Budapest több kerületében és tizennégy vármegye 322 településén, csaknem 88 ezer hektáron gyérítik a héten a szúnyogokat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn az MTI-vel.
A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) elnöke, Csépe Valéria, pénteken levélben értesítette az egyetemek vezetőit arról, hogy a felsőoktatás minőségéért felelős testület március és június között nem működött. A leállást végül egy jogszabály rendezte - írta a HVG.
Időarányosan kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása. Az első félév során az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) 2024-es finanszírozási tervében szereplő forrásbevonás 60 százaléka teljesült 5539 milliárd forint kibocsátással. Közölte az ÁKK Zrt. az MTI-vel. A központi költségvetés adósságának átlagos hátralévő futamideje 6 év,
Kétszer kellett felszállniuk az utasoknak a Budapest–Lárnaka közötti repülőjáratra hétfő este, miután a személyzetnek időközben lejárt a munkaideje. Végül 6 óra várakozás után indult el a gép a célállomására.
Az idehaza idén tömegesen megjelenő gyilkos galóca felelős a halálos kimenetelű gombamérgezések 98 százalékáért. Az Északerdő Zrt. minden erdőjáró és gombászó figyelmét felhívta Facebook-posztjában, hogy az elmúlt csapadékos időszak kedvező feltételeket teremtett a „fehér galléros gyilkos” növekedésének – írja a penzcentrum.hu. Érdemes óvatosnak le
A német Monopóliumbizottság (Monopolkommission) a gazdaság több ágazatában kialakult nemkívánatos fejleményekre hívta fel a figyelmet Robert Habeck gazdasági miniszternek hétfőn benyújtott Verseny 2024 című jelentésében. A jelentés számos politikailag aktuális problémára világít rá, amelyek kulcsfontosságúak a német versenyképesség megerősítése sze
Az egyik szemünk sír, a másik nevet a magyarok befektetéseinek értékelésekor. Nominális értelemben új csúcsot döntött a háztartások pénzügyi vagyona, de az infláció miatt reálértelemben 3 évet elvesztettek a megtakarítók – számolta ki a Bankmonitor.
A kormány 2023-ban az önfinanszírozás megerősítése és a lakossági megtakarítások reálértékének megőrzése érdekében négy terelőintézkedésből álló programot hirdetett meg. A négy elemből álló intézkedéscsomag három eleménél teljesültek a kormány elvárásai és a kitűzött célok. Ezek közül mindenképen kiemelendő a kormányzati beavatkozás következtében a
A Magyar Víziközmű Szövetség évek óta csatlakozik a műanyagmentes július kihíváshoz, mely apropójából Facebook oldalukon ismertették a csapvíz fogyasztásának előnyeit.
A Floki Inu figyelmeztetette a közösséget, hogy a Base és Solana blokkláncán hamis mémcoinok jelentek meg. Hamis mémcoinok a blokkláncon A Floki Inu csapata figyelmeztette felhasználóit és a kriptovaluta közösséget a hamis tokenekkel kapcsolatos csalásokról. Ezek a hamis tokenek a Solana és a Base blokkláncokon jelentek meg, és most is megtévesztik
Tavaly év elején az amerikai Hindenburg Research egy jelentésében súlyos vádakat fogalmazott meg az indiai milliárdos, Gautam Adani cégbirodalmával szemben. A Hindenburg jelentése bombaként robbant az indiai tőzsdén és Adani tőzsdén jegyzett cégei néhány nap alatt komoly esést szenvedtek el, ennek ellenére azonban az amerikai shortos céges ténylege
16 év után tért vissza Budapestre a Red Bull Ládaderbi, vasárnap több mint húszezren voltak kíváncsiak az őrült fazonok és a saját meghajtású, sufnituning kocsik versenyére. Mutatjuk a legjobb pillanatokat.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) megvizsgálja a kisvállalkozások működési környezetét, és szeptember végéig versenyképességet segítő akciótervet hirdet meg számukra - mondta kedden, az Európai vállalkozásfejlesztési díj budapesti átadó ünnepségén a nemzetgazdasági miniszter.
Esik a BUX, még jobban a forint. Az európai választási hét miatt nagy a bizonytalanság a kontinens tőzsdéin, de az amerikai papírok is süllyedéssel kezdhetnek. Ráadásul egy sor jegybankár beszél egy konferencián, és makroadatok is jönnek. Már majdnem utolérte a Teslát az egyik riválisa. Késik az Ethereum ETF, de talán nem múlik.
A Pannónia Tehetségprogram támogatásával akár a világ TOP 100 egyetemének bármelyikén tanulhatnak fél, vagy egy éven át teljes ösztöndíjjal a kimagaslóan tehetséges diákok - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az Európai Unió csütörtökön bejelentette, hogy kilép a nemzetközi Energia Charta Szerződésből, mivel az már nem egyeztethető össze az EU éghajlat-politikai céljaival.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter csütörtökön hivatalában fogadta Geun Ki Munt, a Koreai Köztársaság Gazdasági Minisztériumának helyettes igazgatóját, Soo Chul Parkot, a SungEel HiTech Europe Kft. és a SungEel HiTech Hungary Kft. ügyvezető igazgatóját, valamint Dong Wook Chut, a SungEel Hitech Hungary Kft. igazgatóját. A megbeszélésen a felek á
A szálfüvek elsősorban kaszálók és rétek fajai, mivel a hajtásnevelésük a kaszáláshoz kiválóan alkalmazkodott. Ezért leveleiket elsősorban a magszárakon fejlesztik, ennek azonban az az ára, hogy általában a legeltetéssel járó rágást és taposást rosszul viselik. A szársarjnevelő képességű fajok, mint pl. a franciaperje egy évben többször is hozhatna
A japán kormány azt tervezi, hogy a nagyvárosokat automatizált, zéró emissziójú logisztikai szállítószalagokkal köti össze, amelyek több millió tonna rakományt képesek csendesen és hatékonyan mozgatni, havonta több tízezer teherautót kiváltva. A logisztikai rendszer szállítószalagokat vagy kis, autonóm kocsikat használ majd a rakomány mozgatására.
A nyár a fesztiválok ideje is. A sokakat vonzó műsor, a népszerű fellépők elengedhetetlen feltételei a rendezvény sikerének. A szervezők arra talán nem is gondolnak, milyen fontos az esemény pontos, szabályos könyvelése is.
Az elemzői várakozásokkal összhangban lassult az éves infláció az euróövezetben júniusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közzétett előzetes adatai szerint.
A Massachusetts Institute of Technology (MIT) legújabb kutatása során olyan forradalmi betont fejlesztettek ki, amely nemcsak építőanyagként, hanem energiatárolóként is funkcionálhat. Ez az új technológia potenciálisan megoldást kínálhat az egyre növekvő energiatárolási kihívásokra, különösen a megújuló energiaforrások terén. A beton, mint szuperko
Joe Biden elnök hétfőn elítélte a legfelsőbb bíróság döntését, amely kimondta, hogy az elnököknek abszolút mentelmi joguk van a büntetőeljárás alól az alapvető hivatali cselekmények miatt, és szigorú figyelmeztetést adott ki Donald Trump volt elnök esetleges második mandátumával kapcsolatban. Biden: "Amerikában nincsenek királyok" "Amerikában nincs
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eÁFA-rendszerében már benyújthatók az újfajta bevallási lehetőséggel beadott bevallások önellenőrzései a webes felületen és a gép-gép kapcsolaton keresztül is. Közölte a hivatal az MTI-vel. Kiemelték, a NAV folyamatosan dolgozik a 2024. január 1-jén indult eÁFA-rendszer finomhangolásán. Ez most a rendszer működésé
A fluktuáció világszerte komoly kihívást jelent a szervezetek számára, mivel növeli a toborzásra és betanításra fordított költségeket, ugyanakkor csökkenti a termelékenységet. A probléma különösen jellemző az Y generáció körében: tudományos felmérések alapján a millenniumi alkalmazottak gyakrabban váltanak munkahelyet bármely más korcsoportnál. Mik
A már júniusban kialakult dugók és torlódások a horvát autópályákon meglepték a szakembereket is, aki szerint ennek több oka van, az egyik a gépkocsiforgalom növekedése - írta a Jutarnji List című horvát napilap.
A Tesla részvényei Július 1.-jén közel 6%-ot erősödtek, miután az egyik legfontosabb Wall Street-i brókercég a keddi negyedéves termelési és szállítási jelentés előtt felvette a részvényt a megfigyelési listájára. A 209,38 dolláros árfolyamon a Tesla 36,68 milliárd dollárral növelheti piaci értékét, ha az árfolyam tartja magát, ami az ötödik egymás
Elérhető a magyar EU-elnökség parlamenti együttműködésének hivatalos honlapja a https://parleu2024.parlament.hu/ címen - közölte az Országgyűlés sajtóirodája.
Oroszország leggazdagabb üzletembereinek vagyona 28,749 milliárd dollárral nőtt 2024 eleje óta. Derül ki a Bloomberg Billionaires Indexből, amelyet a részvényeik pénteki záróárfolyama alapján számítottak ki. A Bloomberg Billionaires Index szerint az év eleje óta az Eurochem és a SUEK társalapítója, Andrej Melnicsenko gyarapodott a legjelentősebben.
A kedvezőtlen nemzetközi hangulatnak megfelelően a magyar tőzsde is mínuszban van, a kereskedési idő felénél a Richter és az OTP vezetik a hazai nagypapírok esésést.
Idén kiváló termésre számíthatnak a kajszibarack termelők. A korai fajták betakarítása már májusban megkezdődött, így a boltok polcain megtalálhatjuk az egészséges, hazai gyümölcsöt.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei a Szupermenta program terméktesztjén ezúttal gineket elemeztek. Az összehasonlító vizsgálatba 27 gin került be, melyek a hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vettek. Az élelmiszerminőségi jellemzők vagy a címkéken szereplő jelölések 3 termék esetében nem feleltek meg a j
A globális klímaváltozásért részben felelős szén-dioxid-kibocsátás jelentős hányada a mezőgazdasági termelésből származik. Ennek mértéke számottevően csökkenthető, a dánok szerint akár szankciók által is.
A medvenyomoknál csak az ijesztőbb, ha medvebocsok nyomai is felfedezhetők. Ilyenkor ugyanis az anyamedve fokozottan védi utódait, még veszélyesebbé válik. Több helyen is friss medve- és medvebocs nyomokat találtak a Nógrád vármegyei Nemti közelében található Morgó-gödör középső szakaszán – figyelmeztet Facebook-on közzétett bejegyzésében a népszer