2024. július 10. szerda

júl. 10
6:54
Az Auchan lesz az Efott fesztiválboltja (Márkamonitor)
Hat napon át várja az Efott-ra érkezőket a Sukoróra kitelepült háromszáz négyzetméteres Auchan Placc.   A nagy melegben jól fog jönni, hogy az italokat kizárólag hűtve árulják, a pékárukat viszont frissen sütve, szinte még melegen.  Aki pedig a négy nap alatt azért főtt ételt is szeretne enni, ezt is megteheti, hiszen az üzletben megvásárolt alapan
júl. 10
6:54
Javult a lakásbiztosítások ár-érték aránya az MNB indexe szerint (Helló Sajtó!)
Sikeres volt az első ízben idén márciusban lezajlott lakásbiztosítási kampány, amely során a lakásbiztosítási állomány 20 százaléka megmozdult, élénkült a verseny. Egy átlagos lakásbiztosítás éves díja 5 százalékkal 59 ezer forintra emelkedett, azonban a biztosított négyzetméterár ennél nagyobb mértékben, 7 százalékkal nőtt.
júl. 10
7:00
Végre jövedelmezőbbé válhat a hazai állattenyésztés több banki szakértő szerint is (Magro)
Az élő állatok és állati termékek piacain stabilak az árak, ami kedvezőbb jövedelmezőséget vetít előre.
júl. 10
7:18
Meglepő hibákért repülhet milliós bírság az autósoknak, háztulajdonosoknak - Itt a friss lista (Portfolio)
Nemcsak a közlekedési és az adózási bírságok nőttek durván: a kormány több egyéb bírságtételt növelt például a KRESZ-ben, a versenytörvényben és egyéb törvényekben.
júl. 10
7:18
Nem kis izgalmakat tartogat a japán jen árfolyama (vg.hu)
A befektetők árgus szemmel figyelik a japán jegybank lépéseit.
júl. 10
7:21
Elmosták az esők a brit vetéstervet: repce alig, sör lesz (Mezőhír)
Újra kellett írni a vetésterveket a brit mezőgazdaságban. Évtizedek óta fennálló arányok bomlottak meg.
júl. 10
7:24
Így védekezz természetes módszerekkel a cserebogár lárvája ellen (Agroinform)
Az alábbi módokon védekezhetünk a növényeinkben komoly károkat okozó pajorok ellen természetes módszerekkel.
júl. 10
7:24
Robban a klímapiac (Márkamonitor)
Az, hogy egyre forróbbak a nyarak, és ez ellen mind többen szeretnének védekezni, igyekeznek otthonukat komfortosabbá tenni, a klímaberendezések hazai elterjedtségének erőteljes növekedésén is tetten érhető.   A Ksh adatai szerint egy évtizeddel ezelőtt csupán a hazai háztartások 4 százaléka rendelkezett légkondicionálóval: a skála két végét Budape
júl. 10
7:27
A szójabab nem volt ilyen olcsó 2020 novembere óta (Agrofórum)
Az Egyesült Államokban kiegyenlített kereskedést, Európában inkább vásárlói fölényt lehetett látni a keddi kereskedési napon a terménypiacokon.
júl. 10
7:33
Gerendai felpörög: új, 800 milliós szórakozóhely, új csúcsétterem, vízen úszó bár, külföldi terjeszkedés (Forbes)
Gerendai 800 millió forintot fektet be egy új típusú szórakozóhelyre, miközben kifőzde és bisztrófronton is erősít. Átszervezi cégcsoportját, hogy ne csak a jó életről szóljon, de a jó üzletről is. Számos újdonságról beszélt először a Forbes.hu-nak.
júl. 10
7:36
Haiti válság: visszafoglalták a főváros legfontosabb kórházát a bandáktól (vg.hu)
A rendőrség foglalta vissza a kórházat, melyet hónapok óta támadtak a fegyveresek.
júl. 10
7:42
A brutális hőség ellenére frissen ébredt a forint (vg.hu)
A főbb devizákkal szemben javított értékén a magyar fizetőeszköz.
júl. 10
7:45
Újraszámlálás: így áll most Vitézy (Forbes)
Az újraszámlálással egyelőre csak nőtt Karácsony Gergely előnye Vitézyvel szemben.
júl. 10
7:48
Ebbe bele kell törődniük a magyaroknak: akkor is gyenge a forint, ha erősödik (Menedzsment Fórum)
Erősödött kissé a forint szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 10
7:48
A legjobb az őszinteség: gyenge a forint és az is marad (Privátbankár)
Erősödött kissé a forint szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 10
7:48
A Hungarian Startup University Program az innovatív vállalkozók utánpótlását segíti (HR Portál)
A programban az elmúlt több mint 3 évben már 15 ezer egyetemi hallgató vett részt.
júl. 10
7:48
Fontos a Hungarian Startup University Program szerepe (ProfitLine)
Fontos az innovatív vállalkozók utánpótlása, amelyben a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) zászlóshajónak tekinti a Startup University Programot (Hsup) - mondta a NIÜ vezérigazgatója a program záróeseményén, a Demo Day-en kedden Budapesten.
júl. 10
7:51
UiPath: Nem könnyű az unikornisok élete sem (Mínuszos)
Elbocsátja alkalmazottainak tíz százalékát a legnagyobb román informatikai cég, az UiPath – jelentette be a vállalat. Az intézkedés hozzávetőleg négyszáz munkavállalót érint. A létszám csökkentésének célja a működési hatékonyság növelése – idézte az economedia.ro a cég közleményét, amelyből nem derült ki, hogy az elbocsátásokat melyik országokban t
júl. 10
7:51
Az adatvezérelt megoldások a divatiparban is hatékonyak (newtechnology.hu)
A divatipar szereplőinek, gyártóknak és kereskedőknek is számos kihívással kell megküzdeniük a versenyben maradáshoz. Az online kereskedelem elterjedésével jelentősen megnőtt azon vásárlók száma, akik összehasonlítják a különböző platformok és termékek
júl. 10
7:54
A kánikula kedvenc étele pillanatok alatt elkészíthető (Agroinform)
Ezt az ételt még a gyerekek is örömmel fogyasztják a kánikula idején.
júl. 10
7:54
A békemisszió következő állomása: Orbán Viktor a török elnökkel tárgyalt (vg.hu)
Orbán Viktor a NATO-csúcstalálkozó miatt utazott Washingtonba, miután Kijevben, Moszkvában és Pekingben tárgyalt az országok vezetőivel.
júl. 10
7:54
Gondoljuk át vízfogyasztási szokásainkat! (Márkamonitor)
A nyár és főleg a hőségriadó beköszöntével nem csak a hőmérséklet és a nyaralási kedvünk emelkedik, hanem a vízfogyasztásunk is megnő, különösen, ha utazunk vagy szabadtéri tevékenységet folytatunk. Természetesen nem csak nyáron kell figyelni a megfelelő folyadékbevitelre, az ajánlások legalább 2-3, de akár 4 liter víz fogyasztásáról is szólnak. A
júl. 10
7:54
A törpemalacok nem kötődnek a gazdájukhoz, csak a kutyák (Helló Sajtó!)
Etológiai szempontból kutya és gazda függőségen alapuló szociális kapcsolata funkcióját tekintve hasonló az anya és kisgyermeke közötti kapcsolathoz. Az ELTE Etológia Tanszék kutatói legutóbb emberi környezetben intenzíven szocializált malacoknál vizsgálták, vajon náluk is kialakul-e hasonló kötődés.
júl. 10
7:57
Nyári teendők a szőlőben (Agrofórum)
A szőlő intenzív növekedési időszakában végbemenő gyors fejlődése kiemelten fontos időszak a szőlőtermesztők számára. Ebben az időszakban a hajtások akár napi 10-12 cm-t is nőhetnek, így különös odafigyelést és folyamatos gondozást igényelnek.
júl. 10
7:57
Így néz ki a világ legnagyobb Bitcoin bányászfarmja belülről – és ennyibe került (BitcoinBázis)
Az olaj- és mezőgazdasági gyökereiről ismert texasi Corsicana figyelemre méltó átalakuláson ment keresztül az utóbbi időben. Itt található ugyanis a világ legnagyobb Bitcoin bányászfarm ​​létesítménye. A Riot Platforms (RIOT) által kifejlesztett hatalmas Bitcoin bányászfarm a digitális gazdaság élvonalába helyezi Corsicana városát. A fejlesztés jól
júl. 10
7:57
A biztosítók is megérezték, hogy mostanában rengeteget késtek a repülők (Telex)
Van olyan biztosító, ahol 25 százalékkal több kárbejelentés érkezett a késések miatt.
júl. 10
8:00
Erősödött kissé a forint (Adózóna)
Erősödött kissé a forint szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 10
8:00
Négylábú társainkkal négykeréken: így lehet élvezetes és biztonságos a közös utazás (Digital Hungary)
A nyári szezonban sokan házi kedvencükkel együtt indulnak vakációzni. A közös autós nyaralás gondolata vonzó lehet, de nem árt tisztában lenni az állatok biztonságos szállításának alapszabályaival. Magyarország vezető flottakezelője, az ALD Automotive | LeasePlan szakértői most bemutatnak néhány tippet, mire érdemes figyelni, hogy az út ne csak a g
júl. 10
8:03
Ungabunga partik és maffiakapcsolatok: Berlusconiról neveznék el Milanó legnagyobb repterét (Forbes)
Sokan ellenzik, hogy Silvio Berlusconiról nevezzék el Milanó legnagyobb repterét.
júl. 10
8:05
A Hawk Tuah-lány jól keres a mémmé válással (Forbes)
A nyár legfelkapottabb mémje lett a Hawk Tuah Girl, azaz Hailey Welch, aki ügyesen pénzre váltotta az ismertséget.
júl. 10
8:06
Emelkednek a közlekedési bírságok (Adózóna)
Közel 160 ezer forintba kerül majd például, ha valaki jogosulatlanul áll meg mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyen – olvasható a hvg.hu-n.
júl. 10
8:06
Napokig marad még az egészséget veszélyeztető hőség (vg.hu)
Szerdán 32 és 39 fok között alakul a hőmérséklet.
júl. 10
8:12
Jó pálinkaszezont ígér az idei gyümölcstermés (Agroinform)
A kötelező visszaváltási rendszer indokolatlan terhet ró a pálinkafőzdékre.
júl. 10
8:15
Megint újított az IKEA (MMonline)
A klasszikus formatervezés és a modern stílusjegyek ötvözeteként az IKEA bemutatja ikonikus termékei, a KLIPPAN kanapé és a POÄNG fotel újragondolt változatát. A Nytillverkad kollekcióhoz tartozó darabok az időtlen elegancia és praktikusság előtt tisztelegnek, az 1980-as évek merész esztétikájából merítve inspirációt, ugyanakkor a jelen és jövő igé
júl. 10
8:15
Ekkora a baj Németországban: egyre több cég megy csődbe (Forbes)
Egyre több cég megy csődbe Németországban, különösen az ingatlanpiaci, autóipari és gépipari vállalatok vannak veszélyben.
júl. 10
8:18
Akár automatikusan is fizetnek a biztosítók a járatkésésekre (Menedzsment Fórum)
Megugrottak a repülőutas kárbejelentések.
júl. 10
8:18
Nőtt az infláció májusban az Oecd országaiban (ProfitLine)
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (Oecd) tartozó országokban májusban átlagosan 5,9 százalékra gyorsult a fogyasztói árak éves növekedése az áprilisi 5,7 százalékról. Egy éve májusban 6,6 százalék volt az átlagos infláció.
júl. 10
8:18
Újraszámlálás: Vitézy Dávid elmondta, hogyan változott a helyzet (Portfolio)
A szavazatok egyötödének újraszámlálása után minimálisan nőtt Karácsony Gergely előnye a főpolgármester-választáson - írta ki a Facebook-oldalára a másik jelölt, Vitézy Dávid.
júl. 10
8:18
Napelemparkot és biomassza-erőművet építene a Vajda-Papír (vg.hu)
A magyar cég több mint 10 milliárd forintot nyert el a Gyármentő Programban.
júl. 10
8:18
Kettő az egyben – technológiai irodapark a város szívében (Gyártástrend)
Olyan ingatlan, mely a technológiaintenzív vállalatok speciális műszaki elvárásait teljesíti, a logisztikai kihívásoknak is alapvetően megfelel, irodának is alkalmas, ugyanakkor hozza a városi környezet kényelmi szolgáltatásait is, csak egyetlen egy akad Budapest belső kerületeiben: a Hop Technology Office Park. A Hungária körút, a Gizella út és a
júl. 10
8:24
Mi várható ma a tőzsdéken? (Portfolio)
Javarészt negatív hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, ezt követően Európában is kisebb esésre számíthatunk a tőzsdéken. A mai napon nem várhatóak nagyobb piacmozgató események, egyedül az amerikai jelzáloghitel-igénylések friss számaira lesz érdemes figyelni.
júl. 10
8:24
A párizsi árutőzsdén kilőtt a repcemag ára (Agroinform)
A hazai termelői ár is a tavalyi ár felett van.
júl. 10
8:24
Sarcként tekintenek a cégek az ESG-törvényre (vg.hu)
A Világgazdaság által megkérdezett Color Pack szerint is össze kell fogni a környezetvédelemért, de amíg a világ legnagyobb kibocsátói alig vagy egyáltalán nem tesznek semmit, addig a hazai cégek joggal érzik azt, hogy egyelőre csak megadóztatják őket.
júl. 10
8:27
Mezőgazdasági gépesítés: Egy globálisan is összetett helyzetben (GépMax)
Az ágazat számára egy érzékenyebb és rugalmasabb támogatási politikára lenne szükség.
júl. 10
8:27
Az idei 3. hőhullám stresszes forrósággal hozza az aszályt (Agrárágazat)
Nő az aszály a mezőgazdaságban, hőstresszes napok várnak a növényekre, a haszonállatokra, egyelőre nőni fog a forróság.
júl. 10
8:27
Felfutóban az új visszaváltási rendszer (Transpack)
Eddig már több mint 10 millió visszaváltás történt az új rendszerben, és mintegy 200 ezren az appot is letöltötték.
júl. 10
8:27
2024. július 10. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
júl. 10
8:30
Deflációs veszély Kínában (Portfolio)
Júniusban a vártnál nagyobb mértékben mérséklődött az éves infláció Kínában: a nemzeti statisztikai hivatal szerdai jelentése szerint éves alapon a várt 0,4 százalékkal és az előző havi 0,3 százalékkal szemben 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
júl. 10
8:32
Nagy mozgások után a forint visszatért a 394-hez (Portfolio)
394 ma reggel az euró, az előző napok mozgásai után visszatért a 390-400-as sáv közepére, ahol hetek óta tartózkodik. A befektetők a holnapi amerikai inflációs adatokra várnak, ami kimozdíthatja a forintot a sávból.
júl. 10
8:34
Több mint 1 milliárd forintért vett saját részvényeket az OTP (Portfolio)
Az OTP több mint 1 milliárd forint értékben vett saját részvényeket a Budapesti Értéktőzsdén kedden.

Keresés