2024. július 10. szerda

júl. 10
8:36
Itt vannak a kormány javaslatai az elektromosautó-piac támogatására (Portfolio)
11 pontos javaslatcsomagot mutatott be a kormány az elektromos járművek támogatásával kapcsolatban, ennek részleteiről beszélt ma Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter.
júl. 10
8:42
Nagy dobásra készül a magyar papíripari óriás (Infostart)
Energiahatékonysági, környezetvédelmi és károsanyagkibocsátás-csökkentési intézkedéseket finanszíroz, valamint napelempark és biomassza-erőmű építését tervezi a Vajda-Papír cégcsoport a kormány Gyármentő Programjában elnyert, több mint 10 milliárd forintos támogatásból a következő években – közölte a Vajda-Papír ügyvezető igazgatója.
júl. 10
8:48
Ilyen évük volt 2023-ban a HR szolgáltatóknak: itt vannak a számok (HR Portál)
Május végéig a HR szolgáltatók is benyújtották a legutóbbi pénzügyi évről szóló jelentésüket. Megnéztük, hogy a toborzás-kiválasztással foglalkozók hogyan teljesítettek. Általánosságban elmondható, hogy a kölcsönzőknek jobban ment, az executive search cégeknek rosszabbul, a közvetítőknél vegyes a kép.
júl. 10
8:48
Javult a lakásbiztosítások ár-érték aránya az MNB szerint (ProfitLine)
A márciusi lakásbiztosítási kampány során megélénkült a verseny: egy átlagos lakásbiztosítás éves díja 5 százalékkal 59 ezer forintra emelkedett, azonban a biztosított négyzetméterár ennél jobban, 7 százalékkal nőtt, a kampány hatására tehát javult az ár-érték arány - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb elemzésében.
júl. 10
8:48
Az orosz-ukrán háború 868. napja – ENSZ: a Kijev elleni brutális támadás megmutatta, hogy Moszkva nem akar békét (vg.hu)
Elítélték Oroszországot a gyermekkórház elleni támadás miatt az ENSZ-ben. Friss hírek az orosz–ukrán háborúról.
júl. 10
8:50
A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon nemenként (HR Portál)
Így változott 2019 és 2024 között hazánkban a munkanélküliségi ráta nemek szerint.
júl. 10
8:51
Brutális káosz az európai légiközlekedésben, jobb felkészülni (BitcoinBázis)
Brutális járatkésések, törölt járatok, zsúfolt repterek. Idén nyáron erre lehet számítani, de nemcsak Budapesten, hanem egész Európában. Mi a fene folyik az európai légiközlekedésben? Képzeld el, hogy már számolod vissza a napokat a csodás nyaralásig. Izgatott vagy, hiszen nemsokára a nagyfényes tengerparton heverheted ki az év fáradalmait. Aztán e
júl. 10
8:54
Az Audi is bajban, nem volt nagy ötlet a villanyautó (Privátbankár)
Bezárhat a brüsszeli üzem.
júl. 10
8:57
Permetezzünk kukoricamoly ellen! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés (Agrofórum)
Július első dekádjában átmeneti felfrissülés után tovább folytatódott a forró meleget hozó időjárás. Nappalonként rendszeresen 30-35 °C körül sütött a nap és éjszakára sem csökkent a hőmérséklet 20 fok alá, emiatt csökkent a hajnali harmatképződési hajlam. Csapadék ugyan hullott rendkívül szeszélyes eloszlásban, de ez csak helyileg enyhített az ors
júl. 10
8:57
Mindent megváltoztathat a Meta új mesterségesintelligencia-modellje (ICT Global)
Hol tart ma a mesterséges intelligencia, merre fejlődhet, miként befolyásolhatja a Meta legújabb fejlesztése a fejlődést?
júl. 10
9:00
Megbírságolta az OTP-t az MNB (Portfolio)
Nem hivatalos felületeken tette közzé akvizíciós terveit az OTP, ezért az MNB 5 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a bankra rendkívüli tájékoztatási kötelezettségének megsértése miatt. Az MNB közleménye szerint az OTP a hivatalos közzétételi rendszer mellőzésével számolt be – az osztalék mértékét is befolyásoló – bankvásárlási tervének r
júl. 10
9:03
290 milliárd forintos fogadás a villanyautók ellen (Forbes)
Az Aramco szerint még évtizedekig velünk lesznek a belsőégésű motorok, és nagy lesz rájuk a kereslet.
júl. 10
9:06
Már huszonöt magyar hotelt ajánl a Michelin Guide (vg.hu)
Tavaly 73 étterem került be a francia kalauz magyarországi ajánlójába.
júl. 10
9:12
Részvényeket hívott le és adott el az OTP igazgatósági tagja (Portfolio)
Az OTP a BÉT oldalán arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a bank igazgatósági tagja, Kovács Antal OTP részvényeket hívott le és adott el július 9-én, kedden.
júl. 10
9:12
Hivatalosan bejelentették: érkezik a Shrek 5. része, megvan a bemutató dátuma is (vg.hu)
A Shrek 5. bemutatóját 2026. július 1-jére tervezi a DreamWorks.
júl. 10
9:15
A vártnál is kevesebb orosz és belarusz sportoló lesz kint az olimpián (Forbes)
A július 24-én kezdődő párizsi olimpián mindössze 16 orosz és 17 belarusz sportoló vesz csak részt, és ők is csak semleges színekben.
júl. 10
9:18
Bezárásról döntött a Wizz Air (Menedzsment Fórum)
Budapestre viszik a gépet.
júl. 10
9:18
Erősödött szerda reggelre a forint (ProfitLine)
Erősödött kissé a forint szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 10
9:18
Gyengülés után erősödésbe kapcsolt a forint (Portfolio)
394 ma reggel az euró, az előző napok mozgásai után visszatért a 390-400-as sáv közepére, ahol hetek óta tartózkodik. A befektetők a holnapi amerikai inflációs adatokra várnak, ami kimozdíthatja a forintot a sávból.
júl. 10
9:18
Fogukhoz verik a garast a britek: nagyon megnézik, hogy mire költenek (vg.hu)
Kevesebb élelmiszert vásárolnak, de pubban szurkolnak a válogatottnak.
júl. 10
9:18
Már látszik, mikor érhet véget a trópusi forróság (Magro)
A mostani számítások szerint a július 20-ával kezdődődő hétvégén néhány fokot visszaesik a hőmérséklet, ez azonban csupán azt jelenti majd valószínűleg, hogy 40-ről 30 fok környékére esik vissza.
júl. 10
9:21
Javuló tendenciák ellenére is kivontak 51 kiló jogsértő élelmiszert a forgalomból (Magyar Mezőgazdaság)
A Nébih június utolsó hetében a Tisza-tó éttermeinek higiéniai állapotát, alapanyagainak nyomonkövethetőségét és kezelését vizsgálta. Az eredmények összességében pozitívak.
júl. 10
9:24
Még megmenthető a hazai bogyósgyümölcs-termesztés? (Agroinform)
Új megközelítés szükséges a nemesítésben, a fajták megválasztásában, a növényvédelemben, a teljes termesztéstechnológiában.
júl. 10
9:24
Űrtechnológiát alkalmaznak magyar építészek a városi hőség enyhítése érdekében (Digital Hungary)
Műholdakból származó földmegfigyelési adatokat felhasználva dolgoznak ki megoldásokat magyar építészek a hőszigethatás csökkentése érdekében. A Paulinyi & Partners tervezőiroda az Európai Űrügynökséggel 2023 decemberében indított nemzetközi együttműködése keretében az űrtechnológia segítségével, szimulációs eszközökkel dolgozik az ingatlanfejleszté
júl. 10
9:30
Napi pihenőidő tárgyában hozott döntést a Kúria (Adózóna)
A Kúria Mfv. II. 10.025/2024. számú végzésében kimondta, hogy a jogszabályba ütköző munkaidő-beosztás jogellenes munkáltatói utasítás marad akkor is, ha a munkavállaló azt teljesíti, az Mt. 54. § szerint nem tagadja meg – áll a Kúria sajtóközleményében.
júl. 10
9:30
Komoly leépítésbe kezd a legnagyobb román informatikai cég (HR Portál)
A döntés körülbelül 400 munkavállalót érint.
júl. 10
9:30
Veszélyben az új magyar modell, súlyos jelentés érkezett (Portfolio)
Európa és Magyarország éppen csak beinduló akkumulátor-ipara jelentős kihívásokkal néz szembe az elektromos autók értékesítésének globális lassulása miatt. Az SC Insights lítiumakkumulátor-tanácsadó cég szerint a régióban az év eleje óta mintegy 158 gigawattórányi termeléskiépítésre vonatkozó beruházási tervet vontak vissza. Ez főként a lassú fogya
júl. 10
9:33
Nagy Márton: 2032-re kész lesz a Ferihegy 3-as terminál (Forbes)
A nemzetgazdasági miniszter ígérete szerint a hármas terminál mellett az odavezető infrastruktúra is megépül 2032-re.
júl. 10
9:36
Ember által hordozható légvédelmi rakéták gyártására szerződött a NATO (Piac és Profit)
A NATO 700 millió dollár értékben kötött szerződés Stinger-rakéták gyártására tagállamaiban - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Washington, a NATO-csúcstalálkozó kísérőrendezvényeként tartott védelmi ipari fórumon.
júl. 10
9:36
Jön az új adócsomag: ez vár a Molra és az OTP-re (Portfolio)
Ahogy arról a Portfolio is beszámolt, a kormány hétfőn rendkívüli bejelentést tett a különadókról. A nyári adóemelés érinti a legnagyobb magyar tőzsdei cégeket is, a Concorde pedig most ismertette, hogy mekkora terhet jelenthet az új adócsomag a magyar tőzsdei cégeknek.
júl. 10
9:36
Komoly hírt kaptak a magyar autósok: így alakulhatnak az üzemanyagárak, erre készülni kell (Pénzcentrum)
Az InfoRádióban a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára, Grád Ottó elmondta, hogy a hazai üzemanyagárak nem térnek el jelentősen a szomszédos országok átlagárától. Szerinte az utóbbi napokban bekövetkezett európai termékárak csökkenése hamarosan hatással lehet a hazai üzemanyagárakra is.
júl. 10
9:36
Csányi Sándor szavai miatt kapott büntetést az OTP (vg.hu)
Nem a hivatalos felületeken tette közzé akvizíciós terveit az OTP Bank, jegybanki bírság lett a vége.
júl. 10
9:38
Ugrik a Richter és a Mol (Portfolio)
Kisebb pluszban nyitott a BUX szerda reggel. A blue chipek közül pedig csak a Magyar Telekom részvényei vannak kisebb mínuszban.
júl. 10
9:38
Begyújtotta a rakétákat a forint, robog a Richter is (vg.hu)
Vételi erővel indult a szerdai kereskedés a pesti tőzsdén. A forint reggel jelentősen erősödött az euróhoz és a dollárhoz képest is.
júl. 10
9:42
Intézményes bitcoin vásárlások ellensúlyozzák a német kormány eladásait (Kripto Akadémia)
A német kormányzat tegnap is folytatta bitcoin eladásait. Tárcájuk tartalma az általuk lefoglalt 50 000 darabos bitcoin készlet értékesítésének kezdete óta így alakult: Június 17: 49,878 BTC Június 24: 47,178 BTC Június 30: 46,191 BTC Július 1: 44,691 BTC Július 2: 43,458 BTC Július 3: 43,358 BTC Július 4: 42,273 BTC Július 5: 40,526 BTC
júl. 10
9:45
Véletlen egybeesés: na, mikor szűnt meg a légitársaságok különadója? (Forbes)
Megvette a magyar állam a repteret, ki is vezetik a légitársaságok különadóját.
júl. 10
9:48
Sok szektorban vonzó hozam érhető el részvényekkel – interjú (Privátbankár)
Bár a részvények egy része, például az USA-ban túlértékeltnek tűnhet, valójában vannak olyan szektorok, amelyektől vonzó megtérülés várható, különösen régiónkban. Az ingatlanalapok bérletidíj-bevételei is szép felárat biztosíthatnak a kötvények felett. Eddig a jó vállalati eredmények jelentették a BUX-rekordok titkát. Interjú Pekár Dáviddal, a Raif
júl. 10
9:48
Enyhe pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés (ProfitLine)
Enyhe pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén, kedden a BUX 18,8 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 71 169,33 ponton zárt.
júl. 10
9:48
Nagy Márton: idő kérdése az elektromos átállás, Magyarország jó stratégiát választott (vg.hu)
Komplex javaslatcsomagot dolgozott ki a magyar kormány az elektromos átállás felgyorsítására, ennek elemeit mutatta be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
júl. 10
9:48
500+ delegates from over 40 countries gathered at the 3rd edition of UNCHAIN Fintech Festival (Fintech)
The UNCHAIN Fintech Festival, held on June 19-20 at the Fintech Fortress, recently wrapped up its two-day event. This year’s highlights included the signing of Chris Skinner’s latest book, a Memorandum of Understanding (MOU) between the Romanian and Polish Fintech Associations, and the recognition of exceptional achievements in the industry. UNCHAI
júl. 10
9:54
Van kiút a porckorongsérvből (Piac és Profit)
Hogyan hozza vissza a mindennapi életbe a mozgékonyságot és a fájdalommentességet az új, minimálisan invazív sebészeti technika?
júl. 10
9:54
Felpattantak az európai tőzsdék (Portfolio)
Javarészt negatív hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, ezt követően Európában kisebb felpattanást láthatunk a tőzsdéken, a határidős részvényindexek jelenlegi állása szerint pedig Amerikában is emelkedés jöhet. A mai napon nem várhatóak nagyobb piacmozgató események, egyedül az amerikai jelzáloghitel-igénylések friss számaira lesz érde
júl. 10
9:54
Nagy Márton: A távközlési és a gyógyszergyártói extraprofitadót kivezeti a kormány jövőre (444.hu)
A bankoké és a biztosítóké marad.
júl. 10
9:57
A legnagyobb európai Ethereum konferencián indult a MetaMask nagy durranása (BitcoinBázis)
A Consensys cége által fejlesztett népszerű kriptotárca, a MetaMask nemrégiben kiadta a MetaMask Delegációs Eszközkészletet (Delegation Toolkit), amely elvileg a felhasználók zökkenőmentes csatlakozását teszi lehetővé. A belga fővárosban, Brüsszelben megrendezett EthCC 7 konferencián tett bejelentésében a MetaMask képviselői közölték, hogy a fejles
júl. 10
9:57
Egyre több a repülőutas kárbejelentés, akár automatikusan is fizetnek a biztosítók a járatkésésekre (Üzletem)
Lehet kérni olyan asszisztenciát, ami segít bevasalni a légitársaságokon a kártérítést. Van már biztosítás, amelyik automatikusan fizet ilyen esetekben.
júl. 10
10:00
Ezzel indokolja a görög kormány a hatnapos munkahét bevezetését (HR Portál)
A parlament által bevezetett hatnapos munkahétről szóló új törvény július 1-jén lépett hatályba Görögországban.
júl. 10
10:00
Közeleg a negyedéves jelentéstételi kötelezettség (Agroinform)
A kötelezett termékkörök közt szerepelnek trágyázószerek, így az importáló agrárvállalkozások is érintetté válhatnak.
júl. 10
10:00
Még lehet jelentkezni az “Interaktív innováció és hálózatosodás" című NAK-Aki képzésre (Magro)
A fejlődés mozgatórugói: interaktív innováció és hálózatosodás címmel a Nemzeti Agrárgazdálkodási Kamara (Nak) és az Agrárközgazdasági Intézet (Aki) – a nemzeti Közös Agrárpolitika hálózat keretében - újabb tréninget szervez mezőgazdasági szaktanácsadók és erdészeti szakirányítók részére.
júl. 10
10:02
Már csak kevesebb mint egy hétig van lehetőség a sorrendmódosításra a felsőoktatási felvételiben (HR Portál)
A felvételizők egyetlen alkalommal módosíthatják a jelentkezéskor megadott képzések sorrendjét.
júl. 10
10:03
Új előfizetéssel rukkolt elő a Yettel (MMonline)
Adatforradalmat hirdetett a Yettel: a hazai mobiltávközlés történetében először egy kizárólag digitálisan elérhető, hűségidő nélküli és korlátlan belföldi adatkeretet biztosító előfizetést vezet be Yepp néven, ami teljes mértékben a digitalizációra fókuszálva új szintre emeli a mobilszolgáltatásoknál eddig megismert ügyfélélményt.Digitális előfizet

Keresés