A Tesla nemrégiben bejelentette, hogy az EU új, kínai gyártású villanyautókra vonatkozó kiegyenlítő vámja miatt júliustól emelkedik a Model 3 ára. A mai napon ez az áremelés átlagosan 3 százalékos növekedéssel meg is valósult, ami nagyjából 600 ezer forintos drágulást jelent a magyar piacon.
Az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj nemzeti fordulójának elismeréseit Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter adta át a napokban. A vállalkozói ismeretek kategóriában a Seed Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány vállalkozói mentorprogramja bizonyult a legjobbnak.
Június hónapban háztartási nagygépet, okostelefont és tévét vettek részletre a legtöbben azok közül, akik az áruhitelt választották. Az új partnerséggel az eMAG a Cetelem és a Cofidis áruhiteleit egészíti ki új konstrukciókkal. Az eMAG Magyarország stratégiai partnerséget kötött az OTP Bankkal.
A nagy piaci kapitalizációjú kriptovaluták szénája nem áll túl jól mostanában, a széles körű hanyatlás közepette a szakértők szerint igazán nagy pénzt az új érmékkel lehet csinálni. A smart money befektetők többek között az eTukTuktól ($TUK) várják a nagy durranást, köszönhetően a play-to-earn mechanikának és a letéti programnak. Az, hogy a TUK az
A Chicagói Opciós Tőzsde (CBOE) beadványokat nyújtott be az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) a Solana tőzsdén kereskedett alapok (ETF) létrehozására. A SEC 2025 március közepéig dönthet a Solana ETF-ekről A CBOE benyújtotta a formanyomtatványokat a Solana ETF kereskedésére az első két kibocsátó, a VanEck és a 21Shares szám
Nemcsak a közlekedési és az adózási bírságok nőttek durván: a kormány több egyéb bírságtételt növelt például a KRESZ-ben, a versenytörvényben és egyéb törvényekben.
Debrecenben is fennakadás történt a vasárnap esti járatoknál, amikor az utasok nem tudtak elindulni Burgaszba – írta az Infostart az Index által kapott olvasói levélre hivatkozva.
A kormány a rendkívüli kihívások ellenére, a háborús időkben is fenntartja a rezsicsökkentést. Továbbra is a magyar családok jutnak a legolcsóbban földgázhoz és áramhoz az Európai Unióban. A kiszámíthatóbb, tervezhetőbb rezsiköltségek érdekében az MVM az Energiaügyi Minisztériummal együttműködésben áprilistól bevezette a naparányos számlázási rends
A hivatalos adatok szerint immár a hazai háztartások több mint negyede rendelkezik légkondicionálóval, szemben az egy évtizeddel ezelőtti mindössze 4 százalékkal. Az LG tapasztalatai szerint a vevők egyre tudatosabbak, és még a szezon előtt vásárolnak, de a kánikula beköszöntekor így is a többszörösükre nőnek az igények.
Július közepén végleg bezár a Spar egyik boltja Szolnok belvárosában, a bezárás bejelentését követően pedig máris olyan hírek láttak napvilágot, melyek szerint az orosz Mere érkezik a Spar helyére – írja a Világgazdaság.
Míg sok mémérme jelenleg visszaeséssel néz szembe, míg a BONK 11%-ot emelkedett, és ezzel a Solana ökoszisztémában a legtöbb kriptót felülmúlja. A Bonk erős teljesítménye egy potenciális befektetéssé teszi azt a mémérmék területén, még ezen a medvésebb piac idején is. Vizsgáljuk meg a BONK token fellendülése mögött álló tényezőket, hogy megértsük a
Idén mintegy tízezer család kerülhetne nehéz helyzetbe a babaváró program lejárta miatt, ezért a kormány a határidőt 2026. július elsejéig meghosszabbítja - mondta a kulturális és innovációs miniszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Végre itt a remek lehetőség, hogy külföldre utazzunk, azonban érdemes felszerelnünk okoseszközeinket mindenféle olyan alkalmazással, amik megkönnyítik és kényelmesebbé teszik utazásunkat. A HONOR összeszedett pár appot, amik minden utazásnál jól jönnek.Mindig a legjobb árakra csapjunk le – Gyakran fordul elő, hogy már lecsaptunk egy remek szállásra
Az Auchan lesz a kitelepült boltja a július 10-én kezdődő EFOTT-nak. 300 négyzetméteres Auchan Placcon 400-féle termékkel várják a fesztiválozókat a rendezvény egész ideje alatt. Különlegességekkel, többek között mentes és vegán termékekkel, helyben sütött pékárukkal és hűtött italokkal is készülnek, de az üzletben megvásárolt alapanyagokból főtt m
Két újabb cannes-i oroszlánt zsebelt be a világ leghíresebb reklámversenyén az idén húszéves Umbrella, amely Magyarország egyik legnagyobb reklámfilmgyártó és utómunkacége. A társaság indulásáról, a piac nehézségeiről, a külföldi munkákról, expanzióról, a folyamatos innovációkról, valamint a cannes-i oroszlánokról beszélgettünk a két alapítóval, Ká
A lakáspiac megtorpanása a hazai költözési kedvet is erősen visszavetette, ez tűnik ki a belföldi vándorlás legfrissebb adatait bemutató KSH-statisztikából. A számok ugyanakkor azt is mutatják, hogy az évek során egyre mobilisabbak lettek az otthonteremtők, s e szempontból rekordot is döntöttek 2023-ban.Tavaly, ahogy szűkült a lakáspiac, s óvatosab
Lezárult az országos szavazás, és a több ezer sörrajongó voksai alapján megalkotott receptből el is készült az Ország Söre, egy különleges komlóválogatással lefőzött New England IPA, amelyet immár bárki megkóstolhat. Az Ország Kisüzemi Sörfőzdéje címet újra a Brew Your Mind érdemelte ki.Legyen világos, kiegyensúlyozott ízvilágú, de ne tartalmazzon
Tavalyhoz képest derűlátóbbak a vezetők a növekedési kilátásokkal kapcsolatban – mutat rá az EY legfrissebb, 21 országban 1200 vezérigazgató és 300 intézményi befektető részvételével készült nemzetközi felmérése. A várható bővülést kihasználva egyre többen gondolkodnak felvásárlásokban.Bevétel- és profitnövekedésre számít az EY kutatásában résztvev
A bérlők egyre kevesebbet fizetnének, mégsem változtak a bérleti díjak júniusban a budapesti albérletpiacon, átlagosan 239 ezer forintnál maradtak, mert a lakásukat kiadók az egyetemisták rohamára számítva kivárnak – derül ki a Rentingo.com legfrissebb albérletpiaci elemzéséből. A külföldi diákok ugyanakkor nem várnak a ponthatárok kihirdetésére, m
Az Esports World Cup Foundation (EWCF) és a Honor bejelentette, hogy a világ legnagyobb videojátékos fesztiválja, az Esports World Cup (EWC) fő partnere lesz a mobilgyártó vállalat. Az eseményt idén nyáron a szaúd-arábiai Rijádban rendezik meg. A Honor 200 Pro lesz az EWC hivatalos okostelefonja, amely a készülék élvonalbeli technológiáját kihaszná
Továbbra is a ténylegesnél jóval magasabb inflációt érzékelnek a fiatalok a K&H ifjúsági index szerint. A második negyedévben átlagosan 18 százalékos drágulásról számoltak be, ami nem mutat jelentős változást az első negyedéves felmérésben szereplő 19 százalékos átlaghoz képest, ugyanakkor jóval meghaladja a hivatalos statisztikákban szereplő május
A logisztika és üzletek papírszükségletének csökkentését célzó kezdeményezéseivel újabb, több mint 37 tonna papírt takarít meg éves szinten a SPAR Magyarország. A vállalat emellett belső kommunikációs kampányt indított munkatársai körében a papírfelhasználás mérséklésének tudatosításával kapcsolatban.„A SPAR évente nagy mennyiségű papírt használ fe
A Versenyképességi Tanács keddi ülésének legfőbb célja egy új európai versenyképességi paktum előkészítése volt, amely a magyar uniós elnökség egyik fő prioritása - jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
2010 óta közel megháromszorozódott a kormányzati kutatás-fejlesztési ráfordítások összege, több mint kétszeresére nőtt a hazánkban dolgozó kutató-fejlesztők száma és sikeres a Neumann János Program is, amely összekapcsolja az egyetemeket, a kutatóhelyeket és a gazdaságot. Magyarország ennek köszönhetően tovább javította innovációs eredményeit és st
Minden egyes alkalommal úgy érzed, hogy párkapcsolatotok a hétköznapok rovására megy? Az erotikus társasjátékok segítségével a fizikai és az érzelmi kapcsolatotokat új dimenzióba helyezhetitek. A játék során a kommunikáció sokkal könnyebbé válik és meg tudtok nyílni egymás előtt.
A hivatalos adatok szerint már a hazai háztartások több mint negyede rendelkezik légkondicionálóval, szemben az egy évtizeddel ezelőtti mindössze 4 százalékkal. Az LG tapasztalatai szerint a vevők egyre tudatosabbak, és még a szezon előtt vásárolnak, de a kánikula beköszöntekor így is a többszörösükre nőnek az igények.Az, hogy egyre forróbbak a nya
Néhány nyugati bank óriási profitot realizált az orosz szankcióknak hála, de közben ha akarnának, akkor sem tudnának óriási veszteségek nélkül kivonulni Oroszországból. Az USA-t ez egyre jobban zavarja, Ausztria viszont kitart.
Először is, a kripto befektetésnek most van itt az ideje. Azok, akik eddig tétováztak, és a piac mozgásaira spekuláltak az elmúlt hetekben, az alábbi elemzéssel közelebb kerülhetnek az igazsághoz.
2018 januárjában az XRP minden idők legmagasabb árfolyama 3,317 dollár volt. Azóta soha többé nem közelítette meg ezt az árat. Már régóta megfigyeltük, hogy a SEC kontra Ripple ügy megállította az XRP növekedését. Az XRP-nek nagy a közösségi támogatása, most már csak a szabályozói támogatásra van szüksége. A jogi ügy nagyrészt a Ripple javára dőlt
Számos esetben a nyugdíj-igény benyújtásakor először nyugdíjelőleget állapítanak meg. Az ezzel kapcsolatos rendelkezéseket a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi Lxxxi. törvény (a továbbiakban: Tny.) tartalmazza. Mikor kerül sor nyugdíjelőleg megállapítására?
Fesztiválhelyszínné változik a tiszafüredi Halas tér július 11-től 13-ig: a Tisza-tó Feszt - Tiszafüredi Halasnapokra koncertekkel, felvonulással, kirakodóvásárral, vidámparkkal, családi programokkal várják a látogatókat, a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. pedig megrendezi a VII. Tiszai Halételek Fesztiválját.
Ön általában hány fokon szokta mosni a ruhákat? 40 fokon mos, mint a legtöbb magyar háziasszony (háziúr)? Cikkünkben szakértői segítséggel kiderítjük, miért nem jó választás ez, és hogyan takaríthatunk meg jelentős mennyiségű villamos energiát, ha a megfelelő hőmérsékleten mossuk a ruhákat, törölközőket és ágyneműket.