2024. július 2. kedd

júl. 2
11:18
Jelentős átrendeződést hozott az idei év a mobilszolgáltatások piacán (Növekedés)
Az idei év igen jelentős átrendeződést hozott a mobilszolgáltatások piacán. Az év eleji kisebb-nagyobb mértékű roamingadatkeret-emeléseket követően március elejétől mindegyik jelentős mobilszolgáltató inflációkövető díjkorrekciót vezetett be, majd alig egy-másfél hónapon belül sorra mindhárom szolgáltató teljesen megújította az előfizetéses mobilte
júl. 2
11:18
Rekordalacsony szinten az Ethereum-hálózati díjak (BitcoinBázis)
Az Ethereum hálózat gas díjai 2016 óta nem látott szintre csökkentek, köszönhetően a hálózati hatékonyság és skálázhatóság javulásának. Mindez annak ellenére, hogy a tranzakciós aktivitás továbbra is erős. Az alacsony díjak új korszakot jelentenek az Ethereum számára, amely most hatékonyabb és megfizethetőbb, mint valaha. A gas díjak szerepe az Eth
júl. 2
11:18
Kisvállalkozásokat segítő akciótervet hirdet meg a kormány szeptemberben (Telex)
Nagy Márton szerint az akcióterv kiterjed majd többek között a vállalkozói hitelek kérdéskörére, a befektetések támogatására és a finanszírozási költségek csökkentésére is.
júl. 2
11:21
Egymilliónál a szolgáltatás-finanszírozó egészségbiztosítással rendelkezők száma (TőzsdeFórum)
Az üzleti alapú szolgáltatás-finanszírozó egészségbiztosítási szerződéssel, illetve az ilyen biztosítási védelemmel rendelkezők száma elérte a 947 ezret tavaly. A biztosítás által fedezett egészségügyi ellátások költsége pedig alig 20 milliárd forintról csaknem 27 milliárd forintra nőtt egy év alatt. Közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz)
júl. 2
11:23
KSH: a GDP-arányos hiány 5,4 százalékos volt (TőzsdeFórum)
Az előzetes adatok szerint 1068 milliárd forint, a GDP 5,4 százaléka volt a kormányzati szektor 2024. első negyedéves hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 611 milliárd forinttal, GDP-arányosan 4,0 százalékponttal lett kedvezőbb – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kormányzati szektor bevétele 7952 milliá
júl. 2
11:24
Megugrottak a bolti lopások, milliárdokat buknak a német kiskereskedők (Portfolio)
Tavaly 2,82 milliárd eurós, az előző évinél 15 százalékkal nagyobb kára származott a németországi kiskereskedelemnek a bolti lopásokból az EHI Retail Institute GmbH kiskereskedelmi kutatóintézet kedden publikált jelentése szerint.
júl. 2
11:24
Vidéki e- töltő állomás telepítésére nyílik vissza nem térítendő pályázat (Növekedés)
Országszerte több mint száz, fővároson kívüli helyszínen létesülhet új nyilvános e-töltőállomás egy tervezetten augusztusban megnyíló, 28 milliárd forintos támogatási lehetőség jóvoltából. A társadalmi egyeztetésre induló program a napelemmel és energiatárolóval felszerelt modern töltőpontok telepítését is ösztönzi - jelentette be közleményében az
júl. 2
11:24
Ezek voltak az AÖP első évének tapasztalatai (Magyar Mezőgazdaság)
A tavaly indult új zöld területalapú támogatás célja a talajállapot, vízvisszatartás és biológiai sokféleség javítása. Ennek keretében 2023-ban 51 ezer termelő mintegy 92,5 milliárd forint értékű kifizetésben részesült.
júl. 2
11:24
Mától 800 millió forintos támogatásra pályázhatnak a vidéki cukrászdák (Digital Hungary)
Országszerte közel nyolcszáz vidéki cukrászda igényelhet egymillió forint vissza nem térítendő támogatást eszközbeszerzésre és fejlesztésre július 2-től augusztus 1-ig. Az összesen 800 millió forint keretösszegű felhívás második eleme a Magyarország Kormánya által a vidéki vendéglátóhelyek támogatására indított 13 milliárd forint értékű programjána
júl. 2
11:25
Reggeli tükör 2024. július 2. – Gyenge kezdés (TőzsdeFórum)
Az árfolyamindexek csökkenésével indult kedden a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon. Hétfőn a vezető tőzsdék nyereséggel zártak. A tőzsdei befektetők az euróövezet júniusi inflációs, valamint májusi munkanélküliségi adataira várnak. Christine Lagarde, az EKB elnöke hétfőn jelezte, hogy a központi bank nem siet a további kamatcsökkentéssel
júl. 2
11:26
Erre a két zöld területre fókuszál Magyarország az uniós elnökség alatt (Portfolio)
Július elejével vette át Magyarország az Európai Unió soros elnöki tisztségét Belgiumtól, a Green Policy Center elemzésében végigvette, hogy milyen zöld prioritásokat határozott meg Magyarország és milyen kihívásokra számíthat a közeledő elnökség során.
júl. 2
11:27
Nem nőtt jelentősen a rossz kinnlevőségek összege (TőzsdeFórum)
A kedvezőtlen külső hatások, köztük a makrogazdasági bizonytalanságok és a geopolitikai feszültségek környezetében is jórészt stabil maradt tavaly a nem teljesítő banki kinnlevőségek (NPL) összege. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) közép- és kelet-európai működési gazdaságaiban a londoni pénzintézet hétfőn bemutatott éves összesítés
júl. 2
11:30
Kikaptak a magyar állampapírok, három év pedig eltűnt (Privátbankár)
Nominális értelemben új csúcsot döntött a háztartások pénzügyi vagyona, de az infláció miatt reálértelemben három évet elvesztettek a megtakarítók.
júl. 2
11:30
17 fővel még mindig működik, és 750 milliós veszteséget hozott össze a vadászati világkiállítást szervező cég tavaly (444.hu)
Nincs piaci igény a kiállításra legyártott eszközökre, és a Nimród újság kiadása sem túl jövedelmező.
júl. 2
11:30
Minimálbér mellett is könnyen bele lehet vágni a júliustól induló otthonfelújítási programba (vg.hu)
Kedvező feltételekkel indult el július elsejével az otthonfelújítási támogatás, aminek törlesztőrészletét a minimábéren lévők is könnyen ki tudják gazdálkodni – hangzott el a Világgazdaság makrogazdasági podcastsorozata, a Bruttó legújabb adásában, amelyben Fábián Gergely iparpolitikáért felelős államtitkárral és Papp Roland, a minisztérium főosztá
júl. 2
11:30
Háború: Vadászbombázókkal pusztították el a terrorista tűzfészket az izraeliek (Növekedés)
Tovább folynak a harcok a Gázai övezet északi, középső és déli részén - jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője.
júl. 2
11:30
277 állatvédő civil szervezet nyert el támogatást a számukra kiírt pályázaton (Agrotrend)
Az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek meghirdetett 500 millió forintos keretösszegű pályázaton 277 szervezet nyert el támogatást – közölte az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos kedden Budapesten. Ovádi Péter elmondta, a május elején meghirdetett pályázatra 283 pályázat érkezet, ebből 27
júl. 2
11:30
Horváth Rita: Ügyfél oldalon is kipróbálnám magam cégvezetői pozícióban (Üzletem)
Hiszek abban, hogy mindenki megtalálhatja a saját stílusát akár vezetőként, akár munkavállalóként – mondta az Üzletemnek Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere.
júl. 2
11:32
Rengeteg termőföldet akar eladni az állam a napokban (444.hu)
A földekre bárki licitálhat, bár a kormány a helyi termelőket, a kis- és közeped gazdálkodókat szeretné földhöz juttatni most.
júl. 2
11:34
Hatszáz millió dollárért korszerűsítheti Egyiptom internethálózatát a 4iG (444.hu)
Hatmillió háztartásba vinnék
júl. 2
11:36
Kisvállalkozásokat segítő akciótervet hirdet meg a kormány (HR Portál)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) megvizsgálja a kisvállalkozások működési környezetét, és szeptember végéig versenyképességet segítő akciótervet hirdet meg számukra - mondta kedden, az Európai vállalkozásfejlesztési díj budapesti átadó ünnepségén a nemzetgazdasági miniszter.
júl. 2
11:36
A turisztikai ügynökség elnöke elárulta: másfél milliárd forintba került a Budapest Influenszer Trip (444.hu)
Az MTÜ legsikeresebb akciója volt Guller Zoltán szerint
júl. 2
11:38
Úgy javult idén a költségvetés helyzete, hogy valójában minden sokkal rosszabb lett (444.hu)
Bár egy év alatt javultak a számok, a gondok sokkal nagyobbak a költségvetésben, mint tavaly voltak.
júl. 2
11:42
Orbán–Zelenszkij csúcstalálkozó: ezért ment Kijevbe a magyar miniszterelnök – kiadták az első hivatalos fotót (vg.hu)
A magyar miniszterelnök megmagyarázta, miért volt szükség az ukrán látogatásra.
júl. 2
11:42
Megvette a magyar iLogistic-et a GLS (MMonline)
A GLS Csoport bejelentette az e-kereskedelemre szakosodott magyar fulfillment cég, az iLogistic felvásárlását. Ez a lépés lehetővé teszi a GLS számára, hogy fulfillment szolgáltatást kínáljon ügyfeleinek Magyarországon belül és azon kívül is. Az iLogistic, amely kiszervezett logisztikai szolgáltatásokat nyújt online üzletek számára – például csom
júl. 2
11:42
160 milliárd forintos pályázati felhívás várható – érdemes felkészülni! (Növekedés)
A Niveus Consulting Group szerint a K+F pályázatokra rendelkezésre álló források akár már 2025-ben elfogyhatnak, ezért a cégeknek érdemes minél előbb pályázniuk az innovációs projektekre. A pályázatok iránti érdeklődés rendkívüli, ezt jelzi, hogy a "2024-1.1.1-KKV-FÓKUSZ" pályázatot hat nap alatt le kellett zárni, mert a támogatási igények kétszere
júl. 2
11:44
A Noguchi lett az Év Ügynöksége (MMonline)
Kihirdette az MPRSZ a legkiválóbb hazai PR-teljesítmények versenye, a PREXA nyerteseit. Az Év Ügynösége díjat a Noguchi kapta, a fődíjat az SOS Gyermekfalvaknak ítélték oda az “Árvácskák” kampányért. Idén az elismert szakemberekből álló zsűri idén 13 kategóriában értékelte a kiemelkedő kommunikációs megoldásokat. Arany díjakkal büszkélkedhet az SOS
júl. 2
11:44
Már több mint 3000 milliárd forintot kezel az OTP Private Banking (Növekedés)
Korától függetlenül, a vagyonát érintő stratégiai kérdéseket elsősorban személyesen szereti megbeszélni az OTP Private Banking 21 ezernél is több ügyfele, akik az első negyedév végére már több mint 3000 milliárd forintnyi megtakarítást bíztak a hazai privát banki szektor meghatározó szereplőjére. A különleges szolgáltatások közül sokan az utódlásme
júl. 2
11:48
Tovább csökkent az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye júniusban (ProfitLine)
Júniusban gyorsult az euróövezeti feldolgozóipar teljesítményének csökkenése az S&P Global Market Intelligence és a Hamburg Commercial Bank AG közös beszerzésimenedzser-indexének tanúsága szerint.
júl. 2
11:48
Ingyenpénz osztogatásába kezd az állam: csak néhány hét áll rendelkezésre, ők igényelhetik (Pénzcentrum)
Országszerte közel nyolcszáz vidéki cukrászda igényelhet egymillió forint vissza nem térítendő támogatást eszközbeszerzésre és fejlesztésre július 2-től augusztus 1-ig. Keddtől indul az összesen 13 milliárd forint értékű turisztikai támogatási konstrukció második üteme - hívta fel a figyelmet keddi közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ)
júl. 2
11:54
Otthonfelújítási program – elérhető az építési termékek (Alternatív Energia)
Csütörtöktől már elérhető az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. honlapján az Otthonfelújítási program keretében támogatott építési termékek, valamint hő- és melegvíztermelő berendezések listája - jelentette be az MTI-nek csütörtökön megküldött közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
júl. 2
11:54
Tudod, hogy védi meg a büdöske a kerted? Ha tudnád, tele lenne vele az udvar! (Agroinform)
A büdöske jó kertészként óvja és szépíti a kerted!
júl. 2
11:54
Jelentős megbízást kapott az Auditól a Gloster (vg.hu)
Megújították a hosszú távú szoftverfejlesztési szerződést.
júl. 2
11:54
Közzétette a BÉT 2023-as fenntarthatósági jelentését (Tiszta Jövő)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közzétette a második fenntarthatósági jelentését, amely a társaság 2023-as környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) eredményeit is bemutatja - közölte a BÉT csütörtökön az MTI-vel.
júl. 2
11:54
Kiterjedt korrupciógyanúba keveredett az egyik legnagyobb európai hadiipari cég (Forbes)
Három ország rendőrsége három országban is átkutatta a francia Thales hadiipari vállalat irodáit korrupciós bűncselekmények gyanújával.
júl. 2
11:54
Az EU agrár-élelmiszeripari Exportja folyamatosan növekszik az első negyedévben (Agrotrend)
2024 márciusában az EU agrár-élelmiszeripari kereskedelmi többlete elérte a 6,7 milliárd eurót, ami 8%-os növekedést jelent az előző hónaphoz képest és 3%-kal magasabb, mint 2023 márciusában. Az export 4%-kal, 20,1 milliárd euróra nőtt, főként az olíva és olívaolaj árának emelkedése miatt. Az import stabil maradt, elérve a 13,5 milliárd eurót, de 1
júl. 2
11:54
Koncessziós pályázatot írnak ki a szegedi víziközmű-szolgáltatásra (Öko-drive)
Koncessziós pályázatot ír ki a szegedi önkormányzat a város víziközmű-rendszerének üzemeltetésére, a sikeres jelentkező 2025. január 1-jétől 15 éven át nyújthat ivóvíz- és szennyvízszolgáltatást a településen - döntött a szegedi közgyűlés pénteki ülésén.
júl. 2
12:00
Rosszul járhat Orbán Viktor új cseh EP-szövetségese - vélemény érkezett Prágából (Privátbankár)
Csehországban nem estek hasra attól, hogy Andrej Babis pártja a magyar Fidesszel alakíthat frakciót az Európai Parlamentben, leleplezőnek tartják, hogy Babis Orbán Viktorral szövetkezik.
júl. 2
12:00
Felkapták a Glostert, erős szintekkel birkózik a forint (vg.hu)
Szinte együtt mozog a magyar, a német és a lengyel tőzsde.
júl. 2
12:00
Elszámíthatta magát az EU – a gázszámlánkkal játszanak (Növekedés)
A 2021-es energiaválság, majd a 2022 februárjában kitört orosz-ukrán háború eddig nem látott kihívás elé állította az Európai Uniót, melynek egyik kiemelt területe az energetika. Az eseményekre válaszul az elmúlt két évben lezajló folyamatok hatására tanúi lehetünk az EU energiamixének meghatározó átalakulásának.
júl. 2
12:00
Életre szóló lehetőségek avagy altcoinok, melyek új csúcsot dönthetnek idén (BitcoinBázis)
Bikapiac és altcoin-szezon van a láthatáron, mely bármelyik nap elkezdődhet. Az általános piaci helyzet továbbra is nyugodt, sok altcoin még mindig mélyponton van, és bővelkedik a potenciálban. Ez termékeny talajt teremt a jelentős ármozgásokhoz, megteremtve a feltételeket ahhoz, hogy egyes altcoinok idén új történelmi csúcsot (ATH) érjenek el. Miv
júl. 2
12:02
Lassult az euróövezeti infláció júniusban (Növekedés)
Az elemzői várakozásokkal összhangban lassult az éves infláció az euróövezetben júniusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közzétett előzetes adatai szerint.
júl. 2
12:06
Mobilszolgáltatás: díjkorrekciók és új díjcsomagok (Adózóna)
Az idei év jelentős átrendeződést hozott a mobilszolgáltatások piacán. Az év eleji kisebb-nagyobb mértékű roamingadatkeret-emeléseket követően március elejétől mindegyik jelentős mobilszolgáltató inflációkövető díjkorrekciót vezetett be, majd alig egy-másfél hónapon belül sorra mindhárom szolgáltató teljesen megújította az előfizetéses mobiltelefon
júl. 2
12:06
Esik a forint, 396 felett az euró (Portfolio)
A hétvégi francia választási eredmények hatására hétfőn még erősödéssel kezdett a forint, aztán amint romlott a külpiaci hangulat, a forint is visszakanyarodott, kedden pedig a borongós külső környezet mellett újra esni kezdett, így az euróval szembeni jegyzések 396 fölé lendültek. A forint gyengülésében és az OTP Bank árfolyamának esésében a kormá
júl. 2
12:06
Az izraeli háború 270. napja – a Hamász feltámadt Hán-Júnisz romjain, Izrael elindult befejezni, amit elkezdett (vg.hu)
Baljós előjel, hogy a Hamász újra megjelent Hán-Júniszban.
júl. 2
12:12
Stagnált a munkanélküliség az eurózónában és az EU-ban májusban (HR Portál)
Az eurózónában 6,4 százalékon, az Európai Unióban pedig 6 százalékon stagnált a munkanélküliségi ráta májusban - jelentette az EU statisztikai hivatala, az Eurostat honlapján kedden.
júl. 2
12:12
Újabb botrány: hatórás késéssel indult a Wizz Air ciprusi járata, amelyet még így is többen lekéstek (vg.hu)
Kétszer kellett felszállniuk az utasoknak a Budapest–Lárnaka közötti repülőjáratra hétfő este, miután a személyzetnek időközben lejárt a munkaideje. Végül 6 óra várakozás után indult el a gép a célállomására.
júl. 2
12:12
Az EU bizonyos növények esetében hozzáférést nyer az amerikai piachoz (Agrotrend)
Az Európai Bizottság erőfeszítései révén hamarosan 21 EU-tagállam bizonyos növényeinek termelői exportálhatnak az Egyesült Államokba, miután sikerült tárgyalások útján eltávolítani az amerikai importkorlátozásokat. 2024. június 12-én, hosszas egyeztetések után az Egyesült Államok végleges közleményt adott ki, amelyben elismeri az „országmentes” stá
júl. 2
12:14
Paks II.: megvan az atomerőmű szerkezetépítésének első magyar alvállalkozója (vg.hu)
Mérföldkőnek számító szerződést írtak alá.
júl. 2
12:18
Töretlen a Toncoin népszerűsége (Kripto Akadémia)
A The Open Network natív tokenje, a Toncoin (TON) idén jelentős figyelemre tett szert a befektetők körében. Ez a trend a jelenlegi piaci visszaesés ellenére is töretlenül tart. Az elmúlt hónapban a TON közel 23%-os emelkedést ért el, amivel igyekszik visszahódítani a nemrégiben meghaladott 8 dolláros csúcsát. Ez a lendület a bálnák figyelmét is fel

Keresés