Ismét módosítja a 2022-ben kihirdetett extraprofitadó-rendeletet a kormány, a hétfői adóemeléssel kapcsolatos bejelentésekkel összefüggésben. Hasonlóan a többi friss kormánydöntéshez, ez is a Magyar Közlöny hétfő esti számában jelent meg, így megtudhatjuk, hogyan változik a tranzakciós illeték, mi is az a kiegészítő tranzakciós illeték és hogy a ba
Az FTX két korábbi vezető beosztású vezetőjét, akik bűnösnek vallották magukat a büntetőjogi vádakban, és szerepet játszottak főnökük, Sam Bankman-Fried elítélésében, még ebben az évben elítélik. Nishad Singh volt műszaki igazgató és Gary Wang volt technológiai igazgató október 30-án, illetve november 20-án fogja megtudni sorsát. Az FTX botrány Miu
A hazai mobiltávközlés történetében először a Yettel egy kizárólag digitálisan elérhető, hűségidő nélküli és korlátlan belföldi adatkeretet biztosító előfizetést vezet be Yepp néven, ami teljes mértékben digitalizált ügyfélélményt kínál.
Egy évtizede kell már fizetni az államnak a mindennapi pénzügyi tranzakciók után. A tranzakciós illeték 2024. augusztusától jelentősen megemelkedik, októbertől pedig új fajtáját is bevezetik.
A Celsius csődeljárásának levezénylésével megbízott ügyvédek július 1-jén jogi lépéseket tettek azon felhasználók ellen, akik a cég bedőlését megelőző 90 napban kiutalást kértek az oldalról. Az érintettek közül sokan hétköznapi felhasználók lehetnek, akik rendeltetésszerűen használták az oldalt, ám most mégis törvénytelen magatartással vádolják őke
A német kormány egy óra alatt 3100 BTC-t mozgatott meg 178 millió dollár értékben, és valószínűleg további eladások is várhatók. A német kormány folytatja tehát a Bitcoin kiárusítási hullámát, miután egy óra alatt nagyjából 3100 BTC-t utalt át mintegy 178 millió dollár értékben. Ugyanezen időn belül a kormány nagyjából 1700 Bitcoint ki is utalt a B
Az év elején Szaúd-Arábia bizalmasan jelezte, hogy fontolóra veszi európai állampapírállományának eladását, amennyiben a G7 úgy döntene, hogy lefoglalja Oroszország közel 300 milliárd dollárnyi befagyasztott vagyonát - értesült a Bloomberg. Az ügyet ismerő források szerint a királyság pénzügyminisztériuma közölte néhány G7-es tárgyalópartnerével, h
Pénzügyi és stratégiai befektetőként a magyar állam jelöli ki a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztési irányait - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Mit tudnak tenni az egyes országok fintech piacuk fejlesztéséért? Milyen strukturális problémákkal kell számolniuk a kisebb államoknak? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ ad ConnectPay Fintech Index felmérése. A kutatás alapján Európa legfejlettebb fintech piacaival a skandináv és balti államok rendelkeznek, de erősödnek a kihívók is. M
Csak akkor jöhet el a dollárkamat-csökkentés ideje, ha tartósnak ígérkezik az infláció enyhülése a 2 százalékos jegybanki cél felé - jelentette ki Jerome Powell Fed-elnök féléves kongresszusi bizottsági monetáris politikai meghallgatásán.
Az amerikai jegybank olyan szabálymódosítást fontolgat, amely az Egyesült Államok nyolc legnagyobb bankjának együttesen több milliárd dollárnyi tőkét takaríthat meg - értesült a Reuters. Ha ez igaz, az a bankok számára régóta várt győzelmet jelenthet.
Visszautasítják a bankok, hogy a háború miatt extraprofitra tettek volna szert. Az újabb és újabb kormányzati adók pedig visszaütnek, ugyanis így kevésbé tudnak hitelezni és a gazdaságot élénkíteni – reagált a Bankszövetség a hétfőn bejelentett újabb adóterhelésekre.
Kutatások szerint a korai nyelvtanulás hosszú távon sokkal előnyösebb és hatékonyabb, mint az iskolás korban kezdődő formális nyelvoktatás. Ennek számos oka van, sok szülő mégis tart a korai nyelvfejlesztéstől. Egy új módszer segítségével azonban már csecsemőkortól együtt fejlődhet az édesanya és a baba angoltudása.
Szinte minden kertészeti kultúrában általános gond a poloskajelenlét, folyamatosan kelnek a lárvák. Ezenkívül rajzik az almamoly is, sok a vértetű és az amerikai szőlőkabóca ellen is indokolt a védekezés – ahogy egy sor gombás betegség ellen is.
Hatnapos munkahetet vezettek be bizonyos vállalatok számára július elejétől Görögországban, a legnagyobb ellenzéki párt, a Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) szerint az intézkedés "szégyent hoz" az országra.
Az uniós tagállamok digitális fejlettségét mérő uniós index, a Digital Decade szerint 2023-ban Magyarország jelentős előrelépést ért el a szélessávú és 5G internetkapcsolatok lefedettségének növelésében, illetve az alapvető digitális készségekkel bíró lakosság arányában - bár az utóbbi területen elért fejlődés továbbra sem oldja meg az IKT-speciali
A Wizz Air bejelentette, hogy a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren állomásozó repülőgépét Budapestre helyezi át. Az áttelepítésre 2024. október 27-én kerül sor, így a nyári menetrendet nem érinti a változás. Az utasoknak Debrecenből továbbra is elérhetőek lesznek a légitársaság járatai Burgaszba, Lárnakába, Londonba és Rómába – számolt be az Infostar
Putyin megszabadítaná a világot az amerikai dollártól. Oroszország és Kína között a kereskedelem már most is 80%-ban rubel- és jüan alapon történik. Putyin az amerikai dollár ellen üzent hadat Vlagyimir Putyin orosz elnök a gazdasági integrációt és a dedollarizációt emelte ki legfontosabb terveként a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) államfői
A Juniper Networks rendkívüli biztonsági frissítéseket adott ki egy kritikus biztonsági hiba kezelésére, amely egyes routereiben a hitelesítés megkerülését eredményezheti.
Valamikor a jövő év első felében érheti el a jegybanki 3 százalékos célt az inflációs, idén az év végén 4,5-5 százalék között lehet – mondta az InfoRádióban Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője.
Az EY legfrissebb nemzetközi felmérése alapján optimisták a vezérigazgatók: bevételnövekedésre számít a megkérdezettek 60 százaléka, a profit bővülését várja 65 százalékuk – közölte az EY.
Kizárólag digitálisan elérhető előfizetést vezet be Yepp néven a Yettel Magyarország - jelentette be Szafonov Olga lakossági kereskedelmi igazgató online sajtótájékoztatón kedden.