyilvántartásba vett sajtótermékeknek a választási eljárás
Ebben az anyagban bemutatunk 3 praktikus eszközt, amit érdemes ismerned a kriptopénzek piacán! Azért érdemes ezeket megismerned, mert a segítségükkel sikeresebb befektetővá válhatsz! Ha végigolvasod, magabiztos tudást szerezhetsz a használatuk kapcsán! IntoTheBlock Első ránézésre ez az oldal egy “hagyományos” aggregátornak tűnik, a címoldal struktú
Az üzleti alapú szolgáltatás-finanszírozó egészségbiztosítási szerződéssel, illetve az ilyen biztosítási védelemmel rendelkezők száma elérte a 947 ezret tavaly, a biztosítás által fedezett egészségügyi ellátások költsége pedig alig 20 milliárd forintról csaknem 27 milliárd forintra nőtt egy év alatt - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz)
A legtöbb érintett Apple-ügyfél visszakapta azt a jogosulatlanul terhelt összeget, amelyet egy technikai hiba miatt emeltek le a számlájáról. Aki még nem kapta meg a hibás terhelés ellenértékét, jelezze panaszát a hitelintézeténél – javasolja mai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A magyar borászok ott vannak a nemzetközi szakmai élvonalban, Európában és világszerte ismertek, elismertek – hangsúlyozta az agrárminiszter a 43. Országos Borverseny (OBV) budapesti ünnepélyes eredményhirdetésén. Nagy István szerint az agráriumban a borásztársadalom az, amely az elmúlt évtizedekben megmutatta, hogy jó helyzetfelismeréssel és abból
A Renewable Music (Megújuló zene) elnevezésű projekt keretében a fenntarthatóság jegyében született műveket ad elő az UMZE Kamaraegyüttes augusztus 2-án a Magyar Zene Háza szabadtéri színpadán - közölte a zenekar az MTI-vel.
Kevesebb mellékhatás, hatékonyabb gyógyszerek: ebben segít a Természettudományi Kutatóközpont (TTK) kutatóinak felfedezése. Az új, jelátvitel-szelektív gyógyszerek a kevésbé korszerű hatóanyagokhoz képest jóval kevesebb mellékhatással rendelkeznek. A magyar és japán kutatók friss felfedezése abban segít, hogy ezek az újfajta mechanizmusú gyógyszere
A magyar borászok ott vannak a nemzetközi szakmai élvonalban, Európában és világszerte ismertek, elismertek – hangsúlyozta az agrárminiszter a 43. Országos Borverseny (OBV) budapesti ünnepélyes eredményhirdetésén. Nagy István szerint az agráriumban a borásztársadalom az, amely az elmúlt évtizedekben megmutatta, hogy jó helyzetfelismeréssel és abból
A kormány célja a gazdasági növekedés és a környezetvédelmi szempontok összehangolása, valamint az egészséges és élhető környezet biztosítása a fenntartható gazdasági fejlődés megvalósítása mellett. Ennek érdekében kiemelt hangsúlyt fektet azokra a programokra, amelyek a legkisebb kortól kezdve a természeti értékek szeretetére, tiszteletére tanítjá
Újabb reptéri problémákról számolt be az Utazómajom, a portál információi szerint a Wizz Air Lárnakára tartó járata 6 órás késéséssel indult el, de még így sem tudott minden utas felszállni a gépre, mivel a felszállás előtt nem sokkal megváltoztatták az indulás időpontját.
A Szupermenta program termékteszt összehasonlító vizsgálatában 27 gint elemeztek, ebből 3 nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak az élelmiszerminőségi jellemzők, vagy a címkéken szereplő jelölések alapján, ezért az érintett gyártókkal szemben hatósági eljárás indult, a bírságok kiszabása folyamatban van, amelyek együttes értéke megközelítőleg 5
A Niveus Consulting Group szerint a K+F pályázatokra rendelkezésre álló források akár már 2025-ben elfogyhatnak, ezért a cégeknek érdemes minél előbb pályázniuk az innovációs projektekre. A pályázatok iránti érdeklődés rendkívüli, ezt jelzi, hogy a „2024-1.1.1-KKV-FÓKUSZ” pályázatot hat nap alatt le kellett zárni, mert a támogatási igények kétszere
A kriptovaluta airdropok olyanok, mint a váratlan ajándékok a digitális világban, amelyek ingyenes tokeneket kínálnak a résztvevőknek. Mind a tapasztalt befektetők, mind az újoncok számára egyedülálló lehetőséget nyújtanak arra, hogy jutalmakat szerezzenek anélkül, hogy egy fillért is költenének. Képzeld el, hogy ingyenes tokeneket kapsz, amelyek é
Több mint 406 millió forintos uniós pályázati támogatásból fejlesztette gyártási kapacitását a fémmegmunkálással foglalkozó, szentgotthárdi székhelyű Rabacsa Metalltechnik Kft. - tájékoztatta a társaság ügyvezető igazgatója az MTI-t.
A várakozásoknak megfelelően enyhén csökkent az infláció az euróövezetben júniusban, a maginfláció is csökkent. A friss adat megerősíti a várakozást, hogy az infláció csökkenése lassú és rögös lesz, a friss adat még mindig az EKB célszintje felett van.